Eger - hetente kétszer, 1911
1911-05-20 / 40. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre.......... 5 » N egyed évre ~ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények —■ intézendők. === Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 40. szám. ——------ XXXIV. ÉVFOLYAM. — Szombat, május 20. A vasút is drágul? Eger, 1911. május 19. Goethe, az élet nagy művésze, igen helyesen mondja: Ne legyen az ember olyan, mint a gomba; ahol terem, ott el is rothad. Az utazás tágítja a látókört, uj impressziókat sugall lelkűnkbe... Szóval növeli az élettapasztalatokat és igy könnyebbé, vagyis inkább elviselhetőbbé teszi a — megélhetést. Ezért üdvös dolog, hogy a középiskolák és a szakiskolák legtöbbje is tanulmányi-utazásokra viszi növendékeit. Hadd lásson, tanuljon, tapasztaljon és okuljon a tanuló-ifjuság. Egy-egy ilyen tanulmány-út többet ér egy egész könyvtárra való elméletnél: az élet nagy országújára készíti elő a jövő nemzedéket, mely a nyomunkba lép és minket vált fel a földi vándorlásban. / Es ezért keltett világszerte méltó feltűnést annakidején néhai való jó Baross Gábor zóna-díjszabása, amellyel olcsóvá tette a világlátás, a társadalmi érintkezés és az üzleti összeköttetés legköz- vetetlenebb módját, az — utazást. Sok minden drága minálunk: a kenyér, az élelem, a ruha, a lakás, a fűtőanyag, a tudomány, a szórakozás, sőt még a betegség is. Csak az utazás olcsó. Hanem hát mintha efelett az egyetlen olcsóságunk felett is a halálharangot húznák! Időközönként a sajtóban föl-föl bukkan egy-egy rövidke hír a Máv. személy-díjszabásának reformjáról, a kereskedelemügyi minisztériumban összeállított elaborátumokról, amelyek arra irányulnak, hogy az utazást igy, vagy úgy, de megdrágítsák. Nem szeretünk jóslásokba bocsátkozni, mert a jósolók mestersége há- ládatlan dolog. Az azonban valószínűnek látszik, hogy ezek az újsághírek nem csupán laptöltelékül íródnak. Mintha arra valók lennének, hogy apró adagokban adják be a közvéleménynek az — újabb drágulást. Egyik híradás szerint a ma érvényben levő zónaszámot tizenhatról harminckettőre akarják emelni, ami kerekszám 100% áremelkedést jelentene; más híresztelés arról tud, hogy Baross Gábor rendszerét, a zóna-díjszabást, egyáltalán beszüntetik. Természetesen akár az egyik, akár a másik terv válik valóra: a mai személytarifa-rendszer (ami eddig olcsóság szempontjából minta volt a külföldnek) nálunk is szépen beléilleszkedik abba a nyomasztó általános drágaságba, amelyben enélkül is nyakig uszunk. De hát csakugyan szükséges és indokolt-e nálunk a vasúti díjszabás, tehát az utazás megdrágítása? Röviden felelhetünk reá: nem! Azok az érvek legalább, amelyekkel a közönséget meggyőzni vélik a drágítás szükségességéről, nem állják ki a komoly bírálatot. Ezek ugyanis csak látszatra igazságok. Az egyik érv az, hogy mialatt az országban minden megdrágult, tehát emelkedtek a munkabérek, megnőttek a tisztviselői fizetések, felszöktek az anyagárak: a vasúti személydíjszabás megmaradt a régi olcsóságában és nem tartott lépést azzal a nagy átalakulással, amely az utóbbi évek gazdasági viszonyaiban beállott. A másik érv, ami az elsőnél jóval nagyobb ütőkártyának látszik, ez: ha a mi személydíjszabásunkat a külföldével összehasonlítjuk, számszerűen megállapíthatjuk, hogy minden európai vasút drágább a mienknél. Kezdjük a kérdés mélyrehatóbb vizsgálását mindjárt a másodiknál és akkor tisztában leszünk az elsővel is. Drágábbak másutt a vasúti árak! Ámde jövedelmezőbbek-e? Mert ez a lényeg. Hát: nem jövedelmezőbbek. Ott, ahol az utazás drága, éppen úgy hiányzik a financiális fölösleg, mint náAz „EGER“ tárcája. Szicíliából. Irta: Popovichné V. Hedvig. 2 Sziciliábau a szó legfényesebb értelmében rajongnak a magyarokért, és mindenért, ami magyar. Roppantul zokon esik tehát nekik, hogy a hivatalos magyar területen nem látják a magyar címert. Az a tiszteletreméltó toll, amelyet Zsolt, a magyar publicisztika szilárd oszlopa, annyi autoritással forgat, végtelenül jól tenné, ha ennek az ügynek a szolgálatába is beszegődne. . . Jól tenné még, ha figyelmébe ajánlaná a qui de droit, hogy tiszteletbeli külügyi képviselőink nagyon gyakran kapnak osztrák rendjelet; de magyart még talán egy sem. . . Az itteni lelkes magyar-barátságnak fejlesztője, gondozója (épugy a tavalyi Tüköry- ünnepségek egyik kezdeményezője) egy, vagy tizenöt év óta itt élő, hazánkfia: Kimer Dezső, igazgatója egy nagy részvénytársaságnak. Ha minden idegenben élő magyar annyi áldásos működést fejtene ki hazája, nemzete érdekében, mint ez az előkelő gondolkozásu, finom érzésű, igaz magyar hazafi, aki szerény csendben többet használt már a külföldöu a magyar ügynek, mint a legtöbb busásan szubvencionált Délégué, ismerek közüiök néhányat: egész más világításban ismernének bennünket. A Kereskedelmi Muzeum évi háromszáz korona honoráriummal nevezte ki szicíliai levelezőjének. De mennyit szentelhet ezért idejéből egy családapa, akinek egyedüli tőkéje az idő és egyedüli jövedelme a munkája?! Ennek a méltánylása ellenében nagy és fontos szolgálatokat tehetne tiszteletreméltó, derék hazánkfia úgy a fóldmivelésügyi, mint a kereskedelmi minisztériumnak. Mint érdekes jelenséget, említem még föl, hogy Kimer Dezső több idegen rendjel tulajdonosa (melyeket puritán gondolkozása miatt nem visel) de egyetlenegy magyar rendjele sincs. Pedig ezt talán viselné hazafiságból? . . . Szicília áldott talaja képes lenne több ország szükségletét ellátni termékeivel. És mégis nagyon keveset exportál. Ennek egyik és főoka az, hogy a szicíliai nép olyan kereskedelmi téren, amilyenek mi vagyunk diplomáciai és politikai szempontból: élhetetlen! Ha mások megszereznék számukra az összeköttetést, akkor ők lelkiismeretesen szállítanának; szállítanának „a n’en plus finir“. . . De hogy ők lássanak utána az összeköttetések megteremtésének, ahoz már mégis túlságosan kényelmesek; a keleti „Javas! Javas!u (lassan-lassan) a nap minden szakában ha lható itt: „Pazienzal Pazienzalu (csak türelem! csak türelem!) módosításában. — Minek sietni? Minek törni magunkat, mikor szerencsés sorsunk a földnek ezt a bűbájos, folyton termő részét jelölte ki számunkra lakóhelyül? — mondják, gondolják és érzik a jó szicíliaiak. Kitűnő és végtelen mennyiségben termő boraik vannak. És ebből következik, hogy sehol a világon nincs olyan jó minőségű és olyan nagymennyiségű... borecet, mint itt. Oliva — olajbogyó — terem vagy ötven különböző fajta. „Expert“ vagyok ezen a téren és mondhatom, hogy a világ egy olajtermő helyén (sem a Keleten, sem a Délen) nem találtam ilyen zamatos, ilyen illatosán kellemes ízű olajat! És, ami szintén nem ront a dolgonroppantul olcsó! Van még egy rendkívül ízletes sajtjuk. Azt hiszem, kecsketejből készül, mert sehol a világon még annyi kecskét és olyan kevés tehenet nem láttam, mint itt! Ezt a sajtot bizonyos időre füst hatásának teszik ki, valószínűen, hogy kellemetlen kecske-szagát elvegyék. És azután fejedelmi Ínyencség válik belőle! Frissen ép’ugy hámlik, mint az „ezerlevelü“
