Eger - hetente kétszer, 1911
1911-07-05 / 53. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre .. 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. — ' Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 53. szám. XXXIY. ÉVFOLYAM. Szerda, julius 5. A Katolikus Sajtóegyesület uj aleluöke. Az Országos Katolikus Sajtóegyesület, e hó 1-én Budapesten, a Szent- Jstván-Társulat palotájának dísztermében tartott közgyűlésében, városunknak és egyházmegyénknek méltán tisztelt és szeretett főpapját, Szmrecsányi Lajos püspököt választotta meg a fontos hivatásban fáradozó országos egyesület egyik alelnökévé. Rendkívül örvendünk ennek a fölötte szerencsés választásnak, nemcsak azért, mert ezzel városunk és egyházmegyénk, szorosabb, kedves kapocs által, közvetetlenebbűl lesz bevonva abba az érdeklődésbe, amelyet a katolikus sajtó iránt buzgón tanúsítani eddig is kötelességünk volt; hanem amiörömünknek legfőbb oka az, hogy Szmrecsányi Lajosban, jól megalapozott meggyőződésünk és tapasztalataink szerint, egyéniség áll a Sajtóegyesület kormány- rudjához; egyéniség, ki a kormányzásra, irányításra, de esetleges összeütközések, akadályozó zátonyok gondos és sikeres kikerülésére szinte példátlanul hivatott. Az egyesületek működésének eredménye, a közjóra való hatása, tulajdon- kópen és legelső sorban a vezetőség rátermettségén, képességein és buzgalmán fordul meg. Ezért nagy a mi örömünk, amidőn főpapunk országos tiszteletre érdemesült és őt a magyar katolicizmus valóban legfontosabb szervének, a Katolikus Sajtóegyesületnek, elnökségében üdvözölhetjük. Ország-világ úgy ismeri őt, mint aki gazdag tudását, szilárd akaraterejét, szorgos munkásságát és szives áldozatkészségét osztatlan lélekkel szokta szentelni annak az ügynek javára, amelyet jónak, fontosnak, szükségesnek és közérdekűnek tart. A különben is nagyfontosságu alelnöki szerepkör kiváló súlyát különös mértékben gyarapítja éppen ezidősze- rint az a körülmény, hogy Eszterházg Miklós herceget más irányú elfoglaltsága elszólította az egyesület elnöki székéből. Így az alelnökök egyik legközelebbi s valóban döntő hatású feladata lesz: minél szerencsésebben megválasztott, hivatott és érdemes, katolikus lélektől áthatott, tágas látókörű férfiút nyerni meg az elnöki szék méltó betöltésére. Olyat, akit nem korlátoznak szükebb érdekkörök szorító láncai a magyar katolicizmus közös javára irányozott tevékenységében; olyat, aki a szétválasztó politikai pártkeretek fölé tudja helyezni a katolikus közérdeket; olyat, I kinek tisztelt, érdemes, vonzó egyéni- ! sége megsokasítja majd azok táborát, kik e nagy érdekekért ma még kis számban és köszörületlen, ósdi fringiákkal vívják az élethalál-harcot. A Katolikus Sajtóegyesület uj al- elnökének őszintén óhajtjuk, hogy az elnökválság kérdése mielőbb és az ő óhaja szerint nyerjen sikeres megoldást. De óhajtjuk azt is, hogy a katolikus sajtónak szintén megoldásra váró ügye az ő hathatós közreműködése által jusson dűlőre, betöltvén ekképen a hozzáfűzött várakozásokat. Turtsányi Gyula dr. kitüntetése. Turtsányi Gyula dr.-t, Hevesvármegye t. főorvosát, királyi tanácsossággal tüntette ki őfelsége. . . . Minden mélyebben gondolkozó ember meggyőződésből vallja, hogy a kötelességteljesités nem érdem. Az tehát, aki csupán csak kötelességét teljesíti, tulajdonképen nem számíthatna kitüntetésre, sőt még az elismerés is csak vék- nyan járna neki. így diktálja ezt a helyes erkölcsi felfogás, az életbölcsesség. Az étet azonban mást mond, mert bizony az elmélet itt is összeütközik a gyakorlattal. Mást mond az élet, mert a tapasztalat bizonyítja, hogy a kötelességteljesítő emberek fogynak, mindinkább ritkaságszámba mennek. Különösen az újabb nemzedék körében hódít az a felfogás, hogy mindenki csak annyit dolgozAz „EGER“ tárcája. Haleszban. Irta: Vén palóc I. A „hírős város“ állomása előtt már ott várakozott ránk a csinos, sárga homokfutó kocsi, hogy kiszállítson bennünket a sivatagra. A forró nyári nap teljes erejével ontotta a tüzet, ami önkéntelenül is eszembe juttatta a hevesi palóc találó mondását: „Biz’ Isten, odahagyta szent Péter a kemencéjit!“ Hát igaza is van a mi palócunknak, de az égi szentnek is, ki bizonyára bölcsen tudja, hogy julius elején már mindenki „hűsöl,“ ki a tengerparton, ki fenyvesek alatt, ki kazal tövében, vagy kőbe- vájt pincében, tehát ő is nyugodtan vehet magának egy kis szabadságot. . . A kocsinál Baranyi Mihály fogad, a mi emberünk. — ... ’csörtessék a Jézus! Megbillenti karimás kalapját, azaz nem is billenti, csak jobban belehúzza a fejébe. Én pedig beleütök kérges tenyerébe és szegény, toliforgatáshoz szokott kezem, majd összeroppan a kasza-kapabiró, nagy, kérges marokban. Megindulunk. Ej, milyen szépen fejlődik ez a „hírős város!“ Nem hiába irigykedik is rá a két féltékeny szomszéd, Nagykőrös, meg Félegyháza, meg sem állhatnak a „hírős város“ mellett! A podesztája, Kada Elek, nemcsak kitűnő archeológus, hanem etnográfus is, aki alaposan ért a városatyák nyelvén. Sok városmester elmehetne hozzá „iskolát tanulni. . .“ Hanem azért, ha valaki Kecskemétet meg akarja nézni, otthon ne feledje véletlenül a szürke szemüvegét, mert a mellékutcákból kitóduló por valóságos felhőbe burkolja a monumentális épületeket. így, szürke üvegen keresztül, legalább egyszínű szürke lesz minden. . . Nem is igen tesznek itt a por ellen semmit. Minek is?! Az utcákon lebegő porfelhő hozzátartozik a város alföldi jellegéhez; a „hírős város“ nem is mutatná az alföldi városok képét, ha vágni nem lehetne utcáin a port. Jó ideig tart, mig elhagyjuk a várost. Csak most kezdem vizsgálni Baranyi Mihályt. Nem valami szálas fickó, mit az is bizonyít, hogy sohasem lett belőle komiszkenyér-pusz- tító; semmi áron sem kellett a rátartós ka- tonáéknak. Az egyik vállát mindig fentebb hordja, mint a másikat, nyilván fiffikából, hogy a környék népe azt higyje, mintha három esztendeig egyebet se’ cipelt volna Mannlicher-puskánál. Apró, savószínű szemei, kicsiny kenderszín bajusza nem igen mutatják, hogy boldog legénykorában első lett volna cimborái között. De azért szeret eldicsekedni süldő-korabeli tetteivel, mit vagy elhisznek neki, vagy nem. Bizonyos azonban, hogy nem lehetne mérget venni állításaira, mert a bölcsője nem a mi homokunkon, a „hírős város“ homokján ringott. . . ügy pottyant ide a szomszéd város egyik pusztájáról, beházasodván a mi kapásunk tiszteletreméltó famíliájába. Igen, a jakabi pusztán legénykedett és Julát vette el, a kapásunk legöregebb leányát, kivel a jakabi bűcsún ismerkedett meg, amint ő mondja: — Belém szerelmesödött, én mög übelé. Ez a kijelentése, mondhatom, gondolkodóba ejtett. Azt mondják, hogy valaki szerelmes lehessen, ahhoz bizonyos fokú intelligencia szükséges. Én — habár kora gyermeksége óta ismerem Julát — ezt a nagybecsű lelki tulajdonságot sohasem tudtam benne fölfedezni. Nagy, erős, tenyeres-talpas némber, és nem valami csinos termetével teljes harmóniában van durva hangja, mely akármelyik magafajta „embörnek“
