Eger - hetente kétszer, 1911
1911-12-09 / 98. szám
Előfizetési árak: Egész évre----10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre ~ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények =======■ intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. i 1911. — 98. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. s==^-_ Szombat, december 9. ország perifériái pedig el -senevésznek, vérszegénységbe estek, mert minden erejüket csak a szivbe koncentrálták. Ez az egészségtelen állapot annál veszedelmesebb, mert az ország agyontáplált szivének nincs — magyar szive. Budapest élete nem a magyar nemzet szivdobbanása; szellemi és erkölcsi életének nyilvánulása nem a puritán magyar gondolkodás és cselekvés kifejezője. A budapesti zagyva műveltségű és kevert közönség, rüelynek Ízlése megromlott, nem lehet a magyar nemzeti közművelődés areopágja. Ezt nemcsak észrevette a jó vidék, hanem az orvoslásért is jó ideje sóvárog. Budapest növelésével úgy járt a nemzet, mint a drámai hős: túllőtt a célon és most viseli tettének következményeit. Viseli, mert kénytelen viselni. De nem törődik bele, hanem tettekkel is küzdeni akar ellene. A józan és romlatlan magyarságnak ki kell szabadulnia a főváros kulturális gyámsága alól s a maga lábán, önállóan kell járnia, ha el nem akarja veszíteni nemesebb erkölcsi érzéseit, gondolkozását. A magyar szellemi életnek vidéki középpontokra is szüksége, égető szüksége van. A szellemi élet decentralizációja elodázhatatlan, mert ma már az irodalomban csak az érvényesül, aki „a tűznél van.“ Óriási erkölcsi meg szellemi tőke és nagy hírnév kell ahhoz, hogy valaki vidéken meghúzódva is megtarthassa fölényét a budapesti kritika előtt. A közművelődési középpontok, — vagyis a szellemi decentralizáció, — nálunk igen üdvös eredményeket hoznának. Ha Budapest felszívó erejének a vidéki középpontok ellenállának, úgy haladunk majd, mint a nagy nyugati államok. Németországban nem csupán Berlin az irodalmi középpont, hanem odasorakozik mellé (hogy csak nehányat említsünk) Halle, Bonn, Heidelberg, Würzburg, Boroszló, Lipcse, Freiburg stb. Olaszországban Róma mellett ilyen köz- művelődési középpontok: Nápoly, Bologna, Milano, Torino, Pisa; — Franciaországban Bordeaux meg Toulouse stb. Svájcnak is több ilyen szellemi középpontja van (Zürich, Basel, Genf, Bera stb.). És mindeme nemzetek irodalma, művészete él, virágzik, halad fejlődik. . . Hát vájjon a mienk elmaradna talán, ha Budapest nem szívná fel ösz- szes szellemi erőnket?! Nem; a világért sem! Sőt ellenkezően! Közművelődésünk decentralizálása. Eger, 1911. dec. 7. Innen-onnan másfélszáz esztendeje, hogy megindult az a törekvés: Pestet irodalmi középponttá kell tenni. És idestova száz esztendeje annak, hogy ez a terv sikerült az „Aurora“ körének. Amit azonban e kérdésnél elvesztettünk időben, azt sokszorosan visszapótoltuk becsületes, odaadó és kitartó munkában. Mintha csak azt éreztük volna, hogy irodalmunk középpontja, az ország szive, vérszegény. Mindenki odahordotta tehát, ami szépet, jót, nemeset alkotott. így azután lassankint teljesen centralizálódott nemzeti közéletünk. Budapest lett minden; a szegény, a lenézett, akihasznált „provine“ pedig csak a Hamupipőke szerepére vállalkozhatott e ragyogó dáma mellett. Mert Budapest ragyogóvá lett; gazdaggá, hatalmassá. A politikai és irodalmi középpontból művészeti, ipari és kereskedelmi középpont is lett. És mi évtizedeken át néztünk büszkén a mi kedves Budapestünkre, az ország szivére. Dicsekedtünk vele, hogy milyen szép, milyen nagy, hogyan fejlődik, milyen erős, milyen gazdag. . . Csak azután vettük észre, hogy az ország szive vértolulásban szenved, az Az „EGER44 tárcája. A rablógyőző Herkules. A görög és az itáliai kiklopsz-építmények hasonlósága arra enged következtetni, hogy mindazok a latin nyelvi és hitregei sajátságok, melyek az ősi latin mitológiában a görögökéivel azonosak, tulajdonképen a pelazgok útján terjedtek el és honosodtak is meg Itáliában. Minthogy pedig a hellének ép’ úgy tartották az atyafiságot ez ősi pásztornéppel, mint a latinok is, mi sem világosabb, mipt hogy egymás vérségi kötelékeiről meg voltak győződve. E hármas kapcsolat hozhatta át Herakles mondáit is Itália földjére, amint Geréb megjegyzi. (A rómaiak tört. 11. 1.) A legszebb Herkules-mitoszt Vergiliusnál olvassuk az Aeneis Vili. könyvében. Mikor ugyanis Aeneas Evanderhez ment, hogy tőle segítséget kérjen a ru'ulok ellen, a görög hős éppen áldozatot mutatott be Herkulesnek a félelmetes rabló-óriás, Cacus, megölésének emlékezetére. A borzasztó élet-halálharcban, mely a két bikaerejü óriás közt végbement, Cox helyesen ismeri fel a napsugár küzdelmét a sötétség hatalmával. Kisértsük meg pár ecsetvonással halavány képét adni e titáni viaskodásnak, mely oly élénken foglalkoztatta a nagy Vergi- liusnak és általa az egész római népnek fantáziáját ! * Ember-nemjárta őserdőktől körülvéve, zegzugos, dohos völgyteknőből emelkedik magasra az Aventinus sziklahalmaza. A roppant kő- koloncokat mintha valami iszonyú erejű titán döntötte volna rakásra! Sehol semmi rendszer, semmi tervszerűség! Tüskés cserje és rőt ha- raszt burjánzik a málladozó kőzetek repedéseiben. A szakadékok mélyén harsogva zúg a hegyi patak, roppant fenyő-szálfákat és szikladarabokat ragadva magával. Koronként ful- lasztó kéngőzök törnek elő az odúkból; a kénvirág már is kicsipkézte a sziklakapukat és a diadalíveket. Ember és vad messziről elkerüli a gyilkos völgydöbört; még a madár sem igen látogatja az Aventinus rengetegeit. Levegő, föld, viz mintha egytől-egyig összeesküdtek volna embernek, állatnak romlására! Ezt a kietlen, szomorú vidéket szemelte ki lakóhelyül Cacus, az emberevő óriás. Barlangjába napfény soha be nem hatol; az ajtó előtt karóba vont emberfejek, és vijjogó dögmadarak csapatostól szálldosnak a rémtanya fölött. Amilyen borzasztó a szörnyeteg lakása, éppen olyan annak tulajdonosa. Atyja, Yulcanus, iszonyú restet adott neki, melyet borzas szőr borított. Rettenetes száján sürü kéngőz és fojtó füst áradt ki. (Aen. Vili.) Ettől a borzasztó embertől szabadította meg a környék lakosait Herkules, aki a há- romtestü Gerion legyőzése után történetesen errefelé terelte csordáját. A gulya ott legelészett a szakadékos domboldalban. A bikák, nagyokat bődülve, összeösszevetették szarvaikat; a tehenek meg békésen jártak-keltek a bozótosban. Herkules gyönyörködve legeltető szemei' a nyájon, melyet oly keserves munkával szerzett. Görcsös buzogánya, ezüsttollas nyila és pompás orosz- lánbőr köntöse mellette hevert a gyepen. A napkirály áldozott. A hegyek gerincéről fokról-fokra oszlott a színaranyos lepel. Lángoló tűzfátyolba borúit a nyugati ég, melyen át-átcsillám!ott az esthajnali csillag, az Ado- nisát sirató Vénus csillaga. A pásztor most öblös kürtjéhez nyúlt, és összehívta a szertecsatangoló marhákat. Az ismerős hangra előkerekednek az erdőből a vezérbikák, virgonc
