Eger - hetente kétszer, 1913
1913-04-05 / 28. szám
1913. április 5. EGER. (28. sz.) 3 A hét Az ökörltúlak kegyelete. A héten a következő hír járta be a lapokat: „Emlékünnep Ököritón. Három esztendeje annak, hogy Ököritón háromszázötven fiatal élet pusztult el. A katasztrófa évforduló napján, husvét hétfőjén, a község fiatalsága ünnepet rendezett az áldozatok emlékére. Ünnep után bál volt, amelyen hajnalig táncoltak a fiatalok.“ Ez a híradás természetesen érthető feltűnést és megdöbbenést keltett. Hiszen alig van Ököritón család, amely ne gyászolná azt a rémes napot, amelynek emlékét most — tánc- mulatsággal ünnepelték. Egyébként ne csodálkozzunk olyan nagyon, mert nálunk is rendszerint tánccal végződik a kápolnai csatában elesett honvédekért évenkint rendezett gyászünnep. * Még egyszer a „szomorú Jelenség.“ Egyik utóbbi (24.) számunkban szóvá tettük, hogy a jogakadémiai polgárok közül „egyik-másik bodor füstöt eregetve ünnepelt“ március 15-én a városház erkélyén. Erre vonatkozóan márc. 29-én levelet kaptunk a jogakadémia egyik polgárától, mely egész terjedelmében a következő: Tekintetes Szerkesztő Ur! A teljes igazságra akarok rámutatni és nem az elfogultság adatja kezembe a tollat, mikor a jogakadémiai polgárok jó hírnevének érdekében bátorkodom szót emelni. A tekintetes szerkesztő Úr március 22-iki, szombati lapjában, „A hét“ című rovatban „Szomorú jelenség“ cím alatt cikk jelent meg, melyben a jogász-ifjúság komoly, tartózkodó hangon bár, de határozottan rendre utasittatik a március 15-iki nagy nemzeti ünnephez méltatlan viselkedése miatt. — A cikk, mikor először olvastam, arcomba kergette a vért, mert — bocsánat a kifejezésért, — igazságtalanságnak tartom, hogy egyesek hibája miatt az egész jogakadémiai polgárságot pellengérezi ki. Bár tartózkodó az a cikk, de — újra bocsánat — korántsem elfogulatlan. Mert kérem, disztingváljunk egy kissé. Azt a dolgot (cigarettáztak a városház erkélyén az ünnepély alatt) — nem a jogakadémiai polgárság, hanem egyesek tették. És pedig kicsodák? Azok, kik a komolyan gondolkodó és miatt mindig az elfogultság bilincsei közt maradnak. Sok és szép sikert! Szatmárnémeti, 1913. március 1. Hazafias üdvözlettel: Bodnár Gáspár. Biró Lajosnak a Sárga liliom alakjaira vonatkozó kritika fájt nagyon s bár úribb hangon, de a sorok között sok keserűséggel polemizál a Bp. Hírlap cikkével, — szintén óvatosan kerülve a dolog lényegét s a cikknek egyéb, fönt elsorolt következtetéseit. Pedig, hogy Madarász Flórisnak igaza van, azt bizonyítja a Bródyék nagy haragja, durva kifakadása, de bizonyítja az is, hogy cikkének igazságait a legszélesebb körben elismerik. Császár Elemér dr. akadémikus, a Kisfaludy- Társaság tagia, egyetemi magántanár, aki az idén a Vojnits-díj odaítélése alkalmából az újabb drámákra vonatkozó jelentést az Akadémia elé terjesztette, a következőket írja: Kedves Barátom, ebben a percben olvastam el a B. H. húsvéti számában tanulmányát a modern magyar drámákról. Nagy örömöt, megelégedést és élvezetet szerzett vele nekem, s úgy hiszem még vagy 20.000 magyar embernek. Köszönöm s tiszta szívből gratulálok dolgozatának dolgozni akaró többséggel örökös ellentétben állnak, minduntalan kellemetlenséget okoznak, csak nagyúri passzióból. Mindenféle, a jogász ifjúságot érdeklő mozgalomtól távol tartják magukat; a márciusi ünnepségen sem vettek részt a felvonulásban, mert ott nem okozhattak volna galibát, de már a városháza erkélyén ott cigarettáztak, csupa kihívó gyerekességből. Sikerűit is már ily dolgok miatt ezen uraknak kivívniok a többség idegenkedését, más eszközhöz nyúlni pedig nincs hatalmunkban. Ezeknek az uraknak terhére kérem tehát Írni ama dolgot, nem általában a jogakadémiai polgárság rovására. Hisz a komoly többség teljesen korrektül, a nagy ünnephez méltóan viselkedett és senki sem merheti állítani elfogultság nélkül, hogy pro- fanizálta volna március 15-ét. Egyesek hibája miatt egész testületet megróni amúgy sem lehetséges, ebben az esetben pedig, mikor a jogakadémiai polgárság zöme ezek iránt az egyesek iránt idegenkedéssel viseltetik, igazán nem lehet az egész jogakadémiai polgárságot. Bátor vagyok ezután remélni — hisz a cikk mondja, hogy az igazság érdekében tör lándsát, én pedig a teljes igazságra mutattam rá —, hogy nemcsak a tekintetes szerkesztő Urat győztem meg amaz állítás részben helytelen voltáról, banem egy pár, ama rajtunk ejtett vágást orvosló sor fs fog megjelenni b. lapjának legközelebbi számában. Azt persze kérni sem merem, hogy levelem legyen ott közölve. A tekintetes szerkesztő Urnák alázatos szolgája Eger, 1913. március 28. Csánk István, II. é. joghallgató. Közöljük e levelet, bár írója ezt nem is merte remélni; közöljük pedig azért, mert mi ezt a kérdést közügynek tekintjük. Első sorban felvilágosítjuk a levél íróját, hogy a jogakadémia egész polgárságáról mi nem irtunk; hiszen mi azt mondottuk, hogy: „A városház erkélyéről szavaló és szónokló jogakadémiai polgárok mellett — igen helyes dolog — ott állottak a társaik, de — ami már éppen nem helyes — egyik-másik bodor füstöt eregetve ünnepelt.“ Mikor mi ezt megírtuk, nem elfogultságból tettük, hanem azért, mert ez minden jó- érzésü embernek arcába kergeti a vért. Azt a megjegyzésünket annál kevésbbé veheti manemes gondolataihoz, emelkedett erkölcsi és esztétikai Ítéleteihez, stilusművészetéhez. Meggyőződésének bátor kimondását nem említem külön. Ezért nem üdvözlet, hanem tisztelet jár ki. Küzdjünk továbbra is igazunkért, még akkor is, ha hiábavaló. Ez az Ember tragédiája felemelő alapgondolata, legyen a mienk is. Isten éltesse Önt az irodalom és a haza javára. Igaz barátja Császár Elemér. r Es midőn mi külön is hangsúlyozzuk a Madarász Flóris dr. nagy erkölcsi bátorságát, hogy a mi viszonyaink között meg merte írni, amit meggyőződése sugallt: örömmel jegyezzük föl, hogy a magyar szellem és az erkölcs ellen intézett támadások e finom, de igazságos bírálata sokakat megszólaltatott. Rudnyánszky Gyula, a kiváló költő, például így ír Madarász Fló- rishoz: Főtisztelendő Tanár Úr! Nagy örömöt szerzett lelkemnek a Budapesti Hírlap húsvéti számában megjelent kitűnő cikk. Nagyon rossz levélíró vagyok, különösen amióta két szemem világa elveszett és mindent tollba kell mondani. Röviden hát azzal igyekszem kifejezni őszime kőszönetemet, hogy elküldöm önnek Napszállat felé című könyvem egy példányát. Fogadja szívesen. Az én lelkemben már tizenöt esztendő óta zsibongnak, forrongnak a tervek : hogyan gára a jogakadémiai polgárok összessége, mert; a) összesen sem volt az ünnepségen 20—25 jogász, (pedig körülbelül százan vannak!) b) mi azt irtuk: „egyik-másik.“ A március 15-diki ünnepen a jogakadémiai polgárság egyetemlegesen szerepel és sem mi, sem más nem köteles tudni azt, hogy van egy tagozat, „amely a komolyan gondolkodó és dolgozni akaró többséggel örökös ellentétben áll s minduntalan kellemetlenséget okoz, csak úgy nagyúri passzióból.“ Hogy pedig a Csank István ur által óhajtott „teijea igazság“ tisztán álljon, reámutatunk jóindulatból fakadó levelének egyik részére, ahol ezt mondja: „Mindenféle, a jogászifjuságot érdeklő mozgalomtól távol tartják magukat (t. i. a kisebbség tagjai), a márciusi ünnepségen sem vettek részt a felvonulásban, mert ott nem okozhattak volna galibát, de már a városháza erkélyén ott cigarettáztak, csupa kihívó gyerekességből.“ Hát, kérjük szépen, ha az a nemtörődöm kisebbség egyáltalán nem vett részt a körmenetben, akkor kik vezették a körmenetet „cigaretták füstjének felhőjében“ — mint azt mi, az igazságnak megfelelően, megírtuk?! Amit állítottunk, azt fönntartjuk, mert — Igaz. Minket a levél csak arról győzött meg, hogy helyesen cselekedtünk, amikor azt az esetet szóvá tettük. Bizonyosra vesszük ugyanis, hogy jövőre — maguk között, jóakaratú figyelmeztetéssel, szép szóval — elejét veszik a jogakadémiai polgárok ennek a (szerintük is) „gyerekességnek“, amelyet nem mi, hanem a nagy közönség bizonyára az összesség rovására ír. Ha jövőre nem fordul elő ilyesmi és a jogakadémia polgárság tapintatosan, a maga körében, veszi elejét hasonló „szomorú jelenségnek“ : — célt értünk. * Az egészséges bűz. A szombati képviselőtestületi ülésen tudvalévőén szóba került az a nagy nyílt csatorna, mely az Újsor-utcából — a Maklári-utat és Kertész-utcát keresztezve — levezeti a Preszler-féle szeszgyár szennyvizét. Ez a csatorna, mely talán egy kilométer hosszú is van, rettenetes bűzével olyan hatású, hogy — mint egy közbeszóló megjegyezte — még a kolera-bacillu8t is elpusztítja. lehetne és kellene nemzeti irodalmunkat megmenteni és méltó helyére visszahelyezni. Amerikai magányomban sokat tépelődtem és messziről láttam kelni a lelkek uj tüzelt, melyek a magyar szellemi élet közeledő hajnalát jelentik. Az a szerencsétlenségem, hogy megvakultam, nem riasztott vissza a cselekvéstől és most már azt remélem, hogy rövid idő alatt előállhatok hívó szózatommal azokhoz, akik rég várják a zászlóbontást, hogy leverjük a magyar szellem és erkölcs meg- rontóit. Már több derék küzdőtársat találtam és úgy érzem, hogy Főtiszt. Tanár Ur egyike lesz a nagyjelentőségű mozgalom legértékesebb harcosainak. Fogadja őszinte becsülésem nyilvánítását. Kiváló tisztelettel Rudnyánszky Gyula. Hát csak hadd keljenek a lelkek uj tüzei, melyek a magyar szellemi élet közeledő hajnalát jelentik! Keljenek és lobogjanak minél nagyobb lánggal, hogy elérkezzék e derengő hajnal után a diadalmas nappal is! * Befejezésül csak ennyit: az „Írástudatlan,“ „felületes,“ „tájékozatlan“ stb. stb. Madarász Flóris dr. pompás darabját éppen tegnapelőtt adták Szatmárt ugyanolyan nagy sikerrel, mint nálunk. Erről a sikerről számol be ugyancsak Bodnár Gáspárnak levele, melyet a szerzőhöz intézett s melyben a többek között ezeket
