Eger - hetente kétszer, 1911
1911-04-01 / 26. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre - 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. - 26. szám. .. -= XXXIV. ÉVFOLYAM. Szombat, április 1. Az utca szemétje. Eger, 1911. márc. 31. Ne csodálkozzék az olvasó, hogy ilyen tárgyat tettünk első helyre. A vezércikk fogalmába minden belefér; a legeszményibb tárgytól a legköznapia- sabb kérdésig minden. A lapoknak vonalfölötti helye olyan, mint a bazár, amelyben minden kapható. Vezércikknek is minden tárgy alkalmas, sőt gyakran követelő módon szükséges is, ha megvan a föltétele: az alkalomszerűség. A mindennapi élet folyamának sodra pedig a legkülönfélébb kérdéseket dobja felszínre, leggyakrabban persze — a fizika törvényei szerint is — szemetet. Többnyire erkölcsi szemetet ugyan, de most és kivételesen a szó szoros értelmében vett utcai szemetet. Evvel van baja már régóta nemcsak a város urainak és a közönségnek, hanem a helyi sajtónak is. Olyan közkérdés ez, amely lassankint tengeri kígyóvá lett. Baj, ha az utcát nem tisztítják, mert akkor a szemét felgyülemlik és bacillus-teleppé lesz. Sérti a szépérzéket és veszélyezteti a közegészség- ügyet. Ez okokból természetesen következik, hogy el kell takarítani. Most már csak az a kérdés, hogy mikor és hogyan. Mert a takarítása szintén baj. Az utóbbi kérdésre, a szemét eltakarításának módjára, legújabban is olvastunk javaslatot, mely söprőgéppel akarná tisztogattatni utcáinkat. Nincs okunk kételkedni a terv helyességében, mert hiszen a nagyvárosok köztisztasági hivatalai mindenütt söprőgépeket alkalmaznak. Tekintettel azután arra, hogy az sokkal gyorsabban működik, mint a kézi-erő, föltétlenül célszerűbbnek látszik. Az utcák tisztításánál ugyanis fontos szerepet játszik az, hogy mikor végezzék a munkát. Közhelyről lévén szó, mely csaknem állandó használatban van, a napnak olyan óráit kell kihasználni a tisztogatásra, a söprésre, amelyekben legcsekélyebb a forgalom. Ez egyrészt azért fontos, mert ilyenkor van legkevesebb akadálya a munkának, amely igy gyorsabban haladhat, másrészt legkevesebb embernek okoz alkalmatlanságot. És ez az utóbbi körülmény nem hangsúlyozható eléggé. Különösen nálunk nem, ahol erre vannak legkisebb tekintettel. Utcáink forgalma ugyanis reggel 7 .órától 9-ig —ValO-ig a legnagyobb. Ezer és ezer gyermek siet ilyenkor az iskolába, kereskedő az üzletébe, tisztviselő a hivatalba, háziasz- szonyok a piacról, vagy a piacra. Es Egerben éppen ilyenkor söprik az utcákat. A félkotort piszok, por, rniazma homályossá teszi a levegőt. S ezeket mind a járó-kelőknek kell beszívniok. Amit tehát a naponkinti tisztogatással megnyerünk a réven, azt a tömegesen belélegzett káros és kóros anyaggal elveszítjük a vámon. Ez ellen évek óta és mind sűrűbben hangzik a panasz. De eredménytelenül, mert soha, senki nem ajánlott módot, ahogyan segíteni lehetne a bajon. Mi ajánlunk egyet: söpörjék az utcát nálunk is úgy, mint Miskolczon, Kassán, Budapesten, Bécsben s általában a nagyvárosokban, vagyis éjjel. Más városban éjfél után 2 órakor kezdik ezt a munkát és reggel 6 órára teljes a tisztaság. Nappal azután csak az időközben mutatkozó szemetet tisztítja el az alkalmazott, de azt se olyan söpréssel, amely nagy port ver. Legfőbb ideje, hogy utcáink tisztításának ügyét ilyen módon eszközöljük, mert az állapot valósággal tűrhetetlen ebben a tekintetben. Az „EGER44 tárcája. A rokonok. Malmos Mira, az árván maradt kislány, megérkezett atyja testvéréhez, Malmos Bódog udvari tanácsoshoz. A méltóságos urék lakása előtt leszállóit az egyfogatu bérkocsiról; kis táskáját kezébe vette és befordult a kapun. A kapu alatt ácsorgó házmesterné csodálkozó arccal nézett a gyászfátyolos leánykára, kinek ragyogó fehér, telt arca, bánatos, nagy kék szemei a fekete keret közül úgy mutattak, mint a németalföldi festők arcképei. — Kit tetszik keresni ? — kérdé bizalmaskodva. — Malmos Bódogékat, — felelt bátortalanul a gyászos tündér. — Első emelet, 3-ik szám I — szólt a báz- mesterné és jóakarattal nyúlt a kézi bőrönd után. — Nem!... Ne bántsa; köszönöm 1 — húzódozott Mira. Szegényke. . . nem igen tudott volna borravalót adni. Neki indult a díszes lépcsőháznak, de tétovázva. Csak most mérlegelte, hogy, bár megírta érkezését, senki sem várta a vonatnál. A harmadik számnál becsöngetett. Kiöltözött szobalány nyitott ajtót és kérdően nézett reá, mint afféle sohasem látott idegenre. — Itthon van Bódog bácsi? — kérdé Mira. — A méltóságos urat tetszik keresni ? Igen, itthon van. Azonnal bejelentem. — Ne fáradjon, édes, én rokona vagyok. Csak mutassa : merre menjek ? A szobalány egyet rántott a vállán és az ajtóra mutatott. Mira kint hagyva táskáját, benyitott. Díszes, úgynevezett dolgozó szoba volt, vagyis olyan szoba, hol semmit sem szoktak dolgozni, hanem legfeljebb lustálkodni. A méltóságos ur most is a kanapén ké- nyelmeskedett és szivarozott. — Jó napot, drága bácsikám! — kiáltott Mira és kiterjesztett karokkal sietett feléje. — Isten hozott, édes Mira! A bácsi felugrott, hevesen megölelte, megcsókolta a szép lánykát. — Oh, be szép vagy, édesem! Ezzel a vonattal még nem vártunk. Elédbe akartam menni. Gyere beljebb! . . Elizkém! kiáltott a felesége után, itt van a mi kedves kis Miránk! Éles sikoly hallatszott és előrohant Eliz néni, a női életkor nyarában lévő, kicicomázott, de még mindig szép termetű hölgy. — Isten hozott, édes! . . És ezzel szorosan karjai közé zárta Mirát. — Oh de vártunk! .. csakhogy az előbbi vonattal... Kint is voltam az állomásnál; és olyan lehangolódva jöttem vissza, mert nem érkeztél meg. Ha Mirát a szives fogadtatás elfogulttá nem tette volna, könnyen észreveszi a bácsi és a néni szavai közt az ellenmondást. De úgy látszik, nem tűnt fel neki. — Bocsásson meg, drága Eliz néni, az előbbi vonathoz nincsen csatlakozásunk, s én megírtam, hogy a négyórai vonattal érkezem. Bocsánatot kérek, ha talán tévedtem, s ezáltal alkalmatlanságot okoztam. — Semmi, semmi, édes! Csak hogy már itt vagy; most már minden jól van! És pod- gyászod ? .. Mira elpirult. — Az én podgyászom mindössze sem sok, az előszobában hagytam. Eliz néni megütődött. A Malmos-család tagja és kevés podgyász! — Azonnal intézkedem édesem, s a csen- getyű gombjához nyúlt. A szobalány megjelent. — Vigye a kisasszony podgyászát a kék szobába és ügyeljen arra, hogy a kályha ki ne hüljön. A szobalány tétován nézett a méltóságos asszonyra; ez pedig, Mirától elfordulva, titkosan pillantott rá, mire a szobalány kiment.
