Eger - hetente kétszer, 1911
1911-07-05 / 53. szám
2 EGER. (53. sz.) 1911. julius 5. zék, amennyit okvetetlenül megkövetelnek tőle. Többet semmiesetre se, mert a munkatöbbletért — úgy sem fizetnek. Ez az egyik indítóoka annak, hogy nemcsak beszélhetünk, hanem kell is beszélnünk érdemekről. Ez az oka annak is, hogy a kitüntetések nem szűnhetnek meg mindaddig, amig különbség lesz ember és ember között a munka teljesítésében és a kötelesség fogalmának értelmezésében. Bajos lenne ugyanis megállapítani (kivált közpályán működőknél), hogy hol végződik a kötelesség és hol kezdődik a magánszorgalom munkája. Ki tudná megmondani, hogy kötelességteljesítő-e az a tanító, vagy tanár, aki megszűntnek tekinti magasztos hivatását abban a pillanatban, mikor kilép az iskolából ? Jó tisztviselő-e az, aki csak akkor érzi magát annak, amidőn hivatalában van és mikor onnét kilép, meggyőződése szerint, magánember? Ilyen elveket nem igen lehet vallani az ép erkölcsi érzékű köztisztviselőnek; nem lehet különösen akkor, ha végelemzésben százezrek testi egészségéért felelős, mint például a vármegye t, főorvosa. Nem akaruuk azonban a kérdésről hosz- szasabban értekezni. Csak megállapítjuk a kitüntetés tényét, mert ez megtörtént és mert az újság a napi élet Kliója; másrészt pedig, mivel a jó újság jó tanítómester is egyszersmind, elmondjuk tehát a kitüntetett férfiúról, amit tudunk. Ki-ki önmaga állapítsa meg azután, hogy miképen értelmezte a kötelességteljesítés fogalmát vármegyénk t. főorvosa. * Turtsányi Gyula dr., Hevesvármegye tisztifőorvosa, egyetemes orvostudor és műtőorvos, 1861-ben született Malomszegen (Nyi tram egye). Középiskolai tanulmányait Érsekujvárott, Nyit- rán és Esztergomban, orvosi tanulmányait pedig Budapesten végezte, hol hallgató és szigorlati évei alatt, az 1882/83. tanévben a Koháry-féle ösztöndíjat nyerte el és ahol 1885- ben orvostudori oklevelet nyert. Ekkor műtőgyakornok lett a hírneves Kovács József mellett s a következő évben II. tanársegéd a sebészeti klinikán, hol műtő-oklevelet is szerzett s mint ilyen működött 1890-ig. Mint tanársegéd több önálló közlemény szerzője, — s a szigorlatra készülő hallgatóknak tanársegédi ideje alatt a csonttörések, a ficamok és sebészeti bántalmakról tartott előadásokat. 1890-től három évig Károlyi Alajos grófnak családi és uradalmi orvosa, míg 1893. julius 15 én vármegyénk tiszti főorvosává nevezte ki Kállay Zoltán dr. főispán, mire 1894-ben a tiszti orvosi oklevelet is megszerezte. Alig kapta meg t. főorvosi kinevezését, rögtön a Tisza mellé szólította kötelessége. Az ország északi részében dúló kolera-járvány ugyanis szintén fölkereste vármegyénket és a baj julius vége felé föllépett Tiszafüreden, Poroszlón, majd Sarudon, Tíszanánán és Kiskörén. Nagy fáradsággal és a legkitartóbb munkával lokalizálták a bajt s a legelső törvényhatósági közgyűlés (1893. okt.) úgy neki, mint a helyszínén működő orvostársainak egyhangú lelkesedéssel szavazott köszönetét, jelentését pedig a vármegye költségén kinyomatta. Ugyanekkor külön elismerő iratban mondott neki köszönetét a belügyminiszter is. 1896-ban a pétervásárai járásban föllépett hólyagos-himlő járványt lokalizálta. Kóbor cigányok hurcolták be a bajt és megfertőzték Pé- tervására, Szék, Szajla, Terpes, Sirok és Recsk községeket és az egri járásban Felnémetet. Igazán nem mindennapi energiával dolgozott ekkor Turtsányi Gyula dr., mert 150 cigányt zár alá vétetett, ellátásukra könyöradományt gyűjtött és a járásban mintegy nyolcezer embert ujraoltatott. 1898. telén hastífusz-járvány ütött ki Gyöngyösön. A hatósági vizsgálat folyamán éles szemmel födözíe fel a bajt, a fertőzést előidéző közkutat leszereltette. És bár az ottani közvélemény (helyesebben a sajtó) erősen ellene fordult, intézkedései mellett rendületlenül kitartott. És a legfelsőbb fórumok neki adtak igazat, valamint a következések is, mert hiszen a járványt itt is elfojtotta. Mivel a Turtsányi Gyula dr. másfél-évtizedes t. főorvosi munkásságát csak nagy vonásokban akarjuk vázolni, nem térünk ki aprólékos részletekre. Mellőzzük azt, hogy az ő gondos őrködése, tevékeny munkássága tetemesen javította vármegyénk közegészségügyi viszonyait; elhallgatjuk azt is, hogy Turtsányi dr. nagyot lendített vármegyénk gyógyszertár-ügyén ; nem emlí jük, hogy megyénk közegészségügyi szolgálata (amennyire csak a rendelkezésre álló tényezőkkel lehetséges) mintaszerű. Csak egy esetet említünk meg: a dormándi kolera-vészt. Ez a nevezetes, fenyegető eset a múlt év novemberéről mindenkinek élénk emlékezetében van. Olvasóink annál inkább emlékezhetnek reá, mert hiszen a főorvos éppen lapunkban ismertette a dormándi kolera-vész lefolyását. A kolera-eset gyors és biztos fölismerése, az erélyes és mindenre kiterjedő intézkedés, mintegy két héten át tartó legéberebb figyelem és szakadatlan munka eredménye az lett, hogy Turtsányi lokalizálta, majd azután teljesen elnyomta a veszedelmet, amely pedig nemcsak vármegyénket, hanem az egész országot is megdöbbentette. Ezeknek a tényeknek, a kötelesség-teljesítésnek ilyetén magyarázata és alkalmazása — hozta meg Turtsányi Gyulának a királyi kitüntetést. A kitüntetett férfiú azonban nemcsak hivatalában végzi áldásos munkáját, hanem ex cathedra is szolgálja a közegészségügyet: jog- liceumunkon 11 év óta magántanára a törvény- széki orvostannak és közegészségtannak; a főgimnáziumban 4 év óta tanítja az egészségtant és iskolaorvos is egyszersmind; a Kér. Iparoskor előadói asztala mellől is több Ízben hallottunk tőle nagyértékű előadásokat. Szorgalmas munkása végre a „Gyógyászat“ c. orvosi szaklapnak, hol több értekezése feltűnést keltett [pl. Az 1876. évi XIV. t. c. II. R. II. fejezetének (közegészségi szolgálat a törvény- hatóságoknál) módosítása] és külön lenyomatban is megjelent. Mivel pedig Turtsányi Gyula dr. tevékeny tagja Hevesvármegye törvényhatóságának és Egerváros képviselőtestületének, elnöke a He- vesm. Orvosszövetségnek, tagja a róm. katolikus iskolaszéknek, igazgatótanácsosa a Hevesm. Takarékpénztárnak stb. stb.: kitüntetése általános örömet keltett az egri és megyei társadalom minden körében és minden rétegében. Sok a hiba... ii. (3§*) Úgy vagyunk a közélettel is, mint a magánemberekkel: itt is, ott is sokkal hamarább kifogyunk az erények, mint a hibák felsorolásából. íme ezúttal is egy sorozat a — hibákból. Panaszkodunk a közigazgatás és ennek r keretében a községi igazgatás ellen. Es nem csupán azért, mert sok benne a copf és emiatt ólomlábon ballag a közügyek intézése, hanem is becsületére válnék. Mint iskolásleány, Fekete Sándor tanító uram keze alá járt, de bizony nem igen kedvelte a népműveltségre célzó tudományokat. írni, olvasni mégis megtanult rövid. .. kilenc esztendő alatt. Aztán otthon fogta az anyja „möggyet, szívát szönni.“ — Férjhez- menetele igazi áldás volt a famíliára, mert az apjuk még a múlt őszön meghalt. így azután az ő ura, Mihály lett a bogárhátu házikó korlátlan ura és parancsolója az öreg Mókáné neveletlen öt gyermekének, kiknek csakhamar valóságos réme lett a „jakabi sógor.“ Késő dél lett, mire kiértünk a homokra. Oázis ez a puszta közepén, Halesz a neve. Szépen müveit szőlők, gyümölcsösök, a „hirös város“ népének igazi aranybányái. Nem is szőlőhegy ez, hanem valóságos falu; van temploma, iskolája, boltja s ami fő: még vasútja is, mivel itt megy keresztül a Fülöpszállási vonal. Hanem a neve elég furcsa: Halesz. Ugyan honnan szedték a telepesek ezt a nevet? Már gyerekkoromban gondolkodtam ezen s amire én nem tudtam rájönni, megmagyarázták azt fehérgatyás, barnaarcu öreg emberek. Évtizedekkel ezelőtt bizony valóságos sivatag volt a hirös város környéke. Sivár futóhomok, amelyben tövet vetett a királydinnye, kutyatej, ökörfarkkóró és szamártövis. Csak néha adott silány gabouát, amely bizony nem sok örömet szerzett a gazdának. Egyszer aztán gondoltak egy nagyot a „hirös város“ lakói; elkezdtek szőlőt, gyümölcsfát ültetni különösen azután, amikor a hegyi szőlőket tönkre tette a „cilokférög.“ A mi telepünkbe először egy kecskeméti nagyasszony vágatta bele a kapát. Ott volt ő is a nevezetes aktuson. Fordították a szalmás homokot, ültették a bortermő szőlőt, a híres gyümölcsfákat. Bezzeg odacsődült erre a puszta népe és mind-mind hihetetlenül csóválta a fejét. — Nem lössz abbú semmi — mondotta ez is, mondotta az is. Hanem a zseniális nagyasz- szony rájuk duplázott: — Ha lesz, lesz; ha nem lesz, nem lesz! Menjenek keudtek a dolguk után ! És a tar venyige, meg az ösztövér gyümölcsfák hihetetlenül kezdtek emberkedni. Alig néhány esztendő után zamatos meggy, kajszín- barack termett a királydinnyés, ökörfarkkórós futóhomokon. . . A nagyasszony ugyancsak jól számított és lassan-lassan épültek a házak, telepítették a szőlőt, gyümölcsfát azok az emberek, akik tamáskodva szemlélték az első kapavágást. Hanem a nagyasszony szavai még mindig a fülükben csengtek ezeknek a jámbor embereknek. És mivel a jóslat egyik fele beteljesült, el is nevezték a „szőlőbögyet“ „Halesz“-nek, mely név eléggé bizonyítja a magyar nép hálaérzetét azok iránt, kik megélhetésének, iparkodásának istápolói voltak. Milyen kedves is a mi népünk, hogy benne van a vérében a „körösztölés“ akár hálából, akár szokásból; de miudent és mindenkit „el- körösztö! Halesz! Ez is olyan név, mint a Csongrád-megyei Szánom meg Bánom-telep neve, melynek lakói erősen szánták és bánták, hogy odatelepültek. Még a lakosok neveit is a telepek nevével hozták összhangzásba. Innen származott aztán ez az anekdótás párbeszéd: — Hunnan gyün ke’ ? — Szánombű’! — Hová mén ? — Bánomba. — Hogy híjják? — Rívó Pál. (Befejezés a jövS számban.)
