Eger - hetente kétszer, 1911

1911-12-06 / 97. szám

4 EGER. (97. sz.) 1911. december 6. az érdekes előadás folyamán több szobrászati műremek pompásan vetített képét és e képek szakszerű magyarázatát volt alkalma látni és hallani a nagy és díszes közönségnek, mely az ügyesen összeállított, tartalmas előadást lelke­sen megtapsolta. — Pénteken délután Madarász Flóris dr. folytatja és befejezi előadását Mik­száth Kálmánról, melyet a múlt vasárnap kez­dett meg. A polgári iskolai magánvizsgálatok. Hevesvár­megye kir. tanfelügyelője a karácsom magán­vizsgák határidejét a vármegye területén levő állami polgári iskolákban a következőképen állapította ueg: Hatvanban december hó 19. és 20., Pásztón 22., Gyöngyösön 23. és Eger­ben január hó 2-án lesznek a magánvizsgálatok. Közgyűlés. Az Egri Kaszinóegyesület pén­teken (8-án) délután órakor tartja 78. rendes téli közgyűlését, melyen a jövő évi költségvetést tárgyalja és az 1912. évi tagsági dijakat állapítja meg. Eger-Gyöngyös-Hatvan. Ez egy uj részvény- társaság programmja, amelynek az a célja, hogy a kedvezőtlen vasúti viszonyokon némi tekintetben enyhítsen. Arról van szó, hogy Gyöngyös székhellyel automobil-járatokat rend­szeresít az uj részvény-társaság, amelynek élén Kállay Zoltán dr. valóságos belső titkos tanácsos főispán áll, és ezek az automobil-járatok Eger és Hatvan felé gyorsítanák a személy-közle­kedést; nyáron pedig Mátrafiired és Párád felé lebonyolítanák a forgalmat. A részvény- társaságot már perfektuálták és 120,000 ko­rona alaptőkével rendelkezik. Igen kívánatos lenne, ha ez a részvénytársaság arra is vállal­koznék, hogy Egerben a vasúti állomástól a város felé irányuló személy-forgalmat is köz­vetítené. Ez még mindig holt pontja Egernek, A szűk utcák miatt villamos vasutat nem lehet építeni, az útvonal a gyalog-közlekedésre kri­tikán aluli, a fiáker meg drága és akkor nincs, amikor leginkább kellene. Omnibusszal tettek ugyan már kísérletet a személyszállításra, ez a vállalat azonban, pártolás hiányában, meg­bukott. A mi közönségünk röstell omnibuszba üln>. A modern automobil ebben a tekintetben talán szerencsésebb lenne. Uj kefegyár. Tiszafüredről jelentik, hogy a budapesti magyar fa- és kefe par-részénytár­saság 3000 Q-öl területet vásárolt meg a tisza­füredi vasúti állomással szemben, amely telken kefefa- és kefegyárat fog fölállt ani. Karácsoni vonat-járat. A Máv. Igazgatósága a karácsoni ünnepek alkalmából várható na­gyobb személyforgalom akadalytalan és rendes lebonyolítása, valamint az utazó közönség ké­nyelme érdekében a rendes személy-, v^gyes- és személyszállít ó tehervonatokon kívül személy- szállításra szolgáló különvonatokat is közle­kedtet a főbb vonalakon. Hatvantól Miskolczig de­cember hó 22-én és 23-án külön személyszállító tehervonat fog közlekedni II. és III. oszt. ko­csikkal. Indul Hanvanból d. u. 4 óra 40 perc­kor, érkezik Miskolcz személy-pályaudvarra éj­jel 10 óra 14 perckor. Apró hírek. Kedélyes szerződés. A piacon teg­nap reggel alapos pofozkodás volt. Egy iparos különbözött össze a segédjével, amiért ez ott akarta hagyni a műhelyét. A mester amellett ar­gumentált a pofonaival, hogy a segédnek nincsen joga elmenni fölmondás nélkül; a segéd pedig azt a nézetet támogatta a visszaadott pofo­nokkal, hogy ő két héttel ezelőtt fölmondott. De nem szabályosan, vélte a mester; mert ivás közben említette, hogy elmegy! Az mindegy! replikázta a segéd és közben a pofonok mate­matikai pontossággal vándoroltak egyik arcról a másikra. Végre is a köriilállók választották szét az egymást kapacitálő feleket, akik nem fordulnak a bírósághoz elégtételért, mert a segéd visszament gazdájának műhelyébe dol­gozni, a mester pedig megelégedett azzal, hogy sikerült a status quot helyreállítania. — Meg­szökött örült. A gyöngyösi női tébolydából meg­szökött egy Jurka Anna nevű elmebeteg, de csak két napig volt távol, mert a kisterenyei határban elfogták és visszakisérték Gyöngyösre. — Lopás a vasúti állomáson. A hatvani vasúti ál­lomáson Reich Éliás ellopta Károly János pénz­tárcáját, melyben 14 kor. 80 fillér volt. — A kocsi kerekei alatt. A gyöngyösi tűzoltó laktanya előtt egy vidéki kocsi elgázolta Herédy Gyula gimnáziumi tanulót, aki a térdén súlyos sérü­léseket szenvedett. — Vándorló buzás-zsák. Meny­hért Péter atkári földmives egy zsák rozs- buzát szállított haza, aminek Surányi Ferenc kamrájában volt a helye. A csendőrök kinyo­mozták a buzás-zsák vándoroltatóját és föl­jelentették. — Kifosztott úrnő. Vasárnap vakmerő betörés történt Egerben, a Király-utcában. Özv. Martinovics Lászlóué lakását fosztotta ki egy ismeretlen betörő, aki az ablakon keresz­tül hatolt be a szobába és a szekrény felfe­szítése után a pénzes kazettából 400 koronát ellopott. A kazettában elhelyezett értékpapírok és ékszerek érintetlenül maradtak. A rendőrség nyomozza az ismeretlen tettest. — Harcias la­kodalom. Az idei „kis farsang“ legutolsó lako­dalma a szokottnál is harciasabban folyt le Egerben, szombaton este. Fejes Sándor tar­totta a lakodalmát a D-méndi utón és már javában folyt a mulatság, mikor a lakodalmas vendégek összevesztek és egyrészük a szobá­ban talált bútorokkal, más részük a kerítés deszkái és oszlopaival olyan parázs verekedést rögtönzöttek, hogy a kivonult rendőrség csak nagy ügygyei-bajjal tudta a rendet helyre­állítani. Lövés is dördült el a nagy zűrzavar­ban és működött a bicska is, amelynek súlyosan sebesült áldozata is van. A harcias násznép, mikor a rendőrség helyreállította a békét, to­vább mulatott és mintha mi sem történt volna, hajnalig táncoltak. — Lefülelt zöldség-tolvaj. Molnár Cseh János kistályai legényt letartóztatták a tihaméri pinceőrök, mert a vakmerő legény már hetek óta dézsmálgatja a tihaméri pincék­ben elhelyezett zöldségféléket, amelyeket azután zsákba kötve Ostorosra szállított. A csendőrség most az ostorosi orgazdákat nyomozza, akik a potom áron megvásárolt lopott zöldséget az egri piacon értékesítették. Molnár Cseh János a pincéket álkulcscsal nyitotta ki, vagy pedig a lakatokat egyszerűen leverte az ajtókról. A fiatal bűnöst fogva tartják. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. 7155/tk. 1911. szám. Árverési hirdetmény. Az egri kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság Tolvaj Ágost ügyvéd által képviselt a nagyiváni takarék magtár végrehajtatónak Weisz Sámuel egri lakos végrehajtást szen­vedő elleni 1395 kor. 54 fill, és jár. iránti végrehatási ügyében Nagyiváni takarék magtár végrehajtató kérelme következtében a végre­hajtási árverést 1395 kor. 54 fill, tőke, ennek 1907. évi julius hó 1-től járó 6% kamatai és 586 kor. 62 fill, per és végrehajtási, már meg­állapított, úgy a jelenlegi 46 kor. 70 fill, és a még felmerülendő költségeknek kielégítése végett az 1881. évi LX. te. 144., 146. §§. alapján és az 1908. évi XL1. te. 21—26. §§. értelmében az egri kir. törvényszék területén levő a füzesabonyi 787. számú betétben A. I. 1. sor, 661. hisz. házas telekből Weisz Sámuel fele részbeni jutalékára a C. 3. és C. 5. alatti szolgalmi jogok fenntartásával 2550 korona ezen­nel megállapított becs és kikiáltási árban el­rendeli. Az árverés megtartására határnapul 1911. évi december hó 28. (huszonnyolcadik) napjá­nak d. e. 10 óráját tűzi ki Füzesabony község­házához. Az árverésen a fent körülirt házas ingat­lan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adató, s ha a kikiáltási ár foko­zatos leszállítása közben senki sem tesz a leg­alacsonyabb árt elérő Ígéretet, kiküldött az ár­verést felfüggeszteni köteles, Árverezni szándékozók a kir. kincstár ki­vételével tartoznak a bánatpénz fejében az in­gatlan kikiáltási árának 10%-át készpénzben vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1883. évi november hó 6-án 3333. szám alatt kelt I. M. rendelet 3. §-ában megjelölt, óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni vagy az 1881. évi LX. te. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A vevő a kir. kincstár kivételével a bá­natpénzt az 1908. évi XLT. te. 25. §-a értel­mében kiegészíteni köteles. A vételár három egyenlő részletben, és pedig az első részlet az árverés napját követő 15 naptól számított 30 nap alatt, a második ugyanazon naptól számított 60 nap alatt, és a harmadik részlet ugyanazon naptólszámított 90 nap alatt, mindenik részlet után az árverés nap­jától számított 5% kamatokkal az egri m. kir. adóhivatal, mint bírói letétpénztárnál lesz be­fizetendő. A bánatpénz az utolsó részletbe számít­tat ik be. Az egyidejűleg megállapított árverési fel­tételek ezen kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóságnál, a közzétett hivatalos órák alatt, valamint Füzesabony község elöljáróságánál megtekinthetők. Eger, 1911. évi szeptember hó 30. napján. Szikszay Gyula, s. k. kir. törvényszéki biró. A kiadmány hiteléül: Szilágyi Gábor, telekkönyvvezetö. T~ » i I ~r J __L I i Hl H IRDETMÉNY. A városi villamostelep igazgatósága a Széchenyi és Gőzmalom-utca sarkán levő Würt-féle házban "1 csillár és szerelési anyagraktárt ­létesített. Amidőn ezt Eger város n. é. közönségének b. tudomá­sára adni szerencsénk van, egyúttal közöljük, hogy e helyen tar­tózkodó szerelőink által elektromos világítási berendezések készí- =*=tését, valamint javítások teljesítését azonnal eszközöltetjük. == Városi villamostelep. ■ i ■ i —f—i——8—n JL láger, mi. Az emki lyeeum Könyvnyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents