Eger - hetilap, 1892

1892-02-09 / 6. szám

43

nek," — e föltevésének nyíltan is kifejezést adva, — nem fogadta el a fölajánlt jelöltséget. Mondják, hogy az ekkint eluta- sitotott küldöttség egyik előkelőbb, s önérzetesebb tagja, távozáskor, a kerület rósz hire fölött való elkeseredésében, — könnyekre fakadt.

A visszatért küldöttek nyomában pusztító lángként rohanva harapózott el a kápolnai kerület választó polgárai közt a hir, mily szégyenletes reputáczió van e kerületről megyeszeite elterjedve. S ez a körülmény villamos ütésként hatott a választók önérzetére. „No hát, majd megmutatjuk, hogy nem pénzért választjuk meg a képviselőnket!“ — kiálták nemes haraggal. —- Meg is mutatták.

Nyomban a függetlenségi párt központi bizottságához fordultak, onnét kérve kerületük számára képviselő-jelöltet. De e párt- bizottság is oly kedvezőtlenül volt informálva a kápolnai kerületről, hogy egyáltalán nem volt hajlandó valamelyik országosan ismert nevű tagját a több mint valószínűnek tartott bukás esélyeinek kitenni.

E dologról értesült Okolicsányi László, egy budapesti fiatal ember, ki, állítólag, mint függetlenségi párti képvisel ö-kandidátns rendelkezési állapotban volt a párt központjában előjegyezve.

Időközben a kápolnai kerületből egy másik küldöttség dr. Cs. L. egri ügyvédet, a hevesmegyei ellenzék egy fiatal, kiváló tehetségű, s lelkes, buzgó tagját, kérte föl a képviselőjelöltség elfogadására. Dr. Cs. ki is ment a kerületbe körültekinteni, de késő! — mert már akkor elfoglalta a tért — Okolicsányi László, ki a kerületben, szintén körültekintés végett, pár nappal elébb megjelenve, kedves, rokonszenves és vonzó külső megjelenésével, megnyerő modorával, s a nép eszejárásához kitünően értő svádájával annyira megnyerte a kerület foldmives választóinak nemcsak, hanem értelmiségének is tetszését, hogy rögtön fölajánlották neki a kerület mandátumát, s megválasztatását biztos kilátásba helyezték. Egyszersmind kijelentették előtte, hogy még a szokásos és megengedett választási költségeket se fogadják el tőle, hanem minden költséget s kiadást sajátjokból födöz- nek. Sőt azt sem kívánják tőle, hogy az egyes községekben megjelenjen programmbeszédet tartani. Teljes bizalmukat helyezik benne.

Magam beszéltem személyesen a választások előtt a kápolnai kerület néhány földhöz-)agadt szegény választójával, akik jó távul laknak Kápolnától, ahol a választás történik. „Hát kire szavaz, atyafi?“ „Hát biz Okolicsányira, kérem átoesággal!" — „Hát elmegy Kápolnára szavazni?“ — El biz' én. kérem szépen.“ — „Hát aztán ki fizeti a fuvart,?“ — „Majd csak összeszedjük valahogy garasonkint. A tarisznyába meg teszünk egy darab kenyeret. Aztán ha pálinka nem lesz, a viz is megjárja.“

Ilyen szavazó polgárok választották meg Okolicsányi Lászlót, a megszokott választási költségek — fuvar- és napidijak, etetés és itatás — nélkül a kápolnai kerület független párti képviselőjének, míg ugyanitt a kormánypárt jelöltjének, Almássy Géza volt képviselőnek a bukás — mint, a fáma liirleli,

Ekkor történt, hogy egy magasztos felfedezést tőn, mely hírnevet a kerek föld legvégső határáig elvitte: fogadott ugyanis, hogy negyven napig fog élni anélkül, hogy egy korty italt venne magához. E negyven n p alatt, aztán az egész világ szeme Páva Friczin függött, melynek elmúltával Friczi barátunk még nagvobbszerű dologra határozta el magát, arra nevezetesen, hogy feleségűi vett. egy kétfejű némbert, melyet egv vásári komédiás bódéban tiz krajczárért mutogattak. Erre aztán hírneve s dicsősége megmérhetetlen magasságra hágott. Dicsőség-csillaga elhomályosította a legvékonyabb hangú tenoristák, s a legábrándosabb drámai színésznők csillagát.

Ekkor ütött be a kolera Francziaországba. De az ujságl«- pok nem értek rá a veszedelmes járványról tudomást venni, mert telidestele voltak Páva Friczi jeles cselekedeteinek, elmés mondásainak. anekdotáinak, s amaz okmányainak közlésével, melyekben Páva Friczi a szenvedő emberiségnek különféle csalhatatlan gyógyszereket ajánlott.

De ez még mind csak kis Miska volt.

— Most, mikor már benne vagyok, — monda Páva Friczi önelégülten, — itt, az ideje, hogy az ökröt szarvánál fogjam.

És ekkor követte el a leghatalmasabb, a matadorcsínyt, még pedig a következőképen: Páváné asszonyság, a kétfejű hölgy, férje által alaposan kitanitva, revolver-pistolyből ledur— csak a saját zsebére többe került 10,000 írt. alkotmányos kiadásánál, ide nem számítva a párt-kassza, állítólag, szintén nem csekély támogatását, mely hogy mekkora összegre rúgott, a választás napján Almássy mellett jobb ügyhöz méltó buzgalommal, bár sükertelenül fáradozott „k ortes-k onzorczium“ a megmondhatója.

Hogy az Almássy-párt e veszedelmes agitácziójának ellensúlyozására, -— per fás et nefas — az Okolicsányipárt is használt egynémely „kortesfogást“, ki róhatna föl nekik ?^

E „fogások“ egyik legmulatságosabbja. s egyszersmind leg- sükerültebbje a kerületben annak az elhiresztelése volt, hogy a kormánypárt hozta be a „kutyaadót!“ — Amint aztán ennek hire terjedt, nosza, nem is maradt azontúl az Almássypárt egy tagja sem békében. Akárhol megjelentek, egyenkint vagy csoportosan. mindenütt „ugatással“ fogadták őket az Okolicsá- nyi-párt, emberei, akik még e mellé azt is megtették, hogy az ebek faikára Almássy-jelvényeket kötöttek, s úgy hajtolták be a kormánypártiak közé: „Eredjetek Almássyra szavazni: hisz ti is adófizető pógárok vagytok már!“ — Mikor aztán az Almássy- pártiak a kutyákat visszaverték, s az ebek vonítva húzódtak el a választási területről, azt mondták az Okolicsányi-pártiak: „íme, még a kutyák se akarnak Almássyra szavazni!“

Ez a kápolnai képviselőválasztás története. Nem érdemli-é meg méltán, hogy a magyar-képviselőválasztások Annaleseiben megörökittessék?

Az Almássy Géza bukására pedig azt jegyzi meg egy előkelő budapesti lap, hogy e veszteség fölött a képviselőhöz sem fog valami nagyon sajnálkozni, sőt maga a kormánypárt sem fogja azt megérezni, s ép ezért a pótválasztásoknál is aligha fog Almássy Gézára többé reflektálni, mely körülmények azt látszanak igazolni, hogy a kápolnai kerület volt képviselője, s a feloszlatott országgyűlés volt háznagya, képviselői körökben sem volt valami „grata persona.“ Egy választó.

Tüzoltó-bál.

Eger, 1892. febr. 7.

íme tehát ismét egy alkalom, — még pedig ezúttal derék tűzoltóink által teremtve, — hogy megénekeljük az Olympust a maga fenségében.

Hogy miért nevezem én Olympusnak az egri önkéntes tűzoltó testület által f. évi február 6-án az ó kaszinó termeiben rendezett „polgárbált“, azt méltóztassanak a csillárok fényében úszó, drapériákkal gazdagon díszített tánczterem katonai és czigányze- ne andalító zenéjétől visszahangzö büvösbájos légkörének, a terem felső sarkaiban elhelyezett, puha szőnyegekkel bevont titokzatos kis fészkeknek, az ezekben zsongó szőke, barna, vidám rózsa-arczok s a táncz hevétől égő női szemek ragyogásának, illetve az ezek által előidézett költői hangulatomnak tudni be. Annyi bizonyos, hogy maga az Olympus volt e bál.

Meg is kísérelném leim’, hogy az egyik sarokfészekben honoló három isten-asszony közül az egyiknek méltóságteljes mozrantott, három jeles férfiút, kik nekie, a minden tiszteletre méltó asszonyságnak, szerelmet vallani merészkedtek. Ez az eljárás, mely azóta meglehetősen banálissá vált, azt eredményezte, hogy madame Páva boldog férje, már mint Páva Friczi ur. egyszerre irigyeltté s csodálttá lön a férjek között, telve minden dicsőséggel és népszerűséggel, még pedig oly nagy mértékben, hogy az emberek az ö. t. i. a Páva Friczi halhatatlan dicsősége mián elfeledték megbámulni a hires napfogyatkozást, s azt a csudadolgot, hogy július derekán rengeteg hó esett,f A legvénebb újságírók sem emlékeztek még hasonló dicsőségre. És ez a véres dráma még véresebbé bonyolult, mi által aztán a Páva Friczi hírneve oly magasságim emelkedett, hogy annak leírására a toll képtelen. Csak annyit mondunk hát, hogy három hó leforgása után valamennyi papagáj, szajkó, s kitanitott tengeri kutya csupán egyetlen szót tudott beszélni: ezt, hogy: „Páva Friczi.“

Ami pedig a föntemlitett véres dráma még véresebbé fejlődését illeti, az a következő siralmas módon történt, :

Páva Friczinek siikerűlt egy ügyes és elmés manőver folytán tisztelt, felesége két feje közt politikai egyenetlenséget hozni létre. Madame Páva (a balfejü) tudniillik, egy üveg vitriolt öntött a Madame Páva (a jobb fejű) arczába. mely eset oly gyászos bonyodalmakat idézett elő, hogy a kétfejű asszonyság ennek következtében, egy darabban elhunyt, s megszomorodott férjét, Páva Friczi barátunkat, kettős özvegyen hagyta.

*