Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-13 / 4. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények 1 —- intézendők. ■ --------K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. - 4. szám. —----- XXXV. ÉVFOLYAM. -----Szombat, január 13. I gazmondás. Eger, 1912. jan. 12. Vasárnap tartották meg Budapesten a Katholikus Sajtóegyesület nagygyűlését. — A „hatalmas“ különböző irányú napilapok ezúttal sem késtek az ő „kedveshangú“ tendenciózus kritikáikkal, amelyekkel foglalkozni sem kedvünk, sem szándékunk ezúttal. — A sok újság idevágó cikkei közül mégis meg kell említenünk egyet, a „Budapesti Hírlap“ kritikáját, amely szokatlan őszinteségével, igazmondásával élesen kiválik a többi célzatos referáda közül. „A katolikus jellegű gyűléseknek — úgymond a „Budapesti Hirlap“ — már úgyszólván karakterisztikumává vált az a jelenség, hogy tömegekkel dolgoznak, tömegeket vonultatnak föl. Ezek a tömegek azonban csak mint hallgatóság szerepelnek, mert a gyűlés eszméi, gondolatai nem alakulnak át bennük mozgató erővé, a cselekvésre késztő energiává. A számbeli arányok mindenkor kifejezésre jutnak egy-egy gyűlésen, de ezek mellett egy másik tényező is, a katolikus társadalom mozgékonyságának lassú volta. “ Vájjon van-e katolikus, a mi viszonyainkat alaposan ismerő ember, aki ne osztoznék e kritika őszinteségében, igazságában? Nincs; nem lehet, mert a katolikus társadalom valóban letargikus álom rabja. . . Hiába, fáj ezt feszegetni, de végtére mégis csak le kell számolnunk ezzel a váddal, még pedig alaposan. És tennünk kell róla, hogy már egyszer vége legyen ennek a vádnak, s annál kevésbbé maradjon szomorú valóság. Az eszméknek és gondolatoknak nagy áradata, ami összejöveteleinken felszínre kerül, mind a katolikus társadalom nagy, végtelenül impozáns erkölcsi tőkéjéről tesz tanúságot. Ámde minden tőke csak akkor mondható elevennek, ha gyümölcsöt hoz, ha kamatozik. És errről természetszerűen a tőke tulajdonosai tartoznak gondoskodni, s a katolikus társadalom erkölcsi tőkéjéről lévén szó, a katolikus Magyar- ország minden egyes lakójának lelkében kellene élnie annak a gondolatnak, hogy az összes tőke egy paránya az övé is, annak felhasználásáról tehát neki kell gondoskodnia. Az egyesek erős akarattal átitatott törekvése, mozgékonysága, ügyessége, semmitől a világon vissza nem riadó erélye a katolikus ügyeket illetőleg, teszi az egész katolikus társadalmat mozgékonnyá, erőteljessé, egy szerves egésszé. így aztán létre jönne az a hatalmas energia, amelynek hiányát napnap után felpanaszolni halljuk, illetékesek és kevésbbé illetékesek ajakáról. Tehát mégis az egyéni energia hiánya okozza végeredményében ügyeink elposványosodását. Az egyesek tudatlansága s ebből származó közönyössége tesz alkalmatlanná bennünket arra a harcra, amely küzdelem megkezdésének immár régóta és nagyon itt lett volna az ideje. No de, hál’ Istennek, még nem beszélünk egészen „post festa“. Még nem húzták ki alólunk ádáz ellenségeink a gyékényt. Hanem igyekeznünk kell, mert minden pillanat drága! Célhoz fog vezetni bennünket az apostolkodás nagy munkája, amely kisebb szervezetekben bizonyára értékes eredményeket fog teremteni. E szervezetekben az egyénre való hatás leginkább érvényesülhet. Tanításunk, lelkesedésünk uj, lelkesedni tudó harcosokat fog a profánok közé állítani. Használjunk föl minden alkal mat az egyéni energiák kifejlesztésére s ha másként nem megy, a szociális helyzet javításának kísérlete segítségével. Kemény alapon álló szövetkezés, egyesülés bizonyára szolgálatot tesz a mi ügyünknek is. Sokan a „Nem érek rá“ szállóAz „EGER“ tárcája. Könyvek között. Régi, fakult könyv. Nyitva áll előttem. Olvasok. . . Mit titkos kéz szivem mélyire elvet, Megdöbbenve vigyázom a lelket; Sárga betűkből nő . . . előmbe szökken A könyv elátkozott szörny-szelleme. Mi kell? — rebegve szóra nyíl az ajkam — Itt mit se’ lelsz! — A szellem erre halkan, Súgva beszél: a lelked kellene! . . . Borzadok. . . Félek... didergek. Hah! — félre e könyvvel!... Reszketek. . . Kilencre jár csak . . . nincs még szellem-óra, Mit akar hát a túlvilág lakója? . . . Lobog a tűz. . . Belül valami kerget: Tázbe ve'e! . . . S a mult-elnyőtte könyvet A láng lihegve öleli magához. . . A szellem jajgatva, sikongva megátkoz. El'ünik. . . És a lelkem, óh, de könnyed! Keresztet vetek. . . ________ Lorán J. A köasszony. Ott áll évszázadok óta mozdulatlanul, örök némaságban, elhagyott, csendes völgy ölén, meredek, zordon sziklafalak között, egy magányos, kiálló kőszirt tetején a titokzatos, félelmetes kőasszony, a messzi vidéken híres: kamena baba. Jámbor, öreg tót anyókák Vízkereszt estéjén szent borzalommal beszélik el a róla szóló megrendítő, csodás históriát az álmél- kodó és szánakozó szomszédoknak ott a füstös tűzhely körűi. Ott hallottam én is. Igen; éppen Vízkereszt éjjelén történt a megdöbbentő eset, a Lipóczyak egyik büszke ifjú sarjadékával, nemes és nemzetes Lipóczy Klárával. De kezdjük az elején. Fiatal, gazdag volt Klára; becézett, féltve őrzött kmcse a boldog szülőknek. Szeretettel vette körül mindenki, akinek olyan szerencséje volt, hogy közelébe juthatott. Kényeztették ifjak, öregek egyaránt ; és mikor elérkezett az az idő, hogy fokötő alá kerüljön, száz meg száz előkelő származású, magas rangú udvarló igyekezett a bájos, feslő rózsabimbót kebelére tűzni Vitték is mindenfelé; bemutatták a mulatozó világnak. És hódoltak neki mindenütt; ő pedig a kitüntető ünnepeltetések között hideg büszkeséggel hárította el magától az alkalmatlan udvarlók seregét. így érte meg huszadik évét. Már mindenki azt hitte, még maguk az aggódni kezdő szülők is, hogy a szépséges Klára kisasszony szivéhez nem tud hozzáférni senkisem. A versengő gavallérok egyenkint mondtak le róla, ó pedig egyre unottabban forgolódott a kastélyukba özönlő vendégek fényes körében. Merengő tekintetével távolban járt; más világban kereste zárkózott lelkének párját, nem azok közt, akik körülrajongták. Egyszer aztán az egyik napfényes tavaszi reggel meglepő és szinte hihetetlen hirt hozott; a büszke, a hideglelkü Klára szerelmes lett egy közönséges, szegény tót pásztor- fiúba. Ott találkoztak először a vadregényes szinyelipóczi völgy ölén, regényes szépségű helyen; ott a hegyi patak partján, százados vén nársak alatt. Oda járt a büszke Klára, hogy zaklatott szivének nyugalmat ott keressen a pásztorfiú furulyájának mélabus hangjában. És minél többször hallotta, annál szivhez- szólóbb, elbüvölőbb lett az egyszerű furulya-
