Eger - hetente kétszer, 1910
1910-08-27 / 17. szám
2 EGEK. (17. az.) 1910. augusztus 27. gebben üdvözlöm a nemes vállalkozást s különösen teszem ezt azért, mert Egert földrajzi fekvésénél, a benne ösz- szehalmozott nagy műveltségnél fogva hivatottnak tartom arra, hogy e téren maradandó sikereket biztosítson, sőt irányt jelezzen. Meglevő intézményei már magukban véve is avval kecsegtetnek, hogy azok bölcs mérséklettel a fejlődésnek olyan magasságába emelhetők, melyek a városnak és megyének már rövid idő múltán nagy díszére, örök dicsőségére válhatnak. Viszont iskoláinak tanári karaiban, papságában, orvosi és jogász-karában, mérnökeiben annyi szellemi ere van, amellyel Eger már ma is a nálánál (t. i. a lakosság számára nézve) nagyobb városok fölött állónak érezheti magát. És ha ezt a nagy szellemi kincset hivatásán felül is a közművelődés szolgálatába tudja állítani, akkor e város rövid időn belül minden magyar kultur- város irigylésének tárgya lesz. Ezek, tisztelt olvasóközönség, nem bókok. Föltételezek minden müveit egri emberről annyi tárgyilagosságot, hogy nem vonja kétségbe jóhiszeműségemet. S hogy e cikkem épen most lát napvilágot, ez a körülmény csak annyiban függ össze a képzőművészeti kiállítással, mert annak egész tartama alatt Egerben szándékozván tartózkodni, ez alatt az idő alatt teljes készséggel óhajtok rendelkezésére állani mindazoknak, akik az egri kulturegyesület útjait egyengetik. Mivel pedig az a szándékom, hogy használjak, fölteszem a nehéz kérdést: milyen legyen ez az egyesület? Mivel foglalkozzék? Mit je- jelöljön ki működése teréül? Hiszen ezek azok a kérdések, melyeknek helyes megválasztásától az egyesület működésének zavartalansága, sőt eredményes volta függ. Nézetem szerint a megalakuló egyesületnek az irodalmi, a tudományos és zenei kérdéseket, másrészt pedig egy muzeum szervezését kell programújába fölvennie; mindezeket azonban nem szórakoztató, hanem nevelési célzatokkal. A tudományos osztály tehát ne azzal foglalkozzék, hogy ötletszerűen egyszer az asztronómiából, máskor a társadalomtudományokból, geológiából stb. mondjon valamit a közönségnek, hanem tűzzön ki ciklusokat a tudomány egy-egy ágából s azokat, ha kell (és ha lehet) hónapokon keresztül tárgyalja. Mily hasznos volna például, ha a mostani Széchenyi-eszten- dőben az új egyesület felolvasó délutánjait annak a Széchenyi István grófnak szentelné, akinek nagy szelleme ma is itt van közöttünk, irányítja egész közéletünket, (vagy legalább irányítani kellene), akit azonban hálátlanságunkban már majdnem elfelejtünk. A XIX. század első éveinek korrajza, politikai, köz- gazdasági viszonyai, Széchenyi élet politikai, közgazdasági, irodalmi szereplése, szerepe a szabadságharc után, jelleme, halála stb. stb. mind-mind méltó keretei lehetnek egy-egy nagyszabású előadásnak. Az ilyen ciklusos előadásoknak kettős művelő hatásuk és eredményök van. Az egyik az, hogy azok a férfiak, kik a ciklusban előadnak, a kérdésbe beledolgozták magokat, tehát az elengedhetetlen búvárlat és az önképzés folytán a kérdés alapos ismerőivé lévén, a fölvetett esetben Széchenyi István grófnak s az ő egész működésének tekintélyszerü tudósaivá lesznek. Ezzel fokozódott, emelkedett, tartalmasabb lesz a város tudományos élete, mert a férfiak, kik a kérdéssel foglalkoztak, annak egészével voltak kénytelenek foglalkozni. Másik kulturás eredménye az ilyen ciklusnak, hogy a város közönsége teljes képet kap a kérdésről, tehát tudni fogja az — egészet. Mig ha csak ötletszerű részleteket kapott, az indukció hián nem érti meg e részeket, legföljebb csak elraktározza agy velejében s persze előbb-utóbb elfelejti. Ugyanez áll a zenére is. Lehetetlen valami a zenei téren tájékozatlan magyar közönségnek zenei képzését Debussy-yal kezdeni és lehetetlen gondolat zenei nevelésről beszélni anélkül, hogy legelső sorban ne zeneiskolára és zenekarra gondoljunk. A megalakítandó kulturegyesület egyik pro- grammpontja tehát a zeneiskola legyen. Lám, Eperjesen a város anyagi eszközök hiányában nem tudta megcsinálni a városi zeneiskolát, hát megcsinálta a Széchenyi-kör a magáét. Most már megvan az alapja az eperjesi zenei élet fejlődésének. Az a nemzedék, mely most fejlődik Eperjesen, már tisztában lesz a zeneelmélettel, zenetörténettel s nemcsak azért fog hangversenyeket hallgatni, mert azt a jobb köröktől elvárják, hanem mert az lelki szükséglete is lesz. El kell még mondanom, mint vélekedem az egri múzeumról. Ennek a múzeumnak, véleményem szerint, nem lenne szabad fölkarolnia a múzeumok összes ágait. Ez fölösleges erőpazarlás lenne. Hitem szerint nem volna nagy értelme, ha például az egri múzeum állattani és növénytani gyűjteményekre pazarolná idejét és jövedelmeit. Növénytani gyűjteménye már, úgyszólván, teljes van a szomszéd miskolezi múzeumnak. De óriási növénygyűjteménye van a ciszt. főgimnáziumának és az érseki tanítóképzőnek is. Az állattárra, hogy az teljes legyen, roppant terjedelmű helyiségek és nagy vagyon kell, de meg bizonyos méretű viselő volt az egyik polgár, az utolsó virilis pedig 46 K 33 fillér állami adót fizetett. Alsó- kománán 706 koronával a kincstár volt az első vi- rílis és 69 koronával az utolsó: egy földmivelő. A jegyzőnek csak elvétve van segédje. Mindazáltal a községi közigazgatás jó közepesnek mondható. A legtöbb helyen magyar a képviselőtestület jegyzőkönyvi nyelve. A ho- moródbenei igtatóban julius 17-én 599. szám volt bevezetve (ugyanaznap például Mezőtár* kányon 999). Érdekes szokás a nagyküküllőmegyei segesvári járásban, hogy a jegyző akkor, amidőn a körözvényt tovább küldi, ezt köteles egy mintalapon a főszolgabírónak bejelenteni, hogy így az mindig tudja, hogy hol van, vagy ki tartotta vissza a körözvényt. Úgy láttam, hogy még ott erősen dívik a „kurrencs“. Azok az erdélyrészi jegyzők, akikkel utamban megismerkedtem, határozottan intelligens, erősen magyar érzelmű hazafiak. Kér- dezősködésemre még csak hírből sem tudtak mondani olyan jegyzőt, aki nemzeti szempontból ne lenne teljesen megbízható. Igaz, hogy származásra is jóformán magyarok és például az ugrai jegyző egy erősen kuruc székely. Ez nem is igen tud se románúl, se szászul; így azután az utcán is, hivatalban is bizony csak magyarul beszéltek vele az emberek. A jegyzők fizetés tekintetében elég jól megvannak, de bizony a lakásuk és a mellékes jövedelmük gyenge. Homoródbenén például a jegyzői iroda és tanácsterem sertésólnak való rozoga épületben van és bizony a jegyző lakása se mondható lakályosnak. Ugyanitt jegyeztem fel, hogy a magánmunkálatokról vezetett sorkönyvben július 17-ig 16 tétel volt bevezetve (és kijelentette a jegyző, hogy minden tételt bevezet). Bizony azok is igenigen keveset hoztak a konyhára. Dehát, hogy is jövedelmezne, mikor például Fogaras vármegyében 50 fillér jár egy községi bizonyítvány kiállításáért, bármily terjedelmű legyen is; egy gazdasági munkásszerződésért 50—400 fillér; adásvevési szerződésért 500 K-ig: 1 K, azon felül 2 K; telekkönyvi kérvényekért 1 K, ugyanennyi bármily más kérvényért; fölebbe- zésért 2 K, a másolatok egy-egy oldaláért 40 fillér és olyan munkálatokért, amelyekben az ügylet tárgyának értéke meghatározva nincs: 1 korona stb. Csodálkoztam rajta, hogy e mellett a silány — mondjuk 2000—2400 K — jövedelem mellett hogyan képes 2—3 gyermeket a városon neveltetni és úri emberhez illően élni. Igaz, hogy aztán ott, dicséretökre legyen mondva, nincs is meg a nagy fényűzés, költekezés. Szerény, egyszerű, de magyaros vendéglátással fogadják a vendéget. Hűsítőül borvízzel kevert himbérrel (málnaszörp) s jó puha házi kaláccsal meg gyümölccsel kínálják meg a vendéget. Az is igaz, hogy ottjártamkor 60 fill, volt a marhahúsnak kilója. Egyet azonban föltétlenül éreztem. Azt t. i., hogy ha szerényebb javadalmazásűak is arrafelé a jegyzők : a kartársi szeretet talán még inkább ki van bennük fejlődve, mint mifelénk. Amint megtudták azt, hogy valahová megérkezem, a környékbeli kartársak siettek be, hogy velem szeretetük melegét éreztessék. S így esett aztán meg énvelem is az a furcsa eset, hogy mikor hazafelé a Királyhágón keresztül robogott velem a gyorsvonat s a hűvös éjjelben kihajoltam, hogy még egy búcsút intsek az elmaradt völgyek és hegyeknek : úgy éreztem, mintha a szivemnek egy része ott maradt volna az erdélyrészi jegyzők kpzött,
