Eger - hetente kétszer, 1913
1913-01-11 / 4. szám
Előfizetési árak: Egész évre- _ 10 korona. Fél évre _____ 5 » N egyed évre _ 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség : Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendőlc. —..........= Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 4. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. Szombat, január 11. Az adó-háboru. Eger, 1913. jan. 9-én. Az első pillanatra szinte rokonszenvesnek tűnik fel az a mozgalom, amelyet a fővárosi • demokraták indítottak a január hó 1-én életbe léptetni kívánt uj adótörvények ellen. Rokonszenvesnek, mert hiszen az ősi magyar virtusnak egyik főismertető jele a „nem adózunk“ jelszóhoz való törhetetlen ragaszkodás. Ha azonban az ember a dolgok mélyére hatol; ha ismeri a mozgalom vezéreinek közszereplését s az utánnuk törtető hadsereget: nagyon gondolkodóba esik, vájjon pártolja-e ezt a mozgalmat, vagy nem? Nyíltan ki merjük mondani, hogy ez a mozgalom a magyar nép zöme előtt, de főleg az ország lakosságának nagy részét alkotó gazdálkodó közönség előtt semmi esetre sem lehet rokonszenves és pártolásra méltó. Amikor ugyanis a törvényhozás a koalíció idejében megalkotta az adóreformot, azt azzal a szándékkal tette, hogy megszünteti az adózásunknál eddig tapasztalt igazságtalanságokat. Nálunk ugyanis a múltban három adóalapot ismertek: az állampolgári becsületszót, az ingatlan tulajdont és a közhivatali állást. Ez utóbbi mindig biztos adóalap volt. A földet és házat (állott légyen az egy talpalattnyi rögből, vagy egy düledező nádviskóból,) a kincstár mindig meg tudta adóztatni, még pedig eléggé borsosán. A hivatalnoki pályán lévők is megfizették tartozásaikat az állam irányában, mert hiszen az adójukat egyszerűen levonták a fizetésükből. Csakis egyetlen egy adóalap volt tulon túl ingatag: a magánkereset, amelynek nagyságát pedig állampolgári becsületszó terhe alatt kellett bevallani. Hogy ez az állampolgári becsületszó hogy festett, arról talán ne is beszéljünk. Az automobilon grasszáló pénz- tőzsér, a szatócs, aki néhány esztendei működés után háziúrrá és földbirtokossá vedlik át, a nyolc szobás lakással is elégedetlen ügyvéd, vagy pénzügynök minden lelkiismeret-furdaiás nélkül vallott be az adókivetés alkalmával olyan jövedelmet, amilyenből az évente elfogyasztott havanna-szivarjainak ára sem igen került ki. Egyik vidéki lapban olvastuk pár hónappal ezelőtt, hogy Szatmár város egyik legelső ügyvédje és országgyűlési képviselője összekülönbözött iroda-társával és a törvény előtt osztozkodtak évi 100 ezer korona jövedelmen, holott az illető ügyvédi iroda 8000 korona évi forgalom után fizette az adót. A föld szegény népe, vagy a lateiner- ember, amelynél minden fölöslegesen kiadott garas számít, viselte a súlyos adóterhet, amelyet az adóreform sem csökkentett részére. Ez a rétege a nemzetnek most is nyugodtan tűrné a fokozottabb megadóztatást, ámde nem tetszik az uj adótörvény azoknak, akik eddig vidáman sütkéreztek az adómentesség vagyont hizlaló napfényében. Nem tetszik az adóreform azoknak, akiknek állampolgári becsületszavában most már az állam nem akar bízni, mert hiszen a reform lényege tulaj don- képen abban van, hogy ezentúl az államnak jogában lesz hivatalos közegekkel kikutatni azt: vájjon az a tiszteletreméltó honpolgár, aki rongyos kabátban siránkozik az adókivető-bizott- ság előtt (s amellett kilencszobás elegáns lakást tart) valóban olyan jöve- delmü-e, mint amilyent állampolgári becsületszóra bevallott. Nem tetszik az adóreform azoknak, akik az állam részére juttatandó csekély hányad miatt is féltik a gyors meggazdagodásukat. A pénz után törtető, a gyors meggazdagodásra törekvő embereknek az egész magyar közéletet terrorizáló csapata adta ki a jelszót az adóreform életbeléptetése ellen. A legérdekesebb ebben a háboruAz „EGER46 tárcája. Keleti legendák. Az „Ezeregy éj“ káprázatos mesevilág i kívül igen sok exotikus regéje van még i csodás keletnek. Leírva kevés jut el hozzál i belőlük, mert csak élő szóval adják elő ha - gatóiknak a mesemondók, akiknek szavai b r olyanok, mint az üde forrás a meddő fövénye , de el is enyésznek azok, mint az — üde forr j a meddő fövényen. A múlt alkalommal néhány mecset-mond t mutattunk be olvasóinknak; most a muzulmi t néplélek vallásos érzületéből szőtt érdekes 1 • gendákból mondunk el néhányat. Éva sírja. A sivatagban, a Dzseddától Mekkához vi' i út mentén, egy elhagyott, nyomorúságos k i mecset áll .. . Ajtaja előtt egy szürkeszakállas vén b ■ duin őrködik. A ruhája rongyos, de a turbán. , zöld. Ez pedig a próféta vallásában egyhá rangot jelent. Aki leveti a saruját és belép a mecsetbe: egy domború hátú, hosszúkás, ócska kékes-zöld selyemszövettel letakart koporsóra talál. Ez Éva sírja. Mindnyájunknak édes anyja pihen a koporsóban 1 . . . A zöld turbános, öreg beduin pedig, egy kis alamizsuáért, készséggel elmondja a következő legendát: ... A világ kezdetén az Ur, angyalaitól körülvéve, a mennyben sétált. Lábai alatt, a feje fölött, jobbján és balján mint lángoló tűz- madarak, fénylettek a csillagok. Az angyaloknak legügyesebbjét és legszebbikét Eblisznek hívták. Valamennyi közül őt szerette legjobban az Ur. Meg akarta ajándékozni és ezért így szólt hozzá: — Nézd, Eblisz, ott lenn a csillagok alatt van a föld. Menj le és nézd körül; azután majd moudd el róla a véleményedet. Eblisz leszállt és megnézte a földet. Mindent megvizsgált s azután visszatért az Úrhoz. — Nos, — kérdé az Ur, — tetszik neked a föld? — Nagyon tetszik. Van rajta árnyék és van rajta víz. Kár, hogy nem élvezi senki. — Hát élvezd te. Neked adom. Mától fogva te vagy a földuek királya 1 És Eblisz elfoglalta királyságát. Elmúlt száz esztendő. Az Ur ismét sétált és a földre pillantva, eszébe jutott Eblisz. így szólt Gábor angyalhoz: Menj és keresd meg Ebliszt 1 Gábor rá is talált egy hüs forrás mellett viruló fa árnyékában, hanem Eblisz azt felelte Gábornak: — Az Ur küldött? Kiváncsi reám? Hát jöjjön ő, ha látni akar. O a menny királya, én a föld királya vagyok és kettőnk közül ő a kiváncsi 1 . . . Az Ur megharagudott e gőgös üzenetért és elhatározta, hogy elveszi Eblisztól a földet. „Halandó embert alkotok s legyen ezé a földön minden; a föld azonban az enyém marad s az emberrel is én rendelkezem!“ — így szólt az Ur és abban a pillanatban lehullajtotta a paradicsomkert egyik gyümölcsfája alá Ádámot, az első embert. Megint elmúlt száz esztendő. Az Ur pillantása a földre esett és gondolt egyet. „Nagyon unatkozhatik egymagában
