Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-21 / 67. szám

7.

EGER. (67. sz.).

1912. augusztus 21.

esik Imrének, sürgős felterjesztésben szerezte meg hűsz éves szolgálata méltánylásául a préposti rangot. Köszönő iratokat küldött a gyémántmiséje alkalmából reá halmozott ixdvkivá- natokért, a háztartás apró-cseprő teendőiben is ő maga rendelkezett egészen a múlt hét utolsó napjáig.

Halála szép volt: nemes életének össz- hangzatos záradéka. Folyó hónap 8-án ünnepélyesen vette fel a szentségeket s papjaitól szép latin beszéddel vett érzékeny búcsút. „Minden erőtökből törekedjetek az önmagatokkal való méltó megelégedésre s az égieket keressétek!“ — mondta köDyek között. Legnehezebb utolsó három napjában is a papjai iránt való főpásztori buzgalom töltötte be vívódó lelkét; lázas álmában is őket intette, tőlük bucsuzgatott.

Hétfőn délben, 12 órával a halála előtt, titkárjával előimádkoztatta magának a másnapi papi zsolozsmát. Majd öt és hat óra között melegen búcsút vett koadjutorától, Szmrecsányi Lajos érsektől; őt és orvosát arra kérte, maradjanak vele éjjel is. Azután panasztalan, csendes szenvedés után, láthatóan kínos fájdalmak nélkül, a halál álmára hunyta le szemét.

Óhajtotta, hogy Nagyboldogasszony ünnepén léphessen át az örökkévalóságba; de az élet Ura úgy akarta, hogy a Szent István királytól alapított egri egyház nagynevű bíboros főpapja Szent István király ünnepének első órájában érje meg földi élete végét, éppen nyolcadik évforduló napján annak, hogy az általa épített nyíregyházai templomot felszentelte.

A ravatalt az érseki rezidencia Eszter- házy-kápolnájában állították fel, amelyen a nagy halott bíbor talárban s főpapi díszben nyugszik. A hívek ma déltől látogathatják az elhunyt főpásztor ravatalát, hogy ott imádkozzanak.

Az ö. v. f. n.

A bibornok temetése.

A főkáptalan tegnap délután tartott tanács- kozmánya a nagy halott temetésének idejét szombaton (aug. 24.) délelőttre állapította meg. 9 órakor kezdődik a temetési szertartás az érseki rezidencia udvarán, ahonnét a főszékesegyházba vonul a gyászmenet. A bibornok boporsóját a főszékesegyház kupolája alatt fölállított ravatalra helyezik s ekkkor lesz a gyászmise az egyházi főméltóságot megillető négyes liberóval. A gyászistentisztelet után a főszékesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra Eger nagy érsekét. Hogy ki végzi a temetési szertartást, eddigelé nincs megállapítva.

A részvét.

Samassa József dr. bibornok-érsek halálának hirét a Szent István-napi általános munkaszünet miatt csak a telegraf és telefon sodronyai vihették szét és a sajtó csak ma délutáni és holnapi termékeiben foglalkozik a szomorú eseménnyel. Mindamellett már most is tömegesen érkeznek a telegrammok, melyek között első helyen kell említenünk király őfelségének meleghangú kondoleáló sorait, melyeket a kabinet-iroda utján küldött, továbbá József kir. hercegnek, Vaszary Kolozs hercegprímásnak stb. stb. részvéttelegrammjait.

A bibornok-érsek haláláról szóló gyászjelentőket ma küldik szét. Ezek között legelső az, melyet Szmrecsányi Lajos egri érsek és az egri főkáptalan együttesen adtak ki. Külön gyászjelentőt adott ki eddig az Egri Keresztény Iparoskor, melynek az elhunyt egyházfejedelem dísztagja volt, továbbá együttesen a Kát. Legény- egylet és a Kér. Szociális Egyesület.

Eger város gyásza.

Holnap, (csütörtökön) délelőtt V2I2 órára

rendkívüli közgyűlésre hívja össze Eger város képviselőtestületének tagjait Jankovics Dezső kir. tanácsos, polgármester. A gyűlés egyetlen tárgya Samassa dr. bíhornok-érsek halálának bejelentése és az ezzel kapcsolatos intézkedések.

A halál önkéntesei.

— Elmefuttatás. —

I.

Nem oszlik szét az éj sötétje anélkül, hogy nem törődve környezetével, valaki könnyelműen el ne dobja magától az életet.

Nem fordulunk mi e szerencsétlenek ellen: — mert hiszen minden öngyilkos meggondolatlanul, pillanatnyi elmezavarában követi el végzetes tettét — hanem a súlyos vád a kort illeti, mely csupán a létért való küzdelmet írta fel lobogójára.

Beteg a mi korunk. Kitaszította őt boldog múltjából a felvilágosodottság s ennek kapcsán az immoralítás kiölte a szivekből a hit, remény és szeretet fenséges eszméit.

A gazdagon, pazarul élés vágya uralja ma a lelkeket; élni a lehető legkényelmesebb módon: ez a legszentebb idea. Erre törekszik ma csaknem mindenki, legyen bár a reá szolgáló eszköz jellemtelen, erkölcstelen. Hiszen a kornak nincs már józan érzéke aziránt, hogy a jót a rossztól meg tudja különböztetni.

Élni vígan, bű-baj nélkül! — ez ma a jelszó.

Társadalmi vezetőnek akarja feltolni magát ma mindenki. S ezen állásának fenntartására, ha direkt úton nincs hozzá valója, megszerzi Indirekt úton. De hogy belátva nyomorát, szegénységét, lemondana a rangról, pompáról, kényelemről, arról szó sincs! . . .

Az első ballépés után kezd belülről romlani az ilyen ember, küzd önmagával. Ma még tisztességesnek t artják, féltékenynek becsületére, holnap már kiderül a ferde tett. S mivel nincs lelki ereje tovább küzdeni, leveti magát a kövezetre, ahol szétroncsolt tagokkal akadnak reá, vagy agyon lövi magát.

Levél van mellette:

„Bocsássatok meg, ennek igy kellett történnie.“

Dehogy kellett „így történnie!“ Csak erős akarat kellett volna lemondani tudni az élvezetekről, a nagyzolásról és összehuzódottab- ban kellett volna élni, akkor nem kellett volna „igy történnie!“

II.

Túlságos okos a mai kor gyermeke. Már fiatal gyermekkorában olvassa az erkölcstelen regényeket, szívja azok megmételyező levegőjét. Igaz, egyesekre nincsenek hatással, sőt megundorítják örökre az ily erkölcsrontó könyvek olvasásától. De arra, aki, akár testi dís- poziciojánál, akár körülményeinél fogva, a bűnös cselekvésre hajlandó, már másképen hatnak. Az ilyennél egy megfelelő kép gondolatot, eszmét ad valamely bűn megtevéséhez. Másoknál a puszta szándékból tettet csinál, a bosszúnak, az öngyilkosságnak mindenféle mintákat mutat be.

Ott van még mellettük a dajka, mikor már a kávéházakban tanyáznak s gyönyörködnek olyan illusztrációkban, amelyek csak úgy hemzsegnek a lelket ölő célzatoktól.

Komoly bírálatokat hallunk tőlük frivol szindarabokról, amelyekből magukba szívják a bűn szellemét s annak megtestesítésére kézzel lábbal törekszenek.

Kacér nőkkel társalognak s a légyottok foglalják le minden gondolatukat. Belekóstolnak az életörömekbe s aztán, ha beáll

az élet létfentartási oldala, golyót röpítenek agyukba, így kiáltva fel: „Eleget éltem már, minek éljek tovább!?“

Pedig dehogy is éltek már eleget! Csak éppen rákényszerítik a körülmények.

III.

A szerelmet egy árnyék: az érdek kiséri manapság. A hozomány-hajhászat s a vagyonnak jó kezekbe leendő biztosítása köti ma a szív megkérdezése nélkül, sőt annak ellenére, a legképtelenebb frigyeket. A két megcsalni akart kebel azután vízbe öli, vagy széngázzal (vagy nem tudom : mivel) mérgezi meg magát, mert ha egymáséi nem lehettek, ha együtt nem élhettek a földön, eggyé lesznek „közös elhatározással“ a — halálban.

Akadnak emberiességből kivetkőzött, érzékiségért rajongó lelketlenek, akik megrabolják a nőt szerelmében, megfosztják a virágot hímporától és mikor a nő hamvas arca eltűnik, s orcájának rózsái fonnyadni kezdenek, ott hagyják nyomorultul az áldatlan kor áldott gyermekét. Magába tér a nő, megvásárolja a lúgkövet, feloldja vízben a gyújtót s őrülten hajtja fel a méregpoharát, mert „nem tudta elviselni azt a szégyent, ami érte“.

IY.

„Végzetes tettének oka gyógyíthatatlan betegség“. Hányszor olvassuk ezt lapjaink hasábjain! E gyógyíthatatlan betegség legtöbbször az idegesség, amit a lázas kor hoz magával. Az ideg is felmondja végre a szolgálatot s a ferde élet, a kicsapongás, dorbézolás folytán a test minden szerve elsatnyul. S a szenvedő ember letörten gondol vissza a múltra s reménytelenül tekint a jövőbe, amely sem egészséget, sem új boldogságot nem teremthet már számára.

Félreeső, csendes helyet keres, mert „betegsége gyógyíthatatlan“.

Nem annyira a betegség volt gyógyíhatat- lan, mint inkább az egyén lelke, Mert ha tudott volna magának parancsolni, belátva azt, hogy ártalmára van a mulatozás, tobzódás, stb. és felhagyott volna mindazokkal, akkor nem lett volna a betegsége „gyógyíthatatlan.“ *

Az ily szerencsétlenek gyógyítására csak egy orvosság van. Térjen vissza a kor régi alapjaira; foglalja el az erkölcs a maga helyét; legyen szeretet, béke az emberek között.

Manapság már elsőbb a tobzódás mindennél. Csak euni-iuni lehessen, a többi maradhat. Pedig a valláserkölcs nélküli lét korai testi és lelki halál szülője.

Sz. A.

HÍREK.

Eger, 1912. augusztus 21-én.

Szent István király ünnepe. A magyar kereszténység megalapítója, első szent királyunk ünnepét ülte tegnap a magyar nemzet. Egernek kettős oka volt az ünneplésre, mert a keresztény Magyarország megalkotójában az egri püspökség és egyházmegye alapítóját is ünnepelte. A város impozáns lobogódíszbe öltözött a nagy és a magyarságra nézve kiváltságos nemzeti ünnep alkalmából. A nemzeti zászlók gyönyörű színpompája közé azonban beléve- gyült mélységes gyászunk komor jelvénye: a fekete lobogók tömege is, mert az egyházmegye jóságos atyja: Samassa József dr. bibornok- érsek, a szent király emlékünnepének első órájában meghalt. Délelőtt 9 órakor a foszékesegy- házban ünnepi mise voL, melyen Ridárcsik Imre prépost-kanonok pontifikáit. Ez volt az első