Eger - hetente kétszer, 1911

1911-08-12 / 64. szám

1911. augusztus 12.

EGER. (64. sz.)

3

után vonulnak vissza a polgári életbe. A megmaradtak pedig végső szükségükben a vármegye törvényhatóságától kérik a város legutóbb hozott halasztó-határozata ellen a jogorvoslást.

Hétfőn kerül tárgyalásra ez az ügy a vármegye közgyűlésén és lehet, hogy a vármegye közönsége méltányosabb lesz a mi rendőrlegénységünkhöz, mint vagyunk női, a kenyéradó gazdái. ______________________

E

ger iskolái.

— Az idei értesítők. —

7. A kereskedő tanonc iskola.

Az Eger város által föntartott Kereskedőtanonc iskola 1910/1911. tanévi értesítőjét, miként az elmúlt iskolai években, ezúttal is Szőke Sándor igazgató állította össze, ki a bevezető sorokban röviden, tömören számol be az iskolai év történetével.

Az iskola föntartásához, Eger város közönsége a lefolyt tanévben 2069 koronával járult. A tantestület Szőke Sándor igazgatóból, Csep- reghy Gyula és Skultéthy Béla óraadó tanítókból, továbbá Leskó József (róm. kát), Tóth István (ref.) és Kertész Ignác (izr.) hitoktatókból állott.

A tanulók létszáma az egész tanévben 59 volt, kik közül 9 kimaradt, 6 fölszabadult és igy a tanévet 44-en fejezték be. Az iskola három osztályába igy csoportosultak a tanulók: az I. osztályba 24, a II-ba 20 és a III-ba 15 járt, kik közül vallás szerint 31 róm. kát., 2 ref. és 26 izr. volt.

Foglalkozásukra nézve a tanulók közül: 1 bőrkereskedő, 16 divatkereskedő, 2 drogeriás, 19 fűszerkereskedő, 1 könyvkereskedő, 6 rőfös- kereskedő, 3 rövidáru kereskedő, 1 üveg és porcellánkereskedő, 7 vaskereskedő és 3 vegyes- kereskedő volt.

Kiemeljük még az értesítőből, hogy a beiratkozás és a mulasztások körül, bár már sokban javult a helyzet a múlt évi állapotokhoz képest, még mindig van kívánni való. A beiratkozás például egész december végéig igen lanyhán folyt. A tanköteles kereskedő tanulók egyelőre elkeveredtek a boltokban az úgynevezett „kis szolgák“ között. Erre a körülményre müveit kereskedőink bizony egy kissé jobban

ügyelhetnének. Ami a mulasztásokat illeti, ez is mérsékeltebb azóta, hogy január hó 1-től a rendőrség intézkedik az igazolatlanul mulasztók dolgában. Egyébként az egész iskolai év alatt mintaszerű volt a rend az iskolában.

—szky.

A hót.

Vértesi Arnoldról minden újság szépen megírta, hogy Egerben született és most, hogy utána néztünk, nem találjuk az anyakönyvben. Pedig hát lexikon, monográfia, újság — mind ezt vallja.

Tény az, hogy édes atyja, Vichlida Gyula, egri tanító volt s akik még 20—25 évvel ezelőtt emlékeztek reá, azt mondották, hogy a mai Káptalan-utcában lakott a Líceum mögötti sarok-házban. Mint óraadó tanított az érseki tanítóképzőben, melyet a Vértesi Arnold születése előtt pár évvel szervezett Pyrker J. László egri érsek s mely intézetnek első hajléka az angolkisasszonyok mai zárdája volt.

Vértesi Arnold bizonyosan itt élte le csecsemőkorát és gyermekéveit, de vagy születési évében tévednek (és tévedett ő maga is), vagy máshol született.

*

A szabadköltő. Ha már földinkről van szó és költőről beszélünk, emlékezzünk meg Molnár János „szabadköltő“-ről, aki Egerbaktán született és vármegyénk földéről származott föl az ország szivébe. Pirosképü, körszakállas magyar ember, akiről az igazság kedvéért meg kell állapítanunk, hogy egyébként hétköznap malterhordó napszámos az állatkertben és csak vasárnap szabadköltő. Ilyenkor hordja szét csekély négy fillérért kékpapirosra nyomott saját költeményeit a főváros mulatóhelyein. Valószínű, hogy nem a malter ihleti meg, hanem az állatkerti vízilovak, kecses zsiráfok, nagyfülű kenguruk és egyéb ugró-bugró és csúszómászó vadállatok tüzelik élénk fantáziáját a hímes költészetre. Legújabban kiadott kék- papirlapján a következő szenzációs leleplezést zengi a nadrágszoknyáról:

Szép magyar hazánkban nagy hirdetést teszek:

Mit csinálnak vele a nagy miniszterek,

Héderváry, Kuhn és Kossuth az oka,

Hogy az asszonyokon mind szűk már a szoknya.

Ilyen malterbe keverte Molnár János uram, állatkerti szabadköltő, Khuent és Kossuthot.

*

Nagymosás Dobóéknál. Az egri hős szép szobrát a városi hatóság intézkedéséből e héten mosták. Csutakkal, szappaunal, vagy valami savval. A törökverő hőst megsurolták a sisakja csúcsától a sarkantyújáig; megmosták a vértjét, a kardját, sőt még a kacagányát is. Hasonló sorsra jutott az egri amazon is. . .

Ez persze mind igen szép, de a lefelé folyó lé lemarta egyúttal a szobor patináját is, amely pedig nagy mértékben hozzájárul a szobor hatásához. Másik nagy baj, hogy a szoborról lefolyó zöldszinü rézoldat végig csurgóit a szobor fehéres színű kőtalapzatán és teljesen el- éktelenítette. Ez utóbbi bajon még lehetne segíteni, mert legföljebb lekaparják, vagy levésik a talapzatot; hanem hogy a lemaratott patinát hogyan adják vissza, azt igazán nem tudjuk. A szobor simább részei világos bronz- színűekké lettek, s ha napfénynél nézi az ember a szobrot, elkápráztatja a szemet.

Az ilyen tisztogatásból igazán nem kérünk. *

A képviselők tegezödése. Ha már nagymosással foglalkozunk, vegyünk a parlamentünk szeny- nyeséből valamit: azt a piaci hangú társalgást, amely már egész otthonossá vált a duna- parti palotában. Szerintünk az az oka ennek az elfajulásnak, hogy a képviselők agyba-főbe tegezik egymást. Ezt értjük annál az északi népnél, amelynek egyik érdemes tagja azt mondotta egy utazónak:

— Mi mindenkit tegezünk, csak téged magázunk.

Ez a nép még nem jutott el a művelődésnek olyan fokára, hogy a megszólításban harmadik személynek minősítse azt, akivel beszél. A mi képviselőink pedig már visszafejlődtek a demokratikus bizalmaskodás folytán.

A te megszólítás nem való a fórumra még azok között se, akik egyébként bizalmas viszonyban vannak egymással. Nem való pedig azért, mert a tegezés nagyon sokra jogosít. Mennyivel könnyebben csúszik ki az ember száján a:

— Te szamár! — mint ez: Ön szamár!

Azt is könnyebben kiböki az ember:

— Te gazember! Holott kétszer is meglídítésére? Nem modta ki nyíltan, de azért mindenki látta rajta. A néni tréfásan vigasztalta őket:

— Ne féljetek, gyerekek, még ma vallomásra kényszerítem és a második kiadásban visszaszívatok vele mindent; aztán — nektek adom.

A leányok formaságból tiltakoztak ellene, hogy csak tartsa meg a néni, és jót nevettek rajta. A néni nevetett a legjobban.

Hanem később mindinkább elmúlt a jókedve. Egyik óra a másik után múlt és a hűséges rabszolga nem jött.

— Okvetetlenül baja esett! — mondta valaki.

— Vagy talán rájött a tréfára s nem akarja, hogy játékra használják.

— Legvalószínűbb, hogy kalandok után jár, — veté oda egy vén csont. Nagyságos asszonyom kinyitotta a szemét és most fényre áhítozik.

— Badar beszéd, — feleli Ligeti Árpád, — nagyobb fényre ki vágyódhatnék, mint aminőt bájos háziasszonyunk szeretetreméitósága áraszt maga körül?

Baloghné önkéntelenül a tükörbe pillantott. A tükörtől kérdezte meg, vájjon megerősíti-e a bókot az is? Gyönyörű volt; kivált

igy, ezzel az aggódó pillantással. Egy vén bohém észrevette a dolgot és gonosz hunyorítás- sal súgta legközelebbi kortársa fülébe:

— Itt sem lesz sokáig bohém-tanya!

A kortárs meghökkenve nézett hol az özvegyre, hol a pajtására. Tudta, hogy mit jelent ez a mondás. Ahol beüt a családi boldogság, onnan hurcolkodik a karaván. De nem értette egészen.

A százéves jövendőmondó meg (az irodalmi körök igy hívták az öreg Pukyt) ravaszul sunyított egyet s a társaság nagy ámulatára csak ennyit mondott:

— Tegnap valami bakfissal láttam a korzón. Elég csinos kis fruskának néztem, — hanem a nézése az ördögi, veszedelmes módon ördögi volt. . .

A kérdőjellé vált kollega most már értett is mindent, mivel Baloghnéra nézett, aki olyan sápadt lett, mint a viasz, de csak egy percre. A többiek nem is vették észre. Még a hangja is csengett a kacagástól, midőn elbúcsúzott vendégeitől.

— Hanem mához egy hétre előkerítsétek azt a filozófust! Az első kiadása elfogyott és nagy kudarcnak tartanám, ha a másodikban vissza nem szívná a gorombaságait.

Midőn azonban a vendégek eloszlottak s

egyedül maradt az illattal terhes szalonban, a kacagása lassan-lassan mintha sóhajtásokra szakadozott volna.

Folyton Gulyást látta maga előtt azzal az elég csinos fruskával, akinek a nézése olyan ördögi, olyan veszedelmes ördögi.

De voltaképen mi köze neki Gulyáshoz, vagy ahhoz a fruskához ?

Semmi. És azért mégis szeretné megfojtani azt a tolvajt, aki az övét akarja. Az övét? Hiszen Gulyás nem az övé. 0 csak játszik vele, csellel akar bosszút állani rajta az egész női nemen ejtett sérelem miatt; őneki esze ágában sincs, hogy azt a goromba embert szeresse.

Hasztalan minden önmegnyugtatás, éjjel sem tud aludni attól a gondolattól, hogy most az a veszedelmes nézésű fruska talán éppen Gulyásról álmodik.

Alig várta a következő csütörtököt. Folytonos nyugtalanság kínozta, láz gyötörte.

Szinte kikelt a formájából.

A vig bohém-nép részvéttel kérdezősködött becses egészsége felől és be kellett érnie a kétes vigasztalással, hogy igy halványan még szebb, mint máskor, a miben igazuk is volt.

Hanem mikor Gulyás belépett, egyszerre kicserélődött. Rózsa lett a fehér arcból, lubic-