Eger - hetente kétszer, 1911
1911-08-12 / 64. szám
Előfizetési árak: Egész évre __10 korona. F él évre____ 5 » Negy ed évre - 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények =--...... intézendők. • K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 64. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. - ... Szombat, augusztus 12. Fásultság. Eger, 1911. aug. 11. A parlamentben hetek óta folyik az obstrukció; folyik pedig erős nemzeti érdekekért. Kétségtelen ugyanis, hogy a tárgyalás alá terjesztett védőerőjavaslattól igen fontos, sőt ^ életbevágó nemzeti érdekek függenek. Óriási pénz- és verejték-áldozatról van szó, amely azonban véráldozattá is válhat a diplomácia szívtelensége folytán. Roppant tehertöbbletet jelent a nemzetre nézve, ha ezek a javaslatok törvénnyé válnak. És e teher-többletért, mely idestova igazán meghaladja a nemzet erejét, — nem kapunk semmit. Csak terheink növekednek majd, de szó sincs arról, hogy e roppant áldozatok ellenében kapjunk is valamit. A viszonosság nem érvényesül se a hadsereg szellemében, se pedig közgazdasági tekintetben. Itt is, mint minden másban, Ausztria zsákmányol ki bennünket. Ézt a szomorú tényt minden ember látja, sőt érzi is. Mindamellett egyáltalán nem törődik a nemzet avval, hogy mi történik a parlamentben. Még a legszenvedélyesebb újságolvasók, a megcsontosodott függetlenségiek se olvassák az „Országgyűlés“ rovatát. Az obstrukció rendezőin, meg a turnusokban kirendelt képviselőkön kívül senkit se érdekel a parlamenti küzdelem. Valósággal fásult közönyösséggel nézi a magyar, hogy mikép folyik a harc, mely az ő bőrére megy. Ok nélkül nincs okozat; itt is eszünkbe ötlik tehát az: vájjon hon- nét ez a közöny, mi okozza ezt a fásultságot. És a választ minden “nagyobb keresés nélkül megkapjuk; a nemzet csalódott a nemzeti küzdelem vezetőiben. Nem akar ismét (Isten tudja, hányadszor) csalódni; ezért aztán inkább semmit se csinál. Tűr és vár; esetleg remél is egy kicsit, de meddő küzdelembe nem lovalja magát. ügy van a nemzet is, mint a legtöbb függetlenségi vezér: félrevonul, mert nem akar nevetségessé válni, ügy áll tudniillik a dolog, hogy a mostani obstrukció teljesen elvesztette komoly jellegét; nem magasztos nemzeti küzdelem, hanem inkább heccelő- dés. Névtelen apróságok okvetetlenke- dése; olyan apróságoké, akikkel nem akar egy gyékényre kerülni a komoly függetlenségi elem. A komoly vitának immár híre sincs a parlamentben. Nem a szellem küzd a szellemmel; nem érvek harcolnak érvek ellen, hanem nevetséges fogások, gyermekes mesterkedések akadályozzák, sőt teszik lehetetlenné a tárgyalást. Ez a harci mód nem kelthet ro- konszenvet, mert hiányzik belőle a komolyság, az erő; nincs meg benne az a fenség, amelynek a nemzeti küzdelmet kell jellemeznie. Emlékezzünk csak vissza arra a nagy obstrukcióra, amelyet az Ugron- párt folytatott a Széli-kormány ellen s amelyet — mivel a komoly munka jegyében folyt — általános érdeklődés kisért és eredmény koronázott. Igen, de azok a fűgyetlenségiek komolyan dolgoztak; tanultak, tanulmányoztak, érveltek és beszéltek, ha kellett, órákig. Az az obstrukció kiérdemelte a nemzet rokonszenvét; de ez a frivol játék, amely most folyik, egyetlen komoly ember előtt se lehet kedves. Ellene persze nem tesz a nemzet semmit, de mellette se ránt kardot, hanem fásult közönyösséggel nézi és várja, hogy mikor lesz vége. Komoly küzdelmet szeretne látni a nemzet, nem pedig heccelődést. Az „EGER“ tárcája. A szerelem pszichológiája. Irta: Alpáry Lajos. A kis Baloghné rendes heti zsurja valóságos irodalmi esemény számba ment. A hires sárga szalonban a bohém-világ legünnepeltebb képviselői adtak egymásnak találkozót. Volt ott festő, szobrász, drámaíró, novellista, poéta, szinte fölös számmal. A háziasszony, a világ egyik legkedvesebb és legtemperamentumosabb fiatal és szép özvegye, — mindamellett, hogy hébe-hóba maga is belekontárkodott az irók mesterségébe, s hol egy verset, hol egy szentimentális novellát követett el, — ritka tisztult Ízlésű, finom és éles itéletü műbarát volt, kinek az volt a legfőbb ambíciója, hogy minden újonnan fölfedezett szellemi nagyság az ő szalonjából induljon ki világhódító útjára. Csütörtöki zsurjainak tehát (talán épen ez okból) nagy vala a hire és a tekintélye. Az irodalmi társaságok diszülései korántsem keltettek akkora érdeklődést, mint ezek a zsurob. Ifjú és félreismert zseniknek pedig nem volt forróbb vágya, mint bejutni a Balogh-sza- lon halhatatlanai közé. A mai zsuron majdnem forradalmi hangulatban volt az egész társaság. Hevesen, szinte szenvedélyesen’folyt a vitatkozás. Kipirult arcokkal, csillogó szemekkel, tüzes taglejtésekkel tárgyalták a legújabb irodalmi eseményt, a mely legelőször ütött rést a szalon elismert tekintélyén, mivelhogy hőse nem innen került ki, nem köztük kapott fel a dicsőség szárnyaira. A kis Baloghué úgy érezte, mintha meglopta volna valaki. Csak legalább tudná, hogy ki az a vakmerő? De nem tudja senki. Soha hirét sem hallották annak a névnek, a mely most egyszerre folyton fülükbe cseng. — Valami vidéki professzor lesz! — véli egy kiváló költő, a ki már kétszer nyert akadémiai pályakoszorut. — Lehetetlen, — felelnek rá tizen is egyszerre. Okvetetlenül fővárosi, sőt a jobb körökből való ; finom megfigyelései határozottan erre vallanak. Vidéken ilyen megfigyelés!... eh, lehetetlen. Mert azt mindannyian kénytelenek beismerni, hogy „A szerelem pszichológiája“ cimü könyv rendkívüli elmének, kiforrott tehetségnek hatalmas műve. Eredeti és szellemtől szikrázó minden sora, pedig — ez az általános felfogás ! — az egész nem egyéb, mint egy zseniális fő bizarr tévedése. A társaság egyhangúan konstatálja, hogy a mű csupa hamis tan, de ezt aztán oly meggyőző erővel s oly poétái szárnyalással adja elő, hogy szerzője — minden tárgyi tévedései ellenére is — a legerősebb, a legritkább tehetségek közé tartozik. Aztán megint találgatni kezdik, hogy ki lehet ? — Én azt hiszem, — kezdi Bertók Adrienne, a háziasszony legbájosabb rokonainak és a csütörtöki zsurok legbuzgóbb látogatóinak egyike, hogy az a Gulyás Péter név álnév. Olyan költői lelkületű Írónak nem lehet ily prózai neve. Az öregebb poéták elmosolyodnak ezen a naivságon, de a leányok mind helyeslőén nyilatkoznak, sőt az egyik még azt a véleményt is megkockáztatja, hogy: — Bizonyosan szép és magastermetü ember lesz 1 És az areopág vénei hiába mosolyognak még jobban; a kimondott szó, mint a vízbe dobott kő, mindegyre szélesebb bullámgyürűket kezd fölverni. — Éu fekete szeműnek, fekete hajúnak képzelem, — mondja a másik lányka. — Én ellenkezően, szőkének, — toldja meg a harmadik. — Dehogy szőke, dehogy barna, — tiltakozik Baloghné, a ki sehogy sem tudja meg-
