Eger - hetente kétszer, 1913
1913-06-25 / 51. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre ------- 5 » N egyed évre _ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség; Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceuminyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBA'ON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 51. szám. XSXVI. ÉVFOLYAM. Szerdát, junius 25. Szezón után. Eger, 1913. jun. 24. Vasárnap este zsúfolt ház, rengeteg sok taps, izzó lelkesedés, virág-eső stb. stb. között záródott színházunk idei szezonja. Ez a szokatlan, majdnem páratlan szezónzárás minden embert megmozgatott és hiteles helyről tudjuk, hogy azon a napon legalább annyi ember távozott jegy nélkül a színházi pénztártól, mint amennyi boldogan mosolygott a künnrekedtek tehetetlen bosszankodásán. Ez a zajos szezónzáró hűséges fokmérője a mai színháznak és közönségnek egyaránt. Anélkül, hogy a Palágyi- társulat volt szubrett-primadonnájának értékét, tehetségét, kedvességét, játékát, temperamentumát kisebbíteni akarnók, megállapíthatjuk, hogy komoly darab és a legnagyobb művésznő sem tudott volna — Égerben talán nyolcadik előadásra — félakkora házat összehozni, mint amilyen a vasárnapi volt. ... Dicsekszünk folyton fokozódó műveltségünkkel; büszkén verjük a mellünket, hogy egy évszázad alatt többet haladtunk,, mint az elődök akár egy fél-évezred alatt. Lenéző kicsinyléssel tekintünk a múlt évszázad elejének emberére és megmosolyogjuk félszeg ízlését, — de eközben nem vesszük | észre, hgy mennyire lecsúsztunk a jóizlés újáról. Egy évszázaddal ezelőtt a magyar nemzeti nyelv mentsvára volt minden összetáblt színpad s a nemzeti nyelv apostoli és Iegtöbbnyire mártírja is minder becsületes törekvésű színész. Azután iskola lett a színházból, mert a nemed nyelv utat tört magának a köz- )S magánélet minden vonalán. Iskola lett; az élet iskolája, ahová ta- nulnijárt a művelt és kevésbbé művelt enber egyaránt. Ma: csupán, vagy legalíbb is javarészt szórakozó hely. Iskoinak legfeljebb annyiban lehet moniani, hogy átlag minden második estéi rosszra tanít s élet-iskolának vehető annyiban, hogy nagyon sokat ád az éet piszkából, posványából. És be- adjaezt a sok mételyt sokszor az igaznak a szépnek és jónak rovására, de midig a szórakoztatás ostyájában. És talán sehol nem érvényesül úgy a szilházaknak ez az üzleti érdeke, mint nálink Magyarországon, ahol a fővárolt veszik e tekintetben irányadóul. Ssent Isten! Milyen nagyot néznének a»k az irodalmi harcosok, akik büsz- km gondoltak az «ország szivére» és lesiet akarták irodalmi középponttá fenni! Nos, a Kármán József ideája negvalósult: Budapest az ország szive, tz irodalom középpontja! De nem nagy köszönet van benne, mert az igazak méltán sóhajtoznak az irodalmi decentralizáció után. Ez a vágyakozás pedig akkor a legerősebb, ha a színházra gondolunk. Budapestnek zavart és megromlott ízlésű közönsége immár egész országra reányomta egyéniségének éppen nem tiszteletreméltó bélyegét. A sorozatos előadásokhoz jutott darabok Iegtöbbnyire értéktelen sikamlósságok, vagy legalább is tiszavirág életű, egyenesen csak egy esti szórakozásra szánt, tartalmatlan alkotások. Mivel azonban a főváros közönsége lelkesedett érette, a vidéknek is csak az tetszik. Es a színigazgatók . . .? Nos: a színház valamikor a nemzeti nyelv mentsvára volt, azután iskola lett, manapság pedig éppen olyan üzleb, mint akár némelyek szemében a nemes hivatási! sajtó is. Az üzlet telt házakat követel; telt házak pedig csak a könnyű és többnyire léha darabok után várhatók, mert ezekért lelkesedik a Budapestet majmoló közönség. így lett azután úrrá a színházak műsorában a tartalmatlan, léha, szórakoztató, sőt erkölcsöket veszélyeztető irány. És a most elmúlt szezón is csak ebben az irányban haladt. Az „EGER“ tárcája. Utak az életben. Irta: Alpesi Rózsa. 2 Baán László pedig, mióta az 6 hűséges párja volt az édes, gyönyörű teremtés, uj «n- berré változott egészen. Olyan rajongó, hatvr- talan szerelemmel vette körűi az ő viláss;ép asszonyát, minő csak a mesében lehetséges. Elleste minden gondolatát; óhaja, a legkisibb is, szigorú parancs volt előtte. Nem látott, iem érzett, csak vele, az ő aranyhajú, csodasép királyasszonyával! Egy évig tartott ez a gyönyörűséges boldogság, — de akik féltették ezt az édes, hófehér virágot Baán László szerelmétől, bizmy- bizony azoknak lett igazuk! A férfi, ki már oly sok virágot sárba taposott; ki olyan volt, mint a legcsapodáiabb pillangó, mely az égő piros rózsáról a szűzi liliomra libben édes mézet szürcsölni, s ott sem pihenve meg, egy rövidke nap alatt ezer meg ezer virág harmatos kelyhében kéjeleg mámoros önfeledtségben: immáron megunta a szűzliliom vakító fehérségét, s más színek, más illatok után vágyódott botor, kielégíthetetlen szívvel. Eleinte titokban lett hütelen az ő édes, tiszta angyalához. S annak bűnt nem ismerő lelke hogy mert volna ily szörnyű alávalóságra gondolni!? — Később már nyiltan, szemérmetlenül hozta be házába azokat a nembereket, kikre tisztalelkű asszonyok egyetlen pillantást sem vetnek. Attól fogva kezdődött a bánatossá hervadt, szomorú teremtés véres kálváriája. Tudnia, látnia kellett mindent-mindent! És Baán, mintha csak az eszét veszítette volna, fékevesztett őrültségében arra kényszerítette ezt az édes, gyöngéd lelket, hogy mint a ház úrnője, ott üljön az asztalfőn és nyájas, mosolygó szavakkal üdvözölje férjének festett arcú, feslett lelkű barátnőit. Margit tűrt, angyali, hosszútűrő türelemmel; ő szegény azt hitte, hogy az eskü, mely az oltárnál elhangzott, erre a sok megalázi tatásra, néma, zokszót nem ejtő szenvedésre is kötelezte őt. És mert szerette, tiszta, fehér lelkének minden érzésével szerette férjét, — azt hitte, hogy emberfölötti önmegtagadása végre is meghozza jutalmul, hogy László ismét az övé lesz, egyedül csak az övé! Az édes, zavartalan műit visszasugárzó boldogsága adott neki erőt, s azok a forró, hangtalan fohászok, melyek szavak nélkül szálltak föl az Isten fényes trónjához . . . De végre mégis betelt a csordultig töltött pohár; tovább már nem tudott tűrni, nem tudta tovább vonszolni szörnyű keresztjét. Tegnap — Istenein! — milyen rettenetes egy nap volt az! Arcul vágta őt azok előtt a léha, romlott teremtések előtt! A pezsgő, a mámor, a gonoszság ördöge hogy megrontotta az agyát-szívét! Még azok a szívtelen lények is megdöbbenve, a rémülettől kijózanodott aggyal bá múltak utána, mikor lángoló arccal kirohant a- teremből. S egy hosszú, kínosan átzokogott éjszaka után, szétzúzott szívvel határozta el’
