Eger - hetente kétszer, 1912
1912-08-14 / 65. szám
2 EGER. (65. sz.) 1912. augusztus 14. dig az, hogy a jövő sem kecsegtet szebb reményekkel, mert hiszen, amilyen a fiatalság, olyan a jövő. Ifjúságunk kezéből pedig kihullott az olvasó, az imádságos könyv. Helyét a kártya és a boros pohár foglalta el. Az imakönyv helyét az érzékcsiklandozó rémregények foglalták el. Eégi, házias és szerény leányaink helyett, a jövő anyáinak helyébe, a puccot hajhászó és affek- táló dámák léptek, kiket elfáraszt a prédikáció, de nem fáraszt ki egész éjjel sem a bálterem . . . Vájjon mit várhatunk a jövőtől, ha ilyen a jelen?! Nincs más mód, nincs más lehetőség, mint hogy vissza térjünk a régi, a kedves, a hathatós nemzeti énekhez, mely arra kéri a Boldogságos Szüzet, hogy . .. Magyarországról, romlott hazánkról Ne feledkezzél meg szegény magyarokról . Amen. A magyar föld. ii. Szereti a magyar ember a magyar földet. Ezer éves tradíción kívül a megélhetés problémája is hozzá fűzi. Olyan szépen fejezi ki ezt a Szózat: „Bölcsőd ez s majdan sirod is, Mely ápol s eltakar!...“ És mégis: a délibábos Alföld, a búzatermő Dunántúl, a kövér Bácska és a termés-gazdag Bánát ákác-lombos falvaiban egyre több az üresen hagyott bogárhátu hajlék, az elárvult mályvarózsás kiskert, meg a rácsos-kapus udvar. A dolgos munkásnép tömegesen hagyja el apáitól örökül kapott fészkét és elmegy a rabszolgamunkát kívánó amerikai bányákba, vagy az irtatlan őserdőket termőföldekké átforgató farmokba — boldogulást keresni. Mert idehaza szinte lehetetlen a boldogulás. A föld ugyan nem lett bűteleu a magyar néphez. Meghozza a termését most is becsülettel, csakúgy, mint régen. Hanem a megélhetési viszonyok akkorát változtak, hogy ez a termés kevés arra, hogy a változott viszonyok és fokozott igények mellett a földmíves nép, a magyar gazda-ember boldogulását biztosítsa. Persze arra nem gondol a vagyonkáját elkótya-vetyéiő és Amerikába törekedő gazda, hogy azzal a munkával, amelyet Amerikában kívánnak tőle és azzal a gazdálkodással, amely- lyel ott szaporítják a föld jövedelmét, itthon is meg lehetne találni a boldogulást. Ha a mi szociológusaink, vagy még inkább a mi szociálista agitátoraink ezt értetnék meg a magyar néppel, mennyivel más lenne itt a gazdasági helyzet és a megélhetési viszony! A föld fokozott jövedelme (amit becsületes munkával, okszerű gazdálkodással és a terményeknek kellő értékesítésével lehet elérni) nem csupán a gazda helyzetén lendítene előnyösen, hanem uj kereseti ágakkal uj megélhetési forrásokat nyitna és ezenfelül könnyűszerrel megoldásra segítené a munkáskérdést is, amelynek örökös bérmozgalmai okozzák a drágaságot, mélyítik az elégedetlenséget a társadalmi rend ellen és szítják a meghasonlást a munkások és munkaadók között. Hanem hát a mai „népapostolok“-nak nem a nép igazi boldogulása a célja. Nekik az egymásra fenekedé néposztályok keuyérharca biztosítja a kenyeret. Nem a közjóért agitálnak, hanem a felidézett zavarokból élnek. Az ő apostolkodásuk a bajoknak orvoslásával megszűnik. Régente is voltak néposztályok és ezeknek a néposztályoknak igényei. A magyar föld eltartotta és kielégítette valamennyit. Hogy most többen vagyunk és fokozottabbak az igények? Hát fokozzuk a föld javait is, hogy — elég legyen. De mi éppen ezt nem tesszük. Pedig kár. Egyéb utunk-módunk aligha van a boldogulásra. Bizonyság rá az Amerikába való nagymérvű kivándorlás. A magyar földműves azért igyekezik szabadulni a magyar földtől, hogy a tengeren túl keresse boldogulását. Nagy szó ez! Érdemes vele foglalkozni. Hivatalnok vagy iparos nem megy Amerikába. Ha kevés a jövedelme, az egyik fizetésjavitást kér, a másik béremeléssel segít magán. Az igaz, hogy egyikük sem nyer vele semmit, mert az ilyen javadalom-emelkedésre rendkívül éber figyelemmel vigyáznak a háziurak, pékek, mészárosok, kofák, korcsmá- rosok, úgy, hogy minden fizetésemelés vagy bérmozgalom nyomában ott lappang a fogyasztási cikkeknek általános megdrágulása. A gazda-ember nem kérhet fizetésemelést, mert nincs fixfizetése; a bérmozgalmakból is csak kára van, mert a városok és gyárak ipari munkásságának bérharca agitáción alapul és ennek a hullámverése kihatással van a mező- gazdasági munkásokra is, úgy, hogy ma már a gazdasági munkabérek hasonlíthatatlanul magasabbak, mint voltak a régiek, anélkül azonban, hogy a mezőgazdasági termékek ára megfelelő mértékben emelkedni tudott volna. Nem azt mondjuk ezzel, hogy a mezőgazda- sági termékek ára alacsony. Sőt: talán soha sem volt olyan magas ára a terményeknek, mint éppen most. Hanem ebből nem sok haszna van a termelő gazdának. A terményárak ugyanis csak a városi piacokon magasak, ahol nagyobb a fogyasztás és ahol közvetítők bonyolítják le a keresletet. A gazda jóval kevesebbet kap termékeiért, és vannak termesztmények, amelyek a nagymérvű termelési költségek ellenére, ma is igazán csekély áron kelnek azon egyszerű okból, mert a földműves nem tudja kellőképen megközelíteni a piacot és nem jut a fogyasztó közönség közvetlen közelébe. Az is súlyosbítja a nehéz helyzetet, hogy a közterheknek túlnyomó nagy részét a gazdaközönség viseli és hogy az ennek födözésére szolgáló földjövedelmek nagyon is bizonytalanok. Azután ki szavatol azért, hogy a jelenlegi árak változatlanul szilárdak maradnak? Az áringadozás réme állandóan Damokles kardjaként függ a gazda feje fölött és egy kis börze-manőver minden számítását egy csapásra tönkre teheti. Arra az eshetőségre meg gondolni sem merünk, hogy mi történnék akkor, ha a nemzeti termelésünket védő vámokat eltörülnék, vagy leszállítanák ? Ez a magyar mezőgazdaság csődjét jelentené, mert ha verseny nélkül sem tudunk boldogulni, a piacunkra beözönlő versenyképes idegen termékek teljes anyagi romlásba döntenék a magyar termelő zettnek érzi magát, mert szívességből elvállalta és sikerre vitte egyik perét. — Szerencsés ötlet, gondolta magában. Nem illenék, hogy mint jó barátot, pénzzel kínáljam; leghelyesebb tehát, ha ily módon méltányolom munkáját. Uchov agglegény és minden álszeméremtől mentes . .. Kosolkov doktor nem akarta hosszúra nyújtani az ügyet s ezért azonnal barátjához ment a kandeláberrel. — Kedves barátom, — mondotta, — eljöttem, hogy fáradtságodat megköszönjem ... Mivel védelmedért nem akarsz elfogadni pénzt, kérlek, legalább ezt az apróságot, mint hálám bizonyítékát, ne utasítsd vissza ... Igazán nagyon szép dolog. Mikor az ügyvéd az ajándékot meglátta, határtalan volt az elragadtatása. — Hisz’ ez nagyszerül Csodás! Honnan tudtad ezt előkeríteni ? Amint azonban elragadtatása lecsillapult, az ajtó felé pislantva mondta: — Tudod, Kosolkov, azért csak vidd megint magaddal . . . nem fogadhatom el . . . — De miért nem ? — kérdezte ijedten a doktor. — Nos, ha tudni akarod a dolog kissé kellemetlen: az alakok nem egészen megfelelőek. — Csak nem adsz nekem kosarat? Az ördögbe is, ostobaságot akarsz tenni. Biztosítalak, hogy műkincs. Nézd csak, milyen elevenek, kifejezők az alakjai! Nem, barátom, félre az ellenvetéssel! El kell fogadnod . . . És hogy az ajándéktól megszabadult, boldogan, gyorsan távozott barátjától. Amint Kosolkov elment, az ügyvéd minden oldalról megnézte a lámpást és ép’ úgy azon törte a fejét, mit kezdjen vele, mint előbb a doktor. Szép darab, — birálta. — Eldobni kár volna, de még sem tarthatom meg ... Legjobb volna odaajándékozni valakinek. De kinek ? Ah, most jut eszembe, hogy Saskin barátomnak, a komikusnak, ma van a jutalomjátéka; az szereti az ilyen csecse-becséket, — neki fogom adni. Úgy történt. Estére Saskin megkapta a kandelábert. Előadás után vállvonogatva nézte az ajándékot és azt mondta: — Mit csináljak ezzel a lámpással ? Tisztes polgári lakásban lakom és csak a színpadon jó a szabadosság. Tehát nem állíthatom ki, mint egy fényképet. . . Mit ér hát? — Adja el, — tanácsolta a színházi borbély. — Itt a közelben lakik egy öreg asszony, aki ilyen műtárgyakkal kereskedik. Tudom a címet. A komikus megköszönte a jó tanácsot és követte is. Néhány nap múlva, mikor Kosolkov doktor éppen egy tudományos kérdésben elmerülve gubbasztott Íróasztalánál, hirtelen kinyílt az ajtó és — Sasa Smiruov lépett be. Sugárzott a boldogságtól; mosolygott és a szeme ragyogott. A kezében megint egy papirosba csomagolt tárgy volt. — Doktor ur, — kezdte, — képzelje örömünket! Egész véletlenül sikerült a kandeláberhez egy teljesen megfelelő párt szereznünk. ... Édesanyám most oly boldog .. . Hiszen az egyetlen fia vagyok ... És ön megmentette az életemet . . . Sasa remegve a hálás, meleg örömtől és a doktor ámuló pillantásától kisérve, az asztalra helyezte a kandelábert. Kosolkov pedig felnyitotta ajkait, hogy valamit szóljon, de nyelve hirtelen felmondta a szolgálatot és némán meredt maga elé. Csehov után.
