Eger - hetente kétszer, 1910

1910-12-28 / 52. szám

2

EGER. (52. sz.)

1910. december 28.

•esületesen haladni a kijelölt úton; meg keli őriznünk azt a szeretetett, mely most a szivünkbe száll.

Ennek a bűbájos éjtszakának a hangulata legyen világnézetünk alapja; vallásos és hazafias életünk ebből táplálkozzék ! Ez kisérjen a sírig, sőt azon túl is!

... Ha azt a sok szép gondolatot, tervet, szándékot, fogadást, mely ilyenkor születik, nem törölné el az emberi gyarlóság és az idő: életünk azzal a fénnyel, meleggel, szeretettel volna tele, melyet most is szemünkbe sugározott, lelkűnkbe ontott ez a szent, ragyogó éj.

Munkás-mizériák,

Panaszos levelet kaptunk egy pásztói birtokostól, ki nemrég költözött vármegyénkbe. Szomorú tapasztalatokat szerezhetett a mező- gazdasági munkásviszonyokra vonatkozóan, mert levelének hangja elkeseredett egy kissé. Nem is akartuk közölni addig, mig egy-két gyakorlati gazdálkodással foglalkozónak meg nem mutattuk. Mivel azonban a mezőgazdasági cselédek és munkások rosszakarata legtöbb helyen állandó jelenségként mutatkozik — és mivel a cikk írója birtokos-társairól is az igazság hangján ir: szívesen adunk helyet a panaszos levélnek, anélkül azonban, hogy messzebbmenő következtetéseit (pl. a közigazgatási tisztviselőkre vonatkozóan) aláírnók.

Maga a levél egész terjedelmében a következő:

Közigazgatási hatóságainknak miniszteri rendelet hagyta meg, hogy a birság és büntetések kiszabásánál méltányosság vezérelje őket. Nagyon rosszkor érkezett ez a rendelet, és itt Heves- és Nógrádmegyében még rossz helyre is.

A cselédviszonyok kritikán aluliak. Szinte szokatlanok az idegenből idekerült gazdának: a cselédek önfejűsége, a kiadott paranccsal szemben saját felfogásának érvény-szerzésre való hajlama a kivitelben, a munkában. A cseléd mindig jobban akarja tudni, hogyan kell végezni a munkát, mint a parancsolója; ezért rosszul csinálja. Igen közeli a gyanú, hogy szándékosan tesz úgy, mert ez összeegyeztethető az ő érzelmi és értelmi színvonalával. Gazdájuk ellen bizonyos előnyök kicsikarására hamarosan tudnak szövetkezni, sőt hajlandók szelíd nyomás gyakorlása végett, rövidke szin- leges sztrájkra is. Ilyen esetekben lehetetlen a vezér kipuhatolása, mert valamennyinek egyszerre született meg az agyában az eszme s igy senki sem vádolható a kezdeményezéssel, Ha pedig az 1907. évi cselédtörvény valamely §-a alapján elbocsájtanák valamelyiket, az el- bocsájtás igazolása vajmi nehéz. Tanúkkal kell ugyanis azt igazolni, a tanúk pedig rendszerint cselédtársai közül kerülnek ki, akik azután úgy vallanak, hogy kemény diót kénytelen törni a biró, mig az igazságot ki tudja hámozni. Ha azután ez megvan: a szigorú büntetés helyett a humanizmus védőszárnya alatt egy napi elzárásra Ítélik a felbujtó cselédet.

Hány esetben történt már, hogy a beidézett cseléd meg nem jelent a községi vagy járási hatóság előtt; bevárta, mig csendőrrel vezettették elő. A bíróságok előtt az ilyen félt elmakacsolják, pervesztes lesz; közigazgatási hatóságaink előtt ez a körülmény alig részesül megtorlásban, ami határozottan csorbítja a hatóság tekintélyét.

Lehet, hogy a cseléd-tartó gazdák között nem egy akadt, aki silányabb minőségű gabonát adott cselédjének terménybeli járandósága fejében, — vagy talán a cseléd béréből levonta a munkaközben kezében eltörött szerszám árát. Ha ez idézte elő a cselédek között észlelhető ellenséges indulatot és tiszteletlenséget gazdájuk iránt, és ha ez az oka a mai állapotoknak : akkor megérdemli az a gazda, aki ily vádért kerül a hatóság elé, hogy az illető szakasz legnagyobb birságával sújtsák. Nemcsak magának szerzett ugyanis kellemetlenséget és kárt, hanem másnak is. A cseléd vándorol, viszi magával az elégedetlenség és ellenséges indulat csiráját a többi gazdához, megrontja a többi cselédet, ami feltétlenül nyilvánul az elégedetlenségben és a munka rosszabb minőségében. Egy-egy majorban elég, ha csak egy elégedetlen cseléd van : az rövid idő alatt megrontja valamennyit, mert ha megtoldja is valótlanságokkal az ilyen cseléd előző helyzetének vázolását, elhisznek mindent, csak győzze őket szóval tartani.

Nemcsak magán-, hanem nemzetgazdasági szempontból is káros hatással van tehát

az ilyen áldatlan állapot, mert ha a cseléd uem szívesen dolgozik, vagy pláne szándékosan keveset és rosszul, annak hatása nyilvánulni fog a termés eredményben: a gazda majd minden munkájával elkésik, állatai a kevésbbé jó gondozás folytán értékben csökkennek, munkaerejük pedig apad. Ha ezek következtében holdankint csak 50 kilogrammal lesz is kisebb a termése, ez az egész országra viszonyítva, millió métermázsák veszteségét jelenti; nem is számítva azt a veszteséget, ami az által áll elő, hogy a rossz és hanyag munkát a gazda kénytelen fuvaros- és napszámos alkalmazása által pótolni, ami szintén tetemes kiadással jár.

Említsem-e még a városi iparosok helyzetét: mit kell elszenvedniük a lelketlen agitátorok által felbujtott segédek, munkások részéről ?

Ez áldatlan állapotok megszüntetésére föltétlenül szükség lenne tehát a törvény erélyes végrehajtása. Csakhogy éppen ezt nehéz ma megvalósítani! Jó közigazgatást, erélyes kormányzást, a közérdeknek mindenekfölött való érvényesítését, annak szolgálását, javára munkálkodást nem is követelhetünk a vármegye tisztviselőitől. Hogyan fejtsen ki erélyt, midőn a végrehajtásban akadályozza az a körülmény, hogy a 400 bizottsági tag közül több érdekelve van. A 6 év hamarosan eltelik és jön a megtorlás. Az emberek kilenctized része nem szereti a szigort; még akkor se, ha az igazságos. És mivel nem felednek, a tisztviselő feje fölött ott lebeg Damokles kardjaként a „restauráció.“ Inkább mérsékli tehát magát, és lehetőleg mindkét félnek kedvére igyekszik elintézni az ügyet, ami persze ritkán sikerül.

Hogy miként lehetne e bajon segíteni, arról más alkalommal. Most csak arra kérjük az illetékes hatóságokat: ne nézzék, hogy kinek ügye van előttük, az 1907. évi XLV. t.-c. alkalmazásánál ne gondoljanak a miniszteri rendelet méltányosságra intő szavára, hanem alkalmazzák a büntető rész közepes mértékét. Higyjék el, a mi népünknek szüksége van az oktatásra. S mert arra még nem elég érett — vagy talán már meg van rontva — hogy belátására, Ítélőképességére hatni engedne: kell lenni valaminek, amitől féljen, ami visz- szatartsa a törvény megszegésétől. Ezt pedig mással, mint érzékeny birsággal, manapság még nem lehet elérni!

Hennel Károly.

öntudatosan halad; soha meg nem hátrál, vísz- sza nem néz. Mindig eszében vannak az írás szavai, — melynek szelleme éltette — „Senki, aki kezét az ekére tévén, hátrauéz, nem alkalmas az Isten országára." (Luk. 9. 12.)

Nem hiába, hogy az emberek között a kiváló jelességű Kovalcsik rektor volt példaképe. Az a nagyeszű és tiszta jellemű férfiú, akire a kegyelet leggyöngédebb érzelmeivel gondolnak egykori növendékei, ma már őszbecsava- rodott szolgái az Urnák. Soruk is évről-évre ritkul.

Egyéb nagy érdemei és jeles erényei mellett Tárkányinak ez a ritka egyénisége ötlik legjobban szemembe. Ámde szerző a közlött naplótöredékekből, levelekből épen ezt nem tudta kellőkép kidomborítani. Hibáztatni lehetne talán, hogy idézetei olykor nagyon hosszúra nyúlnak, vagy közbevetett megjegyzéseivel nem mindig szerencsésen fűzi őket össze. Nincs még elég biztos Ítélőképessége, szeme még nem elég éles, hogy a lélek redői közé lásson. Innen van, hogy odavetett jellemzése nem egyszer ellentétben van azzal, amit Tárkányi mond önmagáról, vagy amit róla a könyv más helyein olvasunk.

„Nyugodt temperamentumunak, szelídnek“ mondja (12. 1.) az ifjú Tárkányit, mikor ez maga beszél fiatalos hevéről, indulatosságáról és arról panaszkodik, mennyit kell küzdenie szenvedélyeivel.

Különben, — mint egyik közeli ismerője mondja — olyan ember volt, aki semmi foltot nem hagyott hírnevén, becsületén száradni. Nem volt ugyan bosszúálló, de a méltatlan támadást egész elkeseredéssel verte vissza.

A könyv második részében Tárkányi költészetét méltatja szerző. Itt már egészen otthonos. Nem hiába foglalkozik sokat a szép- irodalommal. Szépen rajzolja a negyvenes évek irodalmi viszonyait, mikor Tárkányi szárny- próbálgatásait kezdi.

A papnevelőintézet csöndes falai között csillan fel a lelkében szunnyadó költői tehetség. Tanulmányozza a hazai és külföldi költőket. Találkozik a magyar Helikonon költészetünk legjelesebbjeivel. Mélységes hitéből, lángoló hazaszeretetéből merít ihletet; a vallás és hazafiság eszménye vonul végig költészetén, bár ifjú korában elragadja a hév s az erotikum is dalra tüzeli.

Szerző ha nem is épen megrójja, de

mintegy szükségesnek tartja mentegetni Tárkányit, hogy a szerelemről is mer énekelni. Vájjon van-e abban megróni való, ha pap létére is volt bátorsága meríteni a költészet örök forrásából ? Hát van-e költő, (lett légyen pap vagy szerzetes,) aki az emberiséggel annyira közös érzelemről ne zengedezett volna? Csak szűzies, tiszta hangja legyen az éneknek, meg nem botránkozhatik fajta a gyöngéd, jámbor lélek sem.

Tárkányi úgyszólván minden költői műfajban alkotott valami figyelemreméltót; művelte a balladát, a románcot és a hazafias lírát.

Népdalokat is írt. Jól ismerte a magyar nép érzelemvilágának kifogyhatatlan gazdagságát és sokat merített belőle. Szerző minde- nikből közöl mutatóul egy-egy részletet és elemezi is azokat, feltüntetvén tartalmi és formai szépségöket.

Nagy időkre megmaradók, általánosan ismertek vallásos költészetének termékei. A gyönyörű zsoltárok, alkalmi- és miseénekek, melyek a magyar kát. nép ajkáról felhangzanak, majdnem mind az ő nevéhez fűződnek.

Vallásos költészetünk terén a múlt század-