Eger - hetente kétszer, 1912

1912-12-14 / 100. szám

EGER. (100. sz.) 1912. december 14. A mezőgazdasági ismeretek terjesztése. A nép gazdasági kiképzésének az is egyik rész­lete, hogy a kisgazdák és munkások 18 éves fiai a téli hónapok alatt rendszeres gazdasági oktatásban részesülnek, melyen főleg azon is­mereteket sajátítják el, amelyek vidékünkön leginkább szükségesek. Ilyen kurzust a télen ötvenet rendeznek. Az érdeklődést pedig eléggé jelzi az a körülmény, hogy, noha most még csak a növendékek felvétele van soron, egyik­másik kurzusra annyi növendék jelentkezett, hogy parallel előadásokat kell tartani. A kur­zusra felvett növendékek ingyenes ellátásban részesülnek. És a mezőgazdaság gyakorlati is­meretein kívül háziiparra is tanítják őket. Népiskolai és ismétlő-iskolai törzskönyv nyomtatványok fegy ív 12 tanuló részére) íven­ként 5 filléréit bekötve is kaphatók az érseki líceumi könyvnyomdában. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda 18241/912. Hirdetmény. Az 1884. évi XVJI. tcz. 104. és 172. §-ai, valamint a földművelés, ipar és kereskedelem­ügyi m. kir. miniszter által 42816/887. szám alatt kibocsájtott rendelet értelmében a városi tanács és a helybeli főszolgabíró, mint elsőfokú iparhatóság mellé választandó 20—20 ipar­hatósági megbízott választására határidőül f. évi december hó 20. napjának délelőtt 9 óráját Horvay János v. tanácsos vezetése mellett és hivatalos helyiségében kitűzi azzal, hogy a választás 9 órakor veszi kezdetét és tart d. u. 4 óráig és a szavazás titkosan, szavazó lapokkal történik. Eger, 1912. december hó 10. Jankovics Dezső, s. k. kir. tan., polgármester. 18250/912. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az elsőrendű bur­kolattal kiépített utakon 1913. évben össze­gyűlendő trágya és szemét az 1912. év dec. hó 21-én délelőtt 10 órakor a városi főjegyzői hivatalban megtartandó nyilvános szóbeli ár­lejtésen fog ládánként bérbeadatui, mikorra is az érdeklődőket ezen hirdetmény utján meg- hivom. Eger, 1912. december hó 10. tartott tanács ülésből. Jankovics Dezső, s. k. kir. tan., polgármester. <Gkz^?sO/ /cyiocäj6a£tM ÚfA tLctrt/ /v-iíyny-o^ria^yia/. -<t eá-CL jjfytcc'u/j ,i UtúfjUu, 0<2^&<6uXsvías * Főraktár: Özv. Wähl Adolf né úrnő dohány- nagyárudájdban. Legtartósabb húzott drótszálas lámpa! :: Magyar :: Siemens-Schuckert-művek Budapest, VI-, Teréz-körút36. ♦ ♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦ kocsigyártó Egerben, Almagyar-utca 4. sz. Van szerencsém a n. érd. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy kocsigyártó fizietemet saját házamba áthelyeztem, hol a mai kor legmagasabb igényeinek is minden tekintetben megfelelő, ruganyos, uj és javított kocsiét állé nagy raktárt nyitottam. Uj kocsiknál 2 évi jótállást vállalok. Ócska kocsikat a legmagasabb árban becserélek. Javítást és átalakítást szolid árban pontosan és lelkiismeretesen eszközlök. Levélbeli megkeresésre kívánatra személyesen megjelenek. Szerszám-gyártás. Malom-, bánya-, ko­vács-, lakatos- és kőfaragó szerszá­mok, valamint kész közetfúrók, lapátok. ; BUDAPEST,-40. a Szent Lukács- és Császár-gyógyfürdőkkel szemben. — Rózsadomb parkos tövében. hat emeletes szálloda, C'S« 250 szobával. III. ZSICM0ND-UTCA 38­TELEFON ISO-35. A modern technika vívmányainak al­kalmazásával, teljesen újonnan épült Rézbufor, központi gőzfűtés, minden szobában hideg-meleg viz, villanyvilágítás, liftek, külön olvasó-, társalgó-, irószobák stb. Elsőrangú étterem « Penziórendszer is. kereskedelmi utazóknak és fürdőzőknek igen alkalmas. és kávéház Villamosközlekedés minden irányban. Mérsékelt polgári árak. Úri és női fodrász a házban. A vonatokhoz saját autójáratok. — Szives pártfogást kér Pallai Miksa, igazgató-tulajdonos. Eger, 1912. A? érseki líceum könyvnyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents