Eger - hetilap, 1892

1892-02-09 / 6. szám

44 tlulatairól és derült homlokán játszó dús szőke hajz itárol hogyan ismertem reá Minervára, a másiknak gyönyörű termetéről Janóra, s a harmadik antique szabású arczának finom vonásairól és átható tekintetéről Diana istenasszonyra; miként bámultam meg a har­madik tükör alatt ülő hanyagul hátradőlt Antigonét, kinek kecses csárdás-tánoza közben Hephaistos (mint magát nevező) merény­letet intézett márvány-vállai ellen, mit észrevévén, mosolyogva legyinté meg a merénylő arczát kacsójával; szeretném leírni, hogyan ismertem reá a másik kis fészekben az Olympus egyik legkevesebb jelenségére: arra a ragyogó szemű, szöghajú kis Ter- psichorére, kit mint tavaszkor a feslő rózsabimbót a hiraes lep­kék raja, úgy zsongott körül a frakkos faunok serege; hogy ugyané kis fészekben, vén faun létemre mennyire boldognak érez­tem magamat annak az aranyos kis Psychének lábainál, kinek Szelíd fényű szép szemében Csodás igaz gyöngy ragyogod, Hogyha csendült édes ajka Eloszlatott minden gondot, Igéző kedves volt lénye, De rejtélyes szive mélye Lelke mint egy angyalé. . . De toliam gyönge ez Olympus ecsetelésére, hiszen méltöz- tatuak látni, hogy nem születtem poétának, nem is vállalkozom tehát arra. bogy tovább is folytassam az Olympus leírását, ha­nem a helyett vis-zatérek egyszerűen a földre s elmondom, hogy az elmúlt tűzoltó-bál úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben, úgy fényre mint kedélyességre egyike volt, a legsikerültebbeknek. A négyeseket 38—40 pár táuczolta. A dryadok, najádok, vestáliák annyi hévvel, annyi szenve­déllyel lejtették azokat, mintha csak azt kívánták volna, hogy soha ne legyen vége az éjnek. A diszes női phalanxból egy ily alkalommal, a következők neveit sikerült hamarjában feljegyeznünk. Ott voltak: Balkay Erzsiké, Benőcs Béláné, Brezocsevich Anna, Buzáth Lajosné, Csegedi Teréz, Dávid nővérek, Elek Jánosné, Éder Valburga, Éliássy Ida, Éliás Margit, Gallasi Józsefné, Gebhardt Róza, Gres- kovich Piroska, Hám Bella, Horánszky Istvánná, Huberth Jolánka, Huszár Olga, Kakuk Erzsiké, Kolossy Gusztávné, Kovách Kál­mánná, Köllner Lőrinczné, Légemé, Nánássy Mariska, özv. Nánássy Gyuláné, Recse Dezsőné, Reintz Dezsőné, Ruzsin Ottóné', Scheidl Lullyka, Siskovich Etelka, Szoó Mariska, Staud nővérek, Strausz Etelka, Sztupka Malvin, Tainassy Piroska, Tancsa Róza, Torjainé stb. úrhölgyek. Megtörtént azonban, hogy hu»z év múlva Páva Fríczi, ki­nek hirneve tizenegyszáz s néhány hét óta az egész világot be­töltő, — utoljára is azon meggyőződésre jutott, hogy a dicsőség elvégre is nagyon unalmas, sót terhes egy dolog. Az emberfia még csak egy omnibuszba se ülhet bele. még egy tengeri fürdőt se vehet, hogy a konduktor, vagy a fürdőszolga személyében ott ne leskelödjék rá egy — ujságiró reporter. Ez már aztán csak­ugyan boszantó. Ekkor aztán Páva Friczi barátunk ép oly makacs elhatá­rozással kerülte a dicsőséget, aminövel előbb hajhászta azt. S hogy czélt érjen, a következő fogásokhoz folyamodott: 1. Elmenekült a Sahara-sivatagba. Hirneve még nagyobb lett. — 2. Bankot alapított, s csakhamar megbukott. Magasztalásának nem volt határa. 3. Összes vagyonát jótékony intézetek közt osz­totta ki. De rnár ekkor hirneve annyira meg volt alapítva, hogy azt a legmerészebb elleuakna sem rombolhatta le. — így vagyunk? — kiáltá boszosuan. No majd meglátjuk, nem leszek-é képes ezt a buta dicsőséget megsemmisíteni. Erre egy nyomdába sietett, s egy óriási plakátot nyoma­tott, amelyben magát franczia trónkövetelőnek hirdeti. Alig hi­hető ! Páva barátunk még erre sem vesztette el népszerűségét. Különfélék. Városunknak nevezetes halottja van. Csikzsögöíi Csiky Sándor, az egri polgárok Nestora, hites ügyvéd, a hevesme­gyei 1848/9-iki honvédegyesület elnöke, Hevesmegye bizottsági, Eger város képviselő testületi tagja, az egii katli. Legényegylet polgárvédnökségéhek elnöke, az egri törzskaszinó tiszt, igazga­tója, politikai s társadalmi életünk egyik közkedveltségü s ritka buzgalmú. fáradhatatlanul munkás tagja, — a múlt országgyűlések egyik hazaszerte ismeri, kiemelkedő alakja, ki Eger városát 1848. óta, s az uj aerában is több országgyűlési czikluson át képviselte, a ma­gyar függetlenség tántoríthatatlan hive, ki lángoló haza- sszabadság- szereteteért a nehéz időikben üldözést s börtönt is szenvedett, — a múlt vasárnap, f. febr. hó 7-én esti 7—8 óra közt, élete 87-ik évében, végelgyengülésben csöndesen elhunyt. A boldogult még pár nap előtt is, szokott kedélyességével vett részt a kaszinó esti társalgásában. Szombaton, f. hó 6-án azonban már nagyon gyöngének érezte magát, s otthon maradt. De környezete s orvosa tanácsára sem akart ágyba feküdni, hanem zsölyeszékében kényel­mesen pipázgatva kezdte meg csöndes — haldoklását. Csak vasár­nap feküdt le, — s miután ft. Póka Zsigmond bátyánktól keresz­tényi megadással s nyugott lélekkel fogadta a vallás vigasztaló szavait, — az esti órákban lassan elszenderült az Urban. — A boldogult temetése a halottas házból (Széchenyi-u,tcza Csikyféle ház) ma délután 3V2 órakor fog végbemenni. Áldás emlékére! — Kitüntetés. Dr. Maczki Valér egri cist. r. fő-gymna- siumi ny. r. tanárt, az egri koszorús dalkör alelnükét, az európai hírű „pécsi dalárda“, melynek főt. Maczki V. t. szintén volt tagja, az e dalárda, s általán az orsz. daláriigyek fölvirágzása körül kifejtett érdemeiért, tiszteletbeli tagjának válasz­totta, s az erről szóló diszes oklevelet a kitüntetettnek a múlt napokban megküldötte. Az egyik tagja által a mi koszorús dal­körünket is ért eme kitüntetéshez mi is őszintén gratulálunk. — Uj emberek. Hevesvármegye hét képviselöválasztó kerü­letéből ötben a régi képviselőket választották meg. Csak ket­tőben: a kápolnai s a fügediben választottak uj képviselőket; két egészen fiatal embert, mindakettőt függetlenségi programmal. Ezek egyike: Nánássy Ödön, megyénk szülötte, előkelő hevesmegyei nagybirtokos család sarja, kiváló műveltségű, jeles tehetségű, s igen képzett fiatal tagja a megyei gentrynek. Jogtudor, s tiszt, megyei szolgabiró. A másik: a kápolnai kerület képviselője, Okolicsányi László, szintén előkelő s nagy kiterjedésű ma­gyar családból származott tíatal ember, ki Budapestről került hozzánk, s még eddig megyénkben egészen ismeretlen volt. Oko­— Ez mégis borzasztó! — dadogta, midőn látta, hogy ez a kísérlete is meghiúsult. Kétségbeesetten rohant a Szajnának. Épen hozzákészült, hogy a hid karfáján átvesse magát s a hul­lámokba temetkezzék, hogy a megunt dicsőség ellen végre a ha­lálban keressen menedéket, — midőn egv szegény ördögöt pil­lantott meg, a ki hosszú hajjal, s holthalvány álirázattal a túlsó parton közeledett a folyó felé. Páva barátunk diadalkiáltásban tört ki. — Megtaláltam! — kiáltá örömujjongással. Páva Friczi egy papirkereskedésbe rohant. Papirt, tollat vásárolt, s egy padlásszobába zárkozott, aholott teljesen leso­ványodott, morfondírozott, óbégatott, reszkető kézzel tele irt két rizsma papirt, ebből csinált egy könyvet, melyet minden újságnak, valamennyi tudományos és irodalmi intézetnek s egyletnek meg­küldött. A munka igazi mestermű volt. Egy hét múlva Páva Friczi barátunkat úgy elfeledte a. világ, mintha soha se élt volna. Azontúl még a kutya se ugat­ta meg. Csiky Sándor. 1805—1892. ?

Next

/
Thumbnails
Contents