Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-07 / 63. szám

4 EGER. (63. sz.) 1912. augusztus 7. a Halastó-utcában tűz ütött ki. Bállá István­nak a zsúpfödeles háza égett le. A félrevert harangok kongása iszonyú pánikot idézett elő a színházban összezsúfolt közönség körében, úgy, hogy a nagy tolongásban sebesülések is történtek. Éjfélkor a Hanisz-téren nagy vereke­dés volt. Ittas kapás-legények reá támadtak Macska Norbert fiatal, 22 éves szíjgyártó-se­gédre és véresre verték, azután pedig (akár csak a mi vitéz „fiatal földmiveseink“ 1) elme­nekültek. Kevéssel utóbb a Pecze-köznél egy Tari Mária nevű 22 éves cselédleányt sebzett halálra a volt kedvese, Gulyás Imre. A leány mostani vőlegényével, Bató Imrével a vasúti állomás felé tartott, mert Árokszállásra akart utazni a szüleihez. Szerencsétlen sorsa azonban összehozta volt szeretőjével, aki féltékenység­ből mindkét oldalán a lágyékába szúrt. A sze­rencsétlen leány csütörtökön belehalt sebeibe. Ugyancsak a Pecze-közben, hajnal tájban, egy Szabó Imre nevű 27 éves csizmadia-segédet is meglékeltek ezen a végzetes éjszakán. A jobb oldalán és az ölén ejtett súlyos sebet a bicska. Már világos volt, mikor hajnali fél négykor a Grünbaum-féle korcsma előtt Zsalmanek Ká­roly szabósegéd összeveszett a társaival, akik azután a fejét bezúzták. Hát ez bizony eléggé változatos programm egy éjszakára, főként ak­kor, amidőn polgári rendőrség helyett, csend­őrök őrködnek a város lakosságának vagyon- és életbiztonsága fölött. — Halál a homok alatt. Nováky Ferenc parád-üveggyári kocsis homokot szállított és kocsijával oly szerencsétlenül dőlt fel, hogy a homok alá került. A szerencsétlen ember még a hely színén meghalt. — Tolvaj- lások. Egerben ismét sok a lopás. Az uszodá­ban az öltöző kabinból ellopták Kardos Lipót magánhivatalnoknak gyűrűit és 90 korona kész­pénzét. A piacon Martonosi Ferencné papucs­készítőtől két pár papucsot loptak el. Gál Lajos mészárost a cselédje, Bujaki Anna lopta meg: női ékszert pénzt és takarékpénztári könyvet vett magához és megszökött. Nagy Flórián Kaszinó-utcai cipész üzletéből Kormos László foglalkozásnélküli felsőtárkányi csavargó egy pár tiszti csizmát és hat pár cipőt lopott. A rendőrség valamennyi tettest keresi. Rövid hírek. Az égő pince. A pénteken ki- gyúladt, Samassa-téri befalazott pince még mindig ég. A székesegyház előtti szelelő lyuka­kon ma is szivárgott a füst az elszigetelő ho­mokzsákok alól. Ugylátszik a pincének vala­hol rejtett nyílása lehet, amelyen át szabad levegő táplálja a tüzet. — A parádi fürdö-szezón. A parádi fürdőt — julius végéig — 1069 für­dővendég kereste föl. Tanulóul felvétetik egy 14—15 éves kato­likus vallásu fia Balkay Béla sütőmesternél. Az egri iskolák. — Az idei Értesítők. — 7. Az állami elemi iskolák. Az egri iskolák értesítőinek sorozatában az idén első Ízben találkozunk az állami elemi iskolák értesítőjével. Örömmel üdvözöljük és pedig nem csupán azért, mert megjelenésével ez az iskola-tipusunk sem lesz terra inkoguitó a nagy nyilvánosság előtt, hanem azért is, mert megjelenésével megszűntnek látjuk azt az akadályt, amely eddig következetesen meggá­tolta a kiadatását, t. i. a reá fordítandó pénz az iskolák felszerelésére kellett. Most tehát már semmiben sem szenvednek hiányt az is­kolák. Bizonyság rá az első értesítő, amelynek költségei a megtakarításokból fedeztettek. Az értesítőt Csepreghy Gyula és Vadász La­jos igazgatók állították össze, akik a bevezető részben bőven beszámolnak az 1912/1913. iskolai év lefolyásával és az iskolák jelenlegi elhelye­zésével. Összesen 6 állami elemi iskola működött az idén Egerben és pedig 1) egy a Hal-piacon 5 fiú és 6 leány-osztállyal; 2) a Cifra-téren 6 osztállyal; 3) a Szvorényi-uton 5 osztállyal; 4) a Baktai-uton 2 osztállyal; 5) a Maklári-uton 2 osztállyal és 6) a Kertész-utcában 1 osztál­lyal. A tanító testület 27 tagból áll akikhez még 7 óvónő és 11 hitoktató is számítandó. Az iskolák és ovodák belügyeit intéző gond­nokság elnöke Dálnoky Nagy János ügyvéd, a Hevesmegyei Takarékpénztár vezérigazgatója. A tanítótestület az egyes iskolákhoz a követ­kezően volt beosztva: 1) a Hal-téri iskolánál Csepreghy Gyula és Vadász Lajos igazgatókon kívül Dr. Kalovitsné Farkas Mária, Gulácsyné Mandola Margit, Harsányiné Zimmermann Etel, Bogya Róza, Puchlin Margit, Frinth László, Fekete János és Szabó Vilmos; 2) a Cifratéri iskolánál: Mihalcsikné Barthos Berta, Mihalcsik Ferenc. Balkay Erzsébet, Demeczky Lajos, Ripka János és Csiffary Vazul; 3) a Szvorényi- uti iskoláuál Jánné Ficzere Irma, Sepeghyné Stefezius Gizella, Hoffmanné Ficzere Hona, Miklóssy Zoltán és Tóth Károly; 4) a Ba tai- uti iskolánál Miklóssyné Pataky Irén és László Lehel; 5) a Maklári-uti iskolánál Deák Mariska és Fejér Mihály; 6) a Kertész-utcai iskolánál Schiffauer Gizella tanítottak. Az állami kisdedovodák a következő be­osztással működtek : 1) a Cifratéren két ovoda, özv. Bartmanné Elek Ilona és özv. Mihálkáné Ivánovich Mária vezették ; 2) a Káptalan-utcán egy ovoda özv. Csoórné Neszvadba Mária ve­zetése alatt; 3) a Perényi-utcában két ovoda: Fejér Anna és Beregszászy Irma vezetésével; 4) a Makiári utón egy ovoda, Gáspárné Feley Aranka vezette, 5) az Arany János-utcában egy ovoda Kissné Vay Mária vezetése alatt. A hitoktatók névsora a következő : Kókay Ferenc, Mezey Linus, Leskó József, Kazáry József dr., Kele István dr., Bozsik Pál dr. és Kubusz Leontin (róm. kát.); Fekete János (ref.); Halász Soma, Révész Ignác és Benedikt Nándor (izr.). A értesítőbe foglalt statisztikai táblázatok szerint a 7 óvodába összesen 950 (486 fiú és 464 leány) gyermek járt; az állami iskolák 27 osztályába pedig 1411 tanuló iratkozott be, kik közül 48 kimaradt, 78 más iskolába ment és 5 meghalt. Az iskolai év végén maradt 1280 tanuló közül 1117 róm. kát., 1 gör. kát., 37 ref. és 125 izraelita. Anyanyelvre nézve valamennyi magyar. —szky. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. 11193/912. Árverési hirdetmény. Eger város alulirt polgármestere közhírré teszi, hogy a város tulajdonát képező s alább felsorolt bolthelyiségek 1912. évi szeptember hó 4-én d. e. 10 órakor a városi főjegyzői hiva­talban tartandó nyilvános szóbeli árlejtésen a legtöbbet ígérőnek 1913. év január l-töl 1918. december 31-ig haszonbérbe fognak adatni. Árverezők kötelesek a kiállítási ár 10%-át az árverés megkezdése előtt bánatpénzül kész­pénzben letenni, a legtöbbet Ígérő pedig mint bérlő, tartozik a bérösszeg negyedrészének meg­felelő készpénzt, vagy ovadékképes értékpapírt a szerződés aláírása előtt a közpénztárnál biz­tosítékképen letétbe helyezni, mely biztosíték az utolsó negyedévi bérösszegbe fog betudatni. A bolthelyiségek a kikiáltási áron alul bérbe nem adatnak. A bérösszeg előleges negyedévi részletek­ben fizetendő. A bérlő a bérletet fel nem mondhatja, el­lenben bérbeadó város félévi felmondás jogá­val élhet. Amennyiben bérlő a kötendő bérleti szer­ződésben foglalt feltételeknek meg nem felelne, vagy pedig felhivatásától számított 8 napon belül a szerződés megkötése végett v. t. ügyész­nél meg nem jelenne, bérbeadó város jogosult a bérletet minden bírói beavatkozás nélkül fel­bontani, a bérlő kárára és veszélyére uj árve­rést hirdetni, amikor is a bérlő bánatpénzének elvesztése mellett az esetben, ha kevesebb ösz- szegért lenne a bolt bérbeadható, a különbö­zeiét is megfizetni köteles, ellenben az eset­leg elérendő többlethez igényt nem tarthat. Árverés alá kerülnek a következő boltok: I. A Generális épületben: 1. Jelenleg Szemán Mihályné bér­letében kikiállítási ár . . . 2. Jelenleg Dufner Vilmos bérleté­ben kikiáltási ár .................... 3 . Jelenleg Urbán József bérletében kikiáltási ár............................. I I. A patakparton: 2. sz. jelenleg Ágoston János bér­letében kikiáltási ár ... . 450 kor. Eger, 1912. évi augusztus 2. tartott tan. ülésből. Jankovics Dezső, kir. tan., polgármester. 164 kor. 170 kor. 200 kor. Eladógőzmalom. okok miatt ^azonnal eladó szabad kézből egy uj gőzmalom. Értekezés Bethes Lajosnál ugyanott. >>>>>>^>>>>>>Q:^<<<<^C<<< ÉRTESÍTÉS. Mindenféle f (gummi-) bélyegzőt festékezőpárnával, számozó­gépet iparosok, kereskedők, ügyvédek, pénz­intézetek, egyletek, hivatalok, községek részére legolcsóbban készít az Első Czeglédi Ruggyanta- bélyegzögyár Czegléden. — 10 koronán felüli ren­delésnél a rendelő 100 drb. pergamentnévjegyet kap, tetszés szerinti betűvel. Ugyancsak kü­lönféle reklámtárgy kapható. Utazók és helyi képviselik magas jutalék mellett felvétetnek. Tessék árjegyzéket kérni. >>>>>>»>^>>>>e:^C<<<<<C<<<C<$C< Lapunk egyes számai a következő üzletekben kaphatók: Szolcsányi Gyula könyvkereskedésében, Széchenyi-u Wahl Adolf dohánytSzsdójében, Széchenyi-utoza. Bernekker Ferencz kereskedésében, Kossuth-tér. Nagy Róza kereskedésében, Káptalan-utcza. iüíüíüü ISIS l&ííá fííásíi á'kíÉki „Varázsfuvola!” Bárki egy óra alatt megtanulhat rajta ját­szani. A „varázsfuvola“ rendkívül kellemes, 20 acél trombita hanggal és 4 erős bőgővel van ellátva. Díszes kivitel­ben, kottafüzettel, da­lokkal, tokkal, aján­dékkal együtt: csak 4 korona. Csakis Wágner, a „Hangszer-király“ országszerte elismert legolcsóbb hangszer-áruházában, Budapest, József-körut 15., kapható. — Gyorsjavító műhely. — Kérjen fényképes :: hangszer-árjegyzéket. :: Eger, 1912. Az érseki liceum könyvnyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents