Eger - hetente kétszer, 1913
1913-04-26 / 34. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____5 » N egyed évre _ 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények — ■ -: intézendők. -------- K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 34. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. Szombat, április 26. Az erőszak jegyében. Eger, 1913. április 25. Szent Márk napjának reggelén a buzaszentelési szertartásra hívnak a harangok. A hívek künn imádkoznak a határban termékeny időkért. És bizony, valljuk be, nagyon is reánk férne a termékeny idő, a jó esztendő. Hiszen szegények vagyunk; sanyargunk, küzdünk az élettel, a sok bajjal-gonddal.. . De talán egyetlen egy küzdelmünk sem olyan meddő és egy sem olyan rut, egy sem olyan visszataszító, mint a 'politika, amely pedig mégis a legerősebben uralkodik, jóllehet jobban lejárta magát, mint a tíz év óta fel nem húzott zsebóra, — ahogyan egy bulvár-lap irta nemrégiben. „A közélet rákbetegsége a mi politikánk, a félelmetes, a gyógyíthatatlan, a rejtelmes, aminek mibenlétét és orvosságát még csák nem is sejtjük. Évszázadokon át nyögtük ezt a betegséget, de el tudtuk viselni, mint ahogy az ember elhurcolja a kisebb bajokat; most azonban annyira hatalmas lett a baj, hogy lever a lábunkról és széles vállunk roskadozik alatta“ — olvassuk a helyzetről nemrégiben. Csakugyan igy van. A politika nagyobb csapás reánk, mint a szeszélyes, a veszedelmes, a kártékony, a romboló időjárás. Annak a csapását enyhítheti a napfény, a kiadós eső, vagy feledtetheti egy-egy jó esztendő. De mi enyhítheti, mi feledtetheti azt a rettenetes sok bajt, amelyet a politika zúdított a nyakunkra s .amely a végenyészettel fenyeget mindent, amit csak a nemzet fáradságos munkája alkotott?! A politika tette tönkre a társadalmi együttműködés lehetőségét; gyűlöletet szított a barátok között; ellenségekké tette az apákat saját fiaikkal. A politika tett közömbössé, gyülöltté, vagy éppen utálttá sok nagy nevet; ez koptatta le annyi ragyogó név aranyát; ez tett tönkre annyi illúziót, annyi szép reménységet, ez rontott meg annyi életet, boldogságot, jövőt . . . Ez a betegség tett tönkre bennünket s ennek a betegségnek orvosságát még csak — nem is sejtjük. Ki tudná megmondani, hogy mit hoz a jövő, mikor a jelen és a múlt annyira zavaros?! Ki tudná megmondani, mi történik a május 5-én megnyíló uj parlamenti ülésszakon, mikor egyedüli ismert fegyvere az — erőszak. Az erőszak mindkét küzdő félnél: az ellenzék nem tud opponálni, csak erőszakosan ; a többség nem tud kormányozni, csak erőszakosan. A pártosság, a visszavonás és az erőszakosság dúlnak. A szavak és tettek rugója a gyűlölet. A közélet porondján undorító küzdelem folyik, mert nem az igazság kiderítése, nem az elvek diadala a cél, hanem az ellenfél sárba- tiprása, lehetetlenné tétele. A közélet vezető férfiai marják egymást és pipafüstös, borgőzös korcsmái tónusban beszélnek az ország színe előtt. Nem az elvi különbségek, elvi akadályok választják el az ellenfeleket, hanem a személyes versengés, a gyűlölködés. Ez az oka annak, hogy a „politikai szenvedelem hullámjárása még nem táncoltatta meg az ország hajóját annyira, mint mostanában.“ Mivel az elvi ellentétek kiegyenlítése — tapasztalás szerint — sokkal könnyebb, mint a személyi differenciák eltüntetése; mivel a személyi ellentétek napról-napra jobban kielesednek; mivel a háború Damokles-kardja s a gazdasági válság csak súlyosbítják a helyzetet: a május folyamán megnyíló parlamenti küzdelem csak úgy folytatód- hatik, ahogyan elhagyták, — vagyis az erőszak jegyében. Hiszen Apponyi Albert, a mágnás, az élete delén túl levő nagyműveltségü férfiú, akit egyáltalán nem ragadhat el a fiatalság heve, urbi et orbi mondotta ki, hogy — jöjjön az Istenítélet! Várhatunk-e az ellenzéktől mást a nagyenyedi nap után, mint erőszakot? És felelhet-e más-sal a többség pártja, mint erőszakkal?! Nem és nem! Egyelőre, úgy látszik, az a sorsunk, hogy csak az erőszak jegyében tudunk politizálni. A központi választmány ülése. Hevesvármegye k> zpouti valar-ztwánya április hó 30-án, déli 12 oiakor Majzik Viktor alispán elnöklete alatt, az alispán hivatalos helyiségében, ülést ián, az országgyűlési képvisf-löválasztók 1914. évi id-igl. névjegyzékének kiadása tárgyában. ; Uj kanonokok. Az egri főkáptalan valóságos és tiszteletbeli kanonokjainak díszes sorozata egy-egy érdemes pappal gyarapodott: 0 Felsége április 18-án kelt, legfelsőbb elhatározásával Petrovits Gyula nyíregyházai apát-plebánost valóságos, Venezell Ede egyházmegyei tanfelügyelőt és érseki tanítóképző-intézeti igazgatót pedig tiszteletbeli kanonokká nevezte ki. A királyi és főpásztori kegy mind a két férflü személyében valódi érdemeket és kiváló személyi tulajdonságokat jutalmazott. Petrovits Gyula egy évtized óta áll már a nyíregyházai róm. kát. hitközség élén, hűségesen gondját viselve több, mint 9000 hívőjének. Plebánoskodásának idejére esik a fej^elmi bőkezűséggel épített, fölszerelésekkel és díszítésekkel pompásan ellátott Samassa-templom fölállítása, mely nemcsak a múlt évben elhunyt nagynevű bibornok-érsek emlékezetét tette feledhetetlenné a nyíregyháziak szívében, hanem Petrovits Gyula gondos lelkipásztorkodása alatt a kát. hitélet emelkedésének igen alkalmas és hatalmas eszköze is lett. Es ahhoz a remekbe készült szép templomhoz illett is Petrovits Gyulának közvetetlen egyénisége, megnyerő papi gondolkozása és modora: segített vonzani a hiveket, növelte az összetartozás érzetét, föllendítette a hitéletet a nyíregyházai katolikusok közt. Aki házánál, asztalánál vagy hivatalos érintkezésben találkozott vele, tapasztalhatta, hogy nemesen közvetetlen modora, minden szavát és tettét átszövő papi gondolkozása, megnyerő és természetes volt az ő egyéniségében. Megértette azokat, akik öt szeretik. Paptársai és hivei körében méltán kelt örömei a kitüntetés hire s az egriek örömmel várhatják uj plébánosukat. Venezell Ede, nemes életfolyású, dolgoskezű, derék pap, majdnem három lusztrum óta fáradhatatlan buzgóságú nevelője az egri egyházmegye katolikus tanítóinak, kitől munkaszeretetei és kötelességismeretet oly sok tanító tanúit, hogy ismét másokat tanítsanak reá. Hiszen munkára kész és rendbeszedett ség tekintetében helytálló tanítók nevelésében nem egyhamar találunk alkalmasabb mestert Ven- czell Edénél, a sokszor szigorú, folyton következetes tanítóképző-intézeti igazgatónál, ki növendékének az életbe előre vetített képét tekintette mindig és annak a képnek alakítására munkálkodott állandóan, hol szelíd figyelmeztetéssel, hol szemrehányással, hol oktatással, de — ha a szükség úgy kívánta — korholva és büntetve is. Mindenkor az igazság, a keresztény katolikus nevelés legféltettebb hagyományainak, kincseinek őrzése és megbecsülése sugalmazta e finomlelkű pedagógusnak minden cselekedetét. Minden valamire való növendéke megláthatta, megismerhette a Venezell Ede atyai, megértő vagy résztvevő szivét is. Tanártársai meg ritkán érezték azt, hogy ; föléjük rendelt igazgató, úgy találták inkább,
