Eger - hetente kétszer, 1913
1913-05-14 / 39. szám
Előfizetési árak: Egész évre., _ 10 korona. Fél évre _ _ _ 5 » Negyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. FOFR JLUU/ll Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceuminyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 39. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. e==_ Szerda, május 14. Pünkösd után. Eger, 1913. május 13. Politikai életünkben hiába vártuk a tüzes nyelvek bölcsességét, pedig: van erőnk, csakhogy szunnyad; van hitünk, de nem gondolunk reá; van épületünk, de mállani hagyjuk; van fegyverünk, de félünk tőle . . . Ellenben ezer a Judásunk és még több a Tamásunk, de annál kevesebb a Pálunk és Péterünk. Sajnos, ezután is — miként eddig — apró pörökben tétovázunk majd, holott a kezet kézbe kellene adnunk; vonakodunk az áldozattól, mikor pedig életek harcáról van szó. Ezt mutatja a legújabb politikai mozgalomnak, a tervezett ellenzéki fúziónak dolga is. Ebben sem hozott a pünkösd semmi újat; most is oly tétován, oly bizonytalanul és oly reménytelenül áll, mint eddig. De vájjon ki biznók az olyan szövetkezés sikerében, amelyet a vezetők mellőzésével akarnak megcsinálni? Ki hiszi el, hogy uj, egységes és főként egészséges pártalakulás lesz az eredménye annak a törekvésnek, amelynek megvalósításán Károlyi Mihály gróf oly kitartva fáradozik? Az egységről szó sem lehet; még Az „EGER44 tárcája. Három kicsiny galambom van. Három kicsiny galambom van, Mind a három hófehér. Szárnyacskájuk puha, gyenge, Nem szálltak még soha messze; — Jaj, les rájuk száz veszély! Vijjognak az éhes vércsék, Az ölyv keres, les, kutat. — Lelkem őket betakarja, Ajkam féltőn csókolgatja Üde, hamvas arcukat. Aggodalmak gyötrő perce Hej 1 de sokszor fölkeres; Résen kell szememnek állni S egy nap’ százszor elkiáltni: „Hess, te kánya; hess, te, hess!“ Utak itt is, utak ott is; Mi csak arra repkedünk, Hol a tiszta kék magasban Szent titkok szent tüze lobban, Hol csak békét lelhetünk. ad hoc egységről sem! Nem lehet már csak személyi okokból sem, mert Ap- pomyi hajlandó ugyan szolgálni, mint közkatona, de Justh Gyula és Kossuth Ferenc aligha. Hiszen Justh, akinek pedig „elvben semmi kifogása nincs“ az egyesülés ellen, határozott programm nélkül nem akar belemenni, holott neki sohasem volt határozott programmja. Céljait ötletszerűen változtatta, amint az általában ismeretes. Kossuth Ferenc most is arról panaszkodik, hogy az ellenzéken sok a vezér. Pedig egész bizonyos, hogy az egyesülés után — még több lesz. Nagy a panasza továbbá azért, hogy az ő politikai pro- grammjának (a közgazdasági önállóság irányzatának) megteremtőjéül állandóan „más valakit“ emleget egy ellenzéki napilap, holott ezt kifejezetten ő teremtette meg s évekig ő képviselte az országban. Föltételezhető-e az ilyenek után, hogy „az érzelmek és felfogások szolidaritásának megteremtése“ sikerüljön? Erről komolyan szó sem lehet. Egyesülni úgy, hogy senki ne engedjen semmit s mindenki csak azt várja, hogy ő legyen a középpont, aki körül az uj alakulás keletkezzék: valóságos képtelenség. Egyesülni, illetve egységet teremteni úgy, hogy az eddigi vezéreket kihagyják, szintén képtelenség. Elvégre mindegyiknek van egy pár legszemélyesebb hive, aki vele megy, mellette marad úgy az egységben, mint annak ellenére. Érdekesek azután az elvi kérdések is, már tudniillik amennyiben ezekről szó lehet. Egyik a választójogi blokkot akarja — post festa; a másik általános és állandó ellenzéki egyesülést időről- időre megállapítandó teendőkkel. Csak egy dolog van, amelyben valamennyien megegyeznek, amelyet közös cél gyanánt tekintenek: a kormány megbuktatása. Arra már azonban, hogy az után mi történjék, legfeljebb Kossuth Ferenc gondol. Ez a vezér nemcsak rombolni, hanem építeni is akar, mert szerinte csak akkor lesz helyes az uj alakulás, hogy ha — a munkapárt kimozdítása után — esetleg a kormányt is átveheti. Nos, kell-e még több elv, irány és cél ebben a zűrzavarban, ebben a to- huvabohuban? Kell-e még többet mondani arra, hogy az egyesülés egészséges, tehát maradandó voltát lehetetlennek tartsuk? Valóban nem. Evvel az egyesüléssel legfeljebb azt érjük el, hogy — eggyel több párt lesz, mint eddig volt. Pártból pedig elég volt nálunk eddig is. Ahol a hófehér tolira Árnyat a bűu nem borít S vad szeleknek ellentállni, Csak a tiszta légben szállni Egy szent érzés megtanít. I És a lelkem ki nem fárad; Röpítésük égi kéj. Amig csattog pici szárnyuk, Turbékoló édes szájuk Vélem csókokat cserél. És oldalán a szívemnek Szárnyuk egyre, egyre nő; Egyszercsak hussl messze tűnnek, Önerőből elrepülnek. . . — Mikor jő e nap elő? Akármikor, . . . eljön egyszer S talán árva nem leszek; Ugy-e, fehér galambjaim, Kedves, drága kis fiaim, Magával visz lelketek ? Fiák András. A világ vége. Pár évvel ezelőtt, mikor a Halley-üstökös megjelent az égen, egyszerre megelevenedett mindnyájunk lelkében és a lapok hasábjain — hol komolykodva, hol tréfásan, vagy épen cinikus mosoly kíséretében — mindaz a borzalom, világfelfordulás, amit a remegő emberiség évszázadokon át a rendkívüli vendég megjelenéséhez fűzött. A következő ősszel már kevesen törődtek a szegény Brooks-féle kométával, pedig néhány hétig mutogatta magát. A Halley ugyancsak megnyirbálta pályatársainak a renom- méját. Könnyű neki; ő 78 év múlva ismét újdonság lesz, melyet nagyon kevés ember látott. De a tudós csillagászok tekintélyének vége van ; annyit Írtak, annyit vitatkoztak a Halley- ről, annyira rémítgették az emberiséget — és a végén kisült, hogy még egy kis „világvégét“ sem tudnak csinálni. A mai „tudós“ nemzedék ezentúl még nagyobb fittyet hány a „látható semminek“, ami egy mellényzsebben elfér. A komoly tudós azonban összeráncolja a homlokát és számít. A rohanó égitestek összekuszált pályáin bolyong s nyugodtan mondja : nincs ki-
