Eger - hetente kétszer, 1913
1913-05-14 / 39. szám
2 EGER. (39. 9?..) 1913. május 14. Egészséges, komolyan és férfiasán küzdő ellenzéket óhajtana már az ország; olyant, amely elveinek alkalmazására : a politikai váltógazdaság megvalósítására is képes és kész. Ettől pedig csak messzebb vitte a magyar politikát az elmúlt ünnep. Modern igények. Nagyot fordult a világ sora Eger felett is az utóbbi időben. Egyre épül, egyre szépül ez a mi öntudatra ébredt és haladni vágyó városunk, amely pedig nem valami nagy hajlandóságot mutatott eddig a modern igényeknek kielégítésére. Még csak nem is olyan régen, alig két- három évtizeddel ezelőtt utcáinkon, tőreinken és közutainkon kerékagyig járt a kocsi a sárban ; a hepe-hupás gyalogjárókon tyúkszemet tört a járó-kelők lábain az egyenetlen kövezet, vagy pedig a kövezetlen egyenetlenség. És törődött ezzel valaki? Dehogy. Azt tartották: ha apáinknak, az öregeknek, jó volt ez így eddig, miért ne lenne jó nekünk is, a „fiataloknak“ ! . .. Most már nem így van. Egyre-másra épülnek a makadámok és az aszfaltok; a város képviselőtestülete előtt, a közgyűléseken állandóan napirenden vannak az útépítési kérelmek, és a felsőbb hatóságok előtt egyre kevesbbed- nek az elrendelt utcaépítések ellen irányuló fölebbezések. így, csak példának hozzuk föl, a legutóbb elhatározott utcarendező határozatok ellen mindössze két öreg, özvegyasszony fö- lebbezett a közigazgatási bizottsághoz a Cifrakapu-utcából, mert a csaknem kizáróan földművesekből álló lakosság többi része már ott is aszfalt - gyalogjárót akar, és meg is kapja. Ugyanigy vagyunk a közvilágítással is. Azelőtt a petróleum lámpa sem kellett,. Minek ? „A tisztességes, becsületes, jó családos ember éjjelenkint otthon tartózkodik ; a lumpoknak meg nem kell világítás, úgy is haza találnak.“ Ez volt a közfelfogás. Most ? A városvég legszélsőbb utcáiban is villamos ívlámpák fölállítását sürgeti az érdekelt lakosság. Az uj építkezések sem történnek immár rendszertelenül. Az utcáknak m-g van állapítva az építkezési vonala. Eddig mindenki oda és úgy építkezhetett, ahol és ahogyan neki tetszett; most már a szépészet, a célszerűség és főként az utcavonal a döntő-körülmény az építkezések engedélyezésénél. Ezért van ennyi köztérvételi ügy állandóan a közgyűlések tárgy- sorozatában. A girbe-gorbe utcákon ritka építkező kerülheti el, hogy egy-két négyszög-öl területet ne vegyen, vagy ne adjon el az utca- egyenesítés érdekében. A csatornázás is évről-évre fejlődik. Egyre tágul a csatorna-hálózatunk. És mig az előtt csak a zsebkendőjét szorította az orrához a járókelő, az utcára kifolyó és ott hatalmas tócsákban meggyűlendő, éktelenkedő és büzlő szennyvizek előtt, most már az ellen is erélyes felszólalások történnek, ha itt-ott a közcsatornák rostélyzatából időközönkint penetránsabb illat zavarja a megszokott utcai levegőt. Hát nem haladás ez mind ? És a parkok ! Eddig — még nem is olyan régen — ott tartottunk, hogy a házak elé kiültetett fákat derékba törték gonosz kezek; most már viruló cserjék, színdús virágágyak is díszítik a parkok gyepszőnyegeit és nem bántja ezeket senki. Sőt. Ha egyik-másik közforgalomra nem használt közterületet befásít- juk, és addig is, míg parkká alakíthatjuk át az alapjában köves területet, ideiglenes kerékvetőkkel védjük meg az esetleges rongálásoktól, — a közönség körében és a sajtóban is éles támadások jutnak kifejezésre az ilyen „ormótlan“ és „dísztelen“ oszlopok ellen. Szívből örvendünk a szépérzéknek és vele a haladásnak ilyetén megnyilatkozásán. Dokumentuma ez annak, hogy immár Egerben is lehet beszélni a modern igényekről és azoknak kielégítéséről. így már reménységünk van arra, hosty a vízvezeték ügye, az egész város területére kiterjedő csatorna-hálózat, a még nyílt vízlevezető árkoknak beboltozása és sok más kívánni való előbb-utóbb mindnyájunknak megelégedésére megoldást nyer. Alapos a kilátásunk, hogy a fürdőügy, a vasutügy, a vásár-rendezés és egyéb közhasznú intézmény (közötte a tejcsarnok létesítése is) — amelyek nem csupán a szépérzékkel és a célszerűségi kérdéssel függnek össze, hanem közgazdasági viszonyainkra nézve is lényeges befolyást gyakorolnak, — modern igényeinknek ilyen józan fejlődése és azoknak fokozatos kielégítése mellett, csakhamar tető alá jut. Bizunk Eger jövőjében. A modern igények modern intézmények létesítését kívánják. És ha a modern igények megvannak, mint ahogy látjuk, hogy megvannak, bizouyára meglesznek a — modern intézmények is! . . . HÍREK. • Eger, 1913. május 13-áu. Tájékoztató. Május 14. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Ka- ráesondon. , 14. Országos vásár Pétervásárán. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgyalási napja Kápolnán „ 15. A hevesi főszolgabiró tárgyalási napja Kiskörén. „ 15. A pétervásárai főszolgabíró tárgyalási napja Biikkszenterzsébeten. „ 15—17. írásbeli érettségi a főgimnáziumban. „ 17. Gáspárdy K. zeneiskolai hangversenye. „ 18. Borsod-Gömör-Hevesmegyék Erdészeti Egyesületének közgyűlése. „ 20. Az egyházmegyei papnyugdij és segélyalap középponti bizottságának ülése. „ 20, 21. Katonai főutóállítás Hatvanban. „ 20. A Hőegylet közgyűlése. „ 21. A házi ezred ünnepe. (Az asperni csata emléke.) „ 22. Űrnapja. „ 25, 26. Országos vásár Gyöngyösön. „ 28, 30. Írásbeli képesítő a tanítónőképző intézetben. A fagyos szentek. A fagyos szentek az idén piros pünkösd második napjával köszöntöttek be hozzánk. Nem hoztak fagyos időt, csak egy kis borongással és több ízben ismétlődő, néhány percig tartó esőszitálással ijesztgették az első napon Egerben a — vásárosokat. Egyéb baj nem történt sem nálunk, sem más fitt. Hogy a tavaszi kritikus napok miért fűződnek éppen a három szent: Pongrác, Szervác és Bonifác nevéhez, igazán bajos lenne elfogadható okokkal megmagyarázni. Mi azt hisszük, hogy a jó szenteknek nincsen semmi közük az időjáráshoz, ámde a gazdák bizonyára úgy vélik, hogy mi rosszul tudjuk a dolgot. Vitatkozás helyett elmondjuk inkább a fagyos szentek történetét. Talán ez is érdekli az — érdeklődőket. zárva, hogy előbb-utóbb egy kis baleset ér bennünket s a Terra bolygó megszűnik az a színpad lenni, ahol az emberek játsszák az életkomédiákat. Nem lesz érdektelen néhány tudományos nézetet meghallgatnunk abban az érdekes kérdésben, hogy hogyan lesz vége a földi életnek, vagy mondjuk a világnak. Mert ráuk nézve a föld a világ. Egyet biztosan tudunk: hogy a földi élet és a föld maga is meg fog semmisülni egykor. Ami születetr, az meg is hal; a tudomány tanúsága szerint pedig a föld és a rajta levő élet időben lett, és fejlődött, mint minden a világon. Hogy hogyan hal meg a föld ? arra a csillagász csak olyanformán felel, mint pl. az orvos, ha egy egészséges ember haláláról kell nyilatkoznia: hacsak véletlen baleset nem éri, amilyen egy más égitesttel való karambol, elélhet még néhány millió évig, aztán meghal végelgyengülésben. Csak úgy, mint az emberek szoktak. A földi világ elpusztulásának tehát két módja van: a lassú természetes halál, vagy a hirtelen, katasztrófaszerű befejezés. A lassú halál a különböző tudósok nézetei szerint több okból eredhet. Az első valószínűség az, hogy napunk a folytonos hőveszteség következtében kihűl, s majd eljön az idő, midőn nem terjeszti meleg'sugarait földünkre; a sarki jégmezők egyre lejjebb húzódnak az egyenlítő felé; az élet visszaszorul a h deg és homály elöl, mig végre mindent elborít a világtér dermesztő hidege: a naprendszer kihűl. Flammarion fantáziája más utón vezet el bennünket ehhez az eredményhez. Szerinte a viz és levegő lassankint elszóródik, elhasználódik a földön. Már pedig viz és levegő nélkül élet nincs, sőt maga a föld is megdermed, ha levegő és vízburok nem védi. De az még nagyon soká lesz s addig még más is történhetik. Tudjuk, hogy a víz folytonos cirkulációja, a tengerapály és a dagály állandóan koptatják a szárazföldet. A Gaurisaukar, a Mont Blanc, a Magas Tátra lassankint levándorolnak a begyipatakok vizében a völgyekbe, magasságuk csökken s a mélyebben fekvő helyek megtelnek törmelékkel; a felület egyenetlensége lassan-lassan megszűnik s a szárazföld felszínét végre elborítják a tenger habjai. Csak ki kell számítani a szárazföld hozzávetőleges tömegét, meg kell határozni az évenkinti kopás mennyiségét s megtudjuk, hogy mennyi idő múlva fog a nivellálódás megtörténni, amikor majd Musset Alfréd szerint: „A simára borotvált föld Miut egy tar koponya, forog az ég mezején.“ Kinvan francia tudós egy egyszerű osztási művelettel kimutatja, hogy négy és fél millió év múlva a föld egy sekély vízzel borított égitest lesz, föltéve, hogy — a földön működő erők megtartják jelenlegi egyenletes működésüket. A mi fantáziánkat azonban nem izgatja az, ami millió évek múlva fog történni. Mi, ha a világvégre gondolunk, akkor hulló csillagok sziporkázó özönét, elsötétedő napot, lábaink alatt rengő földet képzelünk magunk elé. 3 mindez a tudomány állítása szerint nem lehetetlen. Csak jusson eszünkbe, hogy Dapunk nem áll mozdulatlanul a világtérben, hanem összes bolygóival, aszteroidjaival, üstököseivel együtt elképzelhetetlen sebességgel rohan egy eddig még ismeretlen középpont körül, amely középpont talán ismét egy még hatalmasabb fő-napnak kíséretéhez tartozik. Naprendszerünk egy pillanatig sincs a világtérnek egy és ugyanazon pontján s földünk, keringése közben, még soha meg nem tette ugyanazt az utat kétszer. Ki tagadhatná tehát, hogy a folytonos vándorlás közben nem találkozhatunk-e más égitestekkel : izzó, vagy kialudt napokkal, elszabadult bolygókkal, üstökösökkel, a világtér eme csinos csavargóival, vagy izzó kozmikus ködökkel, amely találkozások bármelyike kiszámíthatatlan következményeket vonhatna maga után. Mi már megszoktuk, hogy egy-egy nagyobb üstökös megjelenésekor a lapok és folyóiratok egy kis világvéggel fenyegessék meg a cinikus emberiséget s talán ebből a megszokásból ered
