Eger - hetente kétszer, 1912
1912-11-23 / 94. szám
2 EGER. (94. 82.) 1912. november 23. A tej és az alkohol. — Utazás a város jövedelem-forrásai körül. — (HI£) Annyi bizonyos, hogy rosszul megy a magyar vidéki városok dolga. Egeré is. Sok a kiadás, kevés a jövedelem, nagy a pótadó. Komplikálja a helyzetet a nagy drágaság is. Ami eddig olcsó volt, most az is drága, és bizony sovány vigasztalás, hogy az, ami eddig is drága volt, most egyszerűen megfizethetetlen, és igy a jobbmóduak is nélkülözni kénytelenek sok olyasmit, amit eddig a szegénység úgyis nélkülözött. Ilyen viszonyok között nem csoda, ha a közügyek intézői az egész vonalon azon törik a fejüket, hogy miként lehetne a közjövede'- ineket szaporítani, anélkül azonban, hogy ezzel a közönséget nagy általánosságban megadóztatnák ? És támadnak is ideák. Jók és rosszak, vegyest. Székesfehérvárott például azt indítványozta tavaly egy városatya, hogy nem az általánosságokat, hanem a kivételeket kell megadóztatni. Vessenek ki adót a kövér emberekre, ezek kivételes jólétben élnek és igy megfizethetik a szerencséjük vámját. Persze hogy leszavazták; mert nem mindenkor a gazdag ember a kövér és vagyontalan a soványember. Egerben a szódavízre és ásványvizekre javasolták a pótadó kivetését. Leszavazták. Jól tették. Ezek nélkül meg lehet ugyan élni, ámde a szódavizet nem csupán a gazdagok fogyasztják (sőt a szegények még inkább, mert amire vékonyan telik: a drága bort szaporítja!) és az ásványvíz is inkább a betegeknek, mint különcködésből a gazdagoknak kell. Fölmerült a terv: városi bank szervezésére is. Ehhez pénz kell, ami nincs; a terv megvalósítását tehát meg sem kísérelték. A legszerencsétlenebb idea azonban az volt, — és ez még most is tartja magát, — hogy a korcsmái záróóráknak kitolására a város szabályrendeletileg adjon engedélyt és hatalmazza föl a rendőrséget,, hogy azoktól a mulatni vágyó, köny- nyelmű emberektől, akik éjfél-után 1 óráig sem tudják kimulatni magukat, szedjen a rendőrség 5—10 korona engedély-dijat és akkor a záróóra után akár reggelig mulathatnak. Annak az elvnek, hogy a kivételeket kell megadóztatni a köz javára, — kétségkívül a korcsmái záróórák kitolásából befolyó jövedelem volna a legjövedelmezőbb pénzforrása. A könnyelműség igazán a kivételek közé tartozik, és kíméletet sem érdemel; ámde ez a kivétel annyira a kisemberek táborából sorozza az ő híveit, hogy ha ez a szabályrendelet életbe lépne, a város olyan jövedelemhez jutna, ami éppen a szegénységet, vagyis azokat sújtaná, akiknek megélhetését és boldogulását a városnak elő kellene segítenie. És a morál is valami. A közrend s az élet- és vagyonbiztonság sem kicsinység, akár az egyéni boldogulás, akár a társadalmi együttélés szempontjából mérlegeljük azt. Már pedig az alkohol, — mert ennek térhódítását, és nem korlátozását vonná maga után a korcsmái záróórák kitolása, — a legkérlelhetetlenebb ellensége a morálnak, a közrendnek s az élet- és vagyonbiztonságnak. Nem azért, mintha föltételeznénk, hogy bizonyítani is szükséges az alkohol pusztító hatását, — hiszen erről, sajnos, a társadalom nyomorultjai, a bűntettek és családi drámák borzalmai eléggé hangosan beszélnek, — hanem inkább azért, hogy a számok és a statisztika erejével arra irányítsuk s közfigyelmet, hogy az alkohol milyen rombolást visz végbe, a közvetetlen áldozaton kívül, annak késői leszármazottjaiban is, Foerster Fr. V. müveiből idézzük Ada Jurke családjának történetét. Ez az iszákos csavargó nő 1740-től a múlt század elejéig élt. Egy demográfus Ada Jurke leszármazottjai közül felkutatta 834-nek nevét s ezek közül 709-nek életadatait. Ezek az életadatok iszonyatosak. 106 volt törvénytelen szülött, 142 koldus, 64 egyéb alamizsnakérő, 181 prostituált nő, 76 lett bűntény miatt, ezek közül 7 gyilkosság miatt elitélve. Hetvenöt év alatt ezen egyetlen iszákos nő ivadéka az államnak és a társadalomnak öt millió márkába került tápdijakban, börtönköltségekben és alamizsnákban. Ilyen, vagy hasonló bűn-batteriának létesül- hetésére az alkalmat nem segítheti elő semmiféle erkölcsi testület, annál kevésbbé egy város, amelynek a polgárok társadalmi helyzetének javítása a fő és legszebb feladata!... Hogy jövedelem kell a városnak, ha a pótadót csökkenteni akarjuk, mi is készséggel elismerjük és aláírjuk. Ámde ezt a jövedelmet keressük és biztosítsuk más téren. Ne döntsünk senkit sem a kárhozatba csak azért, mert jószándékkal a közterheken, tehát az ő terhein is könnyíteni igyekezünk. Tessék például tejcsarnokot állítani. Ez jövedelmező is lenne, meg a közönséget, — a mai nyomorúságos állapotokat tekintve — valósággal megváltaná sok-sok keserűségtől. Az igazat megvallva, azon csodálkozunk leginkább, hogy ez még nincs meg, és hogy mint égető közszükséglettel kell vele foglalkozni. Tejre minden háznál szükség van. A kenyéren kívül ez a legnélkűlözhetetlenebb élelmiszer. A szegények kunyhójában, a gazdagok palotájában egyaránt ezzel táplálkoznak a gyermekek. A felnőttek reggeli és ozsonna kávéjáról, avagy a tejnek mindennapi közszükségletet képező termékeiről: a tejfölről, tejszínről, vajról, túróról — akár ne is beszéljünk. És mégis, ki törődik nálunk, Egerben, a tejjel? A piacon kívül nincsen egyetlen tejelárusító helyünk. A piaci tej pedig — kellő ellenőrzés hiányában — rossz, élvezhetetlen. És ezenfelül drága is. Nagyítás nélkül elmondhatjuk, hogy a piaci tejjel, drága pénzen, legtöbbször színes vizet és benne a legkülönbözőbb bajok, betegségek csiráit, visszük haza otthonunkba. A vidékről beszállított tejjel sem vagyunk sokkal különbül. Ki ellenőrzi ezt? Ki áll jót a tejért, amelyet falusi asszonyok árusítanak pintesüvegekben, avagy kocsikon, plombázatlan tejeskannákban szállítanak Egerbe ? Ezekre a kérdésekre nem várunk feleletet, hanem gyors és eredményes intézkedést kérünk a hatóságtól. Állítson fel a város hatósági tejcsarnokot 1 Ezt a közszükség is parancsolja, meg tisztességes, senkitől nem irigyelt hasznot is hoz a városnak. Italmérési engedélyért, a néprontó alkohol árusíthatásáért úgyis tulon-tűl vetélkednek nálunk az emberek. Miért akar a város is onnan huzni jövedelmet, ahol az erkölcsi züllés és anyagi romlás csirái anélkül is bőségesen tenyésznek ? Tejcsarnok felállítására senki sem vállalAz „EGER44 tárcája. Szöktetés. — Angol eredeti után Scliiff Péter dr.-tól. — IV. 3. Kevéssel hat óra előtt érkezett haza lady Appleton és csakhamar Antony March is belépett szobájába. — Nem igen bíztam abban, Tony — mondá üdvözlés után lady Appleton, — hogy visszajön. Talán ön nem tudja, de a valóságban úgy van, hogy az utóbbi években valóságos menedékem volt, ha Peter bácsi a költségelőirányzatot megtagadta, vagy Jimsey nagyon untatott. De ne érzelegjünk ... Bizonyára tudja, hogy Susan itt volt és elmondta a szökés részleteit. Az Isten szerelmére kérem, miért nem hagyja egyedül azt a jólelkü leányt, aki végül mégis elment volna Jerry Rowe-hoz, hiszen ön már annyit élt át, hogy szivéből csak a megmaradt roncsokat juttathatja jövendőbelijének! — Ez a szökés nem egy hirtelenül elhatározott, vagy regényes affér, mint képzeli, — viszonzá Tony — hanem Susan azt hiszi, hogy mindkettőnknek van mit takargatnunk előző életünkből és ez a szökés sok mindenen átsegít és sokat felejtet. — Oh, a regényes kis angyal 1 Azt hittem, csak azért megy hozzád, hogy megbüntesse Jerryt, mert a szép Miss Orth-tal flörtölt. — És én elveszen), mert... miért is veszem el, Anny? — Mert egy igen kedves, derék leány és sokkal jobb, semhogy ön megérdemelné! — Lehet, hogy úgy van, — mondá Mr. March — s azért is, mert Valaki nem akar engem meghallgatni és nincs szándékomban, hogy magamat tönkre tegyem s egy életen át az elérhetetlen hold után kapkodjam. És hidd el, Anny, azzal a szent elhatározással, hogy Susan-nek becsületes férje legyek. Ekkor Mr. March hirtelen megragadta Anny kezét, szemében eltitkolt szenvedélyének lángja lobogott. — Emlékszel-e arra, — folytatá hévvel — amikor múlt télen együtt ebédeltünk a West- gate-ben ? Azon az estén majdnem azt mertem gondolni, hogy neked is van szived! — Igazán, azt gondolta ? — kérdé Anny, miután kezét kiszabadította, — Jimsey nem egyezne meg önnel, mert szerinte van ugyan szivem, de abban csak nagy nehezen férek el én magam is. De nem látta véletlenül Jimseyt? — Éppen az előbb ment fel szobájába, vadászni készül Jennings és mások társaságában. — ügy látszik, ez valami hirtelen ötlet; nekem legalább nem szólt semmit... De igy is jól van, mert a változatosság talán kissé felvidítja; utóbbi időben rendkivül komoly. — Anny, kérem, legyünk mi is komolyak; Susan kívánja, hogy ön holnap este velünk legyen és én megígértem neki, hogy beviszem magammal Rivertonba. Mindössze hat mérföld- nyire van. Induljunk el korán s akkor útközben Westgate mellett, régi helyünkön meg is ebédelhetünk! ? — Ne tréfáljon ilyenekkel Tony! Hát nem tudja, hogy az egész világ csak rólunk beszél és minket figyel ? Peter bácsink épp’ ma reggel volt itt egy újságcikkel, amelyben azt tanácsolják neki: ahelyett, hogy a közerkölccsel olyan sokat foglalkozik, törődjék inkább az unokaöccse feleségével és Anthonyval! — De Susannal való egybekelésemnek a hire a sok beszédnek elejét veszi. Kérem, Anny, legyen oly kegyes: jöjjön el... Ha már meg kell halnom, legalább ön legyen ott a temetésemen ! — Tony, már látom, hogy szentimentális lesz, ami az öregedésnek biztos jele. Én.... ah, de itt jön Jimsey!... Mrs. Appleton biztosra vette, hogy férje bejön a szobájába, ő azonban nyugodtan végigment a folyosón és a kapu ajtójának záródása jelezte, hogy eltávozott. Erre a lady az ablakhoz ment és bosszankodva nézte férjét Bertie
