Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-31 / 70. szám

1912. augusztus 31.

EGER. (70. sz.)

3

szállítására nézve megtartott versenytárgyalás eredményének bejelentése körül egy kis élénkség mutatkozott, öt ajánlat érkezett be, melyek közül Fleischmann Dávid könyvnyomdász ajánlata volt a legolcsóbb, az egri Líceumi könyvnyomdáé pedig, mely már 83 év óta szállítja a nyomtatványokat a városnak, a legreálisabb. Az állandóválasztmány, szótöbbséggel, Fleischmann Dávid ajánlatát hozta javaslatba, a közgyűlés azonban Kánitz Gyula dr. javaslatára és többek hozzászólása után, igen nagy többséggel a Líceumi könyvnyomda ajánlatát fogadta el.

Bajok a trágyagyár körül. A trágyagyár megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése alapján a közgyűlés újabb bizottságot küldött ki azzal az utasítással, hogy a műtrágyának tőzeggel való gyártására nézve kezdjen újabb tárgyalást a gyártulajdonossal.

A megüresedett állások betöltése. Korponay Bertalan elhunyt városi Írnok állásának be- tölthetése végett fölkérik az alispánt a választási határidő kijelölésére. Morvay Alajos men- házi felügyelő is meghalt; állására kihirdetik a pályázatot. A marha-levelek kiállításával, napi 3 korona díjazással, Révász Józsefet bízták meg.

Teiek-ügyek. Farkas Kálmánnak és Gyenge Sándornak a Kertész-utcában, Nagy Pálnak és Tóth Mihálynak a Kisvölgy-utcában, Bakonyi Gergelynek az Almagyar-utcában, Biró Ignác- nak a Koszoru-utcában, Nagy Ignácnak aVerő- szalában és Gömöri Bernátnak az Árpád-utcában átengedték a megvételre kért közterületeket. A Hevesmegyei Takarékpénztárnak a Káptalan-utcában és Kuczora Ferencnek aKigyó- utcában telekcserét engedélyeztek. Mártonffy Lajosnak és Kovách Andornak megengedték a telkeik parcellázását azzal a kikötéssel, hogy építendő házsorok között szükséges utcarészt biztosítsák, Domán Vilmost pedig elutasították köztérvételi kérelmével.

Perek a város ellen. A polgármester bejelentette, hogy Kohn Bertalan beperelte a várost, amiért a park-keritések árának utolsó részletét késedelmesen utalta ki és nem fizeiett kamatot. Bárok Sándor pedig kártérítésért perli a várost, mert a Vécsey-utcában egy beszakadt csatorna-fedőlapon megsérült a lovának a lába. Mindkét pert tudomásul vették.

Kisebb intézkedések. A Görög-utcai lakosoknak megengedték, hogy a csatornaépítési költségeket részletekben fizethessék. A csirke-piacot meghagyják továbbra is az eddigi helyén. A Technológiai Iparmuzeum által az egri iparostanonciskolával kapcsolatosan rendezendő ipari szaktanfolyamok dologi kiadásainak fedezéséhez a város is hozzájárul, azonkívül, hogy helyiséget, fűtést és világítást biztosít. Néhai Morvay Alajos volt menházi felügyelő örököseinek 200 K temetési járulékot szavaztak meg, Korponay Bertalan volt városi Írnok örököseit pedig hasonló kérelmükkel — mert nem vagyontalanok — elutasították. A Samassa-féle Erzsébet-alapítvány kamatainak kiosztásához négy képviselőtestületi tagot küldtek ki. Grün- baum Éliás egri lakost a város kötelékébe fölvették. Sír Lajos városi alszámvevőnek 400 K fizetési előleget szavaztak meg és végül hét illetőségi ügyet intéztek el.

A közgyűlés déli 12 órakor ért véget.

Szép élet: — szép halál.

A Budapesti Hirlap minden vasárnap közöl egy-egy nagyértékü cikket S. J. S. tollából ily címmel: Szociális problémák. Legutóbbi (200.) ilyen számában minket nagyon közelről érdeklő kérdést fejteget, az elhunyt bibornok-érseknek augusztus 8-án mondott Szokrateszi búcsúbeszédével kapcsolatban.

A cikk, mely érdemes arra, hogy minél több helyen lásson napvilágot, a következő:

ügy érzem, hogy nekem is szociális kötelességem egy búcsúpillantást vetni a mi nagy egri halottunkra, aki fenségesen nemes életével és halálával igazán megoldotta számunkra a szép életnek és a szép halálnak problémáját. Mert ha csakugyan probléma, még pedig nagy probléma, mindnyájunkra nézve az élet, akkor kétségtelenül nagy, sőt talán még nagyobb probléma a halál is. Titokzatosnak mindenesetre titokzatosabb. S éppen ezért félelmetesebb és gyötrelmesebb is a gondolata. Hova visz ben- bünket ez a földi világunktól való elszakadásunknak utolsó pillanata ? Hogyan érezhetjük, sőt hogyan kell érezniink magunkat abban az ijesztő átmenetben, amelyben egynéhány perc alatt újra végigéljük egész életünket és számot iparkodunk adni magunknak összes földi sáfárkodásunkról? Valóban nem hiába tette Solon, a régi görög bölcs, a boldog életnek kérdését a haláltól függővé. Mert ha a halál az életnek

végső záradéka, akkor az ő egész láncolatos folyásának az az utolsó akkordja, mely vagy teljesen kiegészíti, vagy örökre befejezetlenül hagyja életünknek szomorú, vagy vig melódiáját.

Az élet értéke kétségtelenül, mindnyájunkra nézve, a halálban találja megpecsételé- sét. A földről való visszahivatásunknak ez az értékelő és megítélő pillanata. S lehetetlenség, hogy ez mindnyájunkra nézve egyforma lefolyást mutasson. Kell, hogy a nemes és szép életnek szép és nemes halála legyen; a gonosz és hitvány életnek pedig irtózatos és undok halál legyen a befejezése. Mert az életnek eme számadó pillanataiban dől el mindnyájunk léte összes gondolatainak, érzéseinek és cselekedeteinek jutalma, vagy bünhődése. Az élet elszakadásának utolsó perceiben élvezi át az ember összes cselekedeteinek zavartalan harmóniáját, vagy szenvedi át minden diszharmóniáját. Ez a természetnek kérlelhetetlen igazságszolgáltatása.

Ezért tartották az egyháztörténelem szentjei az életet a halálra való előkészületnek. A régieknek az a mondása: „ügy élj, mintha minden pillanatban meg kellene halnod,“ a legszebben fejezi ki a halálra való előkészületnek szükségességét. És szinte szociális törvénynek lehetne a boldog életre nézve kijelentenünk, hogy: úgy kell az életet néznünk, mintha csak előkészület volna a boldog és szép halálnak pillanataira.

S valóban, ez a nemes és szép halál mindig csak a történelem legnagyobb alakjainak jutott osztályrészül. A görögök Szokratesze, vagy a kereszténység Krisztusa, fenséges halálával pecsételte meg magasztos földi életének áldásos harmóniáját. Mert nem az esetleges testi szenvedéseknek és kínoknak csekélysége, vagy mérhetetlen volta dönti el a halálnak könnyűségét, vagy elviselhetetlenségét, hanem a már-már megszakadó öntudatnak az a kérlelhetetlen ítélete, hogy harmonikus életünknek az a közelgő végperce megnyugtató-e, vagy diszharmonikus cselekvéseink miatt, velőttépő fájdalmakat okozó-e. Hiszen ha csak egyszer is érezte valaki valaha valamelyik bántó cselekedete miatt öntudatának marcangoló visszahatását, akkor sejtelme lehet arról, mily marcangoló érzése lehet öntudatának a beune gyorsan lepergő összes bántó cselekedeteinek visszaidézésénél a halál pillanatában.

rázó szemeit a tanulókon, mint a dárdavető Priamos a trójaiakon ; az osztály lapul, zsugorodik, a fejek már alig látszanak ki a pádból, midőn a katalógusból ezt a nevet olvassa ki a tanár:

— Reverende Széchenyi 1

A megrémült gróf két kezét összecsapva, alig bir helyéről fölemelkedni, arca halálsápadt lett s önkéntelenül mondja: Semmit sem tudok.

Samassa vár, kérdez, segíteni akar, de nem megy. Kuliőay, akkor szintén kispap és az osztály legjobb tanulója, hogy a megzavarodott grófon segítsen, a katedra felé e szavakat mondja:

— Gazdasági gyűlés miatt nem készülhetett.

Samassa erre a következő szavak fal ültette le a grófi klerikust:

— Széchenyi István is foglalkozott a mező- gazdasággal, még lánchidat is épített, de azért a tudományt szorgalommal művelte.

Mikor szepesi püspökből egri érsekké nevezték ki, mindenféle kósza hir szállingózott rettenetes szigorúságáról.

Történt, hogy egy alkalommal inkognito akarta megtekinteni érseki székhelyét s Füzesabonyban kiszállott a vasúti kocsiból, hogy az egri szárnyvonalra átülhessen. Az állomás folyosóján egy falusi plébános álldogált, aki kollegájának vélvén a szerény külsejű főpapot, igy szólítá meg:

— Pestről jön, kollega?

— Igen! — válaszolt az érsek kurtán.

— És hová utazik?

— Egerbe.

— Hallom, hogy az érseket is várják oda a napokban. Mondják, hogy szigorú, akaratos ember és sok bajunk lesz vele. No hiszen, csak jöjjön közénk, majd megpuhítjuk mi!

Samassa szótlanul ült fel a vonatra s jött Egerbe. Hanem a plébános arca is megnyúlt ám, midőn az uj főpásztor kézcsókolására Egerben először megjelent, és fölismerte benne az — utazó kollegát.

Ugyanily alkalommal történt vele az, hogy Füzesabonyban egyik gazdatisztje megkoplal- tatta. Mint uj érsek Budapestről jővén, Füzesabonyba ment — szétnézni. Érkezése jelezve volt; úgy azonban, hogy Egerből jön. Meg is tették fogadtatására a kellő intézkedéseket s az érseki gazdatiszt konyháján egész heka- tombái sültek a jó falatoknak, midőn egyszer

a füzesabonyi vasúti állomástól egy privát kocsi egy urat hoz, aki be sem mutatta magát, hanem ahelyett szörnyen kezdte a háziurat játszani. A derék tiszt végre is megsokalván a dolgot, állítólag kaput mutatott Sam'assának azzal a kijelentéssel, hogy neki most ne alkalmatlankodjék, mivel ő ma nagy urat, az egri érseket várja ebédre.

És Samassa megtette azt a tréfát, hogy elhajtatott Egerbe; a buzgó gazdatiszt pedig talán még ma is várja az egri érseket ebédre.

Egy alkalommal kikocsikázott egyik közeli birtokára, Felnémetre, és elment a parochiára, honnét élvezettel szemlélte a gyönyörű vidéket, majd egy pohár vizet kért.

— Plébános ur, szólt, ez a gyönyörű kilátás megér ezer forintot; ez a pompás levegő másik ezeret, ez a jó viz ismét egy ezret, tehát nagyszerű paróchiája van, a többi jövedelmet nem számítva!

— Kegyelmes Uram! — válaszolt alázattal P. plébános, — kegyeskedjék megvenni, nagyon olcsón, excellenciáduak feleáron odaadom.