Eger - hetente kétszer, 1911
1911-12-27 / 103-104. szám
4 EGER (103 — 104. sz.) 1911. december 30. előttünk és csak egy porszemmel lesz több a hátunk mögött. Csakhogy ez a porszem csak az idők végtelenében porszem; a mi arasznyi életünkben mért földet jelent, amelynek mért- fóldjelző-táblájára Írott 1911-es szám embertársaink egy részét a boldogsághoz, más részét a boldogtalansághoz kalauzolta, és .. . valamennyiünket együttvéve közelebb hozott a sírhoz, amely a költő szavai szerint: „sok mindent elfed, — but, örömet, fényt, szerelmet.. És mégis: boldog, ezerszer boldog az, aki örömmel, megnyugvással lelkében, keserűség nélkül tekinthet vissza a feje fölött elviharo- zott esztendőkre. Akinek nem kell, mert nincs oka szánni-bánni elvesztett idejét. Aki nem pazarolta el a megbecsülhetetlen órákat, napokat, heteket és hónapokat, s aki most, az újév küszöbén is nyugodt lelkiismerettel tekinthet vissza a lefolyt ó-esztendőre, mert kötelességét megtette, becsületes volt és tökéletesedett, hogy közelebb jusson végcéljához, a Teremtő megismeréséhez. Mert az élet vásári zajában éppen csak ezekről az „apróságokéról feledkeznek meg legtöbben. És ezért olyan kevés ma a boldog és megelégedett ember. Ha már krónika-írásunk bevezető soraihoz föltettük a kritika szemüvegét, konstatálnunk kell azt is, hogy az 1911-dik év is, — miként a legutóbbi századok többi esztendeje — az emberi vágyak, szükségletek, igények emelkedésének és ennek ki nem elégíthetése miatt támadt elégedetlenségnek, boldogtalanságnak s a mindenáron érvényesülni kívánó úrhatnám- Ságnak jegyében telt el. Igen sokan azt hiszik, hogy csak a politikai és társadalmi formákat kell megváltoztatni és nyomban elkövetkezik az a bizonyos mesebeli „aetas aurea“ (arany idő), amidőn minden úgyszólván ölébe hull az embernek. Mégcsak fáradnia sem kell érte. A szocializmus, feminizmus, anarchizmus, kommunizmus és sok más, egyre hangosabbá váló „izmus“ legalább erre vall. Pedig az emberi természetet a külső formák sohasem változtatják meg. A most lefolyt esztendő és az előző évek jelszavas mozgalmai a legkevésbbé. Mert ezek csak a vágyakat szítják és nem az ember természetét alakítják át, amelyet csupán a vallás tud szelídíteni és a nevelés képes kicsiszolni annyira, hogy nem csupán önmagára, hanem másokra nézve is értékessé váljék. Sok ügye-baja között, így év utolján, csak egyetlen gondolatban találkozik az emberiség: mindenki örömmel várja az ujesztendőt. Sorsa jobbrafordulását reméli tőle az, akit végzete eddig csak üldözött; és a még be nem töltött vágyainak teljesülését várja az, akinek eddigi vágyai sorra teljesültek. Ha ezek a vágyak egyszer mérsékelődnének az egész vonalon: mennyi elégedetlenségtől és nyomorúságtól, mennyi anyagi és erkölcsi romlástól szabadulnának meg az emberek! Mert igaz ám a költő állítása: „Földi ember kevéssel beéri — Vágyait ha kevesebbre méri . . .“ Ez lenne ám igazán boldog újéve az emberiségnek ! Addig azonban egyik év alig különbözik a másiktól. Köz-szelleme a régi; az események is csaknem ugyanazok. Csak éppen a szereplő személyek változnak olykor-olykor az élet színpadán. Jönnek, vagy mennek. Ennyi az egész. * Az 1911. év meglehetősen szürke színekkel illeszkedik belé Eger város történetébe. A mérhetetlen drágaságon kívül ugyauis alig akad egyéb kiemelkedő mozzanata ennek az esztendőnek. És ezt is csak úgy örököltük az elmúlt esztendőtől, mint ahogyan — sajnos, — a mostani év áttestálja majd a küszöbön álló ujesztendőnek. Gazdasági, közegészségügyi és kulturális törekvéseinkből csak keveset váltottunk be; ami a közelmúlt évek város-fejlesztő politikájának rohamos föllendüléséhez képest visz- szaesést jelent. Villamos-telepünk fejlesztésén és üzemének jövedelmezőbbé tételén kivül, még csak a Samassa-tér és környékének rendezésével, a műtrágya-gyár fölállításának előkészítésével és a polgári leányiskola uj elhelyezésével készültünk el és megengedtük, hogy a vállalkozók ülőpadokat helyezzenek el az utcákon és köztereken. Pedig sok jóravaló eszme vár még megoldásra. A munkásházak építése, az utcák és utak tovább építése, a vízvezeték, a csatornázás, a fürdők fejlesztése, az uj vasúti állomás, az uj vágóhíd, az állami internátus fölállítása, a hatósági cselédszerző intézet, a piac-szabályozás és vásárcsarnok, a tejszövetkezet, a vegyvizsgáló állomás és a polgári fiúiskolának szervezése mind olyan dolgok, amelyeket már régen napirendre tűzött, sőt meg is érlelt a közszükség, a közönség egyre fokozódó igénye, a modern előrehaladás és városunk fejlődése. Kár, hogy megvalósulásuk leszorult az immár véget érő esztendő munka- programmjáról. Hanem azért ez az esztendő sem rohant el fölöttünk nyom nélkül. Ha kiemelkedő mozzanatokban szegény is, mindent még sem nélkülöz. Hozzáfűződik például az Egri Szövetkezett Bortermelők Részvény-társaságának megalakulása és a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület által létesített bolgár-rendszerű kertgazdaság, amelyek közgazdasági életünk föllendítésére törekednek. Ugyancsak ezt a célt szolgálták a városunkban rendezett kosárfonó, háziipari, s az építő-, cipész- és szabóipari tanfolyamok is. Ezenkívül az arányaiban megnövekedett tisztviselő-telep, a restaurált őrt. zsidótemplom és az alapjaitól újjáépülő status quo izr. imaház is a most letűnő" éV emlékét hirdetik. És ebben az évben nyílt meg az Uránia mozgó- fényképszinház is; hozzáfogtak a kertész-utcai állami gazdasági népiskola fölépítéséhez, uj orgonát kapott a főszékesegyház a főkáptalan bőkezűségéből, és részvénytársaság alakult, hogy Eger, Gyöngyös és Hatvan között automobil-járatokkal bonyolítsa le a személyforgalmat. Ezekhez kell hozzászámítani azt a csendes, most még erédménytelennek látszó munkát is, amelyet Eger város tisztikara, tanácsa, képviselőtestülete és ennek bizottságai végeztek, hogy előkészítsék a jövő és tegyük hozzá: a közeli jövő alkotásait! ... Az esztendő népszámlálással kezdődött. A január hó 1-től 10-ig tartó népszámlálás megállapította, hogy Egerben 25,893-ról 2fi901-re emelkedett a lakosok száma, tehát 1008 lélekkel többen vagyunk úgyis, ha az összeíráskor távollevő 1059 lelket nem számítjuk. Azután restauráltuk a városi képviselőtestületet. A kilépő 50 képviselő helyét, választás utján újból betöltöttük hat esztendőre. Egyéb alkotmányos funkciót azután nem is bízott ránk az 1911. év; csak az év végefelé megyebizottsági tagnak választotta m^g egyik alválasztó-kerüle- tünk Grónay Andor iparostanonc-iskolai igazgatót. A kultúra terén jelentékeny szerepe volt ennek az esztendőnek is. A sokszor szóbaho- zott közművelődési egyesületet ugyan ez az év nem szeretem, utálom; amíg hozzám nyúlt, azalatt is mondtam neki. Összekarmoltam az arcát, elhoztam a pénzét. Itt van! Elém dobta. A pénz mintha még meleg lett volna. Ám én hűs és józan lettem egyszerre. Fölállottam, kinyitottam az ajtót és a reszkető fehér tüllhalomnak odakiáltottam: — Ki, ki innét! A leány összeszedte magát, az ajtóig két- rét hajolva, fogódzkodva, kúszva ment. Az ajtóban kiegyenesedett és csendesen mondá: — Minden férfi ostoba. Még maga is az. Hiába író! És elment. ... Én nem mentem utána a szent tisztaság nevében. . . 4. Az irigység. Ez már képletes mese, de ezer meg ezer változatban, akár minden nap találkozhatunk vele az „Én“ kultuszának mai önző korszakában. Hugó Viktor irta a mesét ékes rigmusokban ; azonban kevesebben ismerik ezt, mint a nagy poéta egyéb műveit. íme a fordítása: A Fukarság és Irigység — igy szól a mese — barangolásuk közben találkoztak egymással az utón. Testvérek voltak bár, nem szerették egymást és így szótlauul mentek egymás mellett egy darabon. Mindkettőjüknek a pénzen járt az esze. „Nem elég, amim van, gondolta a Fukarság; ha mégegyszer ennyim lenne is, csak szegény lennék.“ Az Irigység azt gondolta: „Nincs igazság a földön; nővérem gazdag és én szegény vagyok; neki nagyon sok vagyonának kell lennie, mert nekem kevés jutott.“ Egyszerre csak eléjük került a Vágy és így szólt hozzájuk: — Hölgyeim, adakozó kedvemben vagyok; kérjenek bármit: kincset, vagyont, vagy akármit, megadom. Azonban értsék meg jól, egy föltételt szabok: az első bármit óhajt, megkapja, hanem a második annak a kétszeresében részesül. A két nővért nagy zavarba hozta ez a föltétel. Mindegyikük azon töprengett: mit ér a kincs, vagyon, hírnév, vagy akármi más, ha a testvéremnek kétszer annyija lesz. És hallgattak mindaketten. A Vágy már türelmetlenkedett. Végre is az Irigység elszánta magát és így szólt: — Szúrd ki a félszememet! . . . 5. A torkosság. Ez meg egy válópör aktáiból való eset. A pörös házasfelek ez év április havában kötöttek házasságot és ma már elváltán élnek, még pedig olyan formán, hogy a bíróság mindkettőjüket elmarasztalta. Az asszonyt azért, mert a házasság megkötése után azonnal elhagyta a férje házát és oda még törvényes fölszólításra sem volt hajlandó visszatérni. A bíróság tehát megállapította a hűtlen elhagyást. A férjet ellenben az asszony panaszára marasztalták el a pörben, aki tanukkal bizonyította, hogy férje a nászlakomáról „italozni“ ment és az éjszakát kivilágos kivirradtig obskúrus mulatóhelyek szeparéiban töltötte el boros, sörös, pezsgős és likőrös üvegek között. A bíróság az asszony igazát is elismerte és így duplán is fölbontotta a házasságot. 6. A harag. Beszélgetés közben egy (Amerikából visz- szavándorolt) ismerősömtől hallottam ezt a borzalmas történetet: . . . Pennsylvánia államban, Punxsutawney város közeliben, kunyhója előtt holtan találták John Stonert. Mellette négy csörgőkígyót találtak s ezek az állatok a kunyhó ajtaja előtt levő facsonkhoz volfhk kötözve. A kígyók ölték meg. Néhány halász, aki a kunyhó közelébe vetődött, ölte meg a kígyókat. Nagy csodálkozásukra, a halott felesége azt mondotta,
