Eger - hetente kétszer, 1911

1911-01-11 / 3. szám

Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre .. 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 3. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, január 11. Kulturbestiák. — Az erkölcstelenség szállítói. — (3S!b) Jó cikket írni kötelessége a tisztességes újságírónak. Ezért külön dicséret nem jár. Legföljebb elismerés, de az sem mindig. És minek is volna a dicséret? Jutalomnak? Hát a köte­lesség-teljesítést jutalmazni kell? Nem. És kétszeresen nem, ha újságíróról van szó, mert ha van ezen a világon va­lami, hát igazán az újságírás az, amely megtanítja rá az embert — minden erkölcsi maximáktól menten — hogy a munka magában hordozza az ő ju­talmát. Az újságíró — és ezért kell, hogy tisztességes, jó újságíró legyen, — fegy­veres hatalom nélkül és erőszak nél­kül viszi be gondolatát, meggyőződését százak és ezrek agyába: tömegeket mozgat, vagy csillapít; indulatokat he­vít, vagy mérsékel; világosságot visz, vagy homályt terjeszt; tüzeket gyújt, vagy olt; fényt derít, vagy vigasztalan sötét árnyakkal ejti kétségbe a kedé­lyeket. Még a pokol kapuit is meg­vívja. Pedig ezek a kapuk erősek, fegy­verrel aligha lehetne kárt tenni ben- nök. De hát az újságírónak nincs fegyvere. Amivel ő rendelkezik, az erő­sebb minden fegyvernél. A neve: nyom­tatott betű. És ennek az igénytelen ólom-hadseregnek nyomán, melyet a nyomtatott betű képvisel és az újság­író tolla irányít, üdv fakadhat, vagy kárhozat. Áldás vagy átok jár a nyo­mában aszerint, amint épít, vagy rom­bol az egyén és a tömegek lelki éle­tében. Mindezt pedig azért írom, mert egy jó cikket olvastam a minap az Eger vezetőhelyén. „Irodalmi cseme­gék“ a címe*) s benne az érdemes szerző a lelkeket gyilkoló pornográfia ellen emeli fel szavát. Nem dicsérem az írását. Mindössze annyit tett, hogy jól irányította ólom­hadseregét, a nyomtatott betűket, ame­lyekkel már különb kapuja is betört a mélységes pokolnak, mint amilyenen át a pornográfia mételyezi az emberi­ség erkölcsi életét. Ez tehát kötelesség, amelyért — tisztességes újságíró jó munkájáról lévén szó — dicséret nem jár. Hanem a téma megérdemli, hogy tovább elmélkedjünk róla és hozzáfűz­zük gondolatainkat. *) L. Eger, 1910. évi 50. (dec. 21.) számát. Bizony nagyon is itt az ideje an­nak, hogy hazánkban a törvényhozás megtorló intézkedéseket tegyen azok ellen, akik bármily formában készítői, vagy terjesztői a pornográfia termékei­nek és igy, ezen a réven, megrontói a haza reményének, az ifjúságnak. Hiba, hogy ezek a lelketlen kultur- bestiák eddig is háborítlanul űzhették gyalázatos mesterségüket; ha még to­vább tűrjük, bűnt — és pedig helyre­hozhatatlan bűnt — követünk el, metr mi történik a jövőben, ha mi, a mai társadalom, már nem leszünk és he­lyünket a szinte tervszerűen degene- rált, megölt lelkű fiatalság foglalja el? Hisz’ már ma is „a művészi érzék fejlesztésé“-nők nevezik a szabadgon­dolkodók szócsövei a női akt-okat, mert azokról a „plasztikus formák és művé­szi vonalak összes bája egyesítve su­gárzik le az örökszépért rajongó ifjú­ságra, melynek ízlését finomítja és ki­alakítja.“ (De ugyanekkor mélyen meg- botránkoznak a kereszténység fenséges szimbólumán, a feszületen, mert a vi­lág bűneiért kínhalált szenvedő Üdvö­zítő áhítatra gerjesztő képében a „per­verz meztelen ember“-t látják, akitől szörnyen féltik a tanulóifjúságot, fő­Az „EGER“ tárcája. Levél csupa „a“ magánhangzóval. „Valaha, mikor még az emberek jókedvüek voltak, keletkezett ez a kis Írás, amit az Eger számára küldök,“ — Írja lapunk egyik barátja. Tréfás levél, melyben a szerző — nem csekély elmeéllel — kerülte el minden más ma­gánhangzó használatát és egyedül csak a és á található benne. A világért se akarta bizonyí­tani azt, mintha más magánhangzóra nem lenne szüksége nyelvünknek. Hiszen igy roppant so­kat veszítene zengzetes voltából! . . Bizonyára a játszi észnek is jókora mun­kát adhatott e levél megszerkesztése és a magashangú, vagy o hangzós szavak körül­írása csupa olyan szóval, amelyben nincs más magánhangzó, mint a és á. Fokozta e vállal­kozás nehézségét az, hogy az e magánhangzó­val való beszéd például könnyebb, mert az e használata tetemesen gyakoribb, mint az a betűé. A betűöntők például egy úgynevezett garnitúrá­ban 60 e betűt adnak addig, mig az a-ból csak negyvenet. Ez pedig mintegy 50% több­letet jelent az e betűnél. Az á és é betű elő­fordulási arányszáma azonos, vagyis 18: 18. A magyar nyelvnek ezt az e-s voltát ki­használták annyira, hogy egész kötetnyi köl­teményt is adtak ki csupa e hangzóval. Varjas János debreceni tanáré e munka, amelyre igen szellemesen tromfolt Hunyadi püspök (1775), midőn azt írta a címére megküldött kéziratra, melyhez a kiadási költségek fedezését kérte a szerző: „E nevetlen ember szerzetté verse­ket szeretettel vettem s elnéztem rendeket. . .“ Varjas János, mint a mesterkedő iskola tagja, egyéb magánhangzóval is próbálkozott. Azt írja például „üjabb ösztönzések“ c. ver­sében : Bátran add szájába a magyar hazának Hangját az általad már talált hárfának. . . Más, rövidebb versében csupa o van: . . . Holott homlokodon sok gondot hordozol, Oly sok jót, oh boldog doktor, hogy gondozol.. . No, de nem az a célom, hogy hangtani, vagy irodalomtörténeti értekezést írjak, ha­nem hogy e tréfás levelet megismertessem; fölveszem tehát a beküldő levelének fonalát. „Orosz Ádám, — folytatja a beküldő, — megírta beszélyét ige nélkül, (Ida, vagy a pusztai sír) Végh Pál de Nyék, a papnevelő­intézet gazdája, folyékonyan beszélt csupa e betűvel, mire a mindig sziporkázó Lojkó Mi­hály jogakadémiai tanár, csak annyit mondott: — Mit? Az könnyű. De beszéljen valaki csupa a-val! Szaván fogták. Mikor kiment Besenyszögre papnak, Pánthy Endre nagyprépost a régi kedélyes Miskának 6 átalag finom borajándékot küldött, s ezt Lojkó az Írásaim közt talált és idemellékelt, csupa a betűs levélben köszönte meg.“ Egynémely magyarázó felvilágosítást záró­jelek közt beiktattunk az itt következő érdekes levélszövegbe: „Hatalmas káptalantag, Drága Bátyám, Bástyám s javam Gyámja! Pár napja kaptam magas válaszát, s át­hatva láttam abban a nyájasság varázsát. Nagysád balján, s más karja arányában hat pár kartárs pap van szarvas kalappal (püs­pöksüveggel) Samassa Atyánk tanácsában. Saj­nálattal tapasztalám: a javatlan árva tanárka számára hasztalan vártam támaszt. (Hiába fo­lyamodtam egy 3-ad éves tanitóképezde-hall- gató ügyében.) Magamnak, saját áldás támadt Nagysád- ban. Szájam számára átalagba zárt bakhans máslást ada vaspályán. Aranynál drágábbá magasztalja azt az adás alapja: a hajlam. Ha alkalmas szavakat találna ajkam, határtalanná áradna hálám. A máslást tárt szájjal nyalta nálam az asztalnál számtalan: Antal apát, Varga káplán, Ványa papja s annak ragyás bátyja,

Next

/
Thumbnails
Contents