Eger - hetilap, 1893
1893-08-01 / 31. szám
242 Julias 15-étől kezdve a piaczra kevés gyümölcs került, mit annak lehet tulajdonítani, hogy a kedvezőtlen időjárás a gyümölcsérést igen késleltette. Mert mig más években a sárga baraczk a cseresnye utoljával és a megygyel került a piaczra, ez évben csakis julius 18 és 19-ik napjain lett puttonyszámra a piaczon bemutatva, addig a napi piaczon a ribizke, de kivált a zöld pöszméte, egriesen: büszke volt a keresett czikk, és belőle meglehetős mennyiséget ki is szállítottak. Jul. 20. és 21-ike körül már az apró, úgynevezett „epres körte“ is hozatott a piaczra, valamint a sárga baraczk nagyobb mennyiségben. Ára egy 18— 20 kilót tartalmazó puttonynak 3 frt és 1 frt között ingadozott. Jul. 18-ától kétféle búzával érő faj körte került a piaczra, mely a kivitelre rendkívül alkalmas, és igen Ízletes faj, melyre a folytonosság végett is nagy szükségünk van, és mint kiváló anyagot kellene szaporítani. Értéke 18—20 kilós puttonyként 2 frt és 1 frt 50 kr. között lejtett. Julius 26. és 27-én a „muskotály“-körte lett a piaczon bemutatva, mint szállításra alkalmas faj, azonban Ízletesnek nem mondható, mivel igen parázs és nem elég zamatos. A Szent- Anna körte is ezen időben került a piaczra, úgyszintén többféle nagy fajta alma, melyet azonban csak rétesnek, lepényben vagy mártásnak vásároltak. A nyári alma, mely e hó 16-án került a piaczra, igen jó árban árúitatott. Igen sok, de kevés jó és szép került a piaczra, s a mi szép akadt, az rögtön kivitelre vásároltatott meg, puttonyonként 50—60 kr. árban. Különösen a piros „Szt.-Iváni“ és a „Selyem-alma“ örvendett nagy kelendőségnek. E két faj a szaporítást nagyon megérdemli. Ezen hónapban néhány kosár „Czepe“- gombát és sárga „Csirke“-gombát is szállítottak Budapestre. A zöldség-szállítást tisztán az idevaló kofa-népség eszközli, részben vasúton, részben tengelyen, egyes városok és falvak részére. A szállítók között különösen elismerést érdemel Császár Rozália, ki a messzebb fekvő városokban személyesen árulja a részére övéi által helyben összevásárolt és utána küldött zöldségfélét és minden használható gyümölcsöt. Ez által nemcsak a maga hasznára törekszik, hanem vele szülővárosa lakosainak módot nyújt a jólét előmozdítására, mert ő egymaga 300—400 vaggon kerti terményt szállít el évente Egerből. Végre megjegyzem még, hogy a gyümölcs napi forgalma 260 és 500 puttony mennyiség között ingadozott, ami rendesen mind el is kelt. Ruzsin Bódog. A hevesi dalkör hangversenye. Heves jul. 22. 1893. Fogadtatás. — Már lltl2 órakor a fogatok hosszú sora indult meg telve díszes közönségei a hevesi állomás felé, hogy szeretett kedves vendégünket, Hock János orsz. gyűlési képviselőt üdvözölhessük. A pálya-udvar bejárása nemzeti zászlókkal és zöld gályákkal volt fóldiszitve és e felirattal: „Isten hozta“! S midőn a vonat, melyet Hevesen talán még oly kedvesen sohasem vártak, a pályaudvarba robogott, kitört a lelkes „Éljen 1“ Midőn pedig kedves vendégünk a koupéból kiszállt, előlépett Bazsó Tivadar dr. és a következő szavakkal üdvözölte az érkezőt: „Hazánk nagy fia! Isten hozott! E szavakkal fogadja a magyar ember vendégét; de én ezen szavakkal fejezem ki azon nagy örömet is, mely szivünket e pillanatban eltölti. Nagy a mi örömünk és kétszeres, mert nemcsak vendégünk vagy, de eljöttél, hogy neved dicsfényébe minket is belevonván, az általunk kezdeményezett jótét alamizsnáit szaporítsd. Eljöttél, hogy segítségünkre légy ama feladat keresztülvitelében, melyet vállainkra vettünk. Légy üdvözölve ezerszer, hogy eljöttél a felebaráti szeretet nemes erényét gyakorolni. Hálatelt szívből mondok ezért köszönetét, s örömtelt szívből ismétlem: „Isten hozott!“ — Kedves vendégünk ezután kocsira szállt s ezek hosszú sorai közt hajtatott a kaszinóba, hová Hevesnek intelligentiája is egybegyült, hogy a disz-ebéden részt vehessen. A hangverseny. Jól mondja Eötvös, hogy ne kicsinyeljünk senkit és semmit, mert gondoljuk meg, hogy egy tenger fenekére merült kagyló idővel egy világrésznek lehet talpköve. A hevesi dalkör is még csak alig 2 éves csemete, s már meghozta gyümölcsét, mely, hogy kedves vala, mutatja az az ovácziós taps, melylyel azt a közönség fogadta. Nem tudom: a Dalkörről szóljak-e előbb, vagy azokról az egyénekről, kik szives közreműködésükkel annak fényét emelni, sükerét biztosítani kegyesek voltak. De mégis a közreműködőkről szólok előbb. Máj zik Gizella k.-a. a Lilli keringőt és egy magyar nótát énekelt, melyet Szappanos Imre úr volt szives zongorán kisérni. Úgy a k.-a. éneke, mint a kisérő remek játéka tapsra ragadá a zsúfolásig megtelt színkört. — De jól mondja Madách: „Az élet mellett ott van a halál, a boldogságnál a lehangolás, a fénynél az árnyék“; — mi is éreztük eme gondolatoknak hatását: — nem gyönyörködhettük Náday Ferencz országosan ismert szini-tehetségében. Betegséget sürgönyzött. Helyét Braun Adolf és Beleznay László voltak szívesek betölteni. Braun Adolf Petőfi „Apostolijából szavalta a XVII. fejezetet, onnan kezdve, hol a rab-apostolnak álmában megjelen meghalt neje. Beleznay pedig a „Költő szerelme“ czimű verset szavalta el. Mindkét előadón meglátszott, hogy a szavalásban nem hétköznapi emberek, nem csak át tudják érezni a müvet, hanem az érzést át tudják a hallgatóságba is önteni. — Most, miután szemünk megszokta a fényt, tekintsünk a napra. Szóljunk arról, ki, miként a nap a tőidnek, úgy az estélynek köz- és fénypontját képezte. S ez: Hock János orsz.-gyűlési képviselő vala. A nők kultur-történetéről beszélt. Sok fölolvasást volt már szerencsém hírneves férfiak ajkairól hallanom: sokban gyönyörködtem, sokból tanultam. De hogy e kettőt együtt élvezzem — csak a jelen alkalommal voltam oly szerencsés. Csaknem 5/4 óráig beszélt. De annyi elmésség és szellemességgel, hogy folyton derültségben tartá a kíváncsian figyelő közönséget, s nem ritkán hangos kaczajra kényszerité. Most szóljunk a dalköri ől. Fiatal még. Csak csemete. Böl- csejében ringó csecsemő. De már sejtetni engedi, hogy egykor a csemetéből tölgy; a csecsemőből férfi lesz. Örömmel konstatálAz „EGER“ tárczája. Öreg emberek. Az öreg kort általán szerencsének tartják. De ha valaki szokatlanul magas életkort ér el, — amennyire az emberi lélek örökös ellenmondásban él önmagával, — s nem találja fel többé környezetében azokat, akikkel együtt tölté el fiatalabb éveit, — elszigetelve, e gyedül állónak érzi magát, s ha még mindehhez az aggkor terhei'• elgyöngülés, kimerülés, betegeskedés stb. is járulnak, — rendszerint halni vágyódik. Mindemellett még is vannak emberek, ki a rendes életkort ép úgy túlélik, mint az úgynevezett óriások, az emberi test normális magasságát, s kik emellett erősek, egészségesek, életvidorak maradnak: valódi óriásai az aggkornak és egészségnek. A legritkább esetek közé tartozik azonban, hogy ezek aggkorukban egyszersmind szellemióriások is maradjanak, mint péld. Humboldt Sándor, Kossuth Lajos stb. — hauem legtöbbnyire elgyöngült elméjű, csupáu vegetáló aggastyánokká törpülnek, s csupán a statisztikusnak szolgálnak adatokul ama kérdések megoldására: mi az emberiség közepes életkora ? s mennyi időre terjedhet átlag a középéletkor túllépése? E részben a tulmagas életkort ért aggastyánokról számos gyűjteményes följegyzés áll rendelkezésre, melyek igen megkönynyit.ik az imént fölvetett kérdéseknek alaposan elfogadható megfejtését. Mint a legmagasabb életkort ért ember, mindenekelőtt a közmondásossá vált Methusalem említendő fel, ki az írás szerint 969 esztendőt élt. Életkorra nézve messze mögötte maradnak az utána következő aggastyán-óriásai az ókornak, névszerint Henoch 365, és Ábrahám 175 életévvel, mely utóbbinak a felesége, Sarah, szintén 127 éves életkort ért el, s 90 éves korában lett szülőanyjává Isáknak, aki a maga részéről szintén felvitte a 180 éves életkorig, mig Jákob 147, egyiptomi József 110, Mózes pedig 120 éves korukban múltak ki az árnyékvilágból. Minthogy az izraeliták állítólag manapság is magasabb átlagos életkort érnek el, mint az egyéb vallásfelekezetekhez tartozók : ama magas életkorok, miket ősapáik — Methusalemet kivéve — elértek, nem is volna épen annyira feltűnő, ha tekintetbe veszszük, hogy a magas életkor iránt való hajlam szintén örökölhető. Van azonban e számításnál egy fontos bökkenő, s ez az, hogy az ókori zsidók évidejének tartamáról semmi bizonyossággal nem bírunk, s igy voltaképen nem tudjuk, hogy ama 969 esztendőből, amelyet a jó Methusalem átélt, vájjon egy esztendő 365 napból állott-é, vagy — mint a régi mesék mondják: három, vagy hét napból, mert az utóbbi eset erősen devalválná Methusalem apó aggastyánságáf.
