Eger - hetente kétszer, 1911

1911-02-04 / 10. szám

2 EGER. (10. sz. i 1911. február 4. irányuló manővernek a megrendszabályozását 1 kérte az egri ipartestület az alispánból, ame­lyet az alispán most meg is tett. A főszolga- birákhoz, polgármesterekhez és reudői kapitá­nyokhoz intézett körrendeletében ugyanis el­rendelte az alispán, hogy a vásárt érékén, a fel­hajtási kapuknál, az állatorvosilag megvizsgált állatok marhalevele mindig lebélyegezendő és csak olyan marhalevelet Írjanak át a vásáron, amely ilyen bélyegzéssel el van látva. Ezzel az újítással elérhető lesz, hogy a marhalevél- iktatókönyvból és a tulajdonjog átruházási könyvből mindenkor megállapítható azoknak a neve, akik ugyanazon a vásáron a megvett állatokat tovább adják és így a nyerészkedő kupecek könnyen fölfedezhetők, nyilvántart­hatok és igazolvány váltására uta-íthatók. A vásártartó községek és városok tehát kötele­sek olyan bélyegzőket beszerezni, amelyeken a község vagy város nevén kívül ez a körirat olvasható: „...állatorvosilag megvizsgáltatott.“ Ezekkel a bélyegzőkkel a vásáron működő állatorvosok a felhajtási kapunál megvizsgált állatok marhaleveleit lebélyegzik és csak az ilyen lebélyegezett marhaleveleket írhatják át a jár- latkezelők. Olyan esetekben pedig, midőn ezen intézkedések ellenére adás-vétel történnék kint az utakon anélkül, hogy a marhalevél átírat­nék, az 1888. évi VII. t.-c. 154. §-a értelmé­ben, 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel kell sújtani úgy az eladót, mint a vevőt; ez viszont azt az intézkedést is szükségessé teszi, hogy a hatóságok figyelmeztessék az eladó gazdaközönséget, hogy csakis a marhalevél átírása mellett szabad az állatokat eladni, te­hát ha nem is a vásártér területén adják el az állataikat, a járlat-átírásáról akkor is gon­doskodtok kell. Ez az okos intézkedés, azt hisszük, valamelyest mérsékelni fogja a már nagyon is élelmes marhakupecek — kapzsiságát. Az uj negyedmesterek. Eger város tiz városrészében (tehát kettőt kivéve, ahol február 6-án választanak) megtörtént az évenként szo­kásos negyedmester-választás. Eszerint az 1911. évre negyedmesterek lettek: Város I. negyedben: — Város II. negyedben: Kondás Ferenc. Város III. negyedben: Ridárcsik Imre. Város IV. negyedben : — Hatvani I. negyedben: Fodor Ferenc. Hatvani II. negyedben : Kovács Ferenc. honnan vesz majd bátorságot egy „Kovács“- lány a hozzám való közeledésre ? Éüás lelkesültsége ugyancsak lelohadt e szavakra. Hogy kedveltesse meg magát Judit, ha anyja elzárkózik előle, kerüli s dölyfét érez­teti vele? Van olyan művelt az a Judit, hogy nem tolakodik sehová, ahol szíves fogadtatást nem remélhet. így hát Éliás lehetetlennek látta a leendő felesége és rokonai közti jó viszonyt. Elkese­redve hagyta ott a szalont avval az elhatáro­zással, hogy őneki magáuak kell majd pótolnia Juditnál mindent és mindenkit. Azért mégis ott volt az esküvőn az egész rokonság. Hanem valami nagy lakadalom he­lyett csak gazdag villásreggeliből állott a la­koma, mely után az uj pár elutazott a déli nap hazájába. Az ünnepség lefolyta alatt az elfogódott menyasszony akár észre sem vehette azt az úrias hidegséget, mellyel a legközelebbi roko­nok tüntettek. Ezzel szemben az elszegénye­dett rokonság szeretetreméltóságával csinált ellentüntetést. Rohant a gyors vonat a boldog párral. Nagyon valószínű, hogy más foglalkoztatta a Hatvani III. negyedben: Lipcsey Péter dr. Hatvani IV. negyedben: Ifj. Jaksy István. Cifra-Sánc negyedben: Jacsó Mihály. Felnémeti negyedben: Vass István. Makláii I. negyedben: Antal József. Makiári II. negyedben : Koripszky Sándor. Az uj negyedmesterek hivatalos eskütétele, a régi hagyományokhoz híven, szeut Apollónia napján, február 9-én lesz. A hét. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján bú­jik ki a medve először téli odújából; megrázza borzas bundáját, megzörgeti csontjait s meg­nézi az időt: vájjon soká kell-e még várni a finom méz-csemegére s egyéb erdei nyalánk­ságra. Ha az idő verőfényes, akkor morogva fordul vissza. ... de ha borongás, nekiindul a tarolt rengetegnek. Hisz tudja, hogy nem so­káig tart már Tél apó uralkodása. A medve tehát jósló állata lett a magyarnak, talán „te­kintélyénél“ fogva, mert hisz roncsokban meg­lévő mitológiánknak kedves állata a medve. Hogy azután a tisztelt időjósló bundás miért választotta jövendőmondó napul éppen Gyertya­szentelő napját, azt bajos volna emberi elmé­nek kikutatni. . . De a medve után ment a „homo sapiens“, és ő is jósolt ugyancsak Gyer­tyaszentelő napján más jelenségből egészen a medve genealógiájára... Gyertyaszentelő nap­ján, ha verőfényes az idő, népünk megfigyeli az oltárnál miséző papot, vájjon éri-e nap­sugár? Ha éri, akkor még negyven napig lesz hideg. (Az idén érte.) És miért éppeu 40 napig? Ki tudná? Ez is olyan babonás szám, mint, a 7, 13 stb. Né­pünk gondolatvilágában ez is többször előfor­dul, a Medárd-napi esőt pl. még 40 esős nap követi. A gyertyaszentelői jóslásban tehát mito­lógiai elemeket lá'unk összekapcsolódva a ke­resztény hit szertartásával, illetőleg szertartó­jával. . . Az e napon megszentelt gyertyát a nép kegyelettel őrzi. Több célra használja: haldokló kezébe adja, torokfájáskor lenyel be­lőle egy darabot; gyomordaganat ellen is jó stb. . . * Levelet kaptunk tegnapelőtt, ceruzával írt, bé: menteden levelet. Piros a pecsétje, finom a hajtása, szóval a... Kis Ernő kezeírása. Hogy ki az a Kis Ernő? Nem áruljuk el. Először mert mi sem tudjuk, másodszor mert a név gazdájának az ismerése úgy sem lényeges. Lehet, hogy diák, és lehet, hogy nem is Kis Ernőnek hívják. Talán Schmalcknopf Elemér vagy Juhosi Izidor a neve és csak álnevet használt, mikor levelét megírta. Hanem a levél, az már valami! íme: Tekintetes Szerkesztő Ur! Tessék nekem megmondani, hogy minek van félév az iskolában és ha már van, minek adnak arról bizonyítványt ? Azelőtt három bizony! ványt is kaptak a diákok egy év alatt: karácsonykor, husvétkor és az év végén. A jó Wlassics miniszter eltörölte a karácsonyi és húsvéti bizonyítványt, mert hogy miért keserítsék azok a szülőket és rontsák el az ünnepeket De helyettük most a tanár urak felévi bizonyítványt adnak. Egyet a kettő helyett: ez az egy azonban súlyosabb a kettőnél, mert, csak egy, és mert nem ünnepi vakáció előtt, hanem hétköznapon osztják ki, amikor az ünneplő ruhát sem kell kí­mélni a — nádpálcától. Hát ez kíméletlen­ség a haza reménysége, a diáksággal szemben. Ez ellen tenni kell és kérem is a tek. Szer­kesztő urat, hogy tegyen is valamit, mert Zichy miniszter urnák éppen olyan könnyű volna el törülni a félévi bizonyítványt, mint amilyen könnyű volt Wlassicsnak a húsvétit és a karácsonyit. Azután Zichy miniszter úr úgy sem látja ezeket a bizonyítványokat, mi diákok meg nem vagyunk rá kiváncsiak, akkor hát miért bőszitik reánk szüleinket? Kis Ernő. Ebből a levélből először is azt tudjuk meg, hogy az iskolai év első fele bezárult a hó első napján, azután azt, hogy a bizonyítványo­kat szétosztották, amelyeknek nem minden diák örül. De hát okvetetlenül muszáj a bizonyít­ványnak örülni? Akinek nem tetszik a bizo- nyítváuya, igyekezzék az év végére jobbat szerezni. Az a bizonyos nádpálca is csak erre szolgál ösztönzésül. A bizonyítvány mégis csak bizonyítvány: tanuságtétele félesztendei keser­ves munkának. Hogy bajok is vannak a bizo- j nyitványok körül! Hát baj is az? Baj nélkül lelkűket és szivüket, nem a rokonság maga­viseleté. Hisz megtalálták egymásban azt, ami­nél nem lehet a földön nagyobb kincs: ... az igazi szerelmet. Mindennek vége szokott lenni, tehát a nászutazásnak is. Éliásek hazajöttek s megkezdették a lá­togatásokat. Első sorban özvegy Baloghfalvy- nénál tisztelegtek. Az anya és anyós remegve készült erre. Mindenféleképen törte fejét, hogy a kifogás­talanul előkelő hangot eltalálja. — Jól mulatott, Juditka? kérdezte menyé­től, kit nem csókolt meg. Judit szégyeneiében pirulva felelt: — Igen, anya!. . . Erre az anyós pirúlt el — mérgében. — Ki jogosította fel ezt a „Kovács“-po- rontyot ilyen bizalmaskodásra? gondolta ma­gában. De türtőztette magát, s a végszót el­kapta, mintha másra értette volna: — Anyja?.. Nos, mi van az anyjával? Judit alig bírta köayeit visszatartani. Sze­retett volna a földalá sülyedni erre a vissza­utasításra. — Semmi; felelte csaknem zokogva. Éliás elkeseredett. Ezt sohse merte volna feltételezni az anyjáról. — Gyerünk, édesem, szólt, a mi rózsáink más tájakon virágzanak. Most már megbánta az özvegy. De késő volt. Mit tegyen ? Meg nem alázkodhat egy „ilyen“ előtt. Azért, mikor Éliás karját nyúj­totta Juditnak, ő is megsuhogtatta selyem házi ruháját és méltóságos léptekkel a mellékszo­bába ment. Az anya és fiú eszerint szakítottak. És kiért? Egy „Kovács“ fruskáért! Nem fért az özvegy fejébe: hogyan tudott Éliás ennyire elfeledkezni magáról? A fekete-leves pedig csak ezután követ­kezett az uj párra! Hiába’, nem lehetett elke­rülni, mert második vizitjük Tollasyéknak szólt. Az előszobában komorna fogadta őket, aki sietett bejelenteni. — Mire való ez a ceremónia? dühöskö- dött Éliás. De hadd teljék kedve, gondolta; hisz’ nővére egész életében bogaras volt. Alig gondolta ezeket, mire a komorna már visszatért. — A méltóságos asszony bocsánatot kér, még toalettjét végzi. Méltóztassanak egy óra múlva visszafáradni.

Next

/
Thumbnails
Contents