Eger - hetente kétszer, 1911
1911-01-14 / 4. szám
2 EGER. (4. sz.) 1911. január 14. szükséges voltának beismerése vezette: ez igen bölcs politikai felfogásra mutat; ha taktikából csinálta: e fényéből nem csekély józan okosságra kell következtetnünk. Legtöbbnyire megbecsülte az ellenzék legtartalmasabb, legkomolyabb elemeit és jelölte, majd pedig támogatta őket, mert reájuk szavazott. Biztos tudomásunk van arról, hogy e tapintatos, sőt gavalléros eljárásával nem egy ingadozót nyert meg a maga számára. E párt mindig szárazon tartotta a puskaport, de jól előkészített, nagy szervezettsége mellett ez a politikai előzékenység adta kezébe a győzelem pálmáját, nem pedig hiresztelt többsége. A munkapártnak még nincs többsége vármegyénk törvényhatóságában. Ezt a leghatározottabb bizonyossággal állítjuk. Hiszen a fentebb is jelzett körülmények szerint, amelyek egyik pártnak kárára, a másiknak javára váltak; amelyek csökkentették az egyesült ellenzék táborát, mig ellenben szaporították a munkapárti jelöltekre szavazók számát: csak egy pár szavazat-többséget bírtak elérni. Délután meg már az egész vonalon győzhetett volna az ellenzék; még pedig kényelmesen és nagyon fényesen. Meggyőződésünk az, hogy az ellenzékre szükség van minden parlamentáris szervezetben; különösen nagy szükség van pedig a magyar vármegyékben, az alkotmány védőbástyáiban. . . De meg vagyunk győződve arról is, hogy ha alkotmány-tiprásra kerülne a sor, Hevesvármegye székházában nem akadhatna támogatója a törvénytelen hatalomnak. Nem egységesen szervezett párt, j vagy szövetkezett többség győzött hétfőn vármegyénk közgyűlésén. És nem az egységes elvi és erkölcsi alapon álló, hazafias ellenzéket, nem a tiszta függetlenségi eszmét győzték le, hanem igenis megbuktatták a felforgató, radikális, vagy földosztó túlzókat, akikre nincs szükség a nagy nemzeti munkában. Hogy azután azok közül is elbukott egy-két értékes ember, akik ezekkel szövetkeztek: — az csak természetes. Rendkívüli megyegyűlés. Kállay Zoltán dr. főispán január hó 16-ik (hétfő) napjának délelőtti fél tiz órájára a vármegyeház nagytermébe rendkívüli törvényhatósági bizottsági közgyűlést hív egybe, amely közgyűlésen 102 sürgősebb természetű ügyet fognak elintézni. A napirend érdekesebb tárgyai: Az alispán előterjesztése a vármegyei napidíjas alkalmazottak segélyezése tárgyában. Az uj rendőri büntetőeljárás alapján a közvádat képviselő megyei ügyészek beosztása. A belügyminiszter rendelete a pétervásárai járás betegeinek gyógyítása ügyében. Eger város határozata az izr. orth. hitközség templomépítési segélyezése, a baptistáknak átengedett imahelyiség, a postaépület átalakítása, a Kertész- és Hold-utcák aszfaltozása és az élelmi cikkek vásárlásának korlátozásáról alkotott szabályrendelet ügyében. A vármegye altiszti és szolgaszemélyzete részére az 1911. évben szükséges egyenruhák megrendelése. A m. kir. belügyminiszter leirata a jegyzői és orvosi nyugdíjalap járuléka ügyében. Füzesabony község és Eger város képviselőtestületének határozata a villamvilágí- tás tárgyában. Az alispán előterjesztése a vármegye székházának tatarozására nézve és végül a különféle községi számadások és költségvetéseken kívül néhány apróbb ügy. A közigazgatási bizottság ülése. Hevesvármegye közigazgatási bizottsága január hó 16-án, hétfőn, délelőtt 10 órakor, közvetetlenül a törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlése után, a vármegye székházának kis termében rendes havi ülést tart. Képviselőtestületi közgyűlés. Eger város képviselőtestülete holnap, január hó 14-én d. e. 11 órakor a város közháza nagytermében rendes ülést tart, melyen az évnegyedes jelentésen kívül csak 12, csekélyebb fontosságú ügyet tárgyalnak. Egyik legérdekesebb pont lesz az 1909. és 1910. évi államsegélyből felmaradt összeg szétosztására vonatkozó tanácsi előterjesztés. Jogi oktatásunk reformjához. — Két cikk e fontos kérdéshez. — I. Magyarország — jogász-állam. Ez a közhit, ez a meggyzőződés. Nálunk csak jogász lehet jó gazda a földmivelésügyi minisztériumban ; legtöbbször csak jogász lehet vezető állású miniszteri ember. Nálunk jogász-túlsúly van az országgyűlésen, a közéletben, a hivatalokban. Tehát a külszín, a hétköznapi jelenségek nagyon igazat adnak első mondatunknak. Az tehát mégis az érthetetlen, hogy’ ép a jogászállamban hirdetik, sőt követelik oly vehemensen és jogosan a jogi oktatás reformját. Hisz’ ha annyira jogász-állam vagyunk, akkor hazánkban a jogérzet, a jogtudás oly szilárd bázisokon nyugszik, hogy szinte veleszületett jó tulajdonsága az intelligens ifjúságnak. Sajnos, ez nem igy van. Igaz, hogy jogász-állam vagyunk, de nem — jogtudós-állam. Sok jogászunk ugyanis nem tényleges, hanem — papiros-jogász. Számra nézve ugyanis óriási a jogász. Gyönyörűen mutatja ezt az 1909. évi magyar statisztikai évkönyv is. E könyv 399. lapján közli a főiskolák statisztikáját, melybe befoglalja a hallgatók létszámát is. Igen érdekes a táblázat és szinte boldogan konstatálhatnánk jogász-állam mivoltunkat, ha az értékes külső nem takarna elég silány belsőt; az alak, a papír nem nyomná agyon a lényeget. ben a pestiek „magyar iskolája“ követ. Ez utóbbinak szép működése, valamint kiadványai, tehát az ébredező magyar irodalomban elért sikerei, az országnak már papnevelőit is hasonló irányú tevékenységre buzdították. Ilyen hatás alatt alakúit meg 1835. decemberében az egri papnövendékek körében a „magyar th. olvasó társaság,“ amely évek során, a különböző korok kívánalmainak megfelelően változva, ma is fontos hatással van a papnevelő falai között nevelkedő ifjú papi nemzedék szellemi kifejlődésére. Az említett kis körnek szereplése 75 éves fennállása alatt, minden zajtalansága mellett is époly termékenyítő volt: mintamilyen gyümölcsözően láttuk a múltban és látjuk a jelenben is kamatozni azt a tőkét, melyet tagjai a társulatban munkálkodva gyűjtöttek. E téren tapasztalhatjuk a társulat hatásának legszebb bizonyítékait. Mint kör sohasem játszott olyan nagy szerepet a magyar irodalomban, mint pl. a budapestiek irod. iskolája, amely évről-évre megjelenő kiadványaival már a múlt század 30-as, 40-es éveiben nagy szolgálatokat tett a magyar nyelvű irodalomnak. Az egri növ. papságnak „magyar theologiai társasága“, szintén részese akarván lenni annak a nagyszerű munkának, amely a „Nyelvében él a nemzet“ jelszóval országszerte megindult: mindjárt megalakulásakor arra törekedett főképen, hogy elhanyagolt nyelvünk szereiét élessze tagjaiban s a nemzetnek a magyar irodalom szere- tetétől áthatott, annak pártolására és tollal való fejlesztésére mindig kész és alkalmas papi nemzedéket neveljen. Eleinte csak magyar könyvek beszerzése és olvasása által, később dolgozatok Írása által igyekszik elérni célját. A magyar irodalomnak művek kiadásával való gyarapítására akkor még alig gondoltak. És ámbár a 60-as, 70-es években hat kiadványával aratott elismerést a nyilvánosság előtt — és tagjai, főleg Mindszenty felszólítására, különböző lapokba (Népkönyv, Idők Tanúja, Kath. Néplap) is küldtek költeményeket, cikkeket: a társulat ezt az időt kivéve, mégis megmaradt ama mód mellett, amely eddigi működését is irányította. Nem kifelé az irodalomra, hanem befelé a tagokra ható nevelő munkával oly kincseket raktározott el az ifjú papság lelkében, amelyeket gazdagon értékesíthetnek az életben. Természetes, hogy ilynemű munkásságának a jelenben elért eredményei csak annyiban érdemelnek figyelmet, amennyiben határozott jelei a tagok jövőben kifejtendő szellemi működésének, kevésbbé alkalmasak azonban arra, hogy szélesebb körben is kézzelfogható bizonyítékai legyenek a társulatban kifejtett munkásság hatalmas nevelő hatásának. Nem csoda tehát, hogy e kis kör, amely a múltban legfeljebb az évenkint szokásban volt nyilvános ünnepségekkel adott életjelt magától, a külső világ előtt majdnem ismeretlen maradt s az irodalomban sem vívhatott ki valami nagy nevet. Annál kit.üntetőbb elismerésben és támogatásban részesült azonban azok részéről, akik közelebbről is figyelemmel kisérték működését, legfőképen pedig azok részéről, akik kebeléből kikerülve, jelentősebb szerepet vittek irodalmunkban. Az élet megmutatta, hogy akik már idebent is tudtak lelkesen dolgozni, azok az életben is megállották helyüket és gyakran ezrek vezető szellemeivé lettek. A papnevelő falai közül 1835. óta kikerült nemzedékekben se találunk egyetlen olyan nagynevű embert se, aki növendékpap korában az irodalmi társulatnak tagja nem lett volna s aki később is szeretettel ne gondolt volna arra a kis körre, mely első irodalmi szárnypróbálgatásainak színhelye volt. Sok nagy emberünk élete folyásában találunk olyan szálakat, amelyek ide vezetnek vissza. És ha beszélünk (s kell is beszélnünk) egy-egy naggyá lett embernél az első gyermekkori hatásoknak egész életre való fontosságáról: mennyivel inkább beszélhetünk annak a környezetnek irányító erejéről, amely épen a legfogékonyabb (a nagyratörő eszmék színes ábrándjaiból, az élet komolyabb felfogásához átmenő) ifjúkorban hat a kifejlő lélekre. Ez alapon joggal tarthat számot irodalmi társulatunk arra a dicsőségre, amely a kebelében felnőtt nagy férfiak emlékéből rá visszasugárzik.
