Eger - hetente kétszer, 1912
1912-08-14 / 65. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. EGER Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 65. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. f===t-_ Szerda, augusztus 14. Patorna Htmgariae. Ismét itt van a katolikus Magyar- ország legszebb, legnagyobb ünnepe. Itt van az évfordulója annak a nagy napnak, amelyen első szent királyunk a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta hazánkat. Ezért sír fel a magyar nemzet ajakán majdnem kileneszáz esztendő óta: Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátronánk! Nagy Ínségben lévén, így szólít meg hazánk ... / Es valóban, idestova ezer esztendeje énekli a magyar, hogy: Kinek els5 szent királyunk felajánlott minket, Boldogságos Szűz Mária, tekintsd ügyeinket! Körülvette országunkat a nyomor, az Ínség, Bánatunkat újra kezdjük, noha vége sines még! Pusztulunk és ha nem segítsz, mindnyájan elveszünk, Magyarország Nagyasszonya, könyörögj érettünk . .. Evvel az énekkel kapcsolatban a Szent István halálos ágyához száll lelkünk. Látjuk, hogy mint ajánlja fel hazánkat az Isten Anyjának; látjuk, hogy a Mária-tisztelő magyar nemzet hogyan esd támogatásért, segítségért a magyar nemzet védőanyjához. Imádkozik akkor is, amikor Virágos kert vala híres Pannónia Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.. . A kert ma is meg volna, csak az a baj, hogy a virágok kivesztek belőle. Ma már, sajnos, úgy vagyunk, hogy csak dudva és tövis nő a hajdan virágos kertben. Szomorú eredményre jutunk, ha összehasonlítjuk a régi és az uj Magyarországot. Első apostoli királyunk örökségül hagyta reánk a mélységes Mária-kul- tuszt. Az erős, a meggyőződéses katolikus hit a Szűz Mária tiszteletében és r nagy szeretetében fejeződött ki. Elő hit, tiszta erkölcs uralkodott az országban; a Szent Szűz dicsérete szüntelen hangr zott az ajkakon. Es ezért nincs nemzet széles e világon, melynek oly gyönyörű Mária-énekei lennének, mint a magyarnak. Ez a Mária-kultusz áthatotta az egész életet és nyilvánult a törvényhozásban, a kormányzatban, sőt még a hadviselésben is. Hiszen eleink a Szűz Máriás harci lobogóval indultak a harcba; kardmarkolatukon az olvasó lógott, vagy Mária neve volt belevésve. Még pénzeinken is mindenütt ott van a Boldogságos Szűz! Ilyenek voltak a régi magyarok! Ilyen volt a régi hires, a boldog Magyarország! Ez a kor adta Szent István mellett Imrét, Lászlót, majd Nagy Lajost, Hunyadi Jánost és Kapisztrán Jánost, kikre mindig büszkén tekint a magyar. Lassankint azonban pártviszályok, felekezeti küzdelmek ütik föl fejüket; majd ránk jön a török és tűzzel-vassal pusztítja a magyart. Ekkor ismét csak a Boldogságos Szűzhöz esd a magyar és a régi idők hagyományaihoz híven Nagy Ínségben lévén . . . újra csak megszólítja a haza Nagyasszonyát, hogy Magyarországról, romlott hazánkról Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!... És a Nagyasszony soha sem hagyta el benne bizó fiait. ... A jelen azonban sokkal sivá- rabb. Ma már, szomorú — de igaz, nincs Mária — országa! A magyar ma a világ összes nemzetei között legjobban tud káromkodni. Templomaink üresek; a korcsmák és mulató helyek tömve vannak ... A legszomorúbb peAz „EGER“ tárcája. Az ajándék. Sasa Smirnov egy nap újságpapírba gondosan beburkolt tárggyal jelent meg Kosolkov doktor fogadó-óráján. — Nos, kedves barátom, — köszöntötte az orvos — hogy érzi magát? Sasa szivére szorította kezét és izgalmas hangon mondta: — Doktor ur, az édes anyám tisztelteti és szívből ezerszeresen köszöni, hogy engem, egyetlen fiát, kigyógyított a veszedelmes betegségből és megmentett az életnek. Nem is tudjuk, miként rójjuk le . . . — Csak kötelességemet teljesítettem, — hárította el betegének hálálkodását az orvos... Mindenki más csak igy tett volna a helyemben. — Lássa, doktor ur, mi csak szegény emberek vagyunk és sajnos, nem tudjuk megfizetni az ön fáradozását. Pedig ez nagyon a szivünkbe markol, mert oly igen szerettük volna ... Hálánk csekély jeléül, kérjük, fogadja el ezt tőlünk... Ritka műtárgy és valódi bronzból készült. — De hiszen teljesen fölösleges, hogy valamijüket nekem ajándékozzák, — morgolódott az orvos. — Nem, doktor ur, ajándékunkat nem szabad visszautasítania, — szólt Sasa, miközben a csomagot bontogatta. — Ezáltal édesanyámat és engem mélyen elszomorítana .. . Valóban szép dolog és nagy művészi értéke van. Édesapa hagyta reánk és mi úgy őriztük, mint drága emléket. Édesapa ugyanis a régi műkincsek összevásárlásával foglalkozott és eladogatta azokat a műbarátoknak. Most is ebből tartjuk fenn magunkat. E szavakkal Sasa ünnepélyesen az asztalra helyezte az ajándékot. Kis bronzkandeláber volt, mely művészi kivitelű csoportozatot ábrázolt. A doktor habozva nézte az ajándékot és még mindig vonakodott. — Igen, a dolog nagyon szép, — mondotta — de, hogy is mondjam csak. . . — Mi aggasztja, doktor ur, — kérdezte Sasa hevesen. — Nos, úgy vélem, ezt a kandelábert semmi esetre sem állíthatom itt fel! — Hisz ez nevetséges, doktor ur! Azt hiszem, mégis csak a művészi érték a fő, — szólt Sasa sértődötten. — Nézze csak meg, mily finomak, graciózusak az alakok; úgy tűnik fel, mintha az alakok valóban élnének. Figyelje csak meg - az arcvonások eleven kifejezését. — Értem én ezt mind; fiatal barátom, — felelt az orvos — de azért a lámpást még sem állíthatom fel. — Doktor ur! Ön megmentette az életemet és mi örömmel odaadjuk önnek, ami nekünk a legértékesebb és legdrágább. És csak szívből sajnáljuk, hogy a párját is nem adhatjuk hozzá. . . — Köszönöm, kedves barátom és adja át üdvözletemet tisztelt édesanyjának, de ... az ajándékot nem fogadhatom el. . . Azaz, csak hagyja itt, szólt végül Kosolkov doktor, mikor betege elkomorodott arcába pillantott. Sasa elbúcsúzott megmentőjétől és újra sajnálkozott, hogy nincs meg a másik lámpás is. Mikor azután elment, Kosolkov doktor sokáig nézte a kandelábert és gondolatokba merült. Valóban művészi értékű; ehhez kétség nem fér. Eldobni nagyon is kár volna, — összegezte eszméit, — de a szalonban felállítani kész lehetetlenség. Kinek is adhatnám oda? Némi töprengés után eszébe jutott, hogy barátjával, Uchov ügyvéddel szemben lekötele.
