Eger - hetilap, 1893

1893-02-14 / 7. szám

54 mégis elszorul szivünk és mély fájdalom tölti be keblünket azon érdemdús férfiú sírjánál, kinek veszteségét annál jobban érezzük, mennél jobban és tovább ismertük őt ez életben! — és, kedves híveim, ilyen gyászeset gyűjtött ma ide bennünket e koporsó köré! Nem mondom, nem beszélem el nektek az ő életét, hisz mindnyájan, kik őt ismertük, tudjuk és érezzük, hogy a legjobb családapa, ki nagy gonddal és szülői fáradozással fölnevelt gyer­mekeiben és azok gyermekeiben egy gazdag örökséget, hagyott hátra az emberiségnek, — a leggyöngédebb férj, kit 59 éves bol­dog házasságában változhatlan hűsége és szeretetének már nem arany, hanem gyémánt-láncza fűzött össze most már özvegyen hagyott kedves nejével, — az Istenházának, a mi szent hitünk­nek legbuzgóbb fia, — kötelmeinek leglelkiismeretesebb teljesítő­je, — a mi kedves kántorunk, ki nemcsak példájával, hanem édes szivreható hangjával is oly sokszor felserkentette szétszórt lel­künket vallásos áhítatra, — a mi fáradhatlan néptaniténk, ki általában 65, és csak e hitközségben több mint 30 éven át o üködvén a rögös tanítói pályán, ma már az öregek számába eső nemzedéknek is szelidszivű mestere volt,-------igen, ő nincs többé, elköltözött tőlünk! ... De ha leszáll sírjába és a földi göröngyök borítják hült tetemét, ne mondja senki, hogy ,,e sir néma!“ Nem néma az, mert hangosan beszélnek annak mélyéből az ő szép múltja és az ő mindenki által ismert és elismert, bár, fájdalom, csak kevéssé jutalmazott érdemei! De nem, nem helye­sen szólottám, mert fáradozásainak bő júralmát találta ő nyugodt lelkiismeretében, tiszta öntudatában, melylyel egy hosszúra nyúlt életpálya minden egyes mozzanataira nyílt homlokkal tekinthetett vissza és bő jutalmát veszi szent Pál apostol II. Tini. 4. 7 -8. szavaiban, melyeket magáról is méltán mondhatott: „Jó har- czot harczoltam, a futást elvégeztem, a hitet meg­tartottam, Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája!“ Valóban úgy van, mert valamint a lenyugvó napot bájos esti pir követi éjjeli nyughelyén, úgy ő is sok szép tettei­nek dicsfényétől kisérve száll alá hideg sirjába. Boldog az oly ember, ki élte feladatát úgy oldotta meg mint ő. Boldog, kinek hosszúra terjedő napjai a tiszta becsületesség oly mindig üde vi- rányain folytak le és zárultak be, mint nála. Most pedig, Isten veled, községünk érdemdús Nesztora, ked­ves jó öregünk ; szeretetünk és imánk kisérjen le a sirba, fel az égi hazába! Nyugodjál békében ! — Köszönet-nyilvánítás. Fogadják azon tisztelt jóbarátok és ismerősök s általában mindazok, kik felejthetetlen férjem teme­tése alkalmával megjelenésükkel fájdalmamat enyhíteni óhajtot­ták, ez utón is hálás köszönetemet. Özv. Hangonyi Jánosné. — A „Pallas Nagy Lexikona“, hazai legkiválóbb íróink köz­reműködésével szerkesztett, s az összes mai ismereteket magába ölelő nagybecsű encyklopédikus műből közelebbről az I. kötet 12-ik füzete jelent meg, mely „András-Anizotróp“-ig terjed. E ságos veszély, melynek felesége ki volt téve. Mert ő is vissza­emlékezett a szegény favágó szerencsétlen sorsára, s bár minden­képen ügvekeztek vele az ellenkezőt elhitetni, a jámbor báró is farkasvonitást vélt hallani az erdőből... Ah! Ez a Prégilbert!.. Kész volna őt azonnal megölni! A kastély összes személyzete fölkészült. A férfiak neki fegy­verkeztek. az inasok fáklyákat gyújtottak; az urak puskáikat vették vállaikra. Az étteremben’ gyűltek össze, hogy hirtelenében egy csésze theát nyakaljanak be sziverősitőiil. Mindnyájan meg voltak rőkö- nyödve. Künn a pokoli éj, a fáklyák kísérteties lobogása, a könny­telt szemek, a tágas udvar kisértetiesen mozgó alakjai... mindez ijesztő látvány volt ... De sietni kellett. Csak a jeladást vár­ták az indulásra. Egyszerre feltárul az étterem ajtaja s megjelenik Prégilbert, a kis bárónéval. Általános, harsány hurráh üdvözli őket. Mindkettőn a kimerültség, a kétségbeesés nyomai látszottak. Prégilbert hajadonfővel volt, s ami a báróné nemez-kalapjából megmaradt, alig lett volna elég a parányi Mab tündérkirálynő frizurájának befödésére. Ruháját a tüskék összetépték, haja ku- száltan lebegett vállain, s szemeiből a kiállott rémület ijesztő fénye sugárzott elé. A báró a kerevetre vetette puskáját, s feleségéhez rohant. — Mi történt ? — hebegte ... — beszélj! — A farkasok! . . Édesem ... a farkasok! . . Prégilbert ur el fogja neked mondani. . . Ah, istenem! Istenem! . . S e szavakkal egy fauteuilbe rogyott. füzethez, a szövegbe nyomott számos illusztrácziókon kívül, két térkép van mellékelve: Éjszak és Dél-Amerika hegy- és vízrend­szerének földabroszai. Egyes füzet ára 30 kr. = 60 fillér. Kap­ható minden könyvkereskedés utján. A becses müvet, mely min­den müveit, embernek úgyszólván nélkülözhetetlen, — ismételve melegen ajá üljük t. olvasóink szives figyelmébe. — Ajándék a gyermekeknek. Az én újságomról Pósa bácsi­nak a kedves gyermeklapjáról van szó, mely ismét szép megle­petésben részesítette az o apró olvasóit. — Éz a meglepetés egy igen szép és gazdag tartalmú naptár, m lyet Pósa bácsi szerkesz­tett és Áz én Újságomnak minden előfizetője ingyen kap. Tartal­maz pedig ez a kedves könyvecske egész halmaz kis mesét, ver­set Bársony-tói, Sebők-tol, Béla Henrik-től, Tábori Róbert-tól, Pósa Lajos-tól, Hetyey Gábor-tól stb., továbbá sok-sok hasznos tudnivalót. Az idei naptár is bemutatja Az én Újságom munka­társainak egy részét és pedig ezúttal tizennégyet. Ha ezekhez hozzá vesszük a múlt évben bemutatott munkatársakat, ügy arra az eredményre jutunk, hogy Az én Újságomba a legkitűnőbb ma­gyar irók írnak. De ilyen is aztán ez a kisujság. Szeretettel várják azt a gyermekek, mint az ő legkedvesebb barátjnkat, játszótár­sukat. Ä naptárnak mulattató részét képezi a rejtvény-pályázat — a kiadóhivatal 10 hasznos és értékes nyereménytárgyat tűzött ki a megfejtők jétalmául. Az én |Ujságom előfizetési ára negyed­évre 1 frt, félévre 2 frt. Minden előfizető az ismertetett kis nap­tárt ingyen kapja. Előfizetési pénzek küldendők Az én Újságom kiadóhivataláda Budapest, Andrássy-ut 10. — Nagy játék. Éz a czime Tábori Róbert legújabb regényé­nek, mely a magyar társadalomból van merítve. Hőse a Don Juan mintájára van szabva, aki csillogó szárnyakkal ágról-ágra röp­köd, mindenütt megizlelve a szerelem mézét. Mikor már belefá­radt a röpködésbe és meeunta a különféle mézet, a komoly há­zasság revébe tér megpihenni és uj, eddig nem ismert boldogsá­got élvezni. Csakhogy itt megboszulja magát rajta a saját vétke. Elvesz egy nemes, tisztességes nőt-, a kit mélyen, igazán szeret, de nem tud örülni boldogságának, mert folyton mardossa lelkét a kétely. Saját nejében is mindig azt a bűnt kutatja, melyet ő miatta követett el annyi asszony, s bár ő nem törődött a meg­csalt, férjek sorsával, maga irtózik a kijátszott férj szerepétől. A regény elejétől végig érdekes, sok benne a lélektani probléma, melyet igen ügyesen old meg a szerző. A hii lapirói életnek egy részét is megismerjük benne és itt Tábori Róbert nyíltan bevallja ragaszkodását a hírlapírói pályához. A „Nagy játék“ a Singer és Wollner-féle Egyetemes Regénytár VIII. évfolyamának 7—8- dik kötetét képezi. Ára a két kötetnek díszes, piros, vászonkö­tésben 1 frt. — „Beniczkyné válogatott regényei.“ E czim alatt indította meg a Singer és Volfner budapesti előkelő könyvárus czég, ked­velt jeles regényírónk, Beniczkyné Bajza Lenke válogatott regé­Mi történhetett? . . Egy tragédia, vagy egy komédia? . . Mindnyájan kérdőleg tekintettek Prégilbertre, ki igy kezdé elbeszélését: — Igen . . . igen ... a farkasok . . A futó vadat meg­találtam . . akarom mondani: a bárónét,. . . Nagyon messze ta­lált elrejtőzni . . nagyon messze. . Már késő volt. . Utói akartuk önöket érni ... de lehetetlen volt az utat megtalálnunk. — Lehetetlen volt! — sohajtá a báróné. — De hallanotok kellett a kiáltásainkat! — vágott köz­be a báró. — A kiáltásokat! . . No természetes! . . De a visszhang . . az a pokoli visszhang! A mi tévútra vezetett bennünket. . — Igen, igen! . . a visszhang! — sohajtá a báróné. — Elvégre teljesen eltévedtünk! . . Az éj beállott. . . A csillagok után kezdtem magamat tájékozni. — A nagy medve! — hebegte a báróné. — A nagy med­vét kerestük. . — És megtalálták ? — kérdé Faverolles. — Igen ... és az utat, is. . . Ekkor gyorsan megindulunk a kastély felé, midőn egyszerre, a sötétben . . két nagy szem . . . két nagy villogó szem. . . — Másik két égő szem kíséretében! — És megint másik két tüzes szem! — A farkasok! . . A farkasok! — kiálták a társaság tag­jai egyhangúlag. — Igen! — hebegte a báróné. . Három farkas Ah, iste­nem, istenem!

Next

/
Thumbnails
Contents