Eger - hetente kétszer, 1911
1911-08-23 / 67. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize. tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 67. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. =-- Szerda, augusztus 23. A rikkancs-ügy. . Eger, 1911. aug. 22. Említettük már, hogy Egerváros képviselőtestülete legutóbb foglalkozott az egri rikkancsokkal egy felszólalás folytán. A képviselőtestület egyhangú határozattal mondotta ki, hogy átír az alispánhoz, kérve őt: valami úton-mó- don szabadítsa meg Eger város közönségét ettől a lármás csapattól, amely egy nyugodt percet nem enged az egrieknek. A város képviselőtestületének egyhangú határozata szinte fölmentene attól, hogy evvel a dologgal érdemben foglalkozzunk, mindamellett szükségesnek látjuk, hogy egyet-mást fölemlítsünk a múltból. Mikor alispánunk az utcai kolportázst engedélyezte, nem lehetett célja, hogy a város csöndjét egyszersminden- korra tönkre tegye. És valóban eleinte a társalgás hangján, vagy legfeljebb kissé emeltebb hangon árulták az újságokat ; azonban a hang hovatovább nőtt és ezerféle változatban lett mindig kacskaringósabbá. És tekintettel arra, hogy a rikkancsok száma is folyton nőtt, a hang is erősödött: — lassankint tűrhetetlen lárma, sőt ordítozás verte föl Eger utcáit. Mivel pedig senki nem fenyítette őket (vagy hiába fenyítette) végre valósággal nyakára ültek Egernek. Emlékezzünk csak vissza a Szaitz- emléktábla leleplezésére, ahol az ünnepi beszédekbe kurjongattak bele a rikkancsok. Iskolák komoly tanári testületéi kérelmezték a várostól, hogy az utcára épített iskolatermek ablakai alatt folyton ordító rikkancsokat szabályozzák meg. A legértékesebb magyarázatokat, előadásokat teszi tönkre a rikkancsüvöltés, mely minden 15—15 másodpercben fölhangzik. A számtalan panaszra azonban mi intézkedés sem történt s Eger közönségének köréből nem egyszer hallottunk olyan hangokat, hogy érdemes polgárok megszöktek volna Egerből, ha életkörülményeik ide nem láncolják. És ezen nem is csodálkozunk. Hiszen még a legfölségesebb zeneművek hallgatása is kínszenvedéssé válnék a folytonosság által. Hát az micsoda kinszen- vendés lehet, hogy kora reggeltől késő estig, napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra, sőt évről-évre ugyanazt a periodikusan ismétlődő kurjon- gatást hallja az ember! Ilyen tortúra lett nálunk a kolportázs, amely méltó a Dante poklának kinzóeszközeihez. Az utcai csendet, a közcsendet törvények, illetve törvényerejű szabályrendeletek védik és mégis hatósági engedéllyel teszik tűrhetetlenné a lakosság helyzetét. Azt is kérdezhetné valaki, miért hoztuk most elő ezt az ügyet. Sajnos okunk van reá, mert amióta a képviselőtestület meghozta az említett határozatot, azóta még tarthatatlanabb a helyzet. A rikkancsok valósággal bősz módon járnak-kelnek az utcán ; fokozottabb mértékben ordítanak, üvöltenek sőt — tanukra hivatkozhatunk — ket- ten-hárman összeállanak és adott jelre egyszerre kiabálják az újságok nevét. Hát ez nem maradhat igy. Lehetetlennek tartjuk, hogy ilyen műveletlen gyermek-csoport a város nyakán maradhasson és vérig bosszantsa a polgárságot. Ne tessék betiltani a kolportázst, (mert ez ellen senkinek sem lehet kifogása,) de mentse meg a hatóság közönségünket az ilyen idegrontó árusítási módtól. Az „EGER“ tárcája. A vén szolga. M. és Mme Ricampin (a Rícampin et Cie cég főnöke) a vadász-idényre Compiégnében gyönyörű szép kastélyt bérelt, vadas erdővel, parkkal, az ősök falon függő arcképeivel együtt és seregestül küldték széjjel a meghívásokat. Ezek pedig nem a legjobban sikerültek. V meghívottak nagyrésze, mintha csak össze- teszélt volna, hirtelen rosszul lett, vagy már oásüvé Ígérkezett. Mégis akadtak sokan, akiét odacsábított a gazdag fácános erdő és Ri- ampinék ismert kitűnő konyhája. Annál nagyobb volt a már-már csüggedni ezdő Ricampin-pár öröme, midőn egy reggel következő levelet kapta: „Nagyságos Asszonyom ! Szíves meghívó sorait kézhez kapva, bátor igyok értesíteni, hogy becses meghívásuknak ömmel teszek eleget. Augusztus hatodikén kezem az ötórai vonattal és magammal horn öreg szolgámat, Sebastiant, aki már har- uc esztendeje szolgálja családunkat s annyira neri minden szokásom, hogy — vén fiú létemre — néhány napig sem nélkülözhetném jelenlétét. Juttassa el kedves férjéhez őszinte üdvözletemet. Kézcsókoló hive D’Ocose Déthé vicomt.“ — Ah! — kiáltá diadalmasan Ricampin.— Ez már valami! Egy D’Ocose Déthé vicomt, akinek a családját harminc év óta szolgálja egy cseléd... Nálunk egy hónapig sem maradnak. — Nagyon szeretetreméltónak kell lennünk a derék Sebastiannal, — fontoskodott Mme, Ricampin; jól esik majd a gazdájának. Hétfőn M. Ricampin a határral maga ment a vonathoz becses vendége elé. A pályaudvaron ácsorgók közül valaki megkérdezte: — Párisba megy ? — Nem, — felelte jó hangosan — kitűnő barátomat, D’Ocose vicomtot várom, aki most érkezik öreg komornyikja, Sebastian kíséretében, ... ki harminc év óta szolgálja a családjukat. Ritkaság manap! Az elegáns vicomt öt órakor csakugyan megérkezett. De az érdemes Sebastian még a gazdáján is túltett. Ünnepélyes, régi szabású libériájában, tisztes, galambősz hajával, diplomatához illő zárkozott arcával, igazán méltósággal teljes képet nyújtott. Korrekt volt és diszkrét. Kellő távolságban követte gazdáját, vállán a fegyverrel, kezében a tölténytáskával. De alázatos mégsem volt; mint olyan cseléd, ki régóta élvezi gazdáinak bizalmát. Ricampin lármás nyájassággal fogadta vendégét, majd mennydörgő hangon kiáltotta inasainak : — Vegyétek el Sebastian úrtól a táskát! Mire vártok ? Az öreg szolga a kocsis mellé akart ülni, de M. Ricampin úgy vélte, hogy az alkony nagyon hűvös; jobb lesz, ha beül a kocsiba, velük szemközt. — Ahogy kívánja,—jegyezte meg mosolyogva D'Ocose. Mme Ricampin a kastély előtti perronon várta vendégeit, mint várurnőhöz illő. A szokásos kézcsókok, üdvözlések után elvezette a vicomtot a számára kijelölt lakosztályba. , Gyönyörű hálóterem a földszinten, fürdő- és toalett-szoba, kis szalon. Majd diadalmasan nyitott fel még egy ajtót. — Bár lenn a cseléd-lakosztályban is gyönyörű szobát ajánlhattam volna föl Sebastian- nak, úgy gondolom, vicomt, önnek kellemesebb)
