Eger - hetente kétszer, 1910

1910-12-10 / 47. szám

1910. december 10.

EGER. (47. sz.)

3

teendőinket más, idegen példából. Okuljunk a a más kárán és kiváltképen dolgozzunk! A magyar középosztály munkásságának szükséges voltát fejtegetve, a népszeretetre sarkal. Foglalkozzunk a néppel, de ne a tömegbölcs szempontjából, vagyis ne rántsuk le az erkölcsi posványba, hanem a keresztény erkölcstan szempontjából, vagyis emeljük föl kitartó és becsületes munkával, szeretettel ami színvonalunkra.

A lelkes beszédet követő éljenzés és taps lecsillapulta után gyönyörű zongorajátékban volt részünk. Arnóthfalvy Relly Rubinstein „Románc“-át játszotta nagy művészi technikával és a hálás közönség elismerő tapssal és éljenzéssel honorálta a szép játékot, amelyet a kis művésznő közkívánatra meg is toldott egy bájos zeneszámmal.

A szépen sikerült matiné utolsó számaként Majthényi Ádám joghallgató Várady Antal „Judás“ című költeményét szavalta nagy hatással, majd R, Nagy József joghallgató, a Szent Imre-kör alelnöke rövid, tartalmas beszéddel zárta be a sokáig emlékezetes, hatásában pedig szinte irányt jelölő matinét.

Szabadkőműves atak.

— Levél a szerkesztőhöz. —

A következő levelet kaptuk közlésre, melyet ezennel át is adunk a nyilvánosságnak: Kilenc évvel ezelőtt, 1901. november 20-án a magyar liberálizmus akkori vezérférfia, Széli Kálmán, a felirati vita során ekként nyilatkozott a liberálizmus-TÓl a főrendiházban:

„A liberálizmus nem skolasztikus, szisztematikus tételekből alkotott séma, teoretikus és ka- tedrális pontozatoknak foglalatja — hanem irány, vallomás, érzés, felfogás és szellem, melyben az ország ügyeit vezetni akarjuk a jog- egyenlőség, szabad mozgás törvénye szerint, Egyedül ez őrzi meg az országot visszaeséstől és visszafejlődéstől — ami az enyészetet jelenti — és egyedül ez képesíti a nemzetet, hogy a nemzet egyeteme a maga összeségében kifejthesse szellemi és gazdasági erejét. Adassék meg minden, ami az emberé, ami a jogé, ami

nak (Drossé) és Demel Károlynak (Fricike), kiknek művészi játékát szinte elemezni se lehet.

Összegezve a három darab előadásánál tapasztalt hatásokat: műkedvelőink ezúttal is nemcsak jól, hanem legtöbbnyire nagyon jól, sőt kitünően játszottak. S midőn ezt a legteljesebb elismerés hangján állapítjuk meg, nem szabad megfeledkeznünk a rendezőről, az egész est leikéről, Madarász Flóris dr. főgimn. tanárról, akinek fáradságot nem ismerő buzgalma és mindenre kiterjedő gondossága szemmellát- hatóan kitűnt. Méltán megérdemelte a sok tapsot, mellyel lelkesedve ünnepelték. Last, not least — a súgóról (Martinovich László dr.) is följegyezzük a legnagyobb érdemet: nem hallottuk; valamint az epizódalakok személyesítői- ről is hálásan emlékezünk meg, u. m.: Valló Istvánról, (József az I. darabban és Stefán a

III.-bau), Ringelhann Béláról (Csendes Károly,

II. darab); Majthényi Ádámról (szolga) és Szabó Szilárdról (Hallerpfort) a III. darabban, kik apró, hálátlan szerepük ügyes megjátszásával járultak az est sikeréhez.

Elmondhatjuk, hogy még nem volt alkalmunk látni ilyen műkedvelő előadást.

A szereplőket és általában a közreműködőket, az előadás utáni társas-vacsorán, nagy közönség ünnepelte a Clubban.

(-/.)

az egye: lőségé, ami az államé, ami az Istené és ami a vallásé ; mindegyiknek a maga logikus körében és világában úgy, hogy belőle mindazok a nagy érdekek, amelyek fűződnek az emberiséghez, az emberi haladáshoz, a magyar államhoz és mindazokhoz a nagy kinc-ekh^z, amelyeket ezek a nagy fogalmak elénk állítanak, mint annak követelményei és következményei szerepeljenek. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A liberálizmus fentart, összekulcsol, általánosít, visz, éltet, amely ezt a magyar államot és ezt a magyar társadalmat a maga egységes alapjain és egységes céljaival és a maga öntudatos, fokozatos, okos haladási és fejlődési intézményeivel akarja konszolidálni, erősíteni, fentartani és minden veszélytől megóvni, fejleszteni és virágzóvá tenni. (Élénk helyeslés baloldalon.) Ez az és minden, ami ebbe beleillik, az liberálizmus és minden, ami ebbe bele nem illik, az nem az.“

Ez csak világos meghatározása a liberá- lizmusnak! Annyira világos, hogy sokan el is hittük, hogy ez valóban így van: a magyar liberálizmus csakugyan tiszta és mocsoktalan liberálizmus, hogy a szabadkőművesség felforgató eszméi és romboló törekvései éppen úgy távol ál anak tőle, mint amily távol esik a vallás-erkölcsiségen felépült világnézlet az úgynevezett szabadgondolkodók „általános emberi erkölcstan“-ától.

Ámde — úgy látszik — csa’ódtunk föltevésünkben.

Mert mi történt?

Zichy János gróf kultuszminiszter felfüggesztette egy hangzatos és megtévesztő frázi- zokkal dolgozó egyesületnek, a Magyarországi Tanítók Szabad Egyesületének működését. Ez az — immár néhai — egyesület ugyanis mi- niszterileg megerősített alapszabályaitól eltérő, külön „működési programm“-jával a többi közt arra ösztökélte a magyar tanítóságot, hogy a törvény által parancsolt és érvényben levő rendeletekkel szabályozott tanítási tervtől térjen el és : „a) Az uj tantervekben a természet- és társadalomtudományoknak a most túltengő humán-tárgyak rovására sokkal nagyobb teret kell biztosítani, b) a felekezeti hit- és erkölcstant az iskolákból ki kell küszöbölni. Ennek helyét a népiskolákban és a középfokú iskolák alsó osztályaiban általános emberi erkölcstan foglalja el, melyet kizárólag világi tanárok és tanitók tanítsanak.“ Vagyis más szóval arra törekedett, hogy a tanítóság dobja sutba eddigi tradícióit, szegje meg esküjét, mellyel ünnepélyesen fogadta, hogy a „törvényeket és törvényes szokásokat“ megtartja és a gondjaira bízott gyermekeket a haza szeretetében és vallásos szellemben „híven és lelkiismeretesen“ neveli.

Az ilyen mételyhintő intézménynek a méregfogait kihúzni — azt hiszem — nem csupán joga, de kötelessége is a miniszternek, aki azért ül a miniszteri székben, hogy érvényt szerezzen a törvény rendelkezéseinek. Zichy János gróf kultuszminiszter megtette kötelességét. Nem többet, csak kötelességét. És . . . és reátámadt az egész, öumagát „liberálisának nevező — sajtó.

Mi ez, kérem, ha nem frivol játék a jelszavakkal? Vagy talán akaratlannl támadt őszinteségi-roham ? A hirtelen kerekedett nagy papiros-vihar ugyan már lecsillapodott, — fájdalom — nem minden ártalom nélkül. A liberális eszmék lelkes hívei ugyanis kénytelenek belátni, hogy a mai liberálizmus már nem az, ami volt, vagyis inkább nem az, amilyennek lennie kellene. Elárulta ezt az a liberális sajtó, amely eddig tűzbe ment volna a liberalizmusért.

Ez az újság-roham nem liberális, hanem

valóságo-, hamísíttatlan szabadkőműves atak volt, amely kettőt bizonyít. Vagy azt, hogy liberálizmus nincs a valóságban s ez csak a szabadkőművesség álarca; vagy azt, hogy a szabadkőművesek a liberális eszméket köpönyegnek sajátították ki, hogy belé burkolják romboló törekvéseiket.

Én ez utóbbit hiszem. És ezért fáj ez a frivol játék, amely frappánsul hasonlít ahhoz a botorsághoz, mint mikor a homlokon ülő legyet kalapácscsal ütik agyon.

Sajnálom a liberálizmust, hogy a homlokát bezúzták a — kalapácscsal.

Egy libárális.

A tej uzsora.

(<■#£) Sok mindenféle tervet — jót is, rosz- szat is — vált ki az emberekből a — drágaság.

Persze az lenne a legegyszerűbb dolog, ha valami bőséges és könnyen hozzáférhető pénzforrásra bukkannánk. Ez egy csapásra ellensúlyozná a drágaságot; de megszüntetné a — tervek termelését is. Ez pedig nagy hiba lenne.

Drágaság hiányában ki gondolna tervekre, és ha tervek nem lennének, mit csinálna az emberiség ?

Egyelőre azonban le kell mondanunk a bőséges és könnyen hozzáférhető pénzforrásról és igy megmaradunk a terveknél.

Igaz, hogy a terveket megvalósítani is kellene és a megvalósításhoz pénz kell, ami nincs. De hát megmondotta azt már egy bölcsész, hogy az életben nem a megvalósulás a szép, hanem a terv. Ez pedig bőven van, nyakra-főre termeli őket a — drágaság.

Es a sok között akad igazán életrevaló terv is, aminek csak az a hibája, hogy már régen meg nem valósult.

Egy tejcsarnok felállításáról van szó. Hát ez igazán égető kérdés. Nemcsak azért, mert zsebbe vágó dolog, hanem azért is, hogy ha már koplalnunk kell, legalább drága pénzünkért ne tejnek csúfolt vizet igyunk, hanem igazi tejet.

Mert hallatlan, amit Egerben a tejjel mívelnek. A piacon a tejhordó falusi asszonyok kénye-kedvének vagyunk kiszolgáltatva. Azt adják, ami nekik tetszik és úgy adják, ahogy akarják. Ebben a tekintetben nem elLnőrzi őket senki. De hát okvetetlenül a piacról muszáj a tejet vásárolni? Nem. Vannak a városban is, a környéken is kisebb tejgazdaságok, amelyek kocsikon házhoz szállítják a tejet a megrendelőknek. Csakhogy ebben sincs köszönet. Először azért, mert a tej soha sincsen a rendes időben kéznél s igy ha fiaink, leányaink reggelenként nem akarnak elkésni az iskolából, és a férj is lelkiismeretesen akarja megkezdeni a hivatalos órát, akkor minden „megrendelés“ mellett mégis csak a piacról kell hozatni a tejet a reggelihez. A megrendelt tej ugyanis legfeljebb csak a délutáni uzsonna- kávéhoz érkezik jókor. Másodszor azért nincs köszönet a tejszállításban, mert a tejtermelők legtöbbnyire valósággal lelketlen tej-uzsorát űznek.

Érdemes ám megfigyelni az ő kis játékaikat.

Mindenekelőtt egyességre lépnek a megrendelővel. Kölcsönösen megállapítják az egy- ság-árat, amelyért télen-nyáron szállítják a tejet. Mondjuk, hogy ez a megállapodás 20 fillér literenként. Nyáron, mikor a piacon 12—16 fillér a tej ára, azért fizetünk többet a termelőnek, hogy télen, amikor a tej drágább, a nekünk szállított tej ára ne emelkedjék. És mégis mi történik? Alig hogy végig fújja az első őszi szél a határt és a tejelő jószág a le-