Eger - hetilap, 1892
1892-03-22 / 12. szám
m 12-ik szám. _______________31-ik év-folyam. 1892. márczius 22-én, E lőfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Po/itiKai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“ előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, posta-épület), Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija, 2 frt 50 kr. Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely ntán 6, bélyegadó. fejében minden hirdetést®. 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Kempelen Radó felolvasása. Van talán valami kicsi hasonlatosság azon két dolog közt, midőu az orvos keserű, de jótékony hatású labdacsait kellemes ízű édes porral jól meghintve adja be a gyógyulásért ohajtozó- nak; meg midőn a tudós a tudománynak kissé nehéz, kissé rideg tételeit oly módon igyekszik másoknak elmevilágába is átültetni, hogy azok ne mindig a tanulás lélekbeli fáradalmait legyenek kénytelenek érezni, hanem helyenkint és kisebb mértékben a költészet gyönyörkeltő elemeit is élvezzék. Kétségtelenül mindkettő észszerű, okos fortélya a szellemnek, mert emberi lényegünk mindketteje: test és lélek finnyás természetű, kényeztetett kedven- cze minmagunknak. Az utóbbinak eklatáns példáját láttuk nem régiben, midőn messzeföldön ismert kitűnő entomologusunk, Kempelen Radó kir. tanácsos és nyug. pénzügyigazgató, az Egri Bükk-osztály felkérésére, a városház nagytermében szép számú közönség előtt tartotta nagyérdekű felolvasását a rovarok életéről. Rég nem vol'uuk tanúi annak, hogy a tudomány és költészet ily szépen egymáshoz simulva jelentek volna meg előttünk, meghódítva egyik a másiknak az érzelmes kedélyt, s a komoly kritikus észt, mint ez alkalommal. Akik a felolvasás tárgyát jóelőre fontolgatták magukban, nem tudtak menekülni azon újra meg újra önként jelentkező gondolattól, hogy habár értékes tanulmánynak leszünk ismerői, az osztályozás, rendszerezés, bonczolgatás, rideg elmélet, mely a felolvasónak, mint természettudósnak a nyilvánosság elé szánt munkálatában szükségszerüleg a legkitöltőbb tartalmat fogja képezni, még a müveit laikusnál is csak az akaraterő segélyével fogja a figyelmet ébren tartani. Mily kellemesen esett a csalódás a pedáns tudományosságot várt hallgatóknak, midőn a tudós felolvasó az ő bőséges elméleti ismereteiből és tudományos búvárkodása közben szerzett tapasztalataiból kiszemelgetett éppen annyira érdekes, mint tanulságos dolgok előadásával azonnal felébresztő az általános érdeklődést és rokonszenvet s táplálta azt mindvégig; — midőn kezébe vette a kalauz-lámpát, s az előttünk szinte ismeretlen világba vezetett bennünket, lépésről-lépésre oly helyeket téve láthatóvá, melyek mellett eddig számtalanszor elmentünk, anélkül, hogy figyelmünkre méltattuk, s igy ismerni tanultuk volna. A pedáns tudós száraz rendszerkedése helyett hallottunk érdekes megfigyeléseket, kedves vázlatokat a természet apró kis munkásainak életéből, melyek mégis jóval világosabbá és teljesebbé tették enemű ismereteinket. S mindez oly szép és vonzó nyelvezettel, finom ízléssel írva, mely arra a következtetésre vezeté hallgatóit, hogy a tudós felolvasó nemcsak a lepidopterák, hymenopterák és dipte- rák, hanem az irodalom remekeinek körében is ép oly előszeretettel folytatta buvárlatait. Érdekes és tanulságos dolgok, — vonzó nyelvezettel leírva! — hogyne kötötték volna le a figyelmet! S valóban a közönség osztatlan érdeklődése egy pillanatig el nem lankadva kisérte nyomról-nyomra a felolvasót mindvégig. De nem is lehet, hogy aki valamely benső erő ösztönzése következtében a természet buvárlására adván magát, folyton annak csodás alakulásait, harmonikus szépségeit szemléli, s kedélye csaknem szüntelenül az igy felköltött érzelmektől van elfo- gódva, hogy lelkületét ne érintené meg olykor a múzsák gyöngéd keze. Nem lehet, hogy a lelkesültség és csodálat érzelmei, melyek a természet nagyszerűségei iránt fogékony kebelben minduntalan feltámadnak, ne keresnének szavakat a nyilvánulásra. Hiszen sehol oly hamisítatlan valóság, sehol oly tiszta, ártatlan, gyöngéd, naiv költészet nem létezik, mint épen a nagy természet lényeinél, mint annak elrejtett, de felkereshető titkaiban. Aki ezt. közelről látja, bárha bonczkés van is a kezében, mindig az okot és ösz- szefüggést keresvén a tudomány számára, mikor kutatása eredményeit, tapasztalatait leírja, hogy azokat, közkincscsé tegye, bizony komoly irányú munkájában is legalább helyenkint ki-ki- csillan a poézis színesebb, ragyogóbb zománcza. A közvetlen szemlélet az, mely tudományban és költészetben az író művének értéket, erőt, hatást, bensőséget kölcsönöz. Enélkűl a szépirónak és költőnek lehet keresni szavakat, ékeseket és hangzatosakat, de a kedélyen uralkodni, érzelmeket ébreszteni nem. A ki a tengert még nem látta, ne akarja a tengeri vihar leírásával annak borzalmai közé vinni képzelmünk szárnyain lelkünket; aki a szerelmi vágyat nem érzi, ne keressen szavakat annak festésére — mert czélt egyik sem ér. És a tudós, ha összes ismereteit csak könyvekből merítette: ha a pszi- holog csupán bölcselmi műveket tanulmányozott, de önleikét és másokét nem, ha a műitész több gondot fordít a mások által már megirt esztétikák tartalmának elsajátítására, mint a művészet remekeinek szorgos vizsgálására; ha a nyelvbuvárló nem magában a nyelvben, hanem kész nyelvészeti müvekben kutat lankadatlan buzgalommal; ha a természetvizsgáló az Alkotó nagy müvének, a fenséges természetnek elrejtett titkait csupán könyvekből igyekszik megismerni, s nem keresi fel az apróbb és nagyobb lényeket saját tűzhelyeiken, nem igyekszik saját, szemeivel behatolni a legbensőbb rejt ékig, a legvégső érzéki okig: mindez lehet egy jól megtöltött ismeret-hambár, de nem valódi tudós; annak elméje lehet megtöltve ismeretek nagy tömegével, de olyanokéval, melyek nélkülözik a lüktető vért, a pezsgő életerőt ; az csak az emlékezetre támaszkodik mindig, és soha a léleknek Ítélő- és következtető képességére, éppen azért hiányzik belőle úgy a szeretetteljes ragaszkodás munkája tárgyához, mint az önállóság és biztosság a felfogásban. Az ilyen, ha ismereteit másnak is át akarván adni, tollat vesz kezébe, avagy szókat ajakára, nem tud sem meggyőzni, sem a lelket lebilincselni, mert hiányzik kifejezett gondolataiból valami: a közvetlenség ereje. Ta'án bámuljuk a halmazból kidobált ismeretek mennyiségét és érezzük súlyos voltát, de igen keveset sikerűit magunkévá tennünk, és ami a legkomolyabb hiba, érezzük, hogy nem nyert meg bennünket tárgyának a jövőre, de sőt talán elriasztott tőle. Valódi tudós, ki maga is oktatni és a saját tárgya iránt érzett meleg rokonszenvet másokba is átültetni képes; kinek tudása biztos alapokon nyugszik, s talán az általa müveit tudományág előbbreviteléhez vagy tökéletesbitéséhez is járulhat valamely felfedezésével, csak az lehet, ki könyvbeli buvárlatait folytonosan szemléleti kutatással köti össze, úgy, hogy amit a könyvben olvas és onnan emlékezetébe vés, arra ő maga is rá fog jönni szemlélődése közben vagy talán már rá is jővén, már korábban alkotott róla véleményt és törvényt elméjében. Ez az egyik általános mérték, melyet jelenben alkalmazni óhajtunk. Tekintsük a másikat. Tudomány és költészet két különböző, mert ellenkező czélo- kat szolgáló, más-más helyen épült szellemi alkotmány. LátszóT
