Eger - hetente kétszer, 1911
1911-10-25 / 85. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. S-zerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. ■ = Kiadőhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 85. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, október 25. Béke. Eger, 1911. okt. 24. Mostanában ez a legnépszerűbb szó a politikai körökben, de — azt mondhatjuk, hogy — az egész országban is. Persze úgy szokott lenni, hogy az egészséget akkor emlegetjük leginkább, amikor betegek vagyunk és a vagyon is akkor lesz különösebb értékű az ember szemében, mikor már elveszítette. A béke pedig régen kiköltözködött a magyar politika berkeiből; úgy elment belőle, mintha sohasem akarna többé visszatérni. Pedig ugyancsak csalogatják, ugyancsak sóhajtoznak utánna; a harcos felek talán még inkább, mint a harcot elég türelmesen szemlélő pártok. Innét van, hogy az ellenzéki békegalambok szinte tömegesen röpködnek avval a bizonyos olajfa-ággal. Hogy azután hívatottak-e, megbízottak-e, vagy csak a maguk jószántából csaptak föl békeszerzőknek: az más kérdés. Ámde az a lényeg, hogy akár a pártjuk megbízásából, akár saját jószántukból fáradoznak is a béke érdekében: mindenik fényük arra mutat, hogy már az ellenzék is megúnta a harcot és a béke után vágyódik. Hogy azután önmagától, a Az „EGER“ tárcája. Falusi idill. A csordás már hazahajtott. Csapó Márton bekötötte tehenét az istállóba, megfejte, aztán vette a szűrét, magára öltötte és kiállott a kiskapuba. Ezalatt az ég besötétedett: este lett. A teli hold feltolta széles ábrázatát a keleti égbolton és bámulta Márton gazdát, ki nagy búsan pipázgatott a kiskapura könyökölve. A falu már elcsöndesedett. De ebben semmi különös nincs, mert a munkás nép hamar nyugodni tér, hogy új erőt gyűjtsön másnapra. Falun nem szoktak korzózni. Csak az éber kutyák ugattak olykor-olykor, ha valaki végig haladt az utcán. Csapó Márton pipázgatott csendesen, szomorúan. Szinte látszott rajta, hogy szalmaözvegy. Maga elé bámult a sötétbe, mit a szomszéd házának az árnyéka vetett. Olyan jól esett a lelkének, hogy senki se háborgatta. Elgondolkozott az elmúlt napok emlékein és néha-néha nagyokat sóhajtott. Mert volt neki csinos kis felesége. Arca piros, szeme kék volt. ügy illett neki a kemény konty, hogy minden asszony megirigyelte. Aranyszőke harc sivársága folytán jutott-e erre a meggyőződésre, vagy pedig az új választások emlegetése idézte föl benne a békés hajlamokat, — nem sokat változtat a dolgon. Egyszóval ma úgy áll a dolog, hogy a békét mindenki akarja; a kormányon is, az ellenzéken is mindenki: a közlegények éppen úgy, mint a vezérek! A munkapárti képviselők már beleúntak a névszerinti szavazásba, a tartalmatlan ülésekbe; az obstruálok ritkuló tábora pedig már semmiféle új trükköt nem tud kitalálni, amellyel a munkapártot és a kormányt bosszanthatná! Az üléseknek nincs semmi érdeke, a küzdelem tartalmatlan és bátran kimondhatjuk: ellenszenves is az egész ország előtt; épen úgy, mint ellenszenves lett az obstruálok előtt is. A vezérekről szintén azt halljuk, azt olvassuk, sőt azt látjuk, hogy a béke után sóvárognak. Héderváry talán nyugodtabban (mint aki érzi, hogy nyeregben ül), Justh egy kissé idegesebben, de mindkettő a békét óhajtja, a békét várja. Mi tehát az oka annak, hogy nincs béke? Mindenki óhajtja, mindenki akarja, hajfonata kikandikált alóla, ami még szebbé tette. És Csapó Márton nagyon boldog volt. De hát ez a boldogság nem sokáig tartott. Észrevette, hogy az asszony nem őt szereti, hanem mást. Azt gondolta, hogy csak azért ment hozzá, mert fél hely-földes gazda, no meg sem apja, sem anyja nem volt. Hogy is történt? A faluban búcsú volt. Csapó Márton elment a korcsmába mulatni. Búcsúkor igy szokták. A korcsma udvarán meg táncolt a fiatalság. Az alig féléves asszonyka is unatkozott odahaza; vágyódott a cigányzene után. Gondolta : ha az urának lehet mulatni, akkor neki is szabad. Aztán ő nem is táncol, csak nézi a táncolókat. Tehát elment. Ahogy a többi menyecskével nézte a táncot, odament hozzá Réti Laci és táncra hívta. Előbb nem akart menni, de hogy nagyon kérte, elment. Hiszen nem bűn az; más menyecske is táncolt. Csapó Márton ezalatt a korcsmában bo- rozgatott. Egy kissé már pityókos is volt. Gondolta, nem fog ártani, ha a fejét kiszellőzteti, tehát kiment a táncolókat nézni. Hát uram fia, mit látott! Ott látta a feleségét táncolni egy legénnyel. De hogy járta! Olyan tűzzel rakta a táncot, mintha csak akkor táncolt volna először életében. Az arca piros volt, mindenki abban fárad és még se tudnak véle szegelletre vergődni. Igen egyszerűen az, hogy — mint mindig — most is féltékenykednek egymásra a harcoló fegyvertársak. Titokban mindenik technikázó párt avval gyanúsítja a másikat, hogy hasznot akar húzni a békéből. Az elterelődött, meggyöngített figyelem azután nem tud egyedül a béke kérdésével foglalkozni. A másik nagy ok, mely a béke létrejöttét akadályozza: a kérdések összezavarása, vagyis a Justhék régi taktikája, mely mindig kapcsolatba hozza a kérdéseket, csak azért, hogy megoldásukat nehezítse. Valóságos circulus vi- tiosus-t csinál ez a hirtelen politikus abból, hogy állandóan összekavarja és egymástól függővé teszi a katonai kérdéseket, az önálló bankot, a választójogot, az önálló vámterületet stb. stb. A katonai javaslatok ügyét most is a választási joggal keveri és így egyetlen egy kérdésben se tudunk dűlőre jutni. így leszünk a békével is, amelynek megteremtésében olyan nagy reménységgel fáradnak, dolgoznak. Béke bizony aligha lesz. Ha lesz is, az egyik félnek kedve ellenére lesz. mint a pünkösdi rózsa; kék szemével meg nézte azt a legényt, aki vele táncolt. Csapó gazdában csak elhűlt a vér. Nekidűlt a folyosó oszlopának, mint a zsák és nézte azt a keringő párt. Csak állt, mintha megkövült volna. Egyszer aztán megrázkodott; oda ugrott a táncosok közé, a legényt félrelökte, aztán megfogta az asszony karját és vezette haza nagy mérgesen. Az úton nem szólt hozzá semmit, hanem mikor otthon voltak, elébe állott: — No, te jó madár! Kitáncoltad magad? Az asszonynak könnybelábadt a szeme. — Ki hát... — Egy kukkot se! — ripakodott ráCsapó. Csak azt akarom tudni, hogy szereted-e azt a sehonnait? — De Márton 1 Ne izékeggy’ hát! Ha részeg vagy, feküggy le. — Részeg a nagyapád! Hát szereted, vagy nem ? — Nem. — Akkor hát mé’ táncoltá vele? — Hát csak. . . — Nem igaz! Szereted,"oszt szereted. Engem csak bolonddá akarsz tenni. De megá’, majd adok a szeretődnek ! — Nekem nem szeretőm. — Nem-e? Azt gondolod, nem láttam?
