Eger - hetente kétszer, 1912
1912-12-07 / 98. szám
2 EGER. (98. sz.) 1912. december 7. A vármegyei nyugdíjalapok. Hevesvármegye két nyugdíjalapot kezel és mindkettőnek költségelőirányzatát a december hő 16-án tartandó közgyűlésén állapítja meg. A tiszti nyugdíjalap 1913. évi költségvetését 47,887 korona 02 fillér szükséglettel, 21,100 kor. fedezettel és igy 26,787 kor. 02 fillér hiánnyal ajánlja elfogadásra a nyugdíj-választmány és a hiány fedezésére l'45°/0 pótadó kivetését kéri. — A Jegyzői és orvosi nyugdíjalap 1913. évi költség- vetése 51,119 kor. 02 fillér szükséglettel, 20,026 kor. 75 fillér fedezettel, tehát 31,092 kor. 72 fillér fedezeti hiánnyal zárul, amelynek fedezésére 1 '58 % pótadó kivetését kéri a nyugdíjalap választmánya. Eger város közgyűlése. Eger város képviselőtestülete szombaton, december hó 7-én, délelőtt 10 órakor a város közháza nagytermében közgyűlést tart, melynek napirendjéből kiemeljük a következő fontosabb ügyeket: Az egészségügyi szakosztály javaslata a hatósági orvosokra vonatkozó szabályrendelet tervezetére nézve. A fürdőügyi bizottság javaslata az érseki fürdő, uszoda és malom megvétele iránt. A villamostelep igazgatóságának jelentése az 1911. évi mérlegre vonatkozóan. A miskolczi kereskedelmi és iparkamara átirata a vasúti menetrend megváltoztatására vonatkozóan. A városi tanács jelentése a Schich Tamásné-féle alapítványi ház értékesítésére nézve. A városi tanács előterjesztése a Kőporoson levő pincékhez vezető út jókarba hozatala iránt. A polgármester előterjesztése a városi pénztárak megvizsgálásáról és az anyakönyvi kivonatok díjának hovafordítása tárgyában. A Szvorényi- útcai vámház áthelyezése ügyében kiküldött bizottság jelentése. A városi díjnokok kérelme drágasági pótlék megszavazása iránt. A dr. Samassa József-féle alapítvány alapító oklevele. A város utcáinak elnevezésére vonatkozó javaslat. A napirendre kerülő ügyek száma 27. A falu és város. ... A magyar közigazgatáson még mindig igen sok a javítani való. Sok irányban kell segíteni és erre törekedni is fogok. . . A miniszterelnök, mint belügymiuiszter tette ezt a kijelentést az idei költségvetés tárgyalása kapcsán, a belügyi tárca általános vitája alkalmából. Hát bizony még mindig sok a javítani való a magyar közigazgatáson, pedig az utóbbi időben már sokat javítottak rajta. És — ki hinné? — éppen a jóindulatú javítások nyomában keletkeznek az ujabbnál-ujabb bajok és orvosolni valók, amelyek, lehet, hogy eddig is megvoltak, csak nem kerültek homloktérbe az egyéb visszásságoknak megszüntetése előtt. Azután a modern és egyre fokozódó igények, a fejlődő kultúra, a változott közéleti szükségleteinknek megfelelő berendezkedés, mind-mind az ezer-águ közigazgatás egy-egy elavult intézményének megújítását, átalakítását, vagy gyökeres reformját igényli. És ha megtörténik a reparáció, jönnek az újabb igények, az újabb közéleti szükségletek s a kultúrának újabb követelései.. . Ez az igazi perpetum mobile! . . . Pedig a közigazgatásnak problémái is vannak, amelyeknek megfejtését apáink mireánk hagyták és mi, valószínűen, az utánunk jövő nemzedéknek hagyjuk — örökségül. Ilyenek például a cigány-ügy, a tolonc-ügy, a kivándorlás, a cseléd-ügy és a szegény-ügy. És ilyennek készül a legújabb probléma is, a: falvaknak és városoknak egymás között való versengése. Mert egyéb bajok sokasága között ez a versengés is a nyakunkba szakadt. A magyar városok ugyanis szervezetté egyesültek és érdekeiknek megvédése és előbbre- vitele érdekében olyan erélyes és messzemenő követeléseket támasztottak, amelyek a szövetségen kívül álló falvak féltékenységét keltették fel. Az ellentétek máris eléggé kiélesedtek. A városok a gyáripar, a nagyipar és kereskedelem révén kívánnak boldogulni, szóval a merkantil-politika érvényesülését sürgetik; a falvak ellenben az agrár-érdekek védelmére kelnek, m^rt a mezőgazdaságban látják a nemzeti erő forrását és a falusi nép millióinak kenyéradó létfentartóját. A város • gyámolító áramlat város-üldöző áramlatot váltott ki és e két áramlat a magyar gazdasági és pénzügyi politikában, mint küzdő ellenfelek, egyrészről a merkantilizmus, másrészről az agrárizmus jelszavak köré csoportosul. — Jó éjt! Béla elindult haza. Útja a fehér kerítésü ház mellett vitt, hol Lukréciáék laktak. Szép zöld-zsalus épület volt ez. A háztetőn bádogkakas forgott. A halvány zöld falakra vadszőlő futott föl, mely felkapaszkodott a csatornáig, a tetőig. Pompás kis verenda ugrott ki az ebédlő előtt. Talaját szép, színes cementlapok burkolták. Az udvar tiszta: sehol egyetlen toll, fadarab, vagy fűszál. Szépen kikavi- csozva az egész. Gyönyörű egy hely. Meghitt, édes otthon . . . Béla sóvárgó tekintettel nézett a cukor- szerű házra, aztán búsan ballagott tovább: hazafelé. Északfelé rőt fény ízzott az égen. A főváros lámpatengerének visszaverődő sugárözöne volt az. Vonatok zúgása, hajók tülkölése hallatszott sejtelmesen letompítva, amint elnyelt belőle valamit a sötét messzeség. Az élet zsivaja, köröskörül hol felütődő, hol elhaló zsongása: oda terelték figyelmét, hol hasonló csodás hangzavar gomolyott. Belenézett a saját leikébe. Beszélgetni kezdett önmagával. — Igaz, Lukrécia roppant kedves, igen szép és rendkívül művelt teremtés. Csak egy hibája van. Az én szempontomból nagy hiba, mert minden közeledésemnek elébe áll s őt talán örökre elválasztja tőlem. E roppant hiba, hogy — nagyon gazdag. És ha ő azt hiszi, hogy egyetlen lépésem is, melyet feléje teszek, a pénzének szól, — megszűnik minden jogcímem a hozzá való közeledésre. Szeretném, ha teljesen szegény volna s szeretem igy, hogy véletlenül gazdag. De úgy könnyebb lenne a dolgom! Inkább elhihetné, hogy egyedül őt, tisztán önmagáért szeretem. . . Igaz, reám is vár örökség; igaz, hogy illetékesek oly tehetségeket fedeztek föl bennem, mezekkel igen szép jövedelmű állásokra juthatok föl s dicsőség is övezheti homlokomat, ... de csak nem fogom neki mindezt elősorolni! Csak nem dicsekszem neki: lám, én ilyen vagyok! nekem ez meg az is van. . . Ej, észre sem vettem: itthon vagyok. Otthon egy levél, meg az újságja várta. A levelet Szentmiklóssy dr. irta, a „Kutatás“ szerkesztője. A kiváló tudós, mint az Akadémia kebeléből, a Báró Öttömössy-Alapítványnak 20,000 kor. kamataiért pályázó fizika-kémiai művek bírálására kiküldött bizottság tagja, a legmelegebb elismeréssel szól a Béla müvéről, szívből gratulál neki s meghívja lapjához segédszerkesztőnek. Béla hirtelen azt sem tudta, mit tegyen. Mi lesz ennek a vége? Hogy a városi élet már föllendült és a falvak csendes békéjét megzavarta a csüggedés, az elerőtlenedés, a folytonos kivándorlás által okozott nagy vérveszteség, — nem azt jelenti, hogy most már a falut hagyjuk sorsára és csak a városokat segítsük a boldogulás utján. Ellenkezően. Ha a városokat államsegélylyel, vasutakkal, gyárakkal, ipari és kereskedelmi erőforrásokkal s különböző kultur-intézmények- kel talpra állítottuk és életképesekké tettük, állítsuk talpra és tegyük életképesekké a falvakat is. Fontos érdeke ez a nemzetnek. Persze ezt nem az általános titkossal, sem a galileiánus eszméktől csepegő kultúrával, legkevésbbé pedig az olyan parcellázásokkal lehet megcsinálni, amelyeknek hasznából maguk a parcellázók építtetik Budapest körutain a palotákat, hanem mindenekelőtt a községi közigazgatásnak becsületes, lelkiismeretes, okos és gyors reformjával. Azután a községek háztartását kell rendbehozní. Ha a városok fejlődésének legfőbb akadályát az aránytalanul csekély és rendezetlen tisztviselői fizetések s a túlságosan magas pótadók képezték, ugyanezek az akadályai a falvak boldogulásának is. A városok zilált anyagi viszonyain államsegélylyel segítettek, amelyet, azon a cimen utaltak ki, hogy a városi tisztviselők állami funkciókat is teljesítenek. Tegyék ugyanezt a községekkel is, mert a falvak közigazgatási tisztviselői munkájuknak javarészével szintén állami funkciókat végeznek. Rendezett anyagi viszonyok között élő tisztviselőkkel és rendezett háztartással bíró falvakban a jólét is csakhamar virágzásnak indul. A földműves nép szereti az ősi földet és ha biztosítva látja a fáradtságos munkájával keresett mindennapi kenyerét, jobb megélhetés reményében nem menekül falujából a városba, ahol csak a proletár-nyomor várakozik reá, avagy ami még rosszabb, nem szaporítja Cunard Line zsúfolásig megtelt hajóin a kivándorlók számát, — hanem megmarad szülőfalujában, ahol feluövekedett és ahol ismét otthont ta'ál az a csöndes falusi boldogság, ami régen még megvolt, de amit ma már csak hagyományokból hallunk emlegetni. A városoknak nagy felszívó erejét az olcsó Húszszor is elolvasta a levelet, ugyanannyiszor megnézte a címet is: vájjon neki szól-e? Bizony, az ő neve volt irva a borítékra. Izgatottan bontotta föl a lapot. A „Tudo- mány“-rovatban rövidesen megtalálta, amit keresett. Ott ugrándoztak a papíron a drága bír betűi ... A Báró Öttömössy-Alapítvány 20,000 K-ás nagydíját a bizottság egyhangúlag Nemes Bélának Ítélte, alapos, kiváló készültséggel megírt, úttörő, sőt korszakalkotó munkájáért. . . A világ forogni kezdett vele. A szekrény előlépett a sarokból és meghajolt. A kályha meg akarta ölelni, a tükör csókot intett feléje. Az íróasztal fölött levő képek, a szobában levő szobrocskák csodálkozó arccal szaladtak össze s élénk taglejtések, következetes oldalra-pillant- gatások kíséretében fogtak hozzá a nagy esemény megbeszéléséhez. Jó sok időbe telt, míg Béla ismét ura lett önmagán tk és gondolatainak. Alig értette az egész dolgot. Igaz: alapos, lelkiismeretes kutatások, tömérdek kísérlet, hosszas megfontolás után irta meg munkáját és igaz, hogy egész lelkét művébe igyekezett önteni, — de ekkora sikerre nem számított.
