Eger - hetente kétszer, 1910
1910-09-21 / 24. szám
Előfizetési árak: Egész évre- _ 10 korona. Fél évre ___~ 5 » N egyed évre ~ 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények - intézendők. ..... K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1910. — 24. szám. XXXIII. ÉVFOLYAM. Szerda, szeptember 21. Felelet az Alkotmánynak. Irta: egy egri pap. A kát. sajtóügyről (az „Eger július 20-iki számában) írott múltkori cikkünket, az Egyházi Közlöny, saját eszmefűzésónek vitaanyagául, leközölvén, az ígv szélesebb körben ismer- tekké vájt gondolataink válaszadásra bírták Túri Bélát, az Alkotmány jelestollú szerkesztőjét. Lapjának szept. 14- diki számában ugyan megnevezetten csak a Beligióval, s még inkább az Egyházi Közlönnyel, folytat polémiát, a mi lapunkat pedig „a nevek mellékesek“ kifejezésben fűzi együvé más vidéki lapokkal. Mivel azonban némely idézetekben s a vitatott gondolatokban saját közleményünkre ismerünk : készségesen élünk az ekként felkínált alkalommal, hogy a félreértések és félremagyarázások tisztázása céljából, egyet-mást újból elmondhassunk. Természetesen csakis a nekünk szánt részekre van válaszunk. Hogy más vidéki lapok mit írtak, azt vagy nem tudjuk, vagy amit meg tudunk, azt jórészben nem helyeseljük. A kát. sajtó olyan jeles, nagyérdemű munkásától, mint Túri Béla, valóban meglepő, amit az általa pa- naszlott „ideges ellenszenvvel“ látszik említeni, hogy ugyanis a „sajtóügygyei foglalkozó cikkek újabban oly sűrűn látnak napvilágot.“ Tulajdonkép örülnünk kellene talán, ha a kát. sajtó eszméje végre mind nagyobb tért hódít, mind többeket foglalkoztat és késztet nyilatkozásra. Hiszen épen az ily megvitatások által tisztázódnak az eszmék, épen ezúton remélhető valahogyan a kát. sajtóügy nyomasztó nagy kérdésének érdembeli megoldása. Igazán kár azért rossz néven venni a szegény kis vidéki lapoktól, hogy egyszer- másszor ilyen országos érdekű dolgokhoz is hozzászólni merészkednek. Jobb is lenne talán minket, a túlon-túl lekicsinyelt misera contribuens plebset, meghagyni abban a jámbor jóhiszeműségünkben, hogy a tagdíjfizetés minden jogunkat teljesen kimeríti, és hogy az elég bátor, de jóakaratú hozzászólás inkább még ügybuzgalom, mintsem már valamely sajtóegyedárúságnak érdeksértése. Mi csak távoli tervekről, jámbor vágyakozásról elméletezve, merészkedtünk szerényen húrt pendíteni s az Alkotmány már is kemény védelmi páncélt ölt magára, hadüzenő erély- lyel hangsúlyozván, hogy „ők“ a Kát. Sajtóegyesület alapszabályainak már alkotásakor egyenesen kivették valamely uj lap alapításának lehetőségét, és siet idézni a §-t, amely első sorban a központi sajtó föllendítésére kötelez. Vizsgáljuk csak, hová kell jutnunk a gondolkozásnak ilyen érveléssel vert ösvényén? Valamely újabb kát. nagy lapnak bármikor való alapítását teljesen kizártnak kell tehát e szerint tartanunk. Az egész központi kát. sajtó pedig, a Magyar Állam kimúlása után, tulajdonkép egyetlen nagyobb napilap: az Alkotmány. Evvel a logikával, és még egy hajszálnyival több őszinteséggel, okosabb és helyesebb akkor a Kát. Sajtóegyesületet egyenesen Alkotmány-pártoló, vagy még egyenesebben Néppárti Sajtóegyesületnek nevezni el. Alig hihetjük, hogy a fentebbi érvelésben, bár a legjobb szándékkal nyilatkozó hazabeszélés alkalmas lehetne arra, hogy az Alkotmányt is folyvást áldozatokkal támogató Kát. Sajtóegyesület iránt amúgy is eléggé tartózkodó bizalmat növelje. Józanul senkinek se lehet komoly kifogása az ellen, hogy első sorban a központi kát. sajtónak nyújtsa a Sajtóegyesület, amit nyújtani képes; de azt sehogy se engedhetjük belemagyarázni az alapszabályokba, hogy azok értelmében a központi kát. sajtó soha, még valamely váratlan kedvező esetben és semmi módon se lehetne több a most meglévő egyetlen Alkotmánynál. Hanem haladjunk tovább. A vidéki lapokra értett „ügyes összehangolás“ és hasonló kifejezésekben lappangó gyanú ellen meg tiltakozni volnánk kénytelenek, ha a vigyázatos szövegezésből a ránk való célzást bizonyossággal megállapítanunk lehetne. Mert lelkiismeretesen állítjuk, hogy a mi beperesített szerény közleményünk egyesegyedül csak írójának leikéből fakadt, és csak megjelenése után nyujtott sűrű alkalmat annak megállapítására, hogy mily sokaknak helyeslésével találkozott. Nem is annyira tárgyilagosság talán, mint inkább némi „ideges ellenszenv“ az a törekvés, mely az ország különböző részein megjelenő sajtóorgánumoknak, pártszempontokon felülemelkedő nagy kát. napilap után való, lényegben összhangzatos vágyakozását mindjárt valamely mesterkélt összehangolásból szorgoskodik kimagyarázni; a meggyőződés azonosságában gyökerező természetes összhang lehetőségét pedig egyszerűen kihagyja a logika láncolatából. Annak a véleményünknek bátorkodtunk mi őszinte hangot adni, hogy az Alkotmány, a néppárt politikai programújához való változhatatlan kötöttsége miatt, alig lehet az az ideál, melyre a nemcsak néppártiakból, hanem más katolikusokból is tömörült Sajtóegyesületnek törekednie kell és hogy az Alkotmányon kívül, — de nem annak vesztén, — igen sokan óhajtanak még egy másik nagy kát. lapot is. Nagyra becsüljük ugyan a keresztény elvekért mindig híven harcoló néppártot, és ennek jótörekvésű sajtóorgánumát ; de azért lehetetlen nem tudnunk, hogy a tiz millió katolikus közül még mindig igen sokan vannak, akik nem néppártiak és akik katolikus, de még se néppárti lapot óhajtanak. Távol legyen tőlünk az igaz érdemek kisebbítése; de azok elismerésével is igaz marad, hogy azelőtt is voltak katolikusok ebben az országban, mielőtt néppárt egyáltalán lett volna. Félreértés továbbá azt hinni, hogy múltkori cikkünk írója az ő mindennapi kedvenc olvasmánya, az Alkotmány ellen írt volna filippikát. Nem. Ellenkezően mi óhajtjuk, hogy az Alkotmány, mint a néppárt sajtószerve, mindinkább terjedjen és virágozzék; de viszont szépen kérjük tőle azt a gráciát, hogy minden érzékenysége mellett tűrjön meg a csárdában még egy másik dudást, — ha akad ilyen, — amely az ő nótáit zavarni nem fogja s amely szintén katolikus kottából játszik ugyan, de még se nép
