Eger - hetilap, 1893

1893-04-11 / 15. szám

114

a város képviselőtestülete előtt, és kifejezte erős meggyőződését, hogy a város közönsége örömmel hozzá fog járulni ezen intézmény létrehozásához. Polereczky Gtula felszólalása után a létesítendő faiskola kezelésére vonatkozólag, nagy helyesléssel fogadtatott a ministeri biztos kinyilatkoztatása, hogy bárki is legyen a létesítendő telep tulajdonosa, bárki járuljon is hozzá, annak igazgatása tisztán állami lesz — a személyes felelősség elve alapján.

Miután még a polgármester a ministeri biztos úrnak fáradozásait városunk ét dekében megköszönte, és a minist, biztos kötelességére hivatkozva ez eljárását arra erdemetlennek nyilvánitá, de újra jövetelét, azon esetre ölömmel megígérte, ha majd az első látogatásának eredményét látja; szavait zajosan éltetve — nagy reményekkel eltelve oszlottak szét az értekezlet tagjai, kiknek egy jó részét az egri tanítók képezték, nagy érdeklődéssel végig hallgatva a tárgyalásokat. B. F.

Gyermekhalandóság, körorvosok.

Az idei budgetvita egyik igen figyelemre méltó pontját képezte az ifj. Miklós Gyula beszéde, melyből közérdekűnek tartjuk e helyütt is közölni a gyermekhalandóságra, községi egészségügyi adminisztráczióra vonatkozó következő részleteket : Tény az, hogy a difteritisz 20 év óta uralkodik az országban; tény az is, hogy mikor 1876 ban a közegészségügyi törvényt meghozták, az volt e parlament véleménye, hogy az a logjobb törvény, a milyet az akkori törvényhozások ez ügyben egész Európában hoztak; de elfelejtettek egyet, azt, hogy pénz nélkül a világon sehol sem lehet jó közigazgatást csinálni. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Szervezték a járási, a körorvosi intézményt, szerveztek az egész közigazgatási vonalon minden közigazgatási kérdést, de nem szervezték a végrehajtás biztosítását a községekben, (Iga/! ügy van!) s nem gondoskodtak a körorvosok részére a megélhetés lehetőségéről. Hiszen tény az, — statisztikával tudnék előállni — a közigazgatási törvény életbe lép'etése után mindjárt az első alkalommal sokkal több orvos pályázott a járási és körorvosi állásokra, mint a mennyi ma pályázik. Ennek az volt az oka, mert akkor még abban a reményben éltek a pályázók, a miben aztán nagyon keservesen csalódtak, hogy az olyan állás lesz, a miből tisztességesen megélhetnek; de mikor

Az „EGER“ tarczája.

Hegyen-völgyön keresztül..,

Hegyen-völgy ön keresztül Oly jó bolyonganom.

Nem érezem ilyenkor,

Hogy bánat súlya- nyom.

Csak bámulom a sziklát Mely ezredéven át Mindegyre ontja könyjét,

Örök forrás gyanánt.

Lám a bánkódó szívből C-ak egy könny sem fakad,

Elrejti tenger kínját,

S legfeljebb — megszakad! . .-------------- Sipos Soma.

F

ény és árny.

Rég letűnt időkre száll vissza képzelmem; beletekint, lelkem a múlt nagy tükörébe, mely a történelem, s csodálva nézi az eléje tárult képeket. Ez óriási tükör ahogy mutatja fönsé- ges panorámáját, hosszú vonalban élesen válik ki egy rész benne, ezer-yi változatú mozgalmas képeivel, akárcsak egy habjátékos nagy folyam, s mint emez, minden hullámcsapásnál új alakokat dob felszínre. A magyar nemzet ezredéves történelme e hosszú vonal, melynek végén mi állui k, a mai kor nemzedékei.

Mennél tovább mélyed bele tekintetem, annál több fénylő

később belátták, hogy a községi körorvosok fizetése soha sem volt behajtható máskép, mint utólag és a legnagyobb erőszakoskodással, lehet-e ott egy embertől megvárni azt, hogy hivatását erélyesen és sikeresen töltse be, ahol a saját fizetését mingig végrehajtás útján kell annak beszednie, a kinek atyai tanácsát kell, hogy elfogadja a közönség. Rosszak voltak tehát a közegek, s nem lehetett végrehajtani a közegészségügyi törvényt egyszerűen azért, mert egyfelől nem volt rá pénz, másrészt pedig nem élt a közigazgatási tisztvisalőkben az az erős öntudat, hogy nincs fontosabb ága a közigazgatásnak, mint a közegészségügy. Mert hiába, minden más ága lehet a legkitűnőbb, de ha nincs kiket igazgatni, akkor megszűnik maga a közigazgatás és az állam is.

Valóban elszomorító az, t. ház, hogy hazánkban — különösen a magyarlakta,vidékekeken — egy óriási nagy perczent a gyermekhalandóság. Én ez iránt kérdést intéztem és a belügyminiszter úr fog is nyilatkozni.

Azt, a mit ö nekem mondott, nem vagyok hivatva itt ismételni, de a legnagyobb megnyugvással vettem tudomásul, hogy ö hajlandó, sőt erélyesen el van határozva, a legszigorúbb intézkedéseket életbeléptetni, hogy a közegészségügyi viszonyok Magyarországon tovább el ne fajuljanak s hogy az úgynevezett járványos betegségek, a mennyire lehet, a legszűkebb korlátok közé szorittassanak, hogy azoknak terjedése minden lehető eszközzel meggátoltassék.

Hanem itt most fölmerült a másik nehézség, hogy a szegény községeket s a községek szegény lakóit nem lehet arra kényszeríteni, hogy gyermekeiket elkülönítsék, mert nem lehet minden községben külön járvány kórházat felállítani s nem lehet minden egyes községi lakost arra kényszeríteni, hogy gyermekeit idegeneknek átadja. Hogy ez mennyire ellentmond a magyar természetnek és a magyar köznép érzésének, semmi sem igazolja fényesebben, mint az az adat, hogy a hol ilyen járványkórházak ágyakra fel vannak állitva, pl. Hódmező-Vásárhelyen, soha egyetlen egy ilyen járványkórházban létező ágy igénybe nőm vétetett. Nem adják oda gyermekeiket. Itt nem elég csak az, hogy a közigazgatás pontosan végezze hivatását, hanem szükséges a népet arra nevelni — s ez iránt a t. képviselő uraknak is nagy alkalmuk nyílik a népet felvilágosítani — hogy a mi bizonyos pillanatban fáj is a szivének, az a legnagyobb csapástól és veszedelemtől fogja őket megóvni, hogy tehát a legszigorúbban engedelmeskedjenek is ennek a közigazgatási intézménynek. (Helyeslés jobbfelöl).

vagy sötét lő alak és annál változatosabb képek merülnek fel az ezredév szédítő távolának egyes pontjain.

Látom az ősök erényeit visszaragyogni évszázadokon át; de hajh! — szemembe sötétlenek a rút bűnök is, melyek a hazát nem egyszer sodorták ,a nyomorúság lejtőjére. Feltűnik a vonal messzekezdetén Árpád a honszerző, amint, a Kárpátok rónába vesző bérczeiről betekint a jövendő haza belseje felé, és sejtelmes vágy, a romlatlan erő büszke öntudata, veszélyt nagynak soha nem ismerő bátorság, győzelmes harcz előérzete és hév lelkesedés ragyog távolba mélyedt szemeiben. Ott látom Istvánt, a műveltség első gyökereinek buzgalmas plántálóját, amint, óriási erélylyel, de nem kisebb szelídséggel küzd a nemzeti szokásokhoz s ősi valláshoz és erkölcsi fogalmakhoz szívósan ragaszkodó nemzet-érzelemmel, Hadúr hívei között. Szemembe ötlik László, a h"S, amint keblében a honszerelem lobogó lángiával utasítja vissza a hatalmas német nemzet kápráztató ajánlatát. Amott Kálmán, a láugelméjú, szemében a harag villámaival, lelkében a felháborodás érzelmeivel mond Ítéletet az itélök felett, akik az előtte kulcsolt kezekkel esdeklő szegény nőt az irtóztató máglyahalálra szánták, mert

— boszorkány; mert — szép szemeiben bűvös erő van, melylyel megrontja az embereket. (Mily gazság lappanghat itt, e vád bu- rokjában !!) A nagy király szembe áll múlttal és jelennel s fényes szelleme szétszórja bele hato'ó sugaraival azt a rémitő sötét pontot, mely korának felfogásában ott, maradt még a táltosok idejéből. — Ott ragyog igazságos Mátyásnak népszerűségtől körülövezett alakja; vándor-ruhát visel most is és kezében mérleget tart, melynek nem szabad egy hajszálnyit billennie soha.

— — Szinte vakító fény sugárzik vissza a 13-ik és 14-ik századból Forgács Endréről, meg Szécsi Dezsőről. Amaz a futó Bélának, emez a tőrbe csalt Róbert Károlynak kínálja oda ruháját és lovát, midőn egészen közelről hallatszik már az üldöző tatárok ujjottgása s a dühös oláhok fenyegető kiáltozása; felölték magukra a királyi díszt — s azzal a biztos halált —, hogy a me-