Eger - hetente kétszer, 1910

1910-12-14 / 48. szám

2

EGEK,. (48. sz.)

1910. december 14.

akar hozzájárulni 6% erejéig, a közgyűlés pedig kimondotta, hogy csak úgy épít, ha a katonai kincstár az összes építkezési költségek 6%-át fedezi. A gyöngyösi kaszárnyával már kevesebb baj volt, mert a katonai kincstár az ott építendő tábori konyha és szekérszín költségeihez felajánlotta a 6%-os hozzájárulást. A közgyűlés is ellenvetés nélkül vállalta a felépítést.

Evvel a közgyűlés véget ért.

Az uj kanonokok beiktatása.

Eger, 1910. dec. 10.

Gaudete vasárnap szombatjának délelőttjén örömben és fényben ragyogott főtemplomunk szépséges szentélye. Fényes és örvendő sokaság sereglett ott össze, hogy részt vegyen két kiválóan érdemes férfiú nemes életének ünnepélyes megjutalmazásán: Ridárcsik Imre és Michalek Manó kanonoki-székfoglaló ünnepén. A főispán, alispán, a két ezredes, és velők szinte szorongásig megsokasodott úri közönség tarkította a teljes számban megjelent középponti papság sorait, mikor Szmrecsányi Lajos püspök ünnepélyes csöndben remekszép alkalmi beszédét megkezdette.

Hogy a feledhetetlen ünnepségnek méltó krónikásai lehessünk, ahhoz a jellemek mesteri hű festésének ugyanaz a páratlan finomságú ecsetje volna szükséges, amellyel a beiktatást végző püspök a két elhunyt, majd az ezek helyébe jövő két uj kartárs életét és jellemét varázsolta lelkünk elé. Ám ez nekünk meg nem adatván, a szivünkbe mélyedt gondolatoknak itt csak egynémelyikét élvezhetjük át ismét és mutathatjuk be másoknak, — bizony csak ácsolt fakeretben, — azokat a művészi jellemrajzokat.

Krassy Felixről emlékezve, szinte újra megelevenítő színekben idézte elénk az ünnep illusztris szónoka a jászberényi főgimnázium egykori hittanárát, az egyházmegye levitáinak lelkiigazgatóját, majd 18 éven át a gyöngyösiek, később Eger népének lelkipásztorát, kinek roskatag teste, sajnos, nem soká tudta követni napsugaras lelkének szárnyalását. Megtörött reménnyel arra határozta magát a tartalmas lelkű, szóban és írásban mindenkor színmagyar főpap, hogy ha már múlandó testének nyomorúsága miatt jó plébános nem lehet, jóakaró készségének állandó emléket hagy szeretett hívei közt avval a 70,000 koronával, amely összeg az egyházmegye székvárosához már-már méltatlan plebánia-ház díszes újjáépítését lehetővé tette.

Mikor a szelidlelkületű Rapaics Rajmundról folyt az emlékezés, a kegyelet szavain szinte átsugárzott a bensőbb barátság igaz melegsége. Annyi szellemi kincset oly szerényen hordozva, alig-alig járhat valaki közöttünk, hangzott a mesteri jellemzés; jóságos szeme talán még a sírból is feddően tekint fel arra, — folytatta a püspök, — ki az ő mély tudományát, gyermekded szívjóságát, tiszta, nemes életét, jó szivének gazdagon szórt áldozatait magasztalással illeti.

A királyi adománylevelek, s a főpásztor beiktató engedélye fölolvastatván, két uj kartársát mutatta be a püspök-kanonok, művészi sikerrel végezve ezt a feladatát is, a köztudatban élő érdemek aprólékosan részletező felsorolásának ügyes kikerülésével.

Mipek is soroltatnának fel adatszerű pontossággal azok a derekasan végzett munkák, amelyeket Ridárcsik Imre, mint a szeminárium tanulmányi felügyelője, majd 17 évet haladó ' időn át, mint az egyház-kormányzat ezerféle

gondja-bajának hűséges sáfárja, s főpásztora bizalmas ügyeinek készséges végzője, lankadatlan kpdvvel és folytonos sikerrel teljesített? Ki ne tudná, hogy amiut munkaterén érdemei sokasodtak, amint nagynevű mesterének bizalma növekedett iránta: úgy a közbecsülés- nek is mind szélesebbre kiterjedő hullámgyürüi övezték őt körül. Ha csak munkásságban átélt múltját ismerné a főkáptalan, s ha nem is tudna az ő köztudatban élő egyéni szeretetre- méltóságáról, gyakorlati képességeiről és szívnemességéről: még akkor is örömmel fogadná kebelébe a köznek már is oly sokat használt s ezután kétségkívül még többet használó javakorabeli férfiút.

Michalek Manó zajtalan munkásságban telt élete sem kivan dicsérgetést,; ha nyilatkoznia kellene: vájjon 1870 óta Egerben viselt sokféle tisztsége közül melyik volt a leginkább hajlama szerint való, ez a megnyilatkozásokban takarékos tudós, válasz helyett bizonyára a líceumi könyvtárnak szakszerű katalógusára mutatna, amely két vaskos kötet (másokat, most mellőzve) sokkal több és nehezebb munka gyümölcse, mint amennyire az ilyen tevékenységet a próbálatlan felületesség értékelni szokta. A kifogástalan életű könyvbarát szinte páratlan buzgalommal igyekezett saját lelke kincsévé tenni azt a szellemi gazdagságot, melyet az egyházmegyei könyvtár fóliánsai rejtenek.

Meleg üdvözlő szavak közt ékesítette föl Szmrecsányi püspök az új kanonokokat a káptalani jelvényekkel, amelyek, mint mondta, sok érdemes keblet díszítettek már, de kívánja és reméli, hogy most ékesítsék a legérdemesebbeket. Együttérző éljenzés hangzott fel a közönség soraiból, befejezéséül a szépemlékű ünnepségnek.

A főtemplomból főpásztoruk színe elé vezette fiúi hálájuk a káptalan új tagjait, hol az atyai szeretet nyílvánulásai fokozták életök ez egyik legszebb napjának boldogságát.

Délben Szmrecsányi püspök vendéglátó asztalánál volt együtt a most már 14 tagból álló, teljes számú káptalan. Az összhaugzó érzelmeknek az illusztris házigazda volt első tolmácsa, ki ősz pátriárkánk, bíbornok-érsekünk tisztes fejére esdett áldást és köszöntötte testvéri szívvel az új kanonoktársakat. Ezek részéről Ridárcsik Imre emlékezett meg bensőséges, meghatott, szép szavakkal a főpásztorról, majd az ő fiainak legkedvesebbikét, a beiktató püspököt, köszöntötte fel. Kegyelettel emlékezett meg továbbá a főkáptalan tiszteletreméltó fejéről, Begovcsevich Róbert nagyprépostról, s ama törekvésük hangoztatásával ajánlotta magát és kanonoktársát az előkelő testület minden tagjának testvéri érzelmeibe, hogy ők valóban méltó tagjai igyekeznek lenni az ősrégi egri főkáptalannak.

Amen — mondjuk mi erre a kijelentésre.

Halottaink.

Pásztor Bertalan dr. szombaton éjjel 2 órakor rövid betegség után meghalt. Tüdőgyulladása volt, amelyhez influenzát kapott és a két betegség öt nap alatt elvitte az erőteljes embert.

A Pásztor Berci (mert hiába: Berci volt ő és nem Bertalan) halála általános részvétet keltett nemcsak Egerben, hanem országszerte. Evvel nem túlozunk, mert szinte bizonyosan merjük állítani, hogy nincs középsorsú ember Magyarországon, akit annyian ismertek volna, mint őt. Nemcsak a fővárosban, hanem az ország minden részén ismerték, szerették, emlegették, mert ahol csak megfordult (épen úgy, mint itthon is) középpontja volt a férfitársaságoknak.

Valódi bonviván volt a szó legnemesebb értelmében; eredeti egyéniség, telve humorral és ötlett el. Egyik-másik mondása bejárta az országot és nem egy került belé az anekdota- gyüjreményekbe, vagy élclapokba, melyek még illusztrációt is csináltattak hozzá. Szókimondó, sőt kissé darabos modora valódi finom és jó lelket takart.

Roppant sok jót tett. Mivel nem volt családja, testvérének elárvult gyermekeit neveltette, akiknek valódi édes atyjuk volt. Ezen kívül keresztgyermekeit, elhunyt jóbarátjainak árváit istápolta, taníttatta, sőt teljes nevelésükről is gondoskodott. Nem volt olyan pártfogásra méltó ember, aki elhagyatottságában támogatóra ne talált volna benne. Lelkesedett minden nemesért, szépért, jóért.

Lapunk szűk tere nem engedi, hogy mindenféle tiszteletbeli állását felsoroljuk, amit majdnem négy évtizedes közéleti szereplése alatt betöltött, de másrészt bajos is lenne összeírni. Csak egyet-kettőt említünk meg. Pásztor Berci tűzoltó-egyesületünknek 1887-től 1896-ig volt főparancsnoka és tetemes része volt ennek az emberbaráti intézménynek fejlesztésében; a Kaszinónak több cikluson igazgatója; a szinügyi bizottságnak tagja s a színészeknek évtizedek óta Maecenása, hosszú idő óta tagja Egerváros képviselőtestületének és Hevesvármegye törvényhatósági bizottságának; Eger város függetlenségi pártjának elnöke; a Hevesvármegyei Hírlapnak megindulása óta, vagyis 17 éve, felelős szerkesztője; a Hevesmegyei Takarékpénztárnak ügyésze, stb. stb.

Természetes ennélfogva, hogy általános részvét kísérte útjára ezt az érdemes polgárt, aki egy derék iparos családuak utolsó sarjadéka volt s akinek ravatalánál is oly tiszteletet adtak polgártársai, aminőben a hatalmasoknak is ritka esetben van részök. A koszorúk sokaságával árasztották el és ma délután 3 órakor tartott temetéséu ezrek kisérték utólsó útjára.

Ha igaza volt annak a bölcsnek, aki azt mondotta: „Iparkodjál, hogy szép temetésed legyen“ — Pásztor Berci ezt elérte. . .

Sok gyámoltalan veszítette el őbenne a támaszát; sokan siratják; még többen sajnálják; sok űrt hagyott maga után és mindenki azt mondja róla: Nyugodjék békével.

*

Még két nagy halottunk van, akik bár nem itt éltek közöttünk, de földeink voltak és mert áldásos működésükkel nagy hasznára voltak a magyar társadalomnak, okunk van gyászolni őket is. Az egyik

Kodoiányi Antal királyi tanácsos, a magyar gazdasági irók nesztora, hosszas szenvedés után a múlt héten, hetvenöt éves korában, Budapesten meghalt. Kodoiányi Antal egyrészről mint gyakorlati gazda és gazdasági intézeti igazgató, másrészről mint iró s újságíró több mint félszázadon át ritka kitartással, lelkesedéssel és önzetlenséggel szolgálta a magyar mezőgazdaság ügyét. A magyar mezőgazdaság modern átalakulásának és kifejlődésének nemcsak figyelmes szemlélője, de irodalmi műveivel, tanáccsal és útmutatással hatalmas előmozdítója is volt.

Kodoiányi Antal 1835. február 16-án született Bátorban, hol atyja az egri fökáptalan gazdatisztje volt. Egyetemi tanulmányainak elvégzése után a gazdasági pályára lépett s tanulmányait e téren a külföld hírneves intézeteiben egészítette ki. Nemsokára meghívást kapott Sennyey Pál bárónak, az akkori idők leghíresebb gaz