Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-21 / 67. szám

6

EGER. (67. az.)

1912. augusztus 21.

kezén át művelődést teremtett, hitet, honsze- retetet ápolt, nyomort, Ínséget enyhített., a maga együttes nagyságában meggyőzőleg szól amellett, hogy alig van, aki mélységesebben áté- rezte volna a lelkiismeretbeli kötelmet: viszonozni az egyháznak alkotásokban, jótevésben azt, amit javakban az egyháztól nyert.“

Nagylelkű elhatározással áldoz jogakadémiájának színvonalon való fentartására.

Szeretettel s kitartással hozza meg 1896. évtől kezdve, midőn mondhatni kezdeményezésére, az elpusztult szőlő rekonstruckciója megindult, évről-évre az áldozatot arra a célra, hogy Egerben mindenki, aki hajdan szőlőtulajdonos volt, bármily szegény legyen is egyébként, régi szőlőjét visszaállítva láthassa. Hét éven át sok régi szőlőbirtokos elhalt reménye éledt fel a főpásztor jótékony támogatása mellett s az Egri Szőlőszeti és Borászati Egyesület, melynek készséges támogatásával eljuthatott jótékonysága a rejtve élő és lemondó szegény hajlékába is, érdekes statisztikát állíthatna össze azon puszta területekről, melyek ma már ismét virágzásnak indult szőlők a kegyes főpásztor gondviselésszerű közbelépése folytán.

Hódolata Róma előtt.

1880. április 13-án Rómába utazott ad vi- sitanda limina apostolorum. Május 25-én tért vissza Rómából székhelyére. Mint eltávoztakor, úgy megérkeztével is a városi elöljáróság, élén a polgármesterrel, üdvözlé a vaspályánál. Római útjáról Űrnapján vendégszerető asztala köré gyűjtött díszes vendégkoszorú előtt így emlékezett meg a nagy főpap:

„F. hó 10-dikén este 7 órakor léptem át azon férfi küszöbét, ki a pápaság nagy eszméjét képviseli, s ki két óráig tartó szeretetteljes kihallgatás után magasztalólag emlékezvén meg a magyar nemzetnek a kereszténység szolgálatában századokon át kifejtett hősiességéről és buzgalmáról, a nemzet iránti rokon- szenvének s atyai szeretetének elérzékenyítő meleg szavakban adott kifejezést. E végre, fejezte be a főpásztor, Őszentsége lelke legbensőbb mélyéből áldást mondott az országra, hogy boldog legyen a nemzet, mely minden szépért, igazért és jóért oly nemesen lelkesül.“

1897. évi dec. hó 23-án, XIII. Leo pápa gyémántmiséje alkalmából kiadott körlevelében igy szól: „A legbensőbb hálával kell leborul- nuuk Isten jósága előtt, hogy a legválságosabb helyzetben oly kormányzót adott, kinél jobbat, nem mondom, hogy találhattunk, de nem is óhajthattunk és még gondolatban sem alkothattunk.“

1903. évi julius hó 20-án meghalt XIII. Leó pápa. Egyházmegyei körlevelében lerójja iránta kegyeletének adóját és elrendeli, hogy úgy a székesegyházban, mint az egyházmegye összes plébániai és szerzetes templomaiban, előzőleg három napon át délelőtt és az esti Angyali üdvözlet után az összes harangok félóráig huzatásával, a hívek kellő értesítésével és a helyi körülményekhez képest, a polgári és katonai hatóságok meghívásával, díszravatallal és harangoztatással julius 27-én, vagyis az elhalálozás utáni hetedik napon, Liberával ünnepélyes gyászmise tartassák. Egyúttal rendeli, hogy mindjárt a gyászistentisztelet utáni napon, a pápa választás alkalmából előirt ünnepélyes votivmise tartassák.

Örömérzettől áthatva értesíti 1903. évi augusztus 4-dikén kelt körlevelében papságát, hogy a bíboros kollégium főmagasságu Sarto József bibornok urat választotta meg az egyház kormányzójává, ki a X. Pius nevet vette föl. Ez alkalomból ünnepélyes misét rendel Te Deummal.

Augusztus hó 18-án, remek üdvözlő iratot

ii

intézett X. Pius pápa Oszentségéhez és apostoli áldását kéri önmagára, pápaságra és az egész egyházmegyéjére, mire Őszentsége Merry Del Val Ráfael államtitkára által mondott köszönetét az annyira megörvendeztető és buzgó hódolatért és örömmel adta pápai áldását.

Még ugyanazon év október második felé- benRómába ment és október 29-én X. Pius pápa elé járult, hogy felbuzdult lélekk el, élőszóval személyesen is feltárja egyházmegyéje hódolatát, tiszteletét és szeretetét. Őszentsége a legkedvesebben fogadta a bemutatott hódolatot és szeretetének jeléül apostoli áldását adta főpásztoruukra és egyházmegyéjére.

Politikai szereplése.

Kezdet óta élénk volt benne a hazafias érdeklődés a közügyek, a politikai hullámzások iránt. Bécsi pazmanita kispap volt még, mikor unokatestvéreivel, Lukács és Costan kispapok- kal Pestre utazott, hogy az első országgyűlés megnyitásának szemtanúja lehessen. A Becsben is mozgalmas 48-as időkből soká őrzött emlékül egy karkötő-jelvényt, meg egy kartácsdarabot; érsek korában is sokszor emlegette sajnálkozva, hogy ezek valamelyik költözködése alkalmával elkallódtak.

Szülővárosa, Aranyosmarót, kétszer választotta meg képviselőjének. Deák Ferencnek volt hive testestől-lelkestől, úgy annyira, hogy habár Deák-párt ma már rég nincsen, ő még mindig Deák-párti és Deák-érzelmű s holtáig az maradt. Becsülte is Deák Ferenc nagyon. Vájjon általában jelleméért, tehetségéért-e? vagy azért az önérzetes véleményadásért, amelylyel osztálytanácsossá kinevezését majdnem meghiúsította, mindegy. Mikor egyszer az öreg ur nagyon kitartóan neheztelt a pártjára, őt, Sa- massa Józsefet kérte meg a párt a békeközvetítésre. A haragvó pártvezérhez napokon át közel sem mert férkőzni senki. A felkért békekövet azonban előbb maga, aztán az egész párt részére meg tudta nyerni a haragvó vezérnek rég nem hallott barátságos szavát. Samassa József parlamenti beszédei mindig jelentősége- sek voltak. Találóan mondta azokról valaki, hogy nem is csupán hatást keltenek, hanem meggyőződést is. Idősb gróf Andrássy Gyula szerint, olyan szónok, mint Samassa, becsületére válnék Európa bármely parlamentjének. A főrendiházban is többször hallatta szavát. 1880- ban Bosznia okkupációja, 1883-ban a középiskolai és a házasságjogi törvényjavaslat, majd az 1889. évi költségvetés, 1894-ben a polgári házasság kérdése, 1896-ban a kúriai bíráskodás, 1897-ben újból a költségvetés késztették felszólalásra.

Legutóbb 1907-ben, a tanítók fizetésrende- zéséröl szóló javaslat! tárgyalásakor, mondott emlékezetes beszédet. Nyíltan vallott elve, hogy a pap nem lehet közömbös a politikai élet iránt, hazafiui kötelessége részt venni abban, de mindig úgy, hogy papi állásának méltósága, tisztessége foltot ne kapjon. Volt idő, amikor meggyőződése a politikai küzdelmektől visszavonulásra kényszerítette. „Láttam a hazafit, — mondta róla Párvy Sándor, — láttam elvonultságában óva függetlenségét, a haza sorsa feletti bánata, borongó tépelődései magányba rejtett fájdalmában s megtanultam, hogy az igaz hazaszeretet ilyen vívódó gyötrelmekre nemesíti a lelket.“ És ez az igaz hazaszeretet, az erős nemzeti érzés úgy szövi át egész gondolatkörét, egész érzelemvilágát, mint aranyszálak a selymet. Innen van, hogy aranymiséjének emléktemploma a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére épült s főoltárát a magyar szentek szobrai ékesítik.

Samassa és Eger.

Eger város 1878. évi január 6-án díszpolgárrá választotta és életnagyságú arcképének a városház nagytermében leendő lefestését határozta el, azért, mert a város által törvény- széki helyiségül megvett Oroszlán vendéglő árát, 7500 frtot, a város helyett az eladó érseki törzs- vagyónnak kifizette szeretetének tanúságául.

Hogy miként vette a város ezen elhatározását, maga kijelenti, midőn 1880. évi okt. hó 14-én a városi tanács Tavassy Antal polgár- mesterrel az élén elvitte neki a szeptember hó 30-án, az érsek arcképének leleplezése ünnepén, Zalár József megyei főjegyző által mondott emlékbeszéd díszpéldányát ékes selyemborítékban: „Éltem lefolyt szakában van egy időpont, melynek emlékét drága ereklyeként féltékenyen őrzöm lelkemben. És ez ama magasztos mozzanat, midőn szabad polgárok ismételt bizalma, a haza érdekeinek védelmét reám is bízta. Ehhez ikertestvérül csatlakozik e nemes város kitüntető jósága . . . Embert e földön ennél szebb jutalom nem érhet.“

Egernek ő tartotta meg a jogakadémiát, midőn Trefort miniszter meg akarta ezt szüntetni.

Betegsége és halála.

A magas kor a legcsekélyebb behatások iránt is fogékony. Korhaladtával — természet törvényei szerint — a szervek — sukcesszive — felmondják a szolgálatot. A bibornok-érsek 1890-ben súlyos influenzában volt; a betegség leginkább emésztő szerveit támadta meg s a gyomor-bélbántalom évről-évre komolyabb jelleget öltött. Folyó év április havában — a húsvéti ünnepek után — hirtelen elveszítette étvágyát. Súlyos gyomor-bélbajához május havában jobb mellhártya-gyuladás is társult. A hosszas lefolyású gyuladás — amúgy is elgyengült szervezetét — nagyon megviselte. Ereje, a rendkívüli kevés táplálkozás folytán, percről-percre csökkent, sőt aggasztóan hanyatlott.

Hasztalannak bizonyult az orvosi tudomány ! A nagy beteget többé megmenteni nem lehetett.

Az erők nagymérvű fogyása a súlyos, nagy beteget hetek óta az ágyhoz szegezte. Az odaadó gondozás, az állandóan nagy szellemi tulajdonságainak birtokában lévő súlyos beteget megmenteni nem bírta.

Péntek óta az állapot teljesen válságossá lett; — míglen a hétfőről keddre virradó éjjelen háromnegyed egy órakor meghalt. Negyven nap hiján nyolcvannégy esztendős volt s az elaggott test végelgyengülése okozta halálát. Ez év tavaszán kezdett állandóbban gyengélkedni, de ápril 24-én még Budapestre utazott, honnan junius 18-án már jelentékenyen megfogyatkozott testi erővel érkezett vissza székvárosába. Eleinte tett még itt egykét sétakocsizást, de a kórság csakhamar ágyba döntötte az eddig ritka ellenálló képességű főpapot. Majd naponkint ágyon kívül töltött még néhány órát, de julius közepe óta már állandóan feküdnie kellett. Lenbe, Kétly, Bartha, Purjesz egyetemi tanárok, Lénárd Zoltán, Rónay Gusztáv fővárosi orvosok és Turtsányi Gyula megyei főorvos, mint házi és rendes kezelő orvosa, a múlandóság hatalmával szemben mindhiába követtek el minden tőlük telhetőt.

Samassa bíboros éppen négy héttel ezelőtt érte meg áldozópapsága 60 éves jubileumát, de gyémántmiséjét nem mutathatta már be, hanem a betegszobájában felállított oltárnál fuugáló titkárja miséjét hallgatta mély áhítattal. Úgyszólván az utolsó ideig mindenre volt gondja. Irodaigazgató-kanonokjának, Ridár-