Eger - hetente kétszer, 1910

1910-07-20 / 6. szám

2

EGER. (6 sz.1

1910. julius 20.

eljövendő kát. autonómia legfelső szerve, állapítsa meg egy modern, nagy hat. szellemű, politikával is, de nem párt- szempotok szerint, foglalkozó napilap programmját. Lehetőség szeriut állapodjék meg a szerkesztő személyében is; szakértők közreműködésével gondos költségvetést készíttessen az előállítás, szerkesztés, stb. költségeiről és állapítsa meg, hogy hány előfizető szükséges a lapnak virágzó fennmaradásához. Nem tudjuk így hirtelenében, hogy mennyi kell, de azt hisszük, 9—10 ezer mégis elég.

Ez előzetes munkálat után az arra hivatott intézőség fordúljon felhívással a kát. társadalomhoz. Abban részletesen fejtse ki a lap programmját, nevezze meg a szerkesztőség tagjait s a munkatársakat, jelölje meg az előfizetési díjat. Hangsúlyozza, hogy a lap csak is akkor indűl meg, tehát előfizetést is csak akkor fogad el, ha az előfizetőknek előre meghatározott száma biztosítva van, különben se lap nem lesz, se előfizetni nem kell. Ez igazán a mai kor szellemének megfelelni igyekező „adok-veszek“ eljárás. Egyik részen sines semmi kockázat.

Ha már most ily feltételek alatt pl. a püspöki kar tagjai s kát. világi főuraink arra hívnak fel engem, hogy abban az esetben, ha az általuk tervbe vett kát. napilapra velem együtt akad 10 ezer előfizető, (de csak is akkor,) kötelezzem magam, hogy lapjokra 1, 2, 3, 4, vagy tetszés szerint több évre, évi 28—30 koronával előfizetek: — nohát akkor már igazán nem vagyok szalmatűzre lobbanó, könnyelmű fantaszta, hanem józanűl számító, tisztességes kát. ember, ha a feltételesen kötelező nyilatkozatot kész örömmel aláírom. O, milyen szívesen Ítélném el

különben Hári János, az obsitos, tette feledhetetlenné, miként ő azét,) elmondja a tihanyi visszhang mondáját. Nem tesz egyebet, mint költői mezbe öltözteti azt, amit a nép a kecskekörmöknek nevezett kődarabok eredetéről mesél. Elmondja, hogy „a régi szép időkben egy szép királyleány aranyszörű kecskéket őrzött Tihany fokán.“ A leány nagyon szép volt, azonban ajkait bilincs zárta le; néma volt. Egyszer a Balaton tündére, az ősz hullámkirály, beteg fia számára tejet kért tőle. A leány adott s a király jutalmul megoldotta nyelvét. Hangja csengőbb lett az ezüstnél, szava édesebb a méznél. Igen, csakhogy úgy bánt ezzel a kincsével, mint a zsugori pénzével. Csak magának tartogatta, se Isten dicsőítésére, se a szegények vigasztalására nem volt szava és kőszíve nem nyílt meg soha az esdő szerelemnek. így ejté kétségbe a tókirály fiát is, aki a kecsketejtől meggyógyult, de most, szerelmi bánatában pusztult el. A felbőszült atya megátkozta nyájával együtt. A bérc tüzet bocsátott ki kebeléből; három nap, három éjjel Ítéletnapja dúlt Tihany fokán. A nyáj eszeveszetten rohant a Balatonba, amely, a történet bizonyságául, még ma is dobálja ki magából a kecskekörmöket. A leány örökre

magam erre az évi adózásra akár-élet- hossziglan! Boldogan teszem meg, ha felszólítanak rá; de ha nem szólnak hozzám, — akkor viselem tovább közös szégyenünknek reám eső és telkemet fájdalmasan égető részét.

Igaz, vagy 10 ezer lapjárató kell. De hát ezt az utolsó reményünket is dobjuk a sárba kishitűen, mielőtt a hálót „a te szavadra, Uram,“ kifeszítettük volna? Hiszen ennek az örök testvérharcban önmagát emésztő országnak csak katolikus papja is van tízezer! Aztán ha a püspökök főpásztori körleveleikben, a lelkészek a szószékről és társadalmi agitáció utján ajánlanák az ügy pártolását, — talán- talán csak mehetnénk már egyszer mégis valamire, amikor a 130 ezer példányban megjelenő „Nap“-ot csakis saját ocsmányságai ajánlják?

Amúgy hevenyében, krudában elmondtuk itt, ami a szívünkön feküdt. A részletek, a kivitel módozatai, annak az új szent Istvánnak dolga, aki még- egyszer katolikusokká tudja tenni a vallástalan, vagy csak immel-ámmal katolikus magyarokat.

Addig, amig egyszer már csakugyan történik valami, a Ivat. Sajtóegyesület gyámolítására összpontosítsuk lelkesedésünk minden erejét. Nem mintha a javára hozott áldozatainktól túlságosan sokat reményien énk, hanem mert az ily országos szervezet mégis általánosítja a jó ügy eszméjét, mind sürgetőbbé érleli a közóhajt s meg kell hoznia lassankint azoknak a tényezőknek gyökeres közrehatását, kik többnyire csak a közhangulatnak már- már el nem hárítható nyomása alatt cselekesznek.

rabbá lett. Egy sziklaüreg fogadta magába. Hogy melyik: azt nem tudhatni; szem nem láthatja, de hangja ma is hallható, mert:

Ki csengő szép szavával Most, bárki szóljon hozzá, Kevélyen visszaélt, Bár gazdag és szegény,

Istennel és emberrel Felelni köteles rá

Negédből nem beszólt, E bércek tetején.

A nibelungi-versek idegenszerű csengése sem törli le erről a bájos mondáról a balaton- vidéki népköltészet himporát.

VI.

Jókai és a Balaton.

Nemzeti irodalmunk aranykorának nagy költői: Petőfi, Arany és Tompa, egyáltalán nem foglalkoznak a Balatonnal. Az ő képzeletüket, érzésüket hazánk más vidékeinek igézete tartotta lekötve, — azonban annál többet időz a Balaton partján a mi bűbájos mesemondónk, a mi ragyogó képzeletű és gazdag szívű regényírónk, Jókai Mór.

Sokat tartózkodott Balatonfüreden; neve összeforrott ennek az érdekes múltú magyar fürdőhelynek történetével. Ma is büszkeséggel mutogatják ott a Jókai-villát, amely tanúja volt a költő legszebb álmainak. Hogy mennyi értékes benyomást gyűjthetett Jókai a Balaton mellett a természet és nép világában, külöVárosunk közlekedési kérdései.

A menetrend megváltoztatásának ügyében, melyről nem egyszer emlékeztünk meg a megyei és városi ügyek rovatában — most két cikket is kaptunk. Mindakettő hozzáértő ember tollából került ki s így számot tarthat a hitelességre, illetve a terv az elfogadhatóságra.

E cikkek a következők:

I.

Az utolsó városi közgyűlés a délelőtt induló személyvonat menetrendjének megváltoztatásával, illetve a régi menetrend visszahelyezésének kérdésével foglalkozott. Ez alkalommal pro és kontra többen felszólaltak, szó lévén ugyanis egyrészről az első gyorsvonathoz elérendő csatlakozásról, másrészről pedig gyümölcskivitelünk fejlesztéséről. Miután mindkét érdeknek meleg szószólói voltak a közgyűlésen, érdemleges döntés nem is történt, mit leginkább annak tulajdoníthatunk, hogy ezt a merőben szakkérdés annak előzetes, alapos tanulmányozása, illetve a szükséges felvilágosításoknak a szakemberektől való beszerzése nélkül került a közgyűlés elé.

Illetékes helyről vett értesülésünk szerint az utolsó években különösen május és junius hónapokban a cseresznye és meggy szállítása idejében, azoknak szállítása körül nagy nehézségek merültek fel, mivel egyrészt a piac igen messze van az állomástól, másrészt pedig a délelőtti vonat oly korán indult innen, hogy a vasút a tömeges gyümölcs-szállítmányt a kellő időben a feladóktól átvenni, elszámolni, a berakáshoz előkészíteni és berakni teljesen képtelen volt. Ennek az lett a következménye, hogy a vonat innen napról-napra nagyobb késéssel indult, sőt több esetben el is mulasztotta Füzesabonyban az első gyorsvonathoz való csatlakozást.

Köztudomású, hogy az állandó vonatkésés a vonatok rendes közlekedését a csatlakozó állomáson igen károsan befolyásolja, miért is a szakköröknek állandó törekvése volt a gyümölcsszállítást, mint a késés egyedüli okozóját szabályozni. így vetették fel még a múlt évben azt a kérdést, hogy a gyú- mölcsszállítás könnyebb lebonyolítása végett létesítsenek az állomás közvetetlen közelében egy külön gyümölcskiviteli piacot. Ezt az igen

nősen pedig Füreden, a magyar társaséletnek érdekesnél-érdekesebb alakjai között, azt csak az tudja igazán mérlegelni, aki ismeri az ő szellemét s tudja, hogy fantáziájának csudás ereje mennyire képes megbecsülni, felhasználni, alakítani az élet legaprólékosabb jelenségeit is.*) Azonban itt mégis meg kell jegyeznünk, hogy a nagy költő, aki egyébként épen nem kerülte a társaságot és bőségesen kivette részét a nagyvilági élet zajából is, Füredre épen nem az emberek kedvéért ment. Sőt akkor érezte ott magát legjobban, mikor a hűvösebbre fordult idő már ritkítani kezdte a társaságot. O volt az utolsó, aki eltávozott. Mikor már a szüretelők zaja is elnémult, kiélvezte az őszi napok csendjét, mikor jól esett a tűz mellé húzódni, melynél nagy gardafogás után nyárson sütötték a halászok a halat. De volt érzéke a befagyott Balaton szépségei iránt is. Ennek adja bizonyságát egyik legvonzóbb alkotásában, az Aranyemberben. E regényének gyönyörű balatoni képei a Balaton költészetének legragyogóbb gyöngyei. (Folytatjuk.)

*) Legyen elég itt hivatkoznom azokra, amiket Jókai fantáziájáról ugyancsak a főgimnáziumi ismeretterjesztő előadások során, 1905-ben, volt alkalmam elmondani. Előadásaim megjelentek az 1905/6. évi Értesítőben és külön- lenyomatban.