Eger - hetente kétszer, 1910
1910-08-20 / 15. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. .. 10 korona. Fél évre .. .. 5 » Negyed évre .. 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ====== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1910. - 15. szám. —= XXXIII. ÉVFOLYAM. Szent István király. Eger, 1910. wug. 19. (b.) „Hálátlannak lenni nem erény“. „A történelem lapjait tépni nem tudomány. . .“ Bölcs aksziómák. Ércbe, kőbe kellene vésni; úgy kellene tanítani, mint a katekizmust. Szükség lenne rá, hogy mindenki megtanulja. A haladást hirdető és gőgösen mindent lenéző „tudósok“ ugyanis hálátlanok a magyar nemzet első királya iránt és újabban nagyon szívesen tépdesik a történelemből az ő uralkodására vonatkozó fényes lapokat. . . Pedig kár bántani a magyar királyság megalapítóját, szervezőjét, aki atyjának álma szerint Isten választottja, a történelem tanúsága szerint pedig népének választottja volt. Kár bántani Szent Istvánt, mert aki őt bántja, hálátlansága mellett tudatlanságáról, vagy rosszakaratáról is bizonyítványt állít ki magáról. Hiszen négy évtized kitartó és bölcs munkálkodásának kileneszáz éves nyomain ünnepeljük azt az uralkodót, aki mint egyházalapító — szent, nemzetének pedig békében vezére, hadban ura volt. A francia, német és olasz krónikákban jog szerint kapott s minden magyar szívében joggal kérhet helyet Szent István, akiben egyesült a törvényhozó nyugodt méltósága, az apostolok szentsége és a király nagy tekintélye. Es ez nem is csoda. Hisz' a magyar nemzet első királya világtörténelmi alak. Nagyot, maradandót alkotott kicsiny és messzeföldről ideszakadt nemzete által, sőt némely tekintetben annak ellenére is csupa idegen, ellenséges indulatú szomszédok közé ékelve. Nemcsak idegen hatalmakkal küzdött a magyar állam függetlenségének biztosításáért, hanem saját nemzetével is, mikor a kereszténység behozataláról s evvel együtt a nemzet ittmaradhatásáról volt szó. De megküzdött mindkettővel. Lerombolta a régi alapokat és újakat, biztosabbakat épített. Rombolni könnyű, de építeni nehéz. . . Nehéz különösen úgy, mint első királyunknak volt, ki egyik kezével épített, a másikkal pedig a kardot forgatta, hogy alkotásait védelmezze a külső és belső ellenségtől. És mig szeretettel tekintett békés alAz „EGER“ tárcája. Három nap a Küküllö és az Olt partján. *) Irta Jászberényi Miklós. Annyi ellentétes felfogást hallottam az erdélyrészi szászok és románok magyarellenes magatartásáról, hogy az elmúlt évben — amikor arra szántam magamat, hogy az ország egyik-másik vármegyéjét meglátogatván, ott a községi közigazgatást és a tűzrendészeti állapotokat tanulmányozom — elhatároztam, hogy utamat Erdélynek abba, az előttem ismeretlen részébe irányítom, amelyik a Küküllő és az Olt völgyén terül el. Megfigyelésemet a fenti szempontokon kívül a népszokásokra is ráirányítottam és így eme hármas tapasztalat szerint ismertetem ezt az igazán érdekes országrészt. * Borongós júliusi reggel volt, mikor 17-én a gyorsvonat velem Kolozsvárról Tövis felé kirobogott. A vidék eleint én eléggé sivár; *) E cikk írója belügyminiszteri támogatással köz- igazgatási és tűzrendészeti tanulmányúton járt. Egy ilyen útról számol be ez a cikk, mely mindamellett joggal tarthat számot általános érdeklődésre. alagutakon rohan át szágúldó vasparipánk, kacskaringós emelkedéseket és lejtőket futva be. Az az építkezési modor, amelyet Nagyvárad—Kolozsvár között lát az utas, (ahol ugyanis a házak szerteszét hevernek és szokatlanul magas nád- és zsúptetővel fedvék) lassankint elmaradt és rendes, összeépített községek mellett haladtunk Tövis felé. Jobbra az érdekes Tordai hasadék, — egy hosszú hegyláncolat kétfelé válása; mint mondják, közötte feneketlen mélység, amelyet eddig nehezen lehetett megközelíteni, ma már azonban járhatóvá tették a kirándulók számára. A nagyküküllő-megyei Dános község volt az első állomás, hol délelőtt 11 óra tájt elhagytam a vonatot és olyan magyaros fogadtatásra találtam, amelyet erre mifelénk bizony már csak híréből ismerünk. Másnap vonatra szállva, majd „kocsin“ Homoródbene, Petek, Ugra, Alsókomána, Kucsuláta, Hidegkút, Hévíz, községeket és Segesvár rendezett tanácsú várost jártam be három nap alatt. Ezekben a községekben román és szászanyanyelvű nép lakik. Egyik helyen ezek, a másikon amazok vannak többségben. A tért azonban mindenhol a románok hódítják el, mert amíg a szásznál szomorúan divatoz az egygyermek-rendszer, addig a románnak 6—8 gyermeke van. És mind dolgos, tehát a két Szombat, augusztus 20. kotásaira, addig folyton figyelnie kellett a politikai látóhatárt is. Sajátságos, de igaz, hogy a harcias magyar nemzet első királya nem harc által, hanem a béke munkáival szerzett örök hírnevet. Ujját a világ- történelem ütőerén tartva, meg tudta állapítani: mire van szüksége nemzetének, hogy jelenét és jövőjét biztosítsa. Meghonosította nálunk a békés munkát, midőn teljesen megszüntette a túlságba vitt kalandozásokat, melyek úgy hadi, mint politikai és művelődési tekintetben csak ártottak a nemzetnek. Megteremtette példájával azt, amit szóval is hirdetett, a keresztény együttélés szellemét. Ezért méltán mondhatta róla 11. Szilveszter pápa: „...ille autem verus apostolus.“ Szent István valóban apostol volt, aki megtérítette nemzetét és bevezette az európai művelt népek nagy élet- közösségébe. Benne mint államférfiúban a bölcseség politikai érettséggel, — a távolba látó szem mély gondolkodással, — a munka szeretete nagy kitartással — és nemzetének szeretete nagy bátorsággal párosult. Szent Istvánnak köszönhetjük nemkeze munkájával lassan-lassan elszedi a szásznak vagyonát. Román és szász minden községben elkülönítve lakik. A szásznál tilos a fényűzés, de a románnak meg szüksége sincs e tilalomra, mert a magaasszonya-szőtte fehérnemű és daróc kiad hétköznapló és ünnepi ruhát egyaránt. Homoródbenén láttam, hogy a fiatal szász menyecskék a nagyanyjuk ünnepi kendőjében mentek a templomba s a község jegyzőjétől tudtam meg, hogy ez általános szász szokás. Ez a ruhanemű tudniillik — amely még csak nem is valami fényes — anyáról leányra marad. Kíváncsi lévén a gazdasági viszonyokra a többek között megtekintettem Folbert Mihály szász gazdának a gazdasagát. Alacsony, régi egyemeletes házban lakott a magyarúl vajmi keveset beszélő gazda. A földszinten kamrák vannak, míg az emeleti rész 2 szobából, I konyhából és egy éléskamrából 411. Kívül a házon — általában minden száz házon — rajta az építtető ős neve, még pedig, ha a feleségnek is volt része a házban, annak a neve is. Bent a szobában istenes német felírások intik békés együttélésre a lakókat. A falak teleaggatva régi érdekes cserép-edényekkel; a szoba egyszerű lócákkal, asztal és nyoszolyá- val bútorozva. Az egyik szoba a családfőé; a másik a
