Eger - hetente kétszer, 1910
1910-07-27 / 8. szám
4 EGER. (8. sz.) 1910. julius 27. 3. (uieleg, viharos) 9. (változó, erősebb lehűléssel) és §5. (állandó meleg.) Általában melegnek Ígérkezik augusztus. A vasárnap délutáni pár óráig tartó eső különben igen nagy örömet hozott a gazdáknak. Hírek a megyéből. A tiszafüredi gyógyszertár- robbanást, melyről megemlékezetünk már, a laboráns vigyázatlansága idézte elő, aki azután maga is súlyosan megsérült. A pincében raktározott 100—150 literes benzin és éthertartók robbanása a Seres-féle gyógyszertárnak még épületét is nagyou megrongálta. A tűzoltók valóságos halálmegvető munkát végeztek a veszedelem színhelyén. 8—10 tűzoltó kisebb- nagyobb sérülést szenvedett. — Tűz volt Gyöngyösön is két ízben; az elsőnek a Puskás-féle ház lett az áldozata, a másodiknak pedig 4 ház melléképületeivel. Szerencsére nappal volt a tűz s így e zsúfolt városrészben (I. negyed) nem történt nagyobb kár és szerencsétlenség. — Elfogott gyilkosok. Manovics Tamás atkári bolgárkertész gyilkosait állítólag elfogták Budapesten. A gyilkosság, mint megírtuk június 6-án történt s a holttestet hat hét múlva találták meg az aratók. A gyilkos két bolgár fiú. — Moslékba fűit Rózsaszentmárton községben Körösi Józsefnek másfél éves kis gyermeke, kit az udvarra tettek ki s felügyelet nélkül hagytak. A hatóság szigorú vizsgálatot indított a gondatlan szülők ellen. — Zászlószentelés. A gyöngyösi főegyházi énekkar a jövő hónapban szenteli föl díszes zászlóját. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. 10081/1910. Versenytárgyalási hirdetmény. Eger r. t. város részére 1910. év hátralevő részére, továbbá az 1911., 1912. évekre szükséges nyomdai munkák biztosítása céljából 1910. évi augusztus hó 8. napján d. e. 10 órakor Hanák Gyula v. főjegyző hivatalos helyiségében zárt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni. Felhívom pályázni kívánókat, hogy a szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt sértetlen borítékban elhelyezett ajánlatukat hozzám a rendes hivatalos órák alatt (d. e. 8 órától d. u. 1 óráig) közvetlenül vagy posta útján 1910. év aug. 8. napjának d. e. 10 órájáig adják be. Elkésve beérkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatok borítékának felírása a következő: „Ajánlat Eger r.-t. város részére szükséges nyomdai munkák szállítására.“ Az ajánlati minta és szállítási feltételek, valamint a szállítandó cikkek mintái a köz- igazgatási iktató-kiadó hivatalban a rendes hivatalos órák alatt megtekinthetők s előbbiek 1 koronáért ugyanott megszerezhetők. Azon pályázók, kik a vállalatba adandó ipari munkálat bejelentésére törvényes képesítéssel nem bírnak, kötelesek már ajánlatukban is képesítéssel bíró megbízottakat megnevezni és annak képesítését igazolni. Ajánlattevők ajánlataikkal mindaddig kötelezettségben maradnak, mig azok felett a városi tanács nem dönt. Az ajánlatokat a versenytárgyalás napján fogom felbontani, mikor ajánlattevők vagy megbízottaik jelen lehetnek. A most hirdetett szállításhoz az összes nyers anyagokat, félgyártmányokat, kész iparicikkeket amennyiben azok a magyar szent korona országai területén elöállíttatnak, termeltetnek, illetve amennyiben egyáltalán lehetséges, ajánlattevők teljesen hazai termelés és ipar révén tartoznak beszerezni s azok gyártásához és készítéséhez magyar honos egyéneket alkalmazni. E miatt minden ajánlkozó kötelezettséget tartozik vállalni, hogy az általa szállítandó tárgyak hazai eredete tekintetében úgy a szállítást kiíró hatóság, valamint a m. kir. kereskedelmi muzeum, esetleg a kereskedelmi miniszter szakközege ellenőrzésének magát aláveti. Azon pályázók, kik ajánlatuk benyújtásakor a várossal üzleti összeköttetésben még nem voltak, illetve a hatóság előtt ismeretlenek, tartoznak szállító képességüket és megbízhatóságukat azon kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni, melyhez vállalatuk telepe szerint tartoznak. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Feutartom a városi tanács részére a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között az ajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson. Egyebekben a szállítási feltételek és a közszállítási szabályrendelet intézkedései az irányadók. Eger, 1910. évi julius hó 22. tartott tanácsülésből. 10393/910. Hirdetmény. Egerváros tanácsa közhírré teszi, hogy a katonatiszti-lakban Dr. Barsy István, Szent- királyi Ödön és Somlyai Géza által bérelt 1910. évi julius hó 28 ik (huszonnyolcadik) napján d. e. 10 órakor Morvay János tanácsos hivatalos helyiségében tartandó nyilvános árverésen 1910. évi november hó 1-től kezdve három évre haszonbérbe fog adatni. Miről az érdekelteket azzal értesíti, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt nevezett városi tanácsos hivatalos helyiségében megtekinthetők. Eger, 1910. évi julius hó 22-én tartott tan. ülésből. Jankovics Dezső, polgármester. JankOVÍCS DeZSÖ, S. k. polgármester. N y omtat vány ok, i in: lakodalmi és mulatság! meghívók, körlevelek, falragaszok, árjegyzékek, zárszámadások, n rovatos nyomtatványok, bármily terjedelmű művek, levélpapír- és borítékok, címkártyák, számlák, gyászjelentések, címkék, névjegyek és bármily természetű egyszerű és több színben nyomandó munkák a legcsinosabb kivitelben és jutányos árak mellett az * Ein Érseki Lyceum Kő- és Könyvnyomfláliaíi elvállaltalak. Egyházi és ipartestületi nyomtatványok állandóan raktáron vannak. Vidéki megrendelések a legpontosabban eszközöltetnek. = O T GZILLER IMRE divatárúháza a „Keztyű-királyhoz“ TT,mt'T?T31?l\T Piac-útca, a volt Hoffmann- ÜiLtJ1iXV,±5ÜiJN , = féle helyiségben megnyílt, a modern kor összes divatujdonsá:: gaival felszerelve és berendezve :: Nagy választék: angol és francia ruha- kelmék, zefirek, delinek és honi mosóárúkban Nap- és esöernyök, ridikülök és keztyü- különlegességek Selymek, szallag, csipke és az összes ruhadíszek Schiffon, vászon, asztal- és fehér- nemüek, szőnyegek és függönyök Harisnyák, trikók, rövidárúk és szabókellékek Női kézimunkák és hozzávalók óriási választékban Férfi divat: ing, gallér, kézelő és nyakkendők folytonos újdonságai! Sollingeni acél- és bőráruk Dr. JÄGER tanár-féle ALSÓ RUHÁZATOK egyedüli főraktára Eger város és Hevesvármegye részére. ÁRJEGYZÉK INGYEN ES BERMENTVE Eger, 1910. Az érseki lyceum könyvnyomdája.