Eger - hetente kétszer, 1911
1911-01-11 / 3. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre .. 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 3. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, január 11. Kulturbestiák. — Az erkölcstelenség szállítói. — (3S!b) Jó cikket írni kötelessége a tisztességes újságírónak. Ezért külön dicséret nem jár. Legföljebb elismerés, de az sem mindig. És minek is volna a dicséret? Jutalomnak? Hát a kötelesség-teljesítést jutalmazni kell? Nem. És kétszeresen nem, ha újságíróról van szó, mert ha van ezen a világon valami, hát igazán az újságírás az, amely megtanítja rá az embert — minden erkölcsi maximáktól menten — hogy a munka magában hordozza az ő jutalmát. Az újságíró — és ezért kell, hogy tisztességes, jó újságíró legyen, — fegyveres hatalom nélkül és erőszak nélkül viszi be gondolatát, meggyőződését százak és ezrek agyába: tömegeket mozgat, vagy csillapít; indulatokat hevít, vagy mérsékel; világosságot visz, vagy homályt terjeszt; tüzeket gyújt, vagy olt; fényt derít, vagy vigasztalan sötét árnyakkal ejti kétségbe a kedélyeket. Még a pokol kapuit is megvívja. Pedig ezek a kapuk erősek, fegyverrel aligha lehetne kárt tenni ben- nök. De hát az újságírónak nincs fegyvere. Amivel ő rendelkezik, az erősebb minden fegyvernél. A neve: nyomtatott betű. És ennek az igénytelen ólom-hadseregnek nyomán, melyet a nyomtatott betű képvisel és az újságíró tolla irányít, üdv fakadhat, vagy kárhozat. Áldás vagy átok jár a nyomában aszerint, amint épít, vagy rombol az egyén és a tömegek lelki életében. Mindezt pedig azért írom, mert egy jó cikket olvastam a minap az Eger vezetőhelyén. „Irodalmi csemegék“ a címe*) s benne az érdemes szerző a lelkeket gyilkoló pornográfia ellen emeli fel szavát. Nem dicsérem az írását. Mindössze annyit tett, hogy jól irányította ólomhadseregét, a nyomtatott betűket, amelyekkel már különb kapuja is betört a mélységes pokolnak, mint amilyenen át a pornográfia mételyezi az emberiség erkölcsi életét. Ez tehát kötelesség, amelyért — tisztességes újságíró jó munkájáról lévén szó — dicséret nem jár. Hanem a téma megérdemli, hogy tovább elmélkedjünk róla és hozzáfűzzük gondolatainkat. *) L. Eger, 1910. évi 50. (dec. 21.) számát. Bizony nagyon is itt az ideje annak, hogy hazánkban a törvényhozás megtorló intézkedéseket tegyen azok ellen, akik bármily formában készítői, vagy terjesztői a pornográfia termékeinek és igy, ezen a réven, megrontói a haza reményének, az ifjúságnak. Hiba, hogy ezek a lelketlen kultur- bestiák eddig is háborítlanul űzhették gyalázatos mesterségüket; ha még tovább tűrjük, bűnt — és pedig helyrehozhatatlan bűnt — követünk el, metr mi történik a jövőben, ha mi, a mai társadalom, már nem leszünk és helyünket a szinte tervszerűen degene- rált, megölt lelkű fiatalság foglalja el? Hisz’ már ma is „a művészi érzék fejlesztésé“-nők nevezik a szabadgondolkodók szócsövei a női akt-okat, mert azokról a „plasztikus formák és művészi vonalak összes bája egyesítve sugárzik le az örökszépért rajongó ifjúságra, melynek ízlését finomítja és kialakítja.“ (De ugyanekkor mélyen meg- botránkoznak a kereszténység fenséges szimbólumán, a feszületen, mert a világ bűneiért kínhalált szenvedő Üdvözítő áhítatra gerjesztő képében a „perverz meztelen ember“-t látják, akitől szörnyen féltik a tanulóifjúságot, főAz „EGER“ tárcája. Levél csupa „a“ magánhangzóval. „Valaha, mikor még az emberek jókedvüek voltak, keletkezett ez a kis Írás, amit az Eger számára küldök,“ — Írja lapunk egyik barátja. Tréfás levél, melyben a szerző — nem csekély elmeéllel — kerülte el minden más magánhangzó használatát és egyedül csak a és á található benne. A világért se akarta bizonyítani azt, mintha más magánhangzóra nem lenne szüksége nyelvünknek. Hiszen igy roppant sokat veszítene zengzetes voltából! . . Bizonyára a játszi észnek is jókora munkát adhatott e levél megszerkesztése és a magashangú, vagy o hangzós szavak körülírása csupa olyan szóval, amelyben nincs más magánhangzó, mint a és á. Fokozta e vállalkozás nehézségét az, hogy az e magánhangzóval való beszéd például könnyebb, mert az e használata tetemesen gyakoribb, mint az a betűé. A betűöntők például egy úgynevezett garnitúrában 60 e betűt adnak addig, mig az a-ból csak negyvenet. Ez pedig mintegy 50% többletet jelent az e betűnél. Az á és é betű előfordulási arányszáma azonos, vagyis 18: 18. A magyar nyelvnek ezt az e-s voltát kihasználták annyira, hogy egész kötetnyi költeményt is adtak ki csupa e hangzóval. Varjas János debreceni tanáré e munka, amelyre igen szellemesen tromfolt Hunyadi püspök (1775), midőn azt írta a címére megküldött kéziratra, melyhez a kiadási költségek fedezését kérte a szerző: „E nevetlen ember szerzetté verseket szeretettel vettem s elnéztem rendeket. . .“ Varjas János, mint a mesterkedő iskola tagja, egyéb magánhangzóval is próbálkozott. Azt írja például „üjabb ösztönzések“ c. versében : Bátran add szájába a magyar hazának Hangját az általad már talált hárfának. . . Más, rövidebb versében csupa o van: . . . Holott homlokodon sok gondot hordozol, Oly sok jót, oh boldog doktor, hogy gondozol.. . No, de nem az a célom, hogy hangtani, vagy irodalomtörténeti értekezést írjak, hanem hogy e tréfás levelet megismertessem; fölveszem tehát a beküldő levelének fonalát. „Orosz Ádám, — folytatja a beküldő, — megírta beszélyét ige nélkül, (Ida, vagy a pusztai sír) Végh Pál de Nyék, a papnevelőintézet gazdája, folyékonyan beszélt csupa e betűvel, mire a mindig sziporkázó Lojkó Mihály jogakadémiai tanár, csak annyit mondott: — Mit? Az könnyű. De beszéljen valaki csupa a-val! Szaván fogták. Mikor kiment Besenyszögre papnak, Pánthy Endre nagyprépost a régi kedélyes Miskának 6 átalag finom borajándékot küldött, s ezt Lojkó az Írásaim közt talált és idemellékelt, csupa a betűs levélben köszönte meg.“ Egynémely magyarázó felvilágosítást zárójelek közt beiktattunk az itt következő érdekes levélszövegbe: „Hatalmas káptalantag, Drága Bátyám, Bástyám s javam Gyámja! Pár napja kaptam magas válaszát, s áthatva láttam abban a nyájasság varázsát. Nagysád balján, s más karja arányában hat pár kartárs pap van szarvas kalappal (püspöksüveggel) Samassa Atyánk tanácsában. Sajnálattal tapasztalám: a javatlan árva tanárka számára hasztalan vártam támaszt. (Hiába folyamodtam egy 3-ad éves tanitóképezde-hall- gató ügyében.) Magamnak, saját áldás támadt Nagysád- ban. Szájam számára átalagba zárt bakhans máslást ada vaspályán. Aranynál drágábbá magasztalja azt az adás alapja: a hajlam. Ha alkalmas szavakat találna ajkam, határtalanná áradna hálám. A máslást tárt szájjal nyalta nálam az asztalnál számtalan: Antal apát, Varga káplán, Ványa papja s annak ragyás bátyja,
