Eger - hetente kétszer, 1912
1912-05-18 / 40. szám
2 EGER. (40. sz.) 1912. május 18. valók mindenkor kitüntető elismerésével. Párját ritkitó megnyilatkozása volt az az érdem megbecsülésének, hogy amikor már nyugalomba vonúlt, akkor nyerte a III. osztályú vaskorona- rendet. Tevékeny hajlandósága nyugalmi állapotában sem hagyta pihenni. Az Egri Szövetkezett Bortermelők Egyesülete igyekezett igazgatójául megnyerni őt, s talán éppen az ezen minőségében kellő mértéket nem tartó buzgalma volt a siettető oka annak, hogy az életerős férfi olyan váratlanúl és olyan hamar dőlt ki a legbecsületesebb, a legjobb akaratú, legköteles- ségszeretőbb emberek nem sűrű sorából. Az egyesület tevékenységi körébe tartozó minden munkát úgyszólván egymaga igyekezett elvégezni. Egész napját ebben töltötte, családjához jóformán csak az esti idő vetette haza. Főkép’ a legutóbbi időben egész nap vagy a boreladókkal tárgyalt, vagy az egyesületi borpince építésével vesződött. És ez a sok túlfeszített izgalom szemmel láthatóan megviselte őt, idegesség, álmatlanság gyötörte. Azon a végzetes délutánon is, amelyen baloldali szélhüdést szenvedett, az építkezésnél foglalkozó munkásokkal volt valami bosszúsága, ami a jó- lelkű emberre kelleténél érzékenyebben hatott, s ami a súlyos eset közvetlen okául tekinthető. — És hiába volt az aggódó hitvesnek, a derék Irgalmasrend tagjainak, élükön a perjelnek Stészel Sándornak, a kezelő orvosoknak dr. Glósznak, di\ Horváthnak és dr. Kalaposnak önfeláldozó ápolása, akik éjjel-nappal felváltva igyekeztek megakadályozni, vagy legalább halasztani a biztosnak vélt katasztrófát — ami, fájdalom, 16-án reggel 41/* órakor be is következett. Súlyos betegségében buzgón vette fel a haldoklók szentségét, amint teljes életében példásan teljesítette vallásából folyó kötelességeit. Példakép volt arra, hogy az egész férfiben milyen harmonikus lehet a hivatásszerű kötelességérzet a bensőséges vallásossággal. Éppen ez a vallásos alapérzése magyarázza meg, miért volt mindenkihez mindig olyan őszintén jó, szives, szolgálatkész; miért volt a kedély világa olyan meleg, olyan napsugaras ? Egész házában elevenen élt az az igazság, hogy Isten jó gyermekeihez a tisztes vidámság illik. Reggelenkint rendesen maga kisérte gyermekeit az iskolába és el nem mulasztotta soha, hogy útközben be ne térjen velők a templomba: egy kis imádságvégzésre. Nem rég történt, hogy egyik volt tiszti szolgája, katonai szolgálata után, otthon a falujában megházasodott. Menyegzői örömét a volt gazdája, az ezredes, avval kétszerezte meg, hogy levélben szerencsét kívánt a derék Jánosnak. Milyen ritka úri ember az manapság, akinek eszébe jutna, hogy a cseléd is érző ember, akinek szintén jólesik az emberséges megbecsülés. Neki is fohászkodott János ott kint Atkáron és irt olyan bensőséges, olyan megható szép köszönő-levelet a maga egyszerű természetességével az ezredes urnák, hogy bizony nehéz volt azt olvasni könnycsordulás nélkül. Természetes, hogy ezt a nemesérzésü, kedves embert, mindenkin bármikor segíteni kész, derék katonát mindenki becsülte, szerette. A képviselőválasztási mozgalmak idején őróla mondta egyik vezérférfiu, hogy ő az egyedüli, akit Egerben egyhangúan választanának meg képviselőnek. A soha nem keresett népszerűségnek párját ritkító mértéke környezte személyét. Most, hogy nincs többé, bizonyára sokan gondolhatják a koporsója mellett, hogy milyen páratlan jó ember, milyen igazszivü jóbarát tért a sír éjjelébe. Minél hasznosabb és derekabb férfiút vesztett benne a közélet, annál nehezebb beletörődni a kegyetlen valóságba, hogy ő nincs többé. Sirató özvegyét vigasztalja meg a Mindenható viruló szép Mariska leányában, a kis kadét Laci fiában, meg a még kisebb Béluskában, aki katonaköpenyegben látogatja most az elemi iskola második osztályát. Valahányan ismerték Nagy László ezredest, mindazok úgy fognak rá emlékezni mindvégig, mint olyan kivételes férfiúra, aki hivatása, vallása, családja és embertársai iránt való kötelességeit nem hangoztatta, hanem következetesen és buzgón cselekedte; az ő nemesen összhangzó élete minden mozzanatában folyton- folyvást munkálta. Avval igyekezzünk leginkább tiszteletben őrizni erre különösen méltó emlékezetét, hogy az ő egyéni becsét alkotó szép és jó tulajdonságaiban, — a magunk javáért és a köz hasznáért, — utánozzuk őt. Szebb, nemesebb, tartalmasabb lenne az élet, ha minél többen élnék azt a Nagy László munkás jóságával, nemes világnézetével. Vesztesége a közjónak, hogy az olyan jóságos, tiszta, derült lélek, mint az övé, valóban csak igen ritka kivétel. Mikor Mikszáth Kálmánt ünnepelte az ország, azt mondta a meghatott iró: Uraim, hireszteljék el, hogy láttak egy boldog embert. — A Nagy László sirhalma meg azt hirdeti majd nekünk, barátainak, tisztelőinek, — és pedig annál erősebben hirdeti, minél több bajt, keserűséget tartogat számunkra a jövendő, — hogy mi meg ismertünk egy Jó embert, egy nagyon Jó embert... * Nagy László ny. ezredes életrajzi adatai a következők: Született 1857. márc. hó 8.-án Budapesten. Középiskolai tanulmányait ugyanott a piaristák gimnáziumában végezte, amely után 2 évig jogot hallgatott a budapesti tudományegyetemen. 1875-ben lépett a katonai pályára, mint egyévi önkéntes a 65. gyalogezredben s letevén a tiszti vizsgát előbb tartalékos, majd 1877-ben hivatásos tiszt lett a 60. gyalogezredben és itt is szolgált csekély megszakítással 34 esztendeig. Aránylag gyorsan haladt a katonai ranglétrán. 1882-ben főhadnagy, 1889-ben kapitány, 1901-ben őrnagy, 1906-ban alezredes, 1909-ben ezredes lett a hivatását valóban odaadó lelkiismeretességgel betöltő férfiúból. Részt vett a boszniai hadjáratban is s úgy Brőka ostrománál, mint a majevica—planinai ütközetben hősiességével tüntette ki magát, amiért Őfelségétől a Signum Laudis érdemjelet kapta. Ugyanily kitüntetésben részesült 1900-ban a békében tanúsított hasznos szolgálatokért. Még ezután is azonban rásugárzott a királyi kegy. 1908-ban a katonai érdemkeresztet, 1911-ben nyugalomba vonulása alkalmával pedig a III. oszt. vaskoronarendet kapta. 31 évig volt tagja az Egri Clubnak, és pedig egy ideig választmányi tag, majd jegyzője, titkára, igazgatója s haláláig alelnöke. Hasznos munkásságot fejtett ki a Hevesmegyei Tűzoltószövetségben, az Egri Tűzoltó-Egyesületben, a Jótékony Nőegyletben s mint nyugdíjas, igazgatója volt az Egri Bortermelők Szövetkezetének, amely fiatal intézményt példás odaadással és szorgalommal segített felvirágoztatni. * * * Haláláról a mélyen sújtott család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Nagy Lászlóné szül. Mossóczy Anna, gyermekei Mariska, László és Béla, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy a hűséges áldott jó férj, gondos jó apa, szerető testvér, sógor és rokon Nagy László cs. és kir. nyugalmazott ezredes, a III. oszt. vas orona-rend, a katonai érdemkereszt, mindkét bronz katonai érdemérem, a hadi érem, a jubileumi emlékérem- és kereszt tulajdonosa, az Egri Szövetkezett Bortermelők ügyvivő igazgatója folyó hó 16-án reggel 41/* órakor, a végső szentségekkel megerősítve életének 56-ik, boldog házasságának 21-ik évében, rövid, de kínos szenvedés után elhunyt. A boldogult földi maradványait folyó hó 17-én d. u. 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a Fájdalmas Szűzről nevezett sirkert- ben; az engesztelő szentmise-áldozatot pedig folyó hó 18-án d. e. 10 órakor mutatjuk be a szent Ferencrendiek templomában. Eger, 1912. május hó 16. Az örök világosság fényesked- jék neki! Temetése pénteken délután 4 órakor volt a vásártéri gyászházból teljes katonai pompával Eger közönségének igaz részvéte mellett. A temetési szertartást Demkó György dr. prépostkanonok végezte, nagy segédlettel. Vezércikk témák. (Politikai széljegyzetek). III. 3. A katonai Javaslatok. A múlt év julius havában indult meg a véderő-vita, és a válságok hosszú sorozata után a magyar politikai élet most is csak ott van, ahol a kezdet kezdetén volt. A katonai javaslatok ügye egy lépéssel sem jutott előre; nem engedi az obstrukció, amely most is csak úgy akadályozza az „elviselhetetlen katonai ter- hek“-nek törvényerőre emelkedését, mint ahogyan akadályozta eddig. Pedig közben Szterényl József volt államtitkár apróra megmagyarázta, hogy ezek a katonai terhek voltaképen nem is terhek, hanem csak újabb fajta — cirkulus- viciozusok. A Figyelőben ugyanis fölvetette azt a kérdést, hogy: mit jelent a magyar haderő az ország gazdasági szempontjából, mint fogyasztó és hogy mi térül vissza Magyarországnak a közös hadseregre és tengerészetre fordított költségekből? A kérdés első részében hitelesnek mondott számadatok kapcsán képét adja a magyar haderő azon kiadásainak, melyeket Magyarország a gazdasági élet termékenyítésére fordít s arra az eredményre jut, hogy abból a 254.20 millió koronából, melyet Magyarország a maga haderejére — a honvédséget is betudva — 1911-ben fordított, 210.14 millió korona visszakerül a magyar közgazdaság javára. Visszakerül 133.22 millió korona a szorosan vett helyi fogyasztás javára, a többi a mezőgazdaság és ipar szélesebb körei javára esik. Az a gazdasági forgalom, melyet a haderő a maga állandó és rendszeres fogyasztásával előidéz, megtermékenyíti vidékének egész gazdasági életét; körforgalom keletkezik általa, mely az illető vidék összes kulturális és gazdasági köreire kiterjed. így válik a haderő hatalmas gazdasági tényezővé, mely, ha az egyik oldalon nagy pénz- és munkaerőáldozatot kíván is az országtól, addig a másik oldalon a gazdasági munkaerőnek alig pótolható, kitűnő nevelőintézete és az ország gazdasági életének erőteljes termékenyítője. Ami pedig csakis a közös hadsereget és haditengerészetet illeti, a közös haderőre fordít Magyar- ország 188'60 millió koronát, ebből visszatérül az országnak 145‘20 millió korona, tehát elvész az országra nézve 42-97 millió korona. Érdekes fejtegetését azzal a konklúzióval fejezi be Szte- rényi, hogy: bár a haderőre fordított és előre láthatóan még növekedő áldozatok rendkívül terhesek az országra nézve, ezeket az áldozatokat teljesen improduktívaknak mondani nem \ lehet. Sőt ami azokból elvész, az nagyobb ré"
