Eger - hetente kétszer, 1912
1912-05-04 / 36. szám
Előfizetési árak: Egész évre __10 korona. Fél évre____ 5 » Negye d évre _ 2'60 » Egyes szára ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények--------... = intézendők. = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 36. szám. Alkalmi olvasmfiuy. Eger, 1912. május 1. Az utca népe megmozdult; tömött sorokban megy végig a „tüntető séta,“ mely népjogokat követel és osztályokat akar a sárba rántani. Osztályokat, melyek hasznos szervei az emberek együttélésének, közösségének; embereket, akik áldozatokat hoznak a köz javáért, akik részt kérnek és kapnak az emberiség nagy munkájából ... Hallom az utca zaját és olvasom a következő cikket: Fölszállok tegnap reggel a villamosra a Ludoviceum előtt. A hátulsó álló helyen volt már két úriember. A kalauz meg akarja indíttatni a kocsit, amikor az egyik reá szól: „Várjon csak, kérem, ott szalad még két apáca“. A másik ur erre merően reá néz és így szól: „Már csak nem fogunk várni ezért a népségért?“ „Miféle népségért?“ — feleli reá az első. — „Bocsásson meg, uram, de én azt gondolom, hogy épp’ ez a népség érdemli meg igazán a villamost, mert ez nem önző egyéni érdekekért, hanem igazán egyetemes emberi szent célokért szalad és utazik. Vagy szegényeinek megy gyűjteni és bevásárolni, vagy betegeinek akar orvosszert hozni, vagy végre a templomba siet imádkozni. Ha tehát emberi cselekedeteink a szerint nyerik meg becsületes értéküket, amint azokkal másoknak, a köznek használnak s viszont a szerint alávalóak és gonoszak, a mint mások megkárosításával csak az egyéni önző érdeknek szolgálnak: akkor ez a «népség» nemcsak azt érdemli meg, hogy érette a kocsit megállítsuk, hanem esetleg még azt is, hogy az ő szent céljaira külön kocsit adjunk.“ „Már kérem szépen“, — feleli a másik, — „én miattam ugyan lehetnek akármilyenek, tehetnek, amit akarnak, de én bizony ki nem állhatom őket.Nincs belőlük haszna senki fiának; csak úgy élnek a nyakunkon. Gyűlölöm az ingyenélőket.“ „Ne vegye roszz néven, uram,“ — mondja reá az első, — „de ez valamiféle modern individualista, vagy materialista szocialisztikus filozófia. Pénzre váltható értékük és hasznuk persze, XXXV. ÉVFOLYAM. hogy nincsen. Termelő munkát sem végeznek munkás szociálista értelemben. De munkájuk mégis csak van; még pedig olyan, amelyet nem énjokért végeznek, hanem, amelynek énjöket föláldozzák. Ha pedig döntő érték a munkánál az is, mennyire kívánja meg az egész egyént, akkor, mondhatom, az ő munkájuk az egész életüket megkívánja.“ „Hát ezek még csak megjárják,“ — feleli erre a másik, — „de ezek itt,“ (és oda mutat az Örökimádás templomára, ahová éppen most ért a villamosunk) „ezek már igazán hiába eszik a kenyeret. Az ő örökös térde- pelésük és imádkozásuk már csak igazán nem munka, tehát társadalmi tekintetben teljesen értéktelen és haszontalan valami. “ „Mondok erre egy esetet,“ — feleli rá az első úriember. — „A múlt nyarat a vidéken, egyik rokonomnál töltöttem. Valami költemény-téma motoszkált a fejemben és sokszor ott jártam gondolataimban elmerülve a mezei munkások közelében. Egyszer, amint mellettük haladok, reám kiált egy kac- kiás munkás-menyecske: «Jöjjön ide dolgozni az ur is, ne ölje itt a napot hiábavaló gondolkodással!» A többi reám nézett és jót nevetett. Mind igazat adott a menyecskének abban, hogy én lopom a napot és nem dolgozom. Nem szóltam rá semmit, de fölvetettem magamban azt a kérdést: vájjon hol kezdődik hát a munka. Lehetséges-e, hogy én, aki egész napomat egy gondolatnak áldozom, gyötrődöm és belefáradok, mig célt érek, csakugyan nem dolgozom, munkátalanul lézengek? Nem, ez lehetetlen. Bizonyára rosszul, egyoldalúan értelmezik a kézi munkások a munka fogalmát, mikor csak a testi munkára korlátozzák. Ezt gondoltam én magamban. És valóban: munka minden tevékenység, amelynek egyedi meghatározott célja és oka van. Munka minden működés, amely valamit akar. Már pedig annál nagyobb munka, minél nagyobb, egyétemesebb a célja, az oka, az akarata, minél jobban megkívánja az egyént magát, az ő egész életét és elhatározását. Munkát végeznek tehát azok a térdeplő és imádkozó apácák is, még pedig sokszor a legSzombaí, május 4. nehezebb és legönfeláldozóbb munkát, énjöknek teljes megtagadását, gondolkodásuknak, érzésüknek és akaratuknak egy magasztos cél érdekében való teljes föláldozását. Az egyik munkás csak a két kezét, a másik csak a két lábát áldozza föl kitűzött céljának, a harmadik a két fülét, vagy a két szemét. Ők az egész gondolatvilágukat, érzésüknek és akaratuknak egész világát.» «Hát nem bánom, ők legalább ártalmatlanok,» — mondja ismét a második, — «de azok a papok, kiváltképen a katolikusok, akik nem is házasodnak, ezek azután már nemcsak hiábavalók, hanem veszedelmesek is. Minek nekünk az a sok katolikus pap? Megélünk mi ő nélkülök is. Minek ártják bele magukat más emberek társadalmi és állami dolgaiba?» «Nagy problémákat tetszik a levegőbe dobálni, uram,» — adja feleletül az első, — «alig lehet rájuk rövid szóval felelni. Látja, ha elismeri, hogy kell lennie a nemzetek életében írónak, költőnek, festőnek, zenésznek, tudósnak, sőt tornázónak, sportembernek, sakkozónak és más ezer meg ezer efféle embernek, akkor be kell látnia, hogy papnak is kell lennie. Mert a hit, a vallás épp’ oly szükséglete az emberi szellemnek, mint valamennyi többi más szükséglete: a tudomány, a művészet, a testi készség és ügyesség, a számító szellemi tevékenység és más efféle. Sőt többet mondok. Egyikük se oly ősrégi, oly ősemberi s az állami és társadalmi élettel oly szervesen összenőtt szellemi szükséglet, mint épp’ a hit és a vallás. Hiszen az emberiségnek kezdődő szellemi világa tisztán csak a hit és a vallás; állami és társadalmi élete vallásos berendezéseken alapuló és magán- viszonyai vallási intézményeinkkel ösz- szeforrottak. Sőt még ma is oly erősen össze vannak vallási intézményeink az állami élettel magával nőve, hogy az ő legcsekélyebb megbolygatásuk, meg- bolygatása volna magának a mai államszervezetnek is. Ha pedig mind a hit, mind a vallás oly nélkülözhetetlen szükséglete az emberi léleknek, hogy ebből nemcsak azok a régi korok éltek, hanem még a maiak is belőle táplálkoznak: akkor szükségesek a nemzet
