Eger - hetente kétszer, 1911
1911-10-07 / 80. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre.......... 5 » N egyed évre ~ 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények -...........- intézendők. = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldend ők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 80. szám. _-------- XXXIV. ÉVFOLYAM. ----- - - Szombat, október 7. A színek harca, Eger, 1911. okt. 6. (3^) A „felvilágosodott“-nak hirdetett XX-dik században szerencsésen eljutottunk odáig, hogy egyéb bajok hiján (!?), formális csatározások folynak a — színek miatt. / Es csodálatos, nem a piros-fehér- zöld jegyében és érdekében indul ez a szfn-háborű (ami elvégre is, nemzeti szempontból, talán még érthető, sőt menthető is lenne), hanem a vörös, a szociál-demokraták vérszínű jelvénye akarja letiporni a fehéret és sárgát, a pápaság, tehát a katolicizmus szimbolikus lobogóját. Idegen állam színeit nem tűrhetjük! — harsogják azok, akik úgy vigyáznak a hazára, hogy a hazát nem ismerő szociál-demokraták vörös zászlójával kacérkodnak. És akadnak hatóságok, — nap-napmellett olvashatjuk az újságokban, — amelyek leszedetik a Kát. Körök- és Legényegyletekről a nemzeti színű zászlók mellé kitűzött fehér-sárga lobogót, amely pedig az egész világon, minden népek és nemzetek között becsületet és polgárjogot szerzett annak az egyháznak, melynek színeit viseli, és amely egyAz „EGER“ tárcája. 1849. okt. 6. Aradi vár sötét tömlöcében Párharcot ví remény és a kétség . .. Győz-e vájjon az ármány hatalma, Vagy diadalra jut a vitézség? .. . Maroknyi nép hősi küzködése Vájj’ megtenni várt gyümölcseit, Vagy a túlsúly bosszuló kezébe Jut? . . . Biz’ itt csak az Isten segít! Börtön mélyén így mereng a hős rab, Tenyerébe hajtva bús fejét . . . Szomorú az, fáj, mi szivét gyötri: . . Magyar sereg . . . honvéd . . . szerteszét... Gondjai közt elnyomja az álom, Szunnyadoz az elfogott vitéz ... — r Édes, csodaszép álom terül rá: — Nagyság, fény, . . . mit szabadság tetéz.. Ott küzd halálfejes sereg élén . . . Rajta, honvéd! Ez utolsó órád . . . Csak előre . . . ellen így is, úgy is Látod, mennyi hitvány golyót szór rád! . . Csak előre 1 Ha kell, a halálba! Ott is édesebb a szabad földön. .. ház, tíz évszázad vérzivatarjai között, valósággal nemzet-fönntartó missziót teljesített éppen Magyarországon. A magyarság évezredes múltjával egybeforrott, a mindenkori hazafiasságot véráldozatokkal is bizonyító katolicizmus színeit tehát elkobozzák, a vörös lobogó pedig büszkén és háborítatlanul leng a hazátlanságot hirdetők kezében ! . . . Mit jelent ez? Azt talán, hogy magyarnak és katolikusnak lenni immár bűn Magyar- országon? Ellenben hazátlannak lenni — erény? Nem. Ennyire még nem vagyunk. A színek harca nem egyéb, mint epizód; cserkésző guerilla-támadás abban a nagy kultur-háborúban, amelyet a szabadgondolat előre-tolásával, a szabadkőművesség indít minden vallás, és igy elsősorban a legerősebb, vagyis az evangéliumi alapon álló katolikus vallás ellen. A szabadkőművességnek, kétségkívül, nagy a felszívó ereje. Jelszavai: a tudomány, haladás és felvilágosodás, egy táborba gyűjtik a tagadás szellemének hódoló, a lelkiekkel nem törődő és az emberiségnek évezredek Rajta, honvéd! Rajta honvéd! rajta!... Vágd az ellent — úgy sem él örökkön!.. Az álomnak folytatása lészen . . . Boldog ország, örvendező arcok . . . Öröm, béke, újra él a nemzet, Megszűntek az öldökölő harcok . . . Felriad. . . a kulcs fordúl a zárban, Gyertyavilág sápadt fénye reszket. . . — Igen! vége az önkénynek, — vége !... Szent atya jő, hozva szent keresztet. . . Utána a porkoláb — a zsarnok, — Fogoly, kövess! a bitófa készen, Mitől se félj, jól vigyázunk majd rád, Mig odaérsz, — mi bajod sem lészen! . . . — Hitvány bakó, rongyos ijesztésed Magyart soha — mig élsz meg nem riaszt! Ám jerünk — de lesz még visszatorlás, Van még Isten, ki felettünk virraszt!... Ám ne gondold — célod, hogy eléred, Életünk, az lehet a tiéd, De a jövő sujtoló kezétől Csak az Isten — s ha ő sem — ki véd?!... Lesz még örömnapja a magyarnak, Lesz szivárvány még ott fenn az égen, Lesz még bosszú, s ti reszketni fogtok, Mint reszkettetek nem is olyan régen!... óta ápolt tradícióit kiirtani törekedő elemeket, — igy a szociál-demokratá- kat is, — akik azután értelmiségük és vérmérsékletük fokozata szerint igyekeznek érvényesülni a közösen vívandó harcban. A tudósok a természettudomány és filozófia fegyvereivel a dogmák, hagyományok, tradíciók és megszokott erkölcsi formák ellen állanak síkra; a szociál-demokraták pedig a társadalmi rendet akarják fölforgatni, hogy így a legázolt romokon fölépíthessék a maguk — még elméletben sem létező (mert még senki sem dolgozta ki!) — uj társadalmát. A tudomány fegyvereivel harcolók küzdelme veszedelmesebb, bár zajtalan. A betűk hadseregét mozgósítják és így a lelkeket gyilkolják. Könyvek, röpíra- tok, újságok hordják szét eszméiket és bizony-bizony pm egy gyöngébb lelket sikerül megmételvezniök. A tár- sadalmi téren folyó harc zajosabb és éppen ezért veszélytelenebb; mert ellenőrizhető. Olyan ez, mint a csörgőkígyó préda-vadászata: az áldozat a kígyó gyűrűinek zörgéséről tudja, honnan jön a veszedelem. Védekezik tehát, vagy menekül, ahogy éppen módjában Mikor a jég tüzet fog. — Mintha tündérországban volna az ember! — kiáltott föl az elragadtatás hangján Fodor Lajos, midőn társai közül elsőnek ért ki a fenyves sötétjéből az Ördögútra. Pár pillanat múlva a társaságnak mind a nyolc tagja ott állott a hegy sziklaoldalán és bódult fejjel élvezte a mesebeli látványt. A félméter széles sziklaut alatt szédítő mélység tátong. A mély völgyet már sötétzöld fenyves födi; a hatalmas szálfák feléig se érnek a titáni falnak. A messzebb levőknek csak épp’ a csúcsa látszik. A völgy mélyén sziklá- ról-sziklára zuhanva, mennydörögve rohan tova a hegyi patak. Nem látszik belőle semmi, de dübörgése már messziről hallható. Tizenhárom beszélt igy a múltban, Tizenhárom — s jobb jövőt remélt; Olyat — miről hajdan énekeltek, Miről lantos, hegedű regélt. . . Tizenhárom halt akkor egyszerre, Kik oly hősen védték a hazát. . . S a szerető, hálás magyar szívben Ugyanannyi élte túl magát. . . Lorán József.