Eger - hetente kétszer, 1911

1911-10-25 / 85. szám

2 EGER, (85 sz.) 1911. október 25. Uj megyebizottsági tagok. A csány-korti kerületben most töltötték be a törvényható­sági bizottságmegüresedett három tagsági helyét, megválasztván tagokká Várkonyí Sándort, Geczky Dávidot és Oláh Józsefet. A vízvezeték és a fürdők ügye, most, hogy a téli csöndesebb évszak megkezdődött, ismét szőnyegen van a képviselőtestületnek e célból kiküldött bizottságaiban. Előrelátható, hogy mindkét fontos javaslat a plénum elé kerül még a tél folyamán. A gyermekhalandóság Egerben. „Mari néni és társai“ címmel három héttel ezelőtt foglalkoztunk e helyen avval az elszo­morító kérdéssel, hogy mily kevés csecsemőből lesz ember a mi városunkban. Nem tudjuk, hogy okoza'i összefüggésben van-e most emlí­tett cikkünkkel az a részletes főorvosi jelen­tés, melyet Giósz Kálmán dr. „polgármesteri rendeletre“ legutóbb terjesztett a képviselőtes­tületi közgyűlés elé: —de azt látjuk, hogy e jelentés az első betűtől az utolsóig igazolja cikkírónk megfigyeléseit, tapasztalatait. A tiszti főorvosi jelentést, mely városunk közegészségügyének a f. év III. negyedéről raj­zolt képe, bátran gyászkeretbe lehetne illeszteni s bátran ki lehetne szögezni a város kapuira elrettentő példaképen azoknak, akik az ember­gyilkolást büntetlenül űzik. Sír az ember lelke a nemzet pusztulásán; tehetetlenül forr benne a megtorlásra ingerlő bosszú; — de mindhiába ! A karaván halad anél­kül, hogy pillanatra is visszatekintene arra a területre, amelyet gyászos munkájával letarolt. De lássuk a magyar nép lassú haldoklását, szomorú temetését a mi városunkban! Az elmúlt negyedévben összesen 393 ra­gadós betegségi eset fordult elő, amely 47 ál­dozatot követelt. Volt ebben difteritisz, vör- heny és kanyaró (az előbbi 111, az utóbbi 242 esetben), szamárhurut, bárányhimlő, tífusz és vérhas. A ragadós betegségek főfészkei a Mak- lári-negyed, a Kertész-utca, Verő- és Árnyék- szala. — A 393 esettel azonban nem merült ki a megbetegedettek száma, mert igen sokan be sem jelentették, igy orvost sem hívtak a beteghez. — Ha be is jelentették a betegülést, — Mit? — Hogy táncoltatok. — Hát táncoltunk. — Oszt nagyon nézted. — Hát néztem. — Oszt’ szereted. — Hát nem szeretem. — Nem? Oszt’ nekem mondod? — Neked hát. Mert részeg vagy; mindent össze-vissza beszélsz. Csapó erre dühös lett. Elkezdett ordítani: — No megá’l Megmutatom, hogy nem vagyok részeg. Hanem a szeretőd megkeserűli. Hun a revorvel? Az asszony átölelte az urát és rimánkodni kezdett. — Márton, az Isten álgyon meg, ne bánd! Márton most már szinte dühöngött. — No, látod-e, hogy szereted! Különben nem védenéd. Te csapodár, te má3 szeretője! Azzal megütötte az asszonyt. Erre az asszony nem szólt semmit, csak elfordúlt és sírt. Csapó meg még dühösebb lett, kiabált és verni akarta az asszonyt. Ez azon­ban nem várta meg, mig az ura ismét megüti, hanem kifutott és elment haza a szüleihez. Azóta magában van Csapó gazda. Voltak ugyan jóakarói, különösen vén asz- szonyok, akik megsajnálták és vigasztalni akar­az orvos és hatóság intézkedéseit semmibe sem vették, az óvó-rendeléseket végre sem hajtot­ták. Kultur-nép vagyunk mi? Oh nem; a mi népünk még mindig az ázsiai műveltség szint­jén áll. Hiába ennek minden tanítás, intés; inkább a saját feje után indul, minthogy meg­hallgassa a nadrágos embert, különösen ha nem az „általános, egyenlő, titkosról“ beszél néki. A járványok terjedésére kedvező hatással voltak a nyílt csatornák, az alacsony fekvésű utcák, a rossz ivóvíz és az egészségtelen laká­sok. Itt vannak a tífusznak főgócai, ilyen he­lyeken fordult elő legtöbb tifuszos eset. Van tehát tennivalónk elég, csak győzzük: vízvezeték, csatornázás, munkáslakás jöjjön el a te országod! De ráférünk a jelentés legfeketébb pont­jára a gyermekhalandóságra, amely a két nyári hónapban, júliusban és augusztusban, volt a leg­nagyobb. A jelentés szerint e két hónap alatt elhalt: 1 éven aluli....................121 1—7 éves korig ... 71 7 éven felül ...................67 Ö sszesen: 259 (Január 1 tői augusztus 31-ig pedig ösz- szesen 600, mondd hatszáz apró lélek halt meg.) A 7 éven felüli gyermek halálozást figye­lembe nem véve, a 7 éven aluliak halálozási száma 192. Ezeket a következő nyavalya jut­tatta a másvilágra: difteritisz 2, vörheny 20, kanyaró 13, sza­márhurut 1, alkati gyengeség 18, agyhártyalob 3, görcsök 5, tüdőlob 7, tüdőhurut 11, tüdővész 2, szervi szívbaj 1, bélhurut 109. A meghalt gyermekek 80%-a a földműves, a kisebb per­centje pedig a kisiparos családokból való. Ezek közűi a nyavalyák közül a bélhurut tűnik ki leginkább pusztításával; ez söpri el a gyermekeket egyre-másra a föld színéről. A betegség oka a gyermekek helytelen, rossz táplálása. Tény, hogy a földműves nép nem szereti a gyeteket. Olyan akadálynak tekinti, amely haladásának, anyagi törekvéseinek útját szegi. Az anyának súlyos gondot ad, mert valósággal rabnak érzi magát gyermeke ellátása, táplá­lása miatt. Mit csinál tehát, hogy könnyítsen a hely­ták. Elmentek hozzá, hogy segítsék egyben- másban, mert hát asszony-munkát csak asszony végezhet. Ilyenkor elmondták neki, hogy nem érdemes azért az asszonyért úgy búsulni, mert a legényt még mindig szereti. Egyik is, meg a másik is látta, hogy mikor a legény estefelé a munkából jött haza, mindig beszélgettek a kiskapuban. És ez mind igen fájt Csapónak. Pedig nem volt igaz, mert az asszony a legénnyel nem beszélt soha, csak a vénasszo­nyok találták ki. Csapó aztán elhitte. Ezeken gondolkozott a kiskapuban. A nagy visszaemlékezésben még a pipája is kialudt. Mikor újra rá akart gyújtani, mintha az ég­ből pottyant volna oda, ott termett Haskó Erzsa. Olyan lassan jött, hogy csak akkor vette észre, mikor köszönt: — Aggyon Isten jó estét! De kiá’tá’? — Aggyon az Isten! Hát csak kiálltam, mondok, hogy szép idő van. — Pedig nem soká lesz szép idő, mert a holdnak nagy udvara van. A’pedig esőt jelent. — A’ se lesz nagy baj, mert a kukorica ép’ a bojtyát hánnya. Ha egy kis esőt kap, szépen kicsövedzik. — Igaz is, hát a maglók megvannak-e még ? — Megvannak, de az őszi vásáron el­adom. Én nem bajlódok velők. zetéu ? Megtörni az ártatlan csöppséget minden jóval: feketekenyérrel, szalonnával, krumplival mindenféle esett gyümölccsel. Csak természetes azután, hogy az anyatejre berendezett gyomor nem képes, megemészteni a sok mindenféle jót. A tiszti főorvos emellett még a szociális ba­jokat is emlegeti a gyermekhalandóság okának, minők az elviselhetetleu tej- és húsdrágaság, s általában a példátlan élelem-uzsora. Ha ezekre vonatkozóan nem áll módunkban segítséget nyújtani, de a másik okra, a gyer­mek gondos ápolására, fel kell hívnunk, oktat­nunk, köteleznünk kell a népet. Mert hogy erre szükség van, az bizonyos. A mai álla­potot megismerjük e jelentésből, mely igazán botrányos. íme: „A bejáró, a mosónő, a gyárimunkás anya gyermekét otthon hagyja, kinek a valamivel nagyobb testvér, vagy öreg asszony a gond­viselője. Minden külvárosnak megvan a maga „öregasszonya“, ki csekély díjért magára vál­lalja az egész környék gyermekeinek „gondo­zását“ arra az időre, mig az anya munkában van. Képzelhetjük, hogy a gyermekek tiszta­ságáról, gondozásáról szó sem lehet. Hogy is lenne, mikor a tehetetlen öreg asszony 8 —10—15 gyerekkel küzködik ? Ezt tisztántartani, táp­lálni nem egy öreg asszonynak való munka. Hát úgy segít magán, hogy „cuclit“ nyom a szájába minden gyermeknek, ami nem más, mint egy piszkos rongyba kötött tejes kenyér, vagy zsemle; ezen rágódik aztán a jobb sorsra érdemes apró lélek egész áldott nap. így él a munkás nép gyermeke, kenyéren és vízen...“ Különösen a halálgyár, a dohánygyár, mun­kásnői értik ezt nagyon! 80% pusztuld évente ezek gyermekeiből. „Már esztendőkkel ezelőtt — írja a főorvos — kérte a m. kir. dohány­jövedéket egy gyári bölcsödé felállítására. Azon­ban hiába, mert a minisztérium sem nem en­gedélyezte a bölcsőde felállítását, sem a városnak erre segélyt nem adott.“ Nem hallatlan dolog ez! De azért a fináncminiszter mégis fölemelte a dohányárakat, — amelyből mindenre telik, csak erre nem ! Furcsa, hogy maga az állam nyújt segítőkezet a munkásnépnek arra, hogy elpusztítsa a gyermekeit! Ide kellett volna hozni azt a bizonyos amerikai professzert az egri halálgyár környékére: látta volna, hogy — Igazad van. Az az asszony dóga vóna. Ha az asszony elment, minek legyenek a malacok? Csapó nem szólt semmit. — Láttam ám! — folytatta Haskó Erzsa egyet köhintve, — ép’ hogy gyövök Lackó előtt a felvégrű, akkor gyött ki onnat. Üveg vót a kezibe, oszt megszólítom, hogy mondok nincs setét, mégis lámpával jársz? Aszongya, hogy az apjának viszi. Pedig az apja nem iszik annyit. Tudom, mert az annya mindég egy deci pálinkát vitt. Nála meg félliteres üveg vót. Biztosan valaki van náluk. Meg oszt Bónusz Juli, a szomszédjuk, mondja, hogy vasárnap este is hallotta, ahogy az ambituson beszéget- tek. Azt nem látta, hogy ki vót, csak azt hal- lstta, mikor a csillagokra, meg a virágokra beszégettek. Az apja pedig a virágokot nem szereti. Világéletibe mindég haragudott, amé’ az ablakba rakták. Csapó erre se szólt semmit. Haskó Erzsa most már másra tért. — Hát azt hallottad-e má’, hogy a Szu- romi Miska üszője felfújódott? — Nem. — Fel a tökéletesen! Lucernát ett a kertbe, meg oszt vizet itt rá. Má’ le is vágták. Mon­dok, letalább hónap eszünk egy kis jó hús­levest. No, de nem tartolak má tovább, mert

Next

/
Thumbnails
Contents