Eger - hetente kétszer, 1912

1912-02-03 / 10. szám

2

EGER. (10. sz.)

1912. február 3.

... Az ultraliberális sajtó „a szabad gondolat örömét“ érezi ez eset miatt, mi pedig őszintén szomorkodunk, sőt ökölbe szorul a kezünk, hogy Magyarországon következetes rágalommal ki lehet végezni a legmunkásabb, legbecsületesebb embert is, ha — katolikus.

Ökölbe szorul a kezünk most is, pedig nem az első pillanat hatása alatt írunk az esetről, hanem lehiggadva, megfontoltan, nyugodtan.

Bajok a posta körül.

— Telefon-mizériák. Telegramm-levelek. —

Bajok mindig: voltak, vannak és lesznek. Tele vagyunk velők, mint az ittas ember szeszszel, vagy az özvegyasszony panasszal. És védekezni sem lehet mindig ellenök: mert a bajok rendesen kétféle talajban gyökereznek. Ha kitépjük is a baj gyökerét az egyik talajból, megmarad és tovább tenyészik a másikban.

Hogy miben állanak ezek a bajtenyésztőtelepek ? Megmondjuk ezt is. Az egyik a köz- intézmények iránt tanúsított végtelen naivsá- gunk és fölületességünk. Civilizált emberek vagyunk, és bár a kortársak legnagyobb többsége a legelemibb gépezet megszerkesztésére is képtelen, mégis a legnagyobb készséggel tulajdonítjuk magunknak (csaknem valameny- nyien!) nemzedékünk legújabb találmányait. A legtöbben közülünk, mint a saját személyüknek dukáló hódolatot, fogadják az egyszerűbb gondolkozásű embereknek a modern találmányokkal szemben tanúsított első ámulatát, és bizonyos felsőbbséget érezünk, még ha nagylelkűen tartózkodunk is a hivalkodástól. Valójában pedig úgy áll a dolog, hogy a mi saját külön részünk ezekből a vívmányokból mindössze annyi, hogy élvezzük a hasznukat a szakértők őrizete mellett, amit akármelyik barbár (ha már túlesett az első félelmen) éppen úgy megtehet, mint jó magunk.

így persze hogy háboríttatlanul és vígan burjánozhatnak a bajok a közintézményekké vált modern vívmányok körül! Hiszen mi csak annak örülünk, hogy vannak, de azzal nem sokat törődünk, hogy hogyan működnek.

És itt kezdődik a bajok második tenyésztő- telepe, noha ez már csakugyan nem a közönség hibája. Azok a bizonyos szakértők ugyanis,- akik őrizik és kezelik a közhasználatra szánt modern vívmányokat, egyszerűen számítanak a közönség naivitására, felületességére és nemtörődömségére; ezért — nem aknázzák ki a köz előnyére a vívmányok áldásait.

Itt van például a telefon. Megvan. Használjuk. Ámde mennyi a bosszúság miatta! Hogy gyorsabbithassuk, tehát tökéletesítsük a köz- igazgatást, kiépítettük a törvényhatósági telefon-hálózatot. Azt hittük, hogy igy gyorsan és akadályok nélkül érintkezésbe léphetünk a vármegye minden legkisebb pontjával is. És mi történt? A kis pontokkal ugyan érintkezhetünk akadálytalanul, de nem a nagyokkal, a városokkal, mert ezek nem tartoznak a törvényhatósági telefonhálózatba, és így külön díjtétel alá tartoznak. Ha tehát a vármegye zugában levő ki'községgel beszélni óhajt a telefon előfizető: megteheti. Gyöngyössel vagy Hatvannal azonban (hogy példát is említsünk) csak úgy beszélhet, ha ezért külön díjat — fizet.

Ezt a lehetetlen és visszás állapotot óhajtja megszüntetni a miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara a budapesti m. kir. posta- és távirda igazgatóságához intézett következő iratával:

„ügy hírlapi utón, mint közvetetlenül folytonos panaszok kerülnek hozzánk a miatt, hogy a törvényhatósági távbeszélő hálózat előfizetői Hatvan, Eger és Gyöngyös városok távbeszélő hálózataival csak az interurbán beszélgetésre megszabott dijak fizetése mellett beszélhetnek. Yan szerencsénk felkérni, hogy ezt az ügyet vizsgálat és illetve az ügy rendezését megfontolás alá venni méltóztassék, mert ha a helyzet tényleg az, hogy a törvényhatósági távbeszélő-hálózatnak előfizetői csak az esetről-esetre fizetendő interurbán beszélgetési díj fizetése mellett érintkezhetnek a nevezett három várossal: nemcsak sérelmes az egyesekre, hanem az egész telefon- hálózat értékét jetentékenyen csökkenti. Elvileg sincs indokolva ez állapot, mert a távbeszélő ügye állami regale, amelynél valóban nem jöhetne figyelembe, hogy a berendezés valamely részét az állam, más részét a törvény- hatóság építi meg. De nem volna e különbség tehető azért sem, mert mindkét hálózat közcélú és közérdekű. Elvileg azért sem helytálló, mert ha példának okáért a városi hálózatot szintén valamely törvényhatóság építtetné meg, akkor a mai rendszabály nem volna alkalmazható. De nem is méltányos a panaszolt elbánás, mert mig a városi telefonhálózat előfizetői 2 korona pótdíj mellett tetszés szerint érintkezhetnek a a törvényhatósági távbeszélő előfizetőivel, addig a viszonosság nincs meg, mert utóbbiak ezt nem tehetik. Ha a telefonhálózatot valóban arra a magaslatra kívánjuk emelni, amire készséggel elismerjük, maga a m. kir. posta- és távirda intézősége buzgón törekszik, a felpanaszolt sérelmet valóban sürgősen orvosolni kell. A telefon csakis így lehet valóban közhasználatú. De az államkincstár érdekeit is csak úgy elégíthetjük ki, ha a díjszabások gátló akadályait elhárítjuk. Tudomásunk van róla, hogy a távbeszélő díjszabási ügyének reformját tervezik, de egyfelől bizonytalan ez időpont, másfelől pedig ez ügyet hazánkban úgy se törvényhozásilag hanem rendelettel kezelik, ezért nem látunk fennforogni indokot arra, miért ne volna addig is ez ügy rendezhető. Ép’ igy nem látunk indító okot fennforogni arra nézve sem, hogy állami s törvény- hatósági költségen épült távbeszélők között ily rikító válaszfal emeltessék s nem lehet megokolni, miért képezzen egy-egy város izolált szigetet, éppen a saját környékén, amelyhez közigazgatási, közgazdasági s társadalmi kötelékek szerfelett erős szálai fűzik. Ha másként nem, egyelőre legalább ideiglenes intézkedés volna szükséges, hogy a törvényhatósági távbeszélő állomás előfizetői is, megfelelő pótdíj fizetése mellett, minden külön beszélgetési díj fizetése nélkül használhassák a saját törvényhatóságuk területén levő városok távbeszélő hálózatát.“

Ha már benne vagyunk a panaszkodásban, volna még egy említésre méltó kívánságunk. A magy. kir. posta és távirda igazgatósága ugyanis sok helyen kísérletezik a telegramm- levelekkel. Mondják, hogy alkalmas újítás, és mindenütt bevált, ahol csak használatba vették. (A lényege az, hogy olyan helyeken, ahol nincsen táviró, úgy gyorsítják az üzenet-váltást, hogy a telegramm-levelek tartalmát a táviróhivatalok telegramm utján továbbítják a

lenségem táborába. De a női kíváncsiság! Mikor a ma reggeli tárgyaláson levelét megkaptam, először figyelemre sem méltattam; azonban oly titokzatos és szokatlan, hogy nem tudtam a kisértésDek ellenállni és mégis eljöttem.

Sharp: Először is bocsánatát kérem azon kemény közbeszólásért, amellyel tanúvallomását ma délelőtt megszakítottam.

Mrs. B.; Igen, akkor igazi medve volt.

Sharp (erősen figyelvén Mrs. B-ré): Vallomásában van egy rész, ami teljesen hazug 1

Mrs■ B.: És ez ?!

Sharp: Hogy 23 évesnek mondta magát.

Mrs. B.; Ez a nő kiváltsága, Mr. Sharp. Talán többnek látszom?

Sharp: Nem, de többet tett.

Mrs. B.: A. tapasztalat bölcs mester, Mr. Sharp.

Sharp: Én azt gondolom, hogy tapasztalásait férfiakról szerezte.

Mrs. B,: A törvény értelmében a férfiak nem tapasztalások.

Sharp: Nem ?

Mrs. B.: Csak kísérletek.

Sharp: Mrs. Burbank. Beszéljünk komolyan. Én az igazságot akarom győzelemre vinni ez ügyben, amely ön és Mr. Dean közt van. Amikor a délelőtti tárgyaláson azt kérdeztem öntől, hol volt ama bizonyos két napon, miért

nem válaszolt ? Miért fordította el fejét és suttogta, hogy nem emlékezik rá? Amig önt nem láttam a tanúk padján, erősen meg voltam győződve, hogy Mr. Dean becsületes és hű maradt törvényes" feleségéhez. De amikor azt mondta, hogy nem emlékezik vissza, hogy hol töltötte azt a két napot, tudtam, hogy hazudott. Azt akarta ezzel, hogy mi elhigyjük, hogy ön becsületes volt; de én tudom, hogy Mr. Dean igazat mondott, bár nem tudta bebizonyítani, hogy vadászni volt azon a szigeten egészen egyedül. Azonban önnek tudnia kell, hogy hol töltötte azt a két napot és éjszakát és azt be is tudta volna bizonyítani. Miért nem tette ezt?

Mrs. B. (az asztalra támaszkodva csendesen beszél.) Mert szeretem őt. 1

Sharp (csodálkozva): Ön ... ön hazudott, szégyent és gyalázatot hozott rá ; tönkre tette boldogságát; elválasztotta feleségétől, mert — Mrs. B.: Mert szeretem őt!

Sharp: EizteDn volt, hogy ezt most bevallja. Ön elbűvölte őt, mint már sok más férfiút, de biztosítom, hogy egészen kiábrándult. Mrs. B. (félelemmel): Miből következteti ezt? Sharp (elővesz egy levelet): Itt van egy levél, amelyet Mr. Dean irt a feleségének; ma délelőtt kaptuk. Megengedi, hogy felolvassam ?

Mrs. B.: Igen, kérem.

Sharp: „Kedves Alice! Nem hagyhatom ezt az ügyet tovább fejlődni anélkül, hogy meg ne mondjam az igazat. Amikor te aznap azzal a levéllel hozzám jöttél, amelyben téged hűtlenségemre figyelmeztettek, nem felelhettem, hacsak azt nem, hogy már nem bízol bennem. De ma megmondom az igazat. Gyűlölöm azt az asszonyt; gyűlölöm őt. Nem akarom többé látni. Neked pedig megmondhatom, hogy nem követtem el semmi olyasmit, amiért szemedbe többé nem nézhetnék és azért kérem bocsánatodat.“

Sharp (becsukja a levelet): Ok boldogok voltak, amig ön boldogságukat, életüket el nem rontotta. A szegény asszony most már mindent tud; tudja, hogy küzdenie kell azzal a másik asszonnyal, élete megrontójával. Azután jön az a két nap és végül a figyelmeztetés a levélben, amelyet ön írt.

Mrs. B.: És ha én Írtam volna?!

Sharp: Ön asszony és átdöfi ennek a jó asszonynak szivét. Nincs e világon semmi, ami oly rossz, mint egy roszszivű nő. Ön okozta ezt a szerencsétlenséget, mo3t meg segítsen, hogy ismét jóvá tehessük. Az esti tárgyaláson ismét vallomásra fogom felszólítani és akkor mondja meg az igazat.

Mrs. B. (fájdalommal): És adjam őt vissza