Eger - hetente kétszer, 1910
1910-08-06 / 11. szám
2 EGEK. (11. sz.l 1910. augusztus 6. ez országon a nyomtatott betű iszapjában naponta végighömpölyög; aggályosán fürkésző szemekkel kellene állandóan kutatni-keresni, nem fordúl-e elő valahol a mi nevünk és hozzáfűzve a mi féltett becsületünkben tipró állítás ? Ámde vegyük, hogy átgázoltunk ezen a lehetetlenségen; vagy így, vagy más úton tudomást szereztünk a sérelemről. Bízvást bocsátjuk a fejlettebb erkölcsi érzék Ítélete alá, hogy vájjon a sajtó általános erkölcsi színvonalában rejlő körülmények mit javaiknak inkább: nemes büszkeséggel tudomásul nem vételét-e a gonosz eredetű hamis vádnak, avagy pedig annak sajtó útján való meghazudtolását? Ha a cáfolatot oly lapokban adja közre a sértett, melyek a vádat nem közölték, a hamis vád csak még szélesebb körben válik ismeretessé, épen a cáfolat révén. A vádoló lapok pedig, amelyektől naivság lenne tárgyiassá- got remélni, vagy nem közlik, vagy nekik tetsző módosításokkal, ferdítésekkel, magyarázatokkal teszik közzé a méltatlanéi megtámadottnak védekezését. Aztán a köznapiság szürke emberkéi fontos érdekek veszélye nélkül megengedhetik maguknak azt a kedvtelést, hogy egy-egy cáfolat, vagy nyílttéri nyilatkozat alatt, őket kielégítő örömmel olvashassák nevöket. De viszont vannak állások, vannak társadalmi helyzetek, amelyekben az efféle korpa közé keveredés nemcsak hevítő olaj lenne a gyűlölet tüzére, nemcsak szándékos tovább hömpölygetése a rágalmak lavinagörgetegének', hanem egyszersmind súlyos felelősséggel járó kockáztatása a személyektől válliatatlan életirány, világnézet és eszmecsoport helyes ér- vényrej uttatásának is. A korszellem léhaságának veszedelmes befurakodása volna az legköz- vetetlenebb egyéni tulajdonjogunkba, ha mérvadó lenne az a kába elv, hogy minden állítás igaz, amit nem cáfolnak meg. Engedje meg parlamentünk dilettáns moralistája, hogy az ő felfogása mellett az erkölcsi rend legfőbb mesterének, az Úr Jézusnak, magatartására is lehessünk némi figyelemmel. Mert, az írás szerint, „sokan hamis tanúságot mondának ellene ... és felkelvén közepeit a főpap, kérdezé Jézust, mondván: semmit sem felelsz-e azokra, miket ezek ellened mondanak?“ Mi lett volna csak egy s/óval is lesújtani a hamis vádlókra: hazudnak? De ő ezt az egyetlen szót sem mondta ki, ő fenséges hallgatagsága- val cáfolt: „ő pedig hallgata.“ Igen. Akit úgy ismertek, hogy „hatalmas tettben és beszédben,“ szótlanúl tűri a rágalom és gyűlölet kínjait. Ki állíthatná józanúl, hogy az Üdvözítő ellen hangoztatott vádak nem hamisak, hanem alaposak, valók voltak, — mert ő semmit sem felelt azokra? Kit sújthat méltán a megvetés? A hamis vádlókat-e, vagy a hamisan vádlottat? Mi lehet itt az igazság? Csak egy. És ezt az igazságot a közbeeső évszázadok meg nem másíthatták. Mert nemcsak az állami igazságszolgáltatásnak, hanem a társadalmi életnek is vannak becsület-pörei. És amint amott a törvény szigora Ítéli el, úgy emitt az erkölcsi alapon ítélő józan közvélemény megvetése sújtja a Kovács Klotildokat és Habár Mihályokat. Vigasztaló kivételekként legalább, vannak még nagy erkölcsi magaslaton álló férfiak. A társadalmi élet szeszélyesen hullámzó tengerében vannak még gránitkemény sziklák, — megannyi iustus et tenax propositi vir, — amelyekről megtörötten ^ omlanak alá az ostromló hullámok. És legyen bár az ostrom akármilyen heves: ők fenséges nyugalmukban meg nem zavartatva emelkednek a napsugaras magasságba, míg mélyen alattuk a tajtékos hullámok között, kisebb-nagyobb ragadozó halak nyeldelik egymást. . . Nem az tépi meg nevünk tisztességét, hogy ha hamis vádakat koholnak ellenünk, hanem az, hogy ha más ellen hangoztatott vádjainkat az idő, az élet hamisaknak bizonyítja. Mindig jobb, kedvezőbb erkölcsi állapot meg- rágalmazottnak lenni, mint rágalmazónak és hazugnak. És lehet a sajtó útján is cáfolni, de ezt egész életünk összhangjával tenni, százszor nemesebb. A múltakon okúivá, akként legyünk azért féltékenyek a saját becsületünkre, hogy igaztalanúl a másokén se ejtsünk csorbát soha. Még csak egyet! Az, aki méltatlan megvádoltatása napjaiban önmegtagadással gyakorolta a béketűrő hallgatást, Mesterétől megtanúlta a megbocsátást is, minthogy vádlói „nem tudják, mit cselekesznek. “ mennyien poros kalappal hagytuk ott a hivatalt. Részint attól is féltünk, hogy a vén kalap nemezrontó bacillusai átragadnak majd a mi hitelbe vásárolt fövegeinkre. Ezért nem is óhajtottuk használni a megfertőzött kefét. Most azután, ha valakinek lelkében a remény halvány szikrája még élt volna is, menten kialudt e lesújtó hírre. Meghalt az öreg végérvényesen és tragikus módon. A halál legkínosabb faja jutott neki osztályrészül! Óh, te szegény öreg! Mint mikor kiskorú gyermekei közül az apa dől ki, úgy éreztük mi a csapást. A mi Pista bácsink volt ő, a mi kedvencünk, aki annyi örömet szerzett nekünk öreges zsörtölődésével, mikor szeretettel évőd- tünk vele. — Most bánom már, sóhajtott Bárdos, hogy az öreget tegnap megbántottam. De kivett a sodromból, mikor azt mondta: „Ej, mit tud maga? Maga énhozzám képest még csak kis béka!“ — Beismerem, durvaság volt visszavágnom: „Maga meg nagy béka!“ Hogy is feledkezhettem meg magamról így az öreg irányában, akit egész életemben mindig tiszteltem ? . . . Ha itt lebeg a szellemed, kedves bátya, fogadd bocsánatkérésemet! Mindnyájan meghatódtunk, mert mindnyájunk lelkét terhelte ilyes vétek. Óh, mily töredelmesen bántuk most «zeket! — Én is, — szólt Kovács, — odaadnám életem felét, ha vissza lehetne szívni a múltkori esetet, mikor vén skorpiónak címeztem azt a jólelkű öreget! Kovács szemében könyek csillogtak; mi, többiek is közel voltunk a síráshoz. Bárdos, gyásza jeléül kihajította a veres tintát az ablakon. — Ma nem írok veressel a Herkó Páternek se! Kovács a szolgának irattakaró fekete viaszkos vászonját Pista bácsi székére borította és szomorúan állott az üresen maradt hely előtt, mintha ravatalnál állana. — Nekem olyan, mondá Nagy Jóska, mintha az öreg minden pillanatban betoppanhatna. Minden ajtónyilásra ideges leszek. Szinte várom Pista bácsi szokott humoros köszöntését: „Pálinkás jó reggelt! Hát már felébredtetek, korhelyek ?“ — Mikor levetette kabátját, szólt Kovács, és rákezdte: „Jaj, de szépet álmodtam, fiúk! . . .“ Milyen ártatlan álmai voltak a galamblelkű öregnek, amelyeket nekünk végig kellett hallgatnunk! . . Hogy duzzogtam akkor! Azt mondtam, badarság és most milyen jól esnék hallgatni! . . . Álmodod már öregem, az örök álmokat! Legyen neked könnyű a föld! Szegény Kovács egészen megzavarodott bánatában. Benzin-, szivógáz-, : : : nyersolaj-, gőz-, : : : :: petrolin és világítógázMOTOROK és Benzin-lokomobilok, plcwa Is Tsa gép- és motorgyár Wien, XVII, Wattgasse 78-80. Sürgönyczim: Plewa, Wien-Hernals. Kerületi képviselők kerestetnek. Minden rendszerű és nagyságú sütő- kemenezék keverő- és gyúrógépek az összes sütőipari segédgépek, eszközök és sütőkemenczearmatnrák.
